Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

Egy illiberális (rém)álom

2017. április 05. - görbiczt

Tegyük fel, sikerül a fülkeforradalommal megkezdődött harc, kilépünk az unióból, az emberi jogok helyett a nemzeti szuverenitás lesz a fő rendező elv, az embereknek csak azt szabad csinálniuk, mondaniuk és gondolniuk, ami a nemzeti szuverenitást erősíti. Az iskolai tananyagokban csak a magyarok előnyös tulajdonságai lesznek kiemelve, és a történelmi tetteink közül is csak a sikerek és győzelmek. Mondjuk, ez elég rövid lenne, úgy hogy vegyük hozzá még azokat a kudarcokat, amelyek világosan bemutatják a liberalizmus szörnytetteit. Ki hogyan és mikor adott jogot zsidóknak, nőknek, románoknak és egyéb renegátoknak. Hogy miért volt szükség arra, hogy tűzzel-vassal kiírtsunk mindent, ami az egyéni szabadságjogokhoz tartozik. Miért szörnyű, ha emberek szövetkeznek és egyesületeket meg más az államtól független szervezeteket hoznak létre, össze-vissza tüntetgetnek veszélyeztetve a stabilitást. Miért megengedhetetlen, hogy eltérő véleményük legyen, mint a hatalomé, és miért szükséges ezeket a lázítókat azonnal és drasztikusan elhallgattatni. A válasz egyértelmű: ez mind gyengíti a nemzeti szuverenitást. A Tudományos Akadémia minden tagozata azon dolgozik, hogyan lehetne az állampolgárok helyett a rendszer kigondolóját klónozni. Ez egyszerre oldaná meg a demográfiai és a társadalmi problémákat, és a nőknek sem kellene fájdalommal szülniük, az embriót birkák is kihordhatnák.

Vallásból is elég egy, az, amelyik a nemzeti szuverenitást a leginkább szolgálja. Katolikus nem lehet, mert azok a Vatikánnak is el vannak kötelezve. Az pedig ugye egy idegen állam. A kálvinisták túl nyakasak, a lutheránusok túl sok német kötődéssel rendelkeznek, a hitesek túl sokat zsidóznak, a zsidók eleve szóba se jöhetnek. A legjobb, ha létrehozzuk a saját nemzeti felekezetünket, legyen a neve, mondjuk, Szuverén Magyar Pálinka Lovagrend. Sajnos ez esetben Semjén miniszterelnök helyettes úr nem lesz alkalmas a vezetésére, mert ő már vatikáni lovag, és ugye a szuverenitás… A többi vallás mehet a lecsóba, elvégre úgy van megírva, hogy „és lészen egy akol és egy pásztor”. A pünkösdi és baptista kórus megmaradhat, mert többségük kellően lojális, csak ezen túl a Himnuszt, a Szózatot és a Nemzeti Összetartozás dalát kell énekelniük a megreformált Alapszabály asztala körül. Vezényel Kerényi Imre.

Földet csak az adhat és vehet, akinek az állam megengedi, mert jó és megbízható hazafi, ezt egy külön hivatal fogja ellenőrizni. Ugyanez a helyzet a közpénzek osztásánál is, mert a tőkének is nemzeti kézben kell maradnia. Vállalkozni csak állami engedéllyel lehet, és csak azután, hogy megvizsgálták, a vállalkozás erősíti vagy gyengíti a nemzeti szuverenitást. A vizsgálatot a területileg illetékes nemzeti dohánybolt tulajdonosa végzi, aki már átesett egy szűrésen. A lakosokat aszerint telepítik ide-oda az országban, hogy éppen hol van munkaerőre szükség. Minden ingó és ingatlan vagyon az államé lesz, sőt az ötletek, gondolatok és egyéb szellemi javak is, és így nem lesz szükség ügyvédekre, szerződésekre, illetékekre és az ehhez kapcsolódó hivatalokra, sőt bíróságokra sem. Az adót és a rezsit teljesen eltörlik. Az így megtakarított pénzt pedig a hadseregre lehet költeni, amíg Magyarország képes nem lesz akár egyszerre Oroszországgal és a NATO-val is szembeszállni. Addig ugyanis nem teljes a szuverenitás. A hatalmi egyensúlyt az Észak-Korea – Magyarország – Panama tengely biztosítja. Az oktatás nem iskolákban lesz, hanem a gyerekeket az óvodából egyből az összeszerelő üzemekbe viszik képzésre. A tehetségesebbek azután továbbtanulhatnak, na, nem valami független felsőoktatásban, mert az ugye minek, hanem a matolcsyzmus-habonyizmus gyógydemagógiai főiskolán. A legtehetségesebbek pedig a Nemzeti Önvédelmi Hivatalhoz kerülhetnek, ahol felkutatják és eliminálják a rendszer esetleges ellenségeit, kiszimatolják a bolsikat, libsiket, sorosbérenceket, elevenen megnyúzzák és máglyára vetik őket, gyermekeiket pedig a Szuvarén Lovagrend jezsuita tagozatának kezére adják, ahol nagyon értenek ahhoz, hogyan vegyék elejét mindenféle homoszexualitásnak és pedofíliának. A jobbikos zsúrpubikat és csicskákat statáriális bíróság elé állítják, a buzikat helyben agyonlövik, a balosokat munkatáborokba zárják, de egyébként csak azokat vetik börtönbe, akik nem tudják igazolni, hogy felmenőik között harmad-negyed íziglen nem volt liberális vagy jogvédő.

Minden háromszöget – mint szabadkőműves jelképet – betiltanak, a Szuverén Nemzeti Filharmonikusok sem használhatnak triangulumot, de nem is kell, mert úgyis csak mongol torokénekeket adhatnak elő, abban meg nincs triangulum. A koncerttermeket pedig kariatidák helyett kitömött migránsokkal fogják díszíteni, akik fennakadtak a pengedróton.

Más országba utazni nem lehet, de nem is érdemes, hiszen az gyengítené a szuverenitást, márpedig a munkaalapú társadalomban a legfontosabb, hogy az emberek dolgozzanak. A szabadnapot, szabadságot, szabad szombatot, mint zsidó-liberális mételyt el kell törölni! Jelszavunk: Nem szabad! Nem kell nyelvet tanulni, nem kell vonat, repülő – azt a bizonyos kisvasutat kivéve, ha már az az idióta, hanyatló Nyugat kifizette. Ide se jöjjön senki, mert nem szeretjük az idegeneket és kényesek vagyunk a homogenitásunkra. A Nemzeti Bank automatikusan leemeli a pénzt a számlájukról, amit a már betiltott buli negyed romkocsmáiban elmerengtek volna. A Nemzeti Bankot összevonják a kémelhárítással, hogy megakadályozhassák a külföldi puccskísérleteket.

Egy évben egyszer a nagy nemzeti ünnepre azután összegyülekezhet az ország apraja és nagyja az új fővárosba, Felcsútra, hogy a tízmilliós Vitéz Koplárovics Béla stadionban megtekintse, ahogyan a kupagyőztes magyar csapat rommá alázza az FC Barcelonát. Hogy azután önfeledt focimámorban ünnepelje a nemzet az egységét, azt kívánva, hogy az éjszaka sohase múljon el… Együtt az angyalokkal, akik focizni ugyan még mindig nem tudnak, de vágyakoznak beletekinteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr2912404299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénkujon 2017.04.06. 09:55:50

@VaradiJanos: jános. te már kiléptél az únióbó. mondd milyen az élet arrafelé?

miva? 2017.04.06. 09:58:52

@VaradiJanos: eljen? Gondolva is, elmondva is jól volt a hozzászólásod. Üdvözlöm az űberciki fajtád minden egyedét.

erol 2017.04.06. 10:24:38

@VaradiJanos: Stílusod alapján igazi fideszes vagy, mondhatni tipikus.

Kivlov 2017.04.06. 10:36:26

"...az emberi jogok helyett a nemzeti szuverenitás lesz a fő rendező elv..."

Itt van a baj, bárétom. Hogy manapság joga van mindenkinek mindenre. Még azelőtt, mielőtt a kötelességeit teljesítené. No, ezért ért meg a világ az atomra.

Trackers 2017.04.06. 10:43:28

Egyrészt senki nem akar kilépni az Unióból.
Hanem olyan Uniót akar a többség (az egész EU-ban), ahol szuverén Nemzetállamok gazdasági és politikai közössége a meghatározó.
Nem pedig olyan Uniót, ahol megmondják hogy kell adózni, mennyit kell fizetni az alkalmozattaknak (Német fuvaros törvény), mennyi migránst kötelező befogadni, ki építhet erőművet és ki nem, melyik ideológia követendő és melyik nem.

Ezeknek az eldöntését a magyar emberekre kell bízni, akik kormányt és ezáltal irányt választanak !
ÉN pl bizonyos hogy soha többet nem szavazok a ballibekre, mert tőlük szarabb perspektíva az egész EU-ban nincs.

-----

"Földet csak az adhat és vehet, akinek az állam megengedi,"

2010 elött 600 darab földbirtotkos volt ma több mint 6000.
Azaz 10-szer jobb a helyzet, mint az elkúrók alatt volt.

d.j 2017.04.06. 11:01:27

@Trackers: Nem kell szavaznod a ballibekre, mert nem lesz szavazás sem. Minek? Orbán lesz a király amíg ki nem nyiffan, utána meg a többi ingyenélő gyereke jön, azt kész. Az a 6000 földbirtokos meg előtte a 600, azt most felejtsük el, mert marhaság.

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.04.06. 11:04:08

@d.j: 'Orbán lesz a király amíg ki nem nyiffan, utána meg a többi ingyenélő gyereke jön, '

Olyan amerikában szok lenni de az viszont demokrácia a ballib szerint

miva? 2017.04.06. 11:27:04

@Felchutty Bugrisch: ne fáradj. Párszáz fizetett troll egész nap ezt tolja. Nincs válaszuk, ahogy becsületük, vagy eszük sincsen. Ha holnap Orbán azt találja ki, hogy a kis szatócsboltok tulajdonosainak a mohósága miatt nem elég a 47ezer, akkor az államosítást fogják ezek a nemkomcsik ugyanitt propagálni. Ez a mi csőcselékünk.

Nem leszünk gyarmat ! 2017.04.06. 11:48:35

Ez nem rémálom, ez álom ennek kéne történnie, egy egy álom :)

Toadwart66 2017.04.06. 12:02:46

@Trackers: Aha, értem. A derék magyar emberekre bízni a döntést. Jópofa dolog. Akkor Orbán cicus miért retteg annyira népszavazásoktól? Most sem a magyar emberek döntenek, hanem ő.

kissiú 2017.04.06. 12:12:08

Jó írás. Ha nem nálunk játszódna, még vicces is lenne.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.06. 12:24:37

@Toadwart66:

Ki retteg és mitől ?

Ha többen akarnak vasárnapi nyitvatartást mint nem, avagy többen akarnak vizitdíjat nem fizetni mint igen, akkor hülye az a kormány amelyik szembe megy a többségi akarattal.

Az egyik hülye volt, a másik nem.

jandera 2017.04.06. 12:52:05

@Legeslegalja: Honnan tudod, hogy többen akarnak vasárnapi nyitva tartást, mint nem?

konrada 2017.04.06. 13:06:57

@jandera:
...azért nem csak a manipulált közvéleménykutatásokból dolgoznak a politikusok, azt inkább csak a sajtó felé teszik.

Így ha kíváncsiak a többség akaratára, vannak olyan mérési módszerek, amelyek +-3%-on belül képes belőni a népakaratot.

...s erre írta azelőzményed, hogy ahhoz hülyének kell lenni, ha ezt nem veszik figyelembe...

Pipas 2017.04.06. 13:35:37

"Tegyük fel, sikerül a fülkeforradalommal megkezdődött harc, kilépünk az unióból, az emberi jogok helyett a nemzeti szuverenitás lesz a fő rendező elv,"

Egyébként ezt hívják strawman érvelési hibának. A szerző nem azzal vitázik, amit a kormány mond, hanem kitalál magának valami mást, amivel könnnyebb vitázni. Úgy szokták emlegetni az ilyet, hogy "szándékos érvelési hiba" mert tuti, hogy pontosan tudja mit csinál, lehetetlen, hogy annyira buta lenne, hogy sima tévedésről legyen szó.

jandera 2017.04.06. 13:39:09

@konrada: Akkor most visszahozzák a vizitdíjat is? ( Már ez a többség akarata)

konrada 2017.04.06. 14:07:36

@jandera:
...hát ha akarja, akkor biztos.
...de mint írtam volt, a politikusok saját használatra nem a népnek szánt manipulatív kutatási adatokat nézik.
...tán nem véletlen, hogy ebben a nagy népszavazósdi lázban ennek megszavaztatása senkinek nem jutott eszébe. (Pedig személy szerint szívesen végig nézném, ahogyan egy párt neki áll aláírásokat gyűjteni arra!;))

Netuddki. 2017.04.06. 14:13:01

Hát ha Magyarország kilép, vagy inkább kivágják az EU-ból, akkor óriási lépést tesz meg az orbán a fele, hogy a csaucseszku sorsára jusson. Ez ténymegállapítás, nem ígéret...

Az Ellenálló 2017.04.06. 14:39:44

Remek írás, bár egy ponton hibás. Orbán sosem félti Oroszországtól a szuverenitását.

wega 2017.04.06. 14:49:48

@Sir Galahad: @MaxVal BircaMan HJCD: @EU zászlót mindenhova!:

Hölgyeim és uraim!

Humorérzék? El teccettek hagyni, vagy nem is van.
Ez itt egy abszurd (groteszk) társadalmi szatíra volt, úgy nagyjából, műfajilag. A túlzások és a gúny tégláiból összerakva. Hellóóóóó!

A maltert viszont a maimagyarvalóság szolgáltatja hozzá, dicsőséges mindenható(és tudó) 'illiberális' vezényőtábornok kedvesvezető és kisisten jelenkori uralkodása alatt, manapság.

Na innentől kezdve nincs min röhögni.

fifibá55 2017.04.06. 15:00:47

Sok jó ötlet van benne összegyűjtve. Kemény munka lehetett összeszedni, de megérte.

vttv 2017.04.06. 15:10:33

El tetszettek már azon gondolkodni, hogy a sürgetett lex CEU miért éppen aznap lett átverve?
... egyszer már esett erre a napra egy "felszabadulásunk" ...

:-) piece

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.04.06. 15:34:57

Ez tetszett. Sajnos nem lehet rajta nagyon röhögni mert van realitása. Úgy hívják: késő-feudális nagynemzeti kleptokrata hűbéri magyar barokk. Nekünk is ilyenünk is lesz.

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.04.06. 15:42:03

@Rebel Alliance: Hát mindenesetre erősen reméljük hogy nem független szakértő liberális demokráciánk lesz, mert annál minden jobb.

Jakab.gipsz 2017.04.06. 19:07:25

Álmaid egy részét a tömeg manipuláció tökéletesítését a CEU most teszteli a magyar gyerekeken.

Skankhunt42 2017.04.06. 22:04:30

@Felchutty Bugrisch: atyaég :))) te primitív állat, te osztod az észt? bush, klingon family? nagyon gyengék a tartótisztjeid, h ilyen kevés napi infóval látnak el, reklamálj náluk mert csak lejáratod ezt a nicked is és csinálhatod a másikat vukika
süti beállítások módosítása