A fösvény és haszonleső zsidó képe nem olyan ősrégi, mint a hazátlan és bolyongó zsidóé, de legalább annyira igazságtalan és gonosz. A kapitalizmus hajtóereje ugyanis valóban a mohóság és a nyereségvágy, csakhogy ez egyáltalán nem a zsidók sajátja, hanem minden emberé és embercsoporté.

Már bölcs Salamon is megállapította, hogy a világot az emberi versengés (egymás iránt érzett irigység) hajtja előre, és nem a „nemes” és a „világjobbító” eszmék, melyek mögé az emberek a saját dicsvágyukat és kapzsiságukat el akarják rejteni (Prédikátor 4,4):

És látám én, hogy minden dolgát és minden ügyes cselekedetét az ember az ő felebarátja iránt való irígységből rendeli; annakokáért ez is hiábavalóság és lélek-fájdalom!

Az istentől elszakadt embert – bibliai szakszóval – a „kívánság” kergeti, melyet az apostolok a „hasuk az ő istenük” kifejezéssel illetnek. János a „kívánságot” három nagy kategóriába osztja: (1Jn2,15-16)

Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a hústest kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból. 

A test a lustaságot, kényeztetést, az evés és ivás, a szexualitás, a bor és hasonlók mámorát kívánja. A „szem” a hatalmat, befolyást, vagyont és mások alávetett, rettegő tiszteletét. Az „élet kevélysége” pedig azt a (főleg a fiatalság és a testi erő korát jellemző) felfogást jelenti, hogy semmi szükségem Istenre, megy ez nekem nélküle is, sőt, vagyok én olyan legény…

János arra is figyelmeztetet, hogy az ezekből a kívánságokból kinövő világ „eredményei”, mennyire mulandóak.

De a világ elmúlik a kívánságaival együtt. Csak aki Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre. (17)

Megállunk az ókori Egyiptom, Babilon, Perzsia, Róma romjai felett, megállapítjuk mekkora is volt ezek dicsősége és hatalma – ahogyan azt is, hogy mind az enyészeté lett, nem tudott fennmaradni. A romok nem csak az egykor volt talmi dicsőséget hirdetik, hanem mementóként szólnak hozzánk: ezek a világok, melyek a „kívánságra” épülnek, el fognak múlni, akik (csak) ezekbe fektetnek, a szélnek vetnek. Jézus ezt így fogalmazta meg: aki velem nem gyűjt, az tékozol. (Mt12,30.)

Ugyanerre figyelmeztet Péter apostol is (2Pét1,3-4):

Az ő isteni hatalma megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.^.

Ezek által drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.

Isten és a világ is „boldogságot” ígér az embernek, de ellentétes úton. A világ az önzés, Isten az önfeláldozás útján. (Aki meg akarja tartani, elveszti, aki elveszti, megtalálja. Mt16,25.) A világ „ígéreteibe” vetett hit világivá teszi az embert, míg az Isten ígéreteibe vetett hit istenfélővé. (Jézus is ezért szólt paradoxonokban a Hegyibeszéd elején a boldogságról.) Az istenfélelem pedig a „bölcsesség kezdete” (az igazi életbölcsességé).

A kívánság (vagy mohóság, kapzsiság, becs- és dicsvágy) tehát a bűntől megfertőzött (bukott) emberi lélek sajátja, mondhatni közös „kultúrkincsünk”, amit mindannyian örökültünk, és se jobban, se kevésbé jellemző a zsidókra, mint bármely más emberi lényre, nemzetre, népre és nyelvre. 

A háttérhatalmi összeesküvés-elméletek azon része, melyek a zsidókra vagy a gazdag zsidó családokra mutogatnak, valójában antiszemita utalások, még akkor is, ha csak „burkolt” vagy „szalon” változatban jelennek meg.

 ’Jó, nem minden zsidó gonosz, csak a gazdag zsidó.’

’Jó, a zsidó nem a „rossz” és „gonosz” szinonimája, csak a pénzéhes kapzsiságé.’

’Jó, nem a zsidó emberekről van szó, csak a pénzközpontú gondolkodásról, ami a szemita világuralom része’ stb. stb.

Miért antiszemiták ezek? Nem csak zsidó gazdag emberek vannak ugyanis a világon, hanem angol, francia, svájci, arab, japán, sőt mexikói, brazil, svéd – és ahány nemzet. Miért pont a gazdag zsidók gazdagsága fáj ennyire?

A kereszténység éppen a zsidóktól tanulta azt, hogy legyen empatikus, segítse a gyengébbeket, az elesetteket. Ahogyan a Tízparancsolatot sem a keresztények kapták, hanem a zsidók a Sínain. Éppen az ószövetség, a Tóra van tele olyannal, hogy el ne feledkezz a jövevényről, özvegyről, árváról, és általában a kiszolgáltatott emberekről - a keresztény apostolok ezt csak visszhangozzák. A gyengék és kiszolgáltatottak kizsákmányolását tiltja és fenyegeti leggyakrabban büntetéssel az Örökkévaló. A zsidó Pál apostol tanítgatta a pogányokat arra, hogyan éljenek házaséletet, hogyan dolgozzanak és adakozzanak.

A pénzéhes zsidó sztereotípia akkor alakult ki, amikor a pénzzel kapcsolatos „keresztény” álszentség a tetőfokára hágott. A zsidók jogfosztottak voltak a „keresztény” királyságokban és fejedelemségekben, külön adó fejében kaptak „védelmet” a fosztogatóktól és gyilkolóktól. Csak a korban alantasnak számító munkákat hagyták meg nekik, mint az orvoslás, a pénzügyi tevékenységek, a jogászkodás, melyek egy tisztes, „keresztény” uraság szemében éppen úgy „tisztátalannak” számítottak, mint annak idején Egyiptomban a nomád pásztorkodás (1M43,32; 46,34; 2M8,26). Ha pedig egy „keresztény” bojár megszorulván, a zsidóktól kölcsönzött pénzt nem tudta vagy akarta visszafizetni, menten eszébe jutott egyháza tanítása a zsidók minden gonoszságáról, és rájött, hogy nem ő tartozik, hanem valójában neki tartoznak és rajta élősködnek. És a mohó és pénzéhes „keresztények” - képmutatásból - a zsidókat vádolták mohósággal és pénzéhséggel. De ha egy zsidó mohó, kapzsi és pénzéhes – mert van ilyen, mint minden nemzetben – az éppen a vallása és a kultúrája ellenére az, és nem annak következtében.

Egyik államtitkárunk találta az mondani egy március 15-i ünnepi beszédében, hogy a 48-as magyar szabadságharcot is az oroszok a Rockefellerek és Rothschildok pénzéből verték le. Ami – ha volna is benne igazság – messze nem azt jelenti, hogy a gazdag zsidó családok bujtogatták volna a cárt a magyar szabadságharc ellen, hogy kereshessenek rajta. A cár a feudalista rend védelmében avatkozott be, a királyságot védelmezve támadt a res public-át követelő magyar felkelőkre, amihez a pénzt történetesen a zsidó bankházaktól kölcsönözte.  

Ugyanígy ostobaság a kapitalizmust azzal gyanúsítani, hogy benne a kizsákmányolás „szemita vonás” lenne. Csak akkor lehetséges, ha felteszem az antiszemita szemüveget, és ezt AKAROM látni. Ez olyan, mintha a római birodalomról azt állítanánk, hogy a zsidók találták ki benne a rabszolgatartást, vagy a feudalizmusban a hűbériséget. A kapzsiság, mohóság és a kizsákmányolásra való hajlam általános emberi jellemző és minden nép (az „óember”) sajátja. Salamon így írt:

„Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel; sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont.”

Pál pedig ezt visszhangozva írja Timótheusnak: „Minden rossz gyökere a pénz szeretete.”

Viszont éppen az Izraeliták vallása volt az, amely a leghatározottabban szembeszállt az elnyomással és a kizsákmányolással. Ennek tagadása a legnyilvánvalóbb bibliai tények figyelmen kívül hagyása lenne. A zsidó próféták ostorozták a leghatározottabban saját uralkodóikat a szegények elnyomása és kizsákmányolása miatt. Melyik prófétát hagyta volna életben bármely pogány uralkodó, aki azt jövendölte neki, hogy a népen gyakorolt elnyomása miatt a hulláját úgy vonszolják ki a városból, mint egy döglött szamárét? Ezt pedig Jeremiás éppen Dávid dicső dinasztiájának, és az istenfélő Jósiá király fiának mondta (Jer 22,13-19). 

Jaj annak, aki nem igaz úton építi a házát, és törvénytelen módon a felső szobáit, felebarátját ingyen dolgoztatja, és a bérét nem adja meg neki...

Attól leszel király, hogy halmozod a cédrust? Apád talán nem evett és nem ivott? De törvényesen és igazságosan járt el: ezért ment jól a dolga! Jogához segítette a nincstelent és szegényt, ezért ment jól a dolga! Így tesz, aki ismer engem – így szól az ÚR. 

Szemed és szíved nem törődik mással, csak a magad hasznával.

Kiontod az ártatlanok vérét, elnyomsz és sanyargatsz másokat!
Azért ezt mondja az ÚR Jójákímról, Jósiás fiáról, Júda királyáról: Nem fogják így elsiratni: Jaj, bátyám! Jaj, öcsém! Így sem siratják el: Jaj, uram! Jaj, felség! Úgy temetik el, mint egy szamarat; kivonszolják, kidobják Jeruzsálem kapuin.

Nabukadnezár trónra lépése óta a pogány birodalmak uralják az emberiség történelmét, melyben a zsidók „foglyok” és nem irányítók. A meghatározó gondolkodás a világban éppen nem zsidó, hanem csont-pogány – beleértve a névleges kereszténységet is. A pogányok addig „tapodják” Jeruzsálemet, amíg a „pogányok ideje” be nem telik (Luk21,24), és végre tényleg eljön a „zsidók ideje”, amitől az „engedetlenség szelleme” által uralt emberek annyira rettegnek. A zsidó világuralom rémképét vizionáló összeesküvés-elméletekben éppen az a paradox, hogy Isten világosan kijelentette, hogy lesz zsidó „világuralom”. De ez nem nagyon rossz, hanem nagyon jó lesz az emberiségnek: „feltámadás a halálból” (Rm11,15). A pogány fenevadakat felváltja a zsidó Messiás, a Béke Fejedelmének uralma, és a Föld megtelik Isten ismeretével, ahogyan a tengerek megtelnek vízzel. (Ésa 11,1-9).

Az Antikrisztus pogány hatalmát azonosítani a zsidó világuralommal, teljesen ellenkezik a próféták tanításával. Éppen a megtévesztett zsidók lesznek azok, akik utolsónak csatlakoznak a megtévesztett pogányok antikrisztusi szövetséghez – vesztükre. Az antikrisztusi hatalom nem a zsidók világ-összeesküvése lesz a nemzetek ellen, hanem éppen fordítva. Ahogy Hitler esküdött össze a zsidók ellen, és nem a zsidók a németek ellen.

Ezzel együtt mindig voltak a pogány birodalmakban is meghatározó zsidó emberek, akik befolyással rendelkeztek. Dániel a babiloni birodalomban, akit éppen „cionista” meggyőződése miatt vetettek az oroszlánok vermébe, mert hitt abban, hogy a zsidók egy napon visszatérnek Jeruzsálembe. De ilyen volt Artaxerész pohárnoka, Nehémiás, vagy Eszter és Mardokeus a perzsa időkben. Ha felteszem az antiszemita szemüveget, akkor mondhatnám azt, hogy a babiloni vagy perzsa birodalom minden bajáért - vagy a birodalom által másoknak okozott minden bajért - ők voltak a felelősek, de ez nyílván nem igaz.

Az újkori történelemben is mindig jelen volt a kizsákmányolás, ez nem valami „szemita” találmány. Dél-Amerika elfoglalásakor a spanyol conquistádorok igazi célja nem az „indiánok” lelkének a megmentése volt – bár papokat is vittek magukkal -, hanem a vagyonuk elrablása, a hódítás. Derék spanyol katolikusok voltak, a király és a pápa áldásával. Kevesen tudják, hogy az egyik leggyilkosabb kizsákmányoló elnyomást a (szintén katolikus) belga uralkodó gyakorolta a távoli Kongóban. II. Lipót fogdmegei vezették be a csonkításos büntetéseket, melyeket ma oly előszeretettel gyakorolnak az afrikai polgárháborúk bedrogozott, szörnyeteggé tett katonái, köztük egészen fiatal gyermekek. És a sort hosszan lehetne folytatni. A pogány és az álkeresztény birodalmakat is a hódítás, a kapzsiság, a mohóság, a dicsvágy mozgatta. Ízig-vérig kizsákmányolók voltak, miközben a zsidókat is elnyomták és kizsákmányolták. Ezért ordas nagy hazugság azt állítani, hogy a zsidók pénzéhsége áll a modern kapitalizmus bankrendszere és kizsákmányolása mögött. A mohóság mindig is jelen volt az emberi történelemben, és ha már, akkor sokkal inkább a pogányokra jellemző, mint a zsidókra.