Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

13+1 pusztító hazugság - 6. A kereszténységet a szabadkőművesek akarják tönkretenni

2018. július 09. - gorbiczgy

Szegény szabadkőművesek kezdetben templomépítők voltak, akik meg akarták érteni az univerzum titkait, hogy a templomok által olyan „szent teret” hozzanak létre, melyben a természetfeletti a legerőteljesebben működik. Épületeikkel vissza akarták tükrözni az univerzumot, ezért mindennek jelentősége volt: a tájolásnak, a hajóknak, az oszlopok számának, még a vízköpőknek is. Kutatásiakhoz bőven találtak misztikus alapanyagot úgy a „keresztény”, mint a pogány ezoterikában.

Ehhez társult az, amit később „felvilágosodásnak” neveztek el.

Ennek fő felfedezése az a tény volt, hogy mindet törvényszerűségek irányítanak. Ha pedig megértjük a törvényszerűségeket, akkor ezt a tudást felhasználhatjuk a céljaink számára.

szabadkomuves_titok_titkos_tarsasag_beavatas_vallas_szekta_hatalom_video_drabik_politikai_penzugy_bank_bankrendszer-5-2016-uj_vilagtudat.jpg

A törvényszerűségek felismerése szárnyakat adott a természettudományoknak, hiszen többé nem szellemek, démonok, dzsinek, boszorkányok működését keresték a jelenségek, betegségek mögött. De Kepler még azért kutatta az univerzum titkait, mert meg akarta érteni, hogy Isten mit akar ezen keresztül közölni. Darwin elméletét viszont már azért kapták fel annyira, mert végre meg lehetett „szabadulni” Istentől, a Teremtőtől. A racionalizmus, a „józan ész” korát azonban érdekes módon még ennek hívei sem képzelték el igazán szépnek, gondoljunk csak Madách falanszterére. Minden funkcionális, célszerű, mint egy szocialista lakótelep, de hol a szépség, a kreativitás?

A felvilágosodás a társadalomtudományokra is hatást gyakorolt, hiszen ha világunk az anyagi törvényszerűségek útján saját magát hozta létre (evolválódott), akkor elég a társadalom fejlődésének törvényszerűségeit megérteni, és irányíthatjuk a történelmet. Gyorsan meg is születtek ezek az elméletek, mint a huszadik század szörnyszülött torzói, melyek éppen nem a szép és boldog jövőt hozták el az emberiségnek, hanem a soha sem látott embertelenséget és szörnyűségeket.

Marx úgy gondolta, hogy ha az evolúciót a fajok harca hajtja, akkor a történelmet az osztályoké, s ha ez így van, már tudjuk milyen jövőt kell építeni. Csakhogy a folyamat megakadt a „proletárdiktatúránál”, ami azután csak egy-egy ember diktatúrája (rémuralma) lett szerte a világon Maótól, Castrón át a mostanában megbukott, egykor a Szovjetunió támogatását élvező arab diktátorokig.

Hitler nem vonatkoztatott el ennyire, ő továbbra is a fajok harcában gondolkodott, és az emberi nemet – melyet pedig Isten „egy vérből”, a saját képére teremtett – alsóbb és felsőbb rendű, kihalásra és túlélésre kijelölt fajokra osztotta – persze szigorúan a szebb jövő érdekében. A faji felfogásra alapozott, szélsőséges nacionalizmusa az egyik legkegyetlenebb, leggyilkosabb rendszert hozta létre, és nem csak Németországot, de egész Európát is gyilkosok földjévé tette, és erkölcsileg is romba döntötte – a történelmi egyházak „erkölcsvédő” szemei előtt, hogy ne mondjam asszisztenciájával.

De ha azt gondolnánk, hogy a felvilágosodás eszméi csak a világban hatottak rossz irányba is, az egyház ettől érintetlen maradt, nem is tévedhetnénk nagyobbat.  

Még a protestáns teológia is áldozatává vált a törvényszerűségekbe vetett hitnek, amikor mondern szadduceusként elutasította a kijelentést, és az Írást, amely addig a hite alapját képezte, hiteltelenítette a „biblia-kritikával”. (Julius Wellhausen és követői kezdték ki az Írások ihletettségét azzal, hogy különböző időbeli „rétegekre” bontották aszerint, hogy miféle Istennév található az egyes szakaszokban. Ma már a világi történelemfelfogás is meghaladta ezeket a nézeteket – miért ne illethették volna ugyanazt az Istent más-más nevekkel egy időben? - de sok protestáns teológián még ezt képviselik és tanítják). Ha pedig a Szentírás csak emberi csalárdság műve, akkor a hit is az, amely azon nyugszik. Akkor nem a világnak kell megtérnie Istenhez, hanem a hívőknek a világhoz.

Másrészről az ezoterika és a miszticizmus sem halt ki, csak magába olvasztotta a felvilágosodás vívmányait. A hangsúly a természetfeletti lények személyiségéről a „törvényszerűségekre” tevődött át, a mágiára. A mágia egy szigorú rítus szerint előírt szertartás, melynek során a megfelelő ember, a megfelelő formulákat és rítusokat alkalmazva, a megfelelő helyen és időben, „törvényszerűen” ugyanazt az eredményt produkálja. S ha azt hinnénk, hogy ez csak a pogány mágusok világa, gondoljunk arra, hogy a „szentségek” hogyan silányították mechanikusan elvégezhető szertartássá az Istennel ápolt valóságos és személyes közösséget.

Ha pedig valaki azt gondolná, hogy ez csak „eltévelyedett” keresztényekkel van így, az vegye észre, hogy a mi szeretett karizmatikus közösségeink is tele vannak hasonló babonákkal, a megátkozástól az átkok levevésén át, a 4-7 lépésben elvégezhető gyakorlatokig, melyek „biztosan” gyógyuláshoz (ébredéshez, kenet felszabaduláshoz stb. stb.) KELL vezessenek. A „mágusokat” pedig a „felkent” szolgálók helyettesítik, akiknek meg van a különleges „isteni felkenetésük”, beavatottságuk arra, hogy kezeik ránk tevésével, vagy imáikkal olyat tegyenek, amire rajtuk kívül más nem képes. Isten ugyanis őket bízta volna meg azzal, hogy „helyette” elvégezzék a dolgokat. A valóság ezzel szemben az, hogy Jézust nem kell, és nem lehet helyettesíteni, őt nem lehet a képletből kihagyni. Ha megpróbáljuk – bármennyire is jóhiszeműen – az „törvényszerűen” antikrisztusi lesz. Az egyházban egyetlen Krisztus, azaz, „felkent” van, és őt názáreti Jézusnak hívják. A helyzet az, hogy nélküle „a legkisebbet sem tehetjük”. Jézus a szőlőtő, mi a vesszők. A biblikus hitben egyszerre vannak jelen a törvényszerűségek és a személyesség, a szabad akarat és a szeretet „törvényei”, melyeket nem lehet rendszerbe, képletbe foglalni és előre kiszámítani. (Pedig igény volna rá.)

A cezaropápizmus idején csak a teológia számított igazi tudománynak, szinte mindent a szent iratokból és hasonlókból akartak levezetni a Föld alakjától, az ember bordájáig (hogy t.i. a férfiaknak eggyel kevesebb volna az ismert okból). Annak a felismerése, hogy világunkat megismerhető törvényszerűségek irányítják és nem „szellemek”, nagy lökést adtak a természettudományok fejlődésének. Még mindig a teológia volt az elsődleges tudomány, de már megjelentek a teremtett világ törvényszerűségeit vizsgáló ágak, melyeket az államegyház erős gyanakvással figyelt és néha üldözött is. A teológiai és a tudományos kérdések ugyanis egyúttal – és ez a lényeg - hatalmi kérdések is voltak az államegyházak számára. A kutatás és megismerés szabadságának ugyanúgy ki kellett alakulnia, mint a vallásszabadságnak, mégpedig az államegyház hatalmi törekvései ellenében.

És itt ér össze a szabadkőművesség és a felvilágosodás.

A szabadkőművesség a felvilágosodás „vallása”. A törvényszerűségek felismerése, az anyagi tudomány és a teológia harca szülte meg a felvilágosodás egy sajátos irányzataként azt a szabadkőművességet, amely állítólag a világot titokban kormányozza. A szabadkőművesek eljutottak oda, hogy volt kezdetben egy Teremtő, az Isten, aki megalkotta a világot és annak törvényszerűségeit, majd az emberre bízta, hogy ezt kikutassa, felismerje és ismereteit alkalmazva, a világot és benne az emberiséget (azaz, saját magát) kormányozza. Isten már nem avatkozik személyesen az emberek életébe, „a mű forog, az Alkotó pihen”. Isten megalkotta a maga művét, a többi már az ember dolga, hogy kikutassa az alkotás mögött rejlő törvényeket, és megfelelően alkalmazza az élet minden területén. Isten, a Nagy Építőmester megadta a kezdő lökést és a szabályokat, a többi már a mi dolgunk. (Innen pedig már csak egy lépés az ateizmus, ha sikerül választ találni arra a bosszantó kérdésre, hogy ez a sok alkotás és törvény hogyan jöhetett létre Alkotó nélkül.)

A szabadkőművesek különböző csoportjai között pedig mindig voltak olyanok, melyek saját magukat tartották az „élcsapatnak”, az elitnek, akik a világ kormányzására a legalkalmasabbak. Ezért bizonyulnak máig alkalmas bűnbaknak.

A szabadkőművesség távoli, „pihenő” istenképe jól illeszkedett sok „keresztény” tapasztalatához, akik soha nem élték át Isten közelségét a vallásban, és bár hitték, hogy kell ott fenn léteznie valakinek, gyanakodva figyelték a hivatalos egyház rítusait és intézményeit. A „maguk módján” akartak hívők lenni, ahogyan ma is sokan. Az ideológiai háború innen datálódik a szabadkőművesség és a kereszténység között, és a 19. századra érte el a csúcspontját. A feudalizmus születési előjogok alapján szerveződő rendisége helyére az egyenlő jogokkal rendelkező polgárok köztársasága készült lépni. A feudális királyságokat a nemzetállamok parlamentáris rendszere készült felváltani. Akik csak a világ folyásán változtatni akartak, mind szabadkőművesek (is) voltak. Az amerikai alapító atyáktól Mozartig. Kossuth Lajostól Ady Endréig.

A szabadkőművesek értelemszerűen csípték a pápák szemét, és amikor már hatalmi tényezők is lettek, kitört az ideológiai háború, amely az állammal összefonódott vallások esetén egyúttal jogi és karhatalmi üldözést is jelentett. Az első komoly ágyúlövést XII. Kelemen pápa adta le 1738-ban kiadott bullájával (In eminenti apostolatus specula). Kiközösítéssel fenyegetett mindenkit, aki kapcsolatba kerül a szabadkőművességgel, amely veszélyezteti a hívők lelki üdvét és az államrendet. (Hiszen az egyház hatalmának veszélyeztetése egyúttal az állam hatalmának veszélyeztetése is. Aki az egyház ellen tör, az állam ellen is tör.) A hisztéria csúcsát azonban az első „modern” pápának tartott XIII. Leó jelentette, aki 1884-ben adta ki azt a körlevelét (Humanum genus), melyben a szabadkőműveseket az egyház és a világ elpusztítására törő, sátáni szervezetként írta le:

„Őrületes istentelenség s legvakmerőbb gonoszság ugyanis ki akarni irtani az Isten által alapított vallást, megsemmisíteni az ő örökké tartó egyházát s tizennyolc század után visszaállítani a pogányságot az ő erkölcseivel és szokásaival.

S nem kevésbé megdöbbentő s még kevésbé elviselhető dolog, hogy a Jézus Krisztus által kegyesen nyújtott jótéteményeket nemcsak egyesektől, hanem a családoktól és államoktól is elvonják; ama jótéteményeket, miket még ellenségeink is kénytelenek a legnagyobbak gyanánt elismerni.

Az ily őrületes és sötét szándékokból látni, hogy őket is ugyanazon engesztelhetetlen gyűlölet és bosszúvágy vezérli, melytől a gonosz szellem, a Sátán, Krisztus Urunk irányában ég.”

 Kis stilizálással ma is egy az egyben ezeket halljuk vissza. De nem csak ezeket.

Leo pápa annyira vakbuzgó volt ebben a dologban, hogy a történelem egyik legnagyobb átverésének is áldozatává vált. Történt ugyanis, hogy egy jezsuita iskolában nevelkedett, de bősz antiklerikálissá vált francia újságíró, azt állította, hogy a pápai enciklika hatására „megtért” az anyaszentegyház kebelére, és elkezdett leleplező iratokat közölni a szabadkőművesek titkos és vérszomjas rítusairól, sátánista szertartásairól Léo Taxil álnéven. Azt állította, hogy a beszámolókat egy Diana Vaughan névre hallgató, beavatott tárta fel neki. 12 éven át közölt mindenféle alapot nélkülöző, a képzelet szülte pamfleteket luciferianizmusról, véráldozatokról és összeesküvésekről, kifejezetten azzal a céllal, hogy lejárassa a pápa „csalatkozhatatlanságát”. Leo meg is ette a kefét, személyes audiencián fogadta, és megáldotta a hazugság eme atyjának tevékenységét. Sőt, megfegyelmezte Charleston püspökét, aki koholmánynak merészelte nevezni Taxil koholmányait, és még egy a szabadkőműves-luciferiánus összeesküvés elleni kongresszust is összehívott 1896-ban. Addigra azonban rengeteg kétség merült fel „Taxil” állításaival kapcsolatban, aki azután egy 1897. április 19-én, Párizsban tartott előadásán elismerte, hogy átverés volt az egész. A szó azonban kiment, és „Léo Taxil” hazugságai ma is hangosan visszhangoznak a különféle szabadkőműves világ-összeesküvős könyvekben és hiedelmekben. Ti pedig, feleim, ezeket visszhangozzátok, mint a pailra vett Leo pápa. Azt hiszitek, hogy átláttok a szitán, pedig csak egy régi átverés újdonsült áldozatai vagytok.

A szabadkőművesség, mint gondolati rendszer, idegen a Bibliától, hamis vallás. Istent nem szakrális terekben kell imádni, hanem szellemben és igazságban. Nem a jeruzsálemi szentély vagy a Garizim-hegyi ellenszentély a lényeg, hanem az, hogy mi van az emberi szívben. Isten éppen úgy meghallgatja az övéit az egyiptomi rabszolgaságban, mint egy cethal gyomrában. Pont úgy odafigyel az „igazak kiáltására” Filippi börtönében, mint a golgotai vesztőhelyen. És nem is vonult nyugdíjba, jelen van, szól és hat a világban most is. Ahogy Jézus mondta, amikor megindokolta, hogy miért gyógyít a nyugalom napján:

 „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom”. (Jn5,17)

A személyesség a keresztény hit lényege, amit nem lehet „törvényekkel” helyettesíteni. Éppen erről szól az új- és az ószövetség közötti kardinális különbség.

A bibliai hitet nem lehet összeegyeztetni a szabadkőművességgel, de az a hisztéria, miszerint a szabadkőműves-luciferiánusok ármánykodnak a kereszténység elpusztításán, hogy átvehessék a világ felett az uralmat, egy 19. századi mítosz, ami akkor sem - és most újra felmelegítve sem - állta meg a helyét. Hazugság.

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr9514102633

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jézus maghalt érted? 2018.07.10. 15:14:15

A " Jézus meghalt érted" mondóka egy nagy KAMU! Mert egyrészt ez egy mese, másrészt maximum egy hosszú hétvégét, azaz három napot pihizett. Még Hófehérke is hosszabb ideig volt "halott" .

Trackback: Migráns judeokereszténység 2018.07.10. 15:13:35

A migráns judeokereszténység Európában túlsúlyba került a nép-nemzeti vallásokat eltiporva. Érdekes módon a kiindulási helye és fő terjedési útvonala lényegében megegyezik a 2015-ös migráns válságéval.

Trackback: Erkölcstelen kereszténység 2018.07.10. 15:13:09

A judeo-kereszténység erkölcsi elítélésének alapjai: 1. Amennyiben a bibliai judeo-keresztény Isten, azaz  JHVH - Jáhve (JHVH = Jáhve = Jehovah = Jehova = Adonáj = Elochim = Eloah = Elohim = Necach Izrael ... ) meghalt Jézusként, akkor végül i...

Trackback: Keresztény vagy? 2018.07.10. 15:12:52

Ha KERESZTÉNY vagy abban hiszel, hogy valami kozmikus zsidó zombi örök életet adhat neked, ha szimbolikusan eszel a húsából és telepatikusan megüzened neki, hogy elfogadod őt mesterednek, és aki így cserébe eltávolíthatja a gonosz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.10. 14:29:46

A szabadkúműves eszme a felvilágosodásra alapszik, mely alapvetően keresztényellenes. Ez az ok.

Cycmen 2018.07.10. 15:13:53

@maxval balcán bircaman: A szabadkőművességet mára azok uralják, akiknek kapóra jön a szervezet titkossága és hatalma az aljas céljaik eléréséhez. Már a régi alapelveiknek nyomát sem látni.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.07.10. 15:14:55

A migráns judeokereszténység Európában túlsúlyba került a nép-nemzeti vallásokat eltiporva. Érdekes módon a kiindulási helye és fő terjedési útvonala lényegében megegyezik a 2015-ös migráns válságéval.

Képpel együtt:
erkolcstan.blog.hu/2018/07/04/migrans_judeokeresztenyseg

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.07.10. 15:36:49

Isten = gyűjtőfogalom
1. emberek által teremtett fő mítoszlények
2. egy kényszerképzet

Tehát minden minden isten és Istenkének van neve. Akár kicsi, akár nagy betűvel írják nem más mint ugyanolyan gyűjtőfogalom, mint a Játék, Marha, vagy az Autó. Aki szerint ez nem igaz, annak meg kényszerképzetrei vannak, ami gyógyítható.

A judeokeresztény Istenkét Jahvénak nevezik főként, de van még ezen kívól is vagy egy fő tucatnyi neve. pölö Elochim.

Alick 2018.07.10. 18:30:39

"miért ne illethették volna ugyanazt az Istent más-más nevekkel egy időben? "

A különféle istennevek különböző archetípusokat, aspektusokat, megnyilvánulásokat jelöltek.

A zsidó vallás sem volt mindig monoteisztikus, pl. Jahvé-nak felesége is volt (Ashara)... és ugyabár a Jahve név eredete is érdekesen alakult (Jahve <- Jove <- Iovi <- Jupiter)

Alick 2018.07.10. 18:35:45

"Az egyházban egyetlen Krisztus, azaz, „felkent” van, és őt názáreti Jézusnak hívják. "

Pedig Jn 10:34, Jézus hivatkozása szerint minden ember Isten gyermeke - legfeljebb nem tud róla.
A "felkent" csak annyiban más, hogy ennek tudatában van.

Jakab.gipsz 2018.07.10. 18:58:15

Hú-ha, ennyi felvilágosult elme egy rakáson, itt ezek szerint a "Tudományos össze ollózott" érvek szerint már csak a helyeslésnek maradt, helye, az ateisták legnagyobb örömére.

1, Az még nem a történelem, ha felolvasod az ateisták által megírt történelem könyveket.

2, A szabadkőművesek, is és a pápát is átlehet verni, lévén anya szülte emberek, márpedig minden gyermek egyformán, "Mauglinak" születik. Az identitását csak a későbbiek során, nyeri el.

3, Isten létezését, bebizonyítani tudományos tevékenység és kutatómunka, ma már csak néhány maradi, mer a témával foglalkozni. Holott, "Isten létezésének" a bizonyítás egyszerű, mint a faék, kisiskolások és szakmunkások is könnyedén megérthetik. Tehát nem szükséges a megértéshez húsz diploma.
Na de a matematika, ami a bizonyítás tételes levezetéséhez szükséges, nos, az szörnyen nehéz.

4, Jó látni, ahogyan szenvedtek, (hi-hi), idehallom ahogyan kattog az agyatok. Ahogyan győzköditek egymást az maga a nihil, beszéltek és nem mondotok semmit sem.

nemecsekerno_007 2018.07.10. 21:08:05

Szekta. Ugyanilyen szekta jellegű Kim Dzsong Un rendszere is.

Bobby Newmark 2018.07.10. 22:36:06

"győzköditek egymást az maga a nihil, beszéltek és nem mondotok semmit sem."

Höhöhö. Egy ilyen komment végén... Mehehehe.
süti beállítások módosítása