Görbicz Tamás

Orbán harca 1. rész

Liberális kontra illiberális

2017. április 01. - görbiczt

A CEU körüli ámokfutás nem csupán Soros ellen folyik, hanem az emberi jogok a fő akadály, amelyet Orbán Viktor és rendszere most maga alá akar gyűrni. Soros, Brüsszel és a migránsok csak ürügy erre.

Ellentétben Trumppal, a NER* azzal indított, hogy kiiktatta azokat az akadályokat, amelyek a sajátos rendszerváltás útjába állhattak volna. (Trump kollektív büntetést alkalmazó rendeletei sorra elbuknak már az amerikai bíróságokon). A 98%-os visszamenőleges hatályú adó – mindegy miért vetik ki – semmilyen jogállami normának sem felel meg. Ezt azoknak is tudnia kellett, akik a jogszabályt megírták és elfogadták. Ez előre megfontolt, szándékos bűncselekmény volt, justizmord, törvényekkel elkövetett útonállás. Az Alkotmánybíróság nem is tehetett mást, mint, hogy megsemmisítette. Orbán válasza az Alkotmánybíróság hatáskörének megkurtítása volt. Az Alkotmány újraírása és az Alkotmánybíróság visszavágása, majd megszállása, a rendszerváltás óta eltelt 20 év minden demokratikus változását eltörölte vagy megkérdőjelezte. Ez volt az új rendszer „belépője”.

Az eset rávilágított két dologra. Az első, hogy Orbán és rendszere nem kíván szikével operálni, hanem baltával esik neki annak, amit meg akar változtatni, és nem érdeklik a „járulékos veszteségek”.
A másik, hogy ki akar iktatni minden olyan akadályt, ami a gátlástalan hatalomgyakorlás útjában állhatna. Ezt néhány év alatt az országon belül el is érte, még alvilági verőlegények alkalmazásától sem riadtak vissza, hogy megakadályozzanak egy népszavazást (egy egyébként huszadrangú ügyben, a vasárnapi kötelező boltzárról). Mivel Orbán sem a visszaélésektől, sem a lopásoktól (pl. a „közpénz jelleg elvesztésének” ügye), sem a politikai manipulációktól nem határolódott el, sőt még pártjukat is fogta, kimondható, hogy tudtával és beleegyezésével történt mindez, ha nem a parancsára. Azonban – ahogyan a 98%-os adó ügyében – az Unióhoz tartozás és az Európai Emberi Jogok Egyezménye (és annak strassbourgi bírósága) még mindig gátat szab a gátlástalan hatalomgyakorlásnak. (Vagy ha úgy tetszik: a hatalommal való gátlástalan visszaélésnek.)

Az emberi jogokat a két világháború után foglalták jogi formába, hogy elejét vegyék az olyan szörnyű és totalitárius rendszerek kialakulásának, mint a bolsevizmus, fasizmus, nácizmus. A jelenlegi rendszerek - melyeket egyébként annyira védenénk az idevándorlóktól - ezeken alapulnak.
Az emberi jogok alapokmánya 30 paragrafusban foglalja össze az egyénnek a veleszületett emberi méltóságából fakadó jogait, melyeket még a parlament sem sérthet meg. Ezen alapszik a liberális jogállam, ami azt jelenti, hogy a polgárok szabadságjogai jelentik a legfőbb rendező elvet a társdalom berendezkedésében. A polgárok pedig választások útján bízzák meg képviselőiket, akik a nevükben eljárva alkotják meg a törvényeket a parlamentben, ahol a vitának az a célja, hogy az egész társadalom érdekeit szolgáló jogszabályok szülessenek. Ezek azonban nem lehetnek olyan törvények, melyek sértik a polgárok szabadságjogait, vagyis az emberi jogokba ütköznek. Ez nem csak a polgárok jogos önvédelme a hatalommal szemben, hanem az egész rendszer kifejezője: a polgároké a hatalom és az ő szabadságuk a legfontosabb érték.

Ezzel ellentétben áll az illiberális állam, amely a liberális állam antitézise. Egyelőre nehéz megmondani róla, hogy micsoda, de megvalósítása felé csakis az emberi jogok által kijelölt keretek lerombolásán keresztül vezethet az út, ez világos. De hogy a szabadságjogok helyett akkor mi lesz a fő rendező elv, az még nem igazán látszik. Az illiberális állam magyar verziójában – amennyire azt a miniszterelnök úr megnyilatkozásaiból ki lehet venni – a nemzeti szuverenitás a legfőbb rendező elv, melynek a polgárok szabadságjogait is alá kell vetni. A nemzet szabadsága szemben az egyén szabadságával. (Most legyünk jóhiszeműek, és szemben az ellenzékkel ne feltételezzük, hogy a nemzeti szuverenitás nem más, mint Orbán Viktor személyes szuverenitása, vagyis egy - már nem is annyira lopakodó - diktatúra kiépítése.)

Ebből következik, hogy a „Nagy Nemzeti Szuverenitás Háború” útjában állnak az európai és amerikai értékek (emberi jogok). Mert ezek például jogokat adnak a menekülteknek, és a kormánynak dühösen kell tudomásul vennie, hogy nem bánhat bűnözőként a menedékkérőkkel. Mi olyan szabályokat alkotunk, hogy semmiképpen se keljen őket befogadni, de az emberi jogi egyezmények szerint ez sérti a jogaikat, mert – valamilyen érthetetlen oknál fogva – őket is megilleti a tisztességes eljáráshoz való jog, és menekülni (menedéket kérni) nem bűncselekmény. Ezért akár tízezer számra nyerik majd a pereket, és az államot büntetni fogják (amit persze az adófizetők állnak). De ugyanez a helyzet a fogvatartottakkal is. Még nekik is vannak jogaik, és nem lehet belőlük tetszőleges mennyiséget egy cellába zsúfolni. Például azért nem, mert ha a börtön elállatiasítja őket, akkor maga a fogvatartás termeli a még nagyobb bűnözést, esélyt sem adva azoknak, akik csak megtévedtek vagy esetleg megjavulnának. (Lásd még Twist Olivér vagy Jean Valjean. Vagy a rasszizmus hatására a börtönben radikalizálódó iszlamistákat.)
A jogállami megoldás az lenne, hogy két stadion között néha mást is építünk: kórházat, börtönt, iskolát. Tudomásul vesszük, hogy a menekültekkel „kénytelenek” vagyunk emberként bánni, stb. Az illiberális megoldás pedig az, hogy a szuverenitásunkra hivatkozva, a nemzetközi szerződések felmondásával fenyegetőzünk, vagy nem fizetjük ki a büntetéseket, és rátámadunk azokra a civil szervezetekre, melyek az emberi jogi problémákra szakosodtak. Vagyis bezúzzuk a tükröt, ha nem tetszik, amit látunk benne.
A CEU elleni támadás is ebbe a sorba illeszkedik. A törvénykezés itt az ideológia szolgálatába áll, hiszen az alanyt nem azért üldözik, mert rosszat tett, hanem azért, mert az az alapítója, aki. A törvényt szabjuk rá, mint a faji törvények esetében. Nem a cselekedetet ítéljük el, hanem a származást. Boltosnak lenni nem bűn, csak zsidó boltosnak. A CEU bűne, hogy Soros György alapítványa működteti. Ahogyan a zsidók bűne is az volt, hogy zsidók. Soros bűne pedig az, hogy Orbán benne látja megtestesülni a globális nagytőkét.
Más indokra nincs szükség. Hogy holnap a rendszer kit nevez ki ellenségnek, és kivel bánik el ugyanígy – előre nehezen megmondható, hiszen lehet „fegyvertárs” (Simicska, Spéder) éppen úgy, mint ősellenség.
Az illiberális rendszer felé vezető úton csak a kiszámíthatatlanság kiszámítható. Paradox, hogy majd a végső leküzdendő belpolitikai akadály maga az új Alapszabály (alkotmány) lesz, mivel az - valamilyen oknál fogva - még mindig a liberális jogállam elveit tartalmazza. Így maga Orbán és az illiberális rendszer fog szükségszerűen szembe kerülni a saját maga alkotta (egypárti) Alapszabállyal. (Hogy ne mondjam: a legújabb migránstörvény vagy a készülő CEU-s törvény eleve alkotmányellenes, ahogyan számos más jogszabály és intézkedés is. Az alkotmánybíráknak pedig fel van adva a lecke, hogy a rendszert vagy az Alkotmányt védik-e. Sőt, egy napon maga a parlament is a nemzeti szuverenitás útjában állhat, és olyan törvényről kell majd szavaznia, amellyel lemond a szuverenitásáról.)

Az illiberális rombolásnak három embercsoport vethetne véget. A képviselők, akik nem szolgálják ki tovább ezt a rendszert, hanem visszatérnek esküjükhöz**. A választó polgárok, akik egyrészt számon kérik a képviselőiket, hogy milyen törvényeket hoznak a nevükben, másrészt szavazataikkal nem támogatják azokat, akik a szabadság rombolói. Harmadrészt azok a polgárok, akik nem hajlandóak elfogadni, hogy szépen lassan megfosszák őket a jogaiktól, hanem összefognak és ellenállnak, vagy legalább szolidárisak azokkal, akiket éppen üldöznek. De egyelőre a megalkuvók vannak többen, akik nem akarnak odanézni, amikor a másikat jogtalanul meghurcolják, vagy éppen beállnak a kecskék kórusába: „mekk-érdemelte, mekk-érdemelte”, mert hát mindenki csak azt kapja, amit „mekk-érdemel”. Jedem das Seine.***

* A NER eredetileg a Nemzeti Együttműködés Rendszere rövidítése, de egyre inkább a Nacionalista Egypárt-rendszeré.

** E s k ü s z ö v e g az országgyűlési képviselők eskütételéhez

  „Én (xy), a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem.

 (A képviselő meggyőződése szerint)

 Isten engem úgy segéljen!”

*** A buchenwaldi koncentrációs tábor kapujának felirata: „Kinek mi jár” (suum ciuque).

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr3612393923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.