Görbicz Tamás

13+1 pusztító hazugság 10. A liberális állam erkölcstelenségbe süllyesztette Európát

2018. szeptember 05. - gorbiczgy

Mivel kicsiny hazánkban a „liberális” szitokszóvá vált, fontos néhány alapvető fogalmat tisztázni. A „liberális jogállam” és a „liberalizmus”, mint eszme között alapvető különbség van.

Amikor a köztársaságok felváltották a királyságokat, a hatalom a polgárok kezébe került, az „istenadta” király és nemesség helyett a kormányzottak közössége (az „istenadta” nép) lett a hatalom letéteményese. (Bibliailag ez nem érdekes, az Ige csak a törvényes rendet követeli meg és a tisztességes kormányzást, a politikai forma lehet a királyságtól a demokráciáig, a rabszolgatartó társadalomtól a kapitalizmusig bármi.)

A liberális jogállam még a köztársaságon belül is viszonylag friss találmány, és azt jelenti, hogy a polgárok születési jogon élveznek bizonyos szabadságjogokat, melyeket sem más polgárok, sem az állam nem kurtíthat meg önkényesen, csak alapos okkal és csak a szükséges mértékben. A jelenlegi, egypárti magyar Alaptörvény (alkotmány) is ezeken az elveken épül fel (1. Cikk, 2-3. bek), és kimondja a „népfelség” elvét (Alapvetés B cikk 3. bek.) és az alapvető emberi jogok tiszteletét rögtön a leges legelső cikkelyben:

images.jpeg

 (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.

 Az EMBER nagybetűs kiemelése nem tőlem van, hanem az eredeti szövegben. Kihangsúlyoznám: „elsőrendű”, vagyis minden más felett álló kötelesség. Jelenleg még. Papíron.

De már most is az a helyzet, hogy az állam ezt a kötelességét szelektíven teljesíti, ezzel mintegy azt sugallva, hogy vannak AZ emberek, és vannak „emberebb emberek”. Vagy ha úgy jobban tetszik: vannak az emberek, és vannak, akik kevésbé azok, akiknek a jogait már nem olyan elsőrendű védeni.

Nyilvánvaló például, hogy a menedékkérő emberek jogait nem tekinti az állam elsőrendűen védelmezendőnek, hiszen olyan eljárást vezetett be, ami mindenképpen a megszívatásukkal végződik. Ez alapvetően sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, melynek védelmezése az alkotmány szerint az állam elsőrendű feladata. Az is nyilvánvaló, hogy már a magyar alkotmánybíróságon is meg fog bukni ez a gyakorlat. De ha ott a bírák nem az alkotmányhoz, hanem a politikai elvárásokhoz igazodnának, a nemzetközi fórumokon (a „stop Sorossal”, lex CEU-val és a többi nyilvánvalóan jogsértő és ideológia-szülte törvénnyel együtt) biztos, hogy elbuknak. És nem azért, mert Soros György hálózatának a keze messzire elér, hanem azért, mert ezek alkotmányellenesek és a liberális jogállam alapvető szabályaival ellenkeznek. Viszont a retorika ezek védelmében már nagyon messzire ment el, így a kérdés csak az, hogy szakítunk-e ténylegesen is a liberális jogállammal, vagyis azzal az alapvető értékkel, ami az Unió és általában Európa és a Nyugat legalapvetőbb írott és íratlan szabálya? Ami azt jelenti, hogy kilépünk nem csak az Unióból, hanem a nemzetközi emberi jogi egyezményekből is, átírjuk az Alaptörvényt úgy, ahogyan azt valóságosan gondoljuk: „Az állam elsőrendű feladata, Magyarország etnikai összetételének megőrzése.”

Ha ez így lesz, akkor azután jöhetnek az ennek megfelelő rendelkezések. Definiálni kell, hogy ki a megfelelő és védendő etnikum, és azzal végződik, hogy a nem megfelelők jogai nem lesznek egyenlőek a megfelelőkével. Ez a megfelelőknek tetszeni fog, a nem megfelelők pedig megszívták. A „megőrzés” akár odáig is elmehet, hogy nem is házasodhatnak a megfelelőkkel, nehogy az etnikai összetételt veszélyeztessék. Ha valaki azt gondolja, hogy ez nem történhet meg Európa közepén, az lapozza fel a XX. századi történelmet. Párszor már végigmentünk ezen az úton, és mindig ugyanoda vezetett: gyilkolászáshoz.

Nem tudni, hogy a nagy il-liberálisozás, mit is jelent pontosan. A liberális jogállam kétségbevonását, vagy a politikai liberalizmussal való szembenállást? Jó lenne ez utóbbit hinni, de a jogvédő szervezetek elleni hatalmi támadások, az emberi jogok folyamatos szapulása, az alkotmányos alapok semmibevétele inkább azt mutatják, hogy a kormányzat és a kormánypártok alkotmányellenesen szűkíteni akarják az emberi jogokat pusztán azon az alapon, hogy az állam nemzeti, etnikai jellegét „védjék”.

És ez igen nagy baj lenne.

Azt jelentené ugyanis, hogy annak ürügyén, hogy a „keresztény” Európát és a „nemzetállamot” meg kell védeni, éppen a nacionalisták szűkítik a polgárok szabadságjogait és számolják fel a demokráciát. Pont azokat az európai értékeket, melyeket állítólag meg akarnak védeni a muzulmánoktól. A szabadságunkra nézve nem az a veszély, hogy a beözönlő migránsok átveszik a hatalmat és ránk kényszerítik a sariájukat, hanem az, hogy a nacionalisták megmondják és törvényekben elő is írják nekünk, hogy szerintük hogyan kellene nekünk „magyarnak” és „kereszténynek” lennünk, vagyis ők kényszerítik ránk a saját nacionalista „sariájukat”.

A liberalizmus viszont egészen más tészta, mint a liberális jogállam. Alapját az a felfogás képezi, hogy az egyén tudja a legjobban, hogy mi a jó neki, ezért az állam csak ott (és akkor is csak a lehető legkevésbé) avatkozzon a polgárok dolgaiba, ahol az elengedhetetlenül szükséges. A politikai liberalizmus kicsi és szolgáltató államot, kevés elvonást (adó) és újraelosztást, minimális bürokráciát szeretne. A többit majd a polgárok leboltolják egymás között, élve a szólás, a gyülekezés stb. szabadságával. Az állam ehhez csak keretet biztosít (például nem engedi, hogy az érvek helyett az öklök kerüljenek elő), de nem akarja a polgárok helyett tudni, hogy nekik mi a jó. Ennek korlátja, hogy sokszor az erősek képesek élni ezzel a szabadsággal, a gyengék pedig nem. A többség könnyebben kifejtheti a nézeteit, mint a kisebbség. Bízzuk az erősekre, hogy korlátozzák magukat? És ha nem teszik? Ilyenkor az állam feladata (volna), hogy a gyengéket megvédje, és az erőseket korlátozza.

A liberális gazdaságpolitika ehhez hasonlóan maximálisan tiszteli a magántulajdont és támogatja a szabad piaci versenyt. A gond itt is akkor van, amikor a szabályozatlanság azt eredményezi, hogy a mezőny szétválik erősekre és gyengékre. Az erősek egyre jobban élni tudnak a szabadság adta lehetőségekkel, míg a gyengék egyre kevésbé. A nagy kérdés ilyenkor az, hogy az állam beavatkozzon-e (a gyengék védelmében) és mennyire? Bízzuk a gazdagokra, hogy önként adjanak a vagyonukból azoknak, akik gyengék? Vagy tegyük ezt állami kényszerrel? Vegyük el a gazdagoktól és adjuk a szegényeknek? Az állami beavatkozás ugyanis torzítja a versenyt, az elvonás nem ösztönöz a jobb teljesítményre (minek gürcölni, ha úgyis elveszik). A felduzzadt állam pedig óhatatlanul a hatalommal való visszaéléshez vezet, mivel az újraelosztást végzőknek is maguk és családtagjaik felé hajlik a kezük. A protekcionizmus pedig nem a tehetségeseket emeli fel, hanem a talpnyalókat. Amikor pedig az állam már nem a gyengéket védi az erősektől, hanem fordítva, akkor nem csak az a baj, hogy már nem tölti be a szerepét, hanem maga is a probléma részévé válik. Nem csökkenti a problémákat, hanem gerjeszti.

Az „egyén tudja, hogy mi a legjobb neki” elvére épít a kulturális liberalizmus is, ahol a „művész” bátran kifejezheti a legaberráltabb nézeteit és érzéseit is, mert az is „érték”. Viszont én is szabadon elmondhatom, hogy szerintem nem az. Ha nem mondhatom el, az már nem liberalizmus.

És ugyanerre épít a vallási liberalizmus is, amely elveti (vagy legalább is fellazítja) az abszolút erkölcsi értékeket és a kinyilatkoztatást, hogy teret adjon az egyén saját elképzeléseinek. Viszont én szabadon képviselhetek mást. Ha nem, akkor az már nem liberalizmus.

Mindebből talán látható már, hogy a liberalizmus (vagy annak ellenpólusa a konzervativizmus) nem képvisel abszolút jót vagy rosszat, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Az igazi kérdés a helyes arányok megtalálása és nem az, hogy melyik a jó. Ellenben a liberális jogállamnak csak sokkal rosszabb alternatívái vannak.

Hogy mi az il-liberalizmus, azt senki sem mondta még meg. „Kereszténydemokrácia” alatt Angela Merkel és Orbán Viktor egészen biztosan teljesen mást értenek. Illetve annyit tudunk még, hogy az il-liberalizmus az, amikor nem a liberálisok vannak hatalmon. És akkor itt is álljunk meg egy szóra.

A liberalizmus (az egyén szabadsága), mint alapvető európai érték, közmegegyezés tárgya, vagy ahogyan a szociológusok mondják: alapvető része a társadalmi szerződésnek. Azért érzik a nacionalisták úgy, hogy mindenütt a liberálisok vannak túlsúlyban (noha már mindent lenyúltak és a csapból is az ő ideológiájuk folyik), mert beleütköznek újra és újra ebbe a közmegegyezésbe, ami még íratlanul is szabály.
A harmadik ciklusban ennek a közmegegyezésnek a felülírását hirdették meg. A kormány felmérte, hogy ez nem a liberális pártok által képviselt politikai kérdés, hiszen alig van liberális párt - nem, hogy a hatalomban, de még a közelében sem, hanem az egész európai kultúra és közfelfogás megváltoztatására van szükség. Új társadalmi szerződésre. Erre pedig az a legjobb módszer szerintük, ami Magyarországon beválni látszik: le kell váltani a kormányzó politikai elitet, és felülről levezényelni a változást. Nem Európával van baj, csak a liberális elittel, aki Európát uralja. Liberalizmus van, demokrácia nincs, mert a többség azt akarja, amit mi, csak nem engedik neki. (Mit is akarhatna mást?)

Valójában a polgári szabadságjogokon nyugvó közmegegyezéssel van a baj (már szerintük), és ennek a megváltoztatását kellene kikényszeríteni. Ehhez kellene minél nagyobb hatalom. A migrációtól való félelem máshol még nem bizonyult annyira erős bázisnak. (Sőt, még itthon sem sikerült - a masszív propaganda ellenére - jogilag értékelhető népszavazással többséget szerezni neki. Az emberekből még errefelé sem tudták teljesen kiölni az emberséget.) Ráadásul a nacionalista lángolás Nyugaton legalább annyira lobog a Kelet-európai (köztük a magyar, román, lengyel, horvát) bevándorlók ellen, mint a migránsokkal szemben. A bevándorlástól elsődlegesen érintett frontországok pedig a szolidaritás jegyében éppen a kvóta szerinti szétosztást szorgalmazzák, amit viszont a magyar kormány foggal-körömmel ellenez.

Az il-liberalizmus valódi célja tehát, hogy megváltoztassa az egyéni szabadságjogokba vetett hitet és közmegegyezést, és azt felváltsa valami mással, a nemzeti szuverenitással, ami normális esetben szintén a polgárok szabadságjogain nyugszik. Az il-liberális esetben viszont egy szűk elit vagy akár egyetlen ember (Putyin, Türkménbasi, Erdogán) akarata érvényesül, vagyis a kormányzás oligarchikus vagy egyenesen monarchikus. Más szavakkal: vissza a feudalizmushoz és a hűbéri rendszerhez, vagy a „kalapos király” felvilágosult abszolutizmusához, a marxista, felülről vezényelt ideológiai átalakítás módszeréhez.

Kétségtelen, hogy a liberalizmus, mint eszmerendszer, megengedi, hogy a bűn és az erkölcstelenség a felszínre törjön, sőt, bizonyos mértékig (éppen az elfogadásával) bátorítja is ezeket, de a liberalizmust nem lehet azzal vádolni, hogy ő maga a bűn okozója. Ez teológiailag éppen úgy téves, mint szociológiailag.
Paráznaság, házasságtörés, csalás, lopás, hazudozás, abortusz, gyerekmolesztálás már az ókorban is volt, nem a liberálisok műve. Sőt, abban a felekezetben is bőven volt és van, amely a liberálisok bűnpártolására hivatkozva folytat éppen most ádáz kampányt a hatalmáért. Ahogyan homoszexualitás is volt minden korban és minden időben (kb. ugyanolyan mértékben, mint most) csak amíg kárhozatos bűn, üldözendő cselekmény, kényszergyógykezelésre szoruló betegség és hasonló volt – érthető okokból – nem vált láthatóvá. De ha elmegyünk Firenzébe, megtudhatjuk az idegenvezetőtől, hogy Michelangelo híres Dávid szobrát valójában a fiúszeretőjéről formázta és nem a híres zsidó királyról, Leonardo da Vinci pedig valószínűleg még pedofil is volt. Vagy a Budát a töröktől felszabadító Savoyai Eugént éppen ifjúkori homoszexuális kicsapongásai miatt szánták papi pályára, ami elől I. Lipót császárhoz szökött, hogy hadvezér lehessen. Ahogyan Csajkovszkij műveiben is tetten érhető a társadalmi elvárás és a homoszexuális hajlama közti vívódás, és a sort hosszan lehetne folytatni egészen addig a King James-ig, akiről a legismertebb angol bibliafordítás neveztetik. Most a homoszexuális jogok miatt felháborodott „keresztény” közegnek a fő baja, hogy e dolgot már nem titokban mívelik, hanem a szemeink előtt, legálisan. Ugyanakkor a konzervativizmus „győzelme” nem szüntetné meg ezeket a bűnöket sem, legfeljebb illegalitásba kényszerítené.

Ugyanez a helyzet a válással. Ha valaki azt állítja, hogy száz évvel ezelőtt kevesebb volt a válás, igazat mond. De ha azt állítja, hogy kevesebb volt a boldogtalan házasság, az már nem mond igazat. A válások nagy számában természetesen szerepet játszik a „szexuális forradalom”, a szabadosság térnyerése is, de az is, hogy száz évvel ezelőtt a nőknek sokkal kisebb volt az önállósága (jogilag, gazdaságilag), mint most. A homoszexualitás felvállalása vagy a válás csak privilegizált osztályok egyes tagjainak adatott meg, a pórnépnek nem. (A főurak legfeljebb meggyilkolták a nem kívánatos asszonyokat, de az egyház tanítása a válás tilalmáról nem sérült.) Ebben hozott változást az, hogy most már a pórnép is felzárkózott kissé, és ugyanezt a „luxust” megengedheti magának. A liberalizmus pedig ennek nem csak társadalmilag ad teret, hanem a jogban is. De nem a liberalizmus hozza létre ezeket. Az egyházak és az állam szigorú tiltása ellenére is voltak abortuszok (még zárdákban is), nem is szólva a magas szinteken is megjelenő, égbekiáltó erkölcstelenségekről, melyeket főpapok, pápák, királyok, hercegek és grófok ugyanúgy elkövettek.

A bűn és annak minden következménye Ádám és Éva óta része az emberi társadalmaknak és nincs olyan államforma, nincs olyan törvénykezés, amely ennek gátat szabhatna. Ha volna, Jézus politikai, közhatalmi eszközökkel küzdött volna. De nem tette, pedig bőven vádolták Pilátus előtt azzal, hogy lázadást szít és hatalomra tör. De még az erkölcstelen és korrupt helytartó is tudta, hogy ez nem igaz. A híres párbeszédet közöttük így rögzítette János evangelista (18,36-37):

 Mit tettél?

Jézus így felelt: Az én királyságom nem e világból való: ha ebből a világból való volna, az én szolgáim harcolnának, hogy ne jussak a zsidók kezére. De az én királyságom nem innen való. 

Pilátus ezt mondta neki: Akkor mégis csak király vagy te?

Jézus így válaszolt: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.

Isten a bűnre megoldásként az emberiségnek felajánlott új szövetséget adta, melyet Jézus halála és feltámadása alapozott meg és hozott létre. Ennek elterjesztését pedig az Úr nem királyokra és főemberekre, hanem egyszerű halászokra, bűnös vámszedőkből lett tanítványokra – Pál apostol szavaival élve – a világ szemében „senkikre” bízta. Eredetileg.

A világ fejedelmei mindig azt híresztelik magukról, hogy ők majd elhozzák a béke és biztonság világát, az igazságos társadalmat - amit azután soha sem hoznak el. Mert nem is képesek rá. Se a liberálisok, se a konzervatívok, se a baloldaliak, se a jobboldaliak, se a nacionalisták, se a globalisták nem képesek arra, hogy az emberben lakó bűnt legyőzzék. De nem is ők hozzák létre.

Éppen ezért hangsúlyozza az Írás, hogy mi nem ebből a világból valók vagyunk, hanem az eljövendő világ számára hívja ki Isten azokat, akik többre, és „emberibb” életre vágynak annál, amit a bűnben megrekedt, Isten ajándékait a saját perverz céljaira kisajátító világ (a hústest) adhat. Ezért „eklézsia” a bibliai neve annak, amit „egyháznak” fordítunk, azaz, a „kihívottak” közössége.

Amerikában a protestánsok, Európában pedig a katolikus „keresztények” és a hozzájuk csatlakozók rekedtek meg abban a léthazugságban, hogy a világban tapasztalható erkölcstelenséget vissza lehet szorítani, ha a konzervatívok és a nacionalisták kerülnek hatalomra. Elhiszik, hogy akár erkölcstelenségek legitimálásával, és erkölcstelen emberek hatalomba emelésével is el lehet érni a célt. És el is kell, különben a világ megszűnik forogni. Pedig csak a hatalmuk és társadalmi befolyásuk forog kockán. Miközben bőszen védelmezni kívánják az erkölcsöket, olyan vezetőket támogatnak, mint Donald Trump, akit egyébként – ha csupán egy átlagos ember lenne - egy baptista vagy evangéliumi gyülekezetből habozás nélkül kizárnának az életvitelét, és a gondolkodását jellemző erkölcstelenségek miatt. Trump a saját személyében testesíti meg mindazt, ami ellen a konzervatív, evangéliumi körök a társadalomban harcolnának. Többszörösen elvált, prostituáltakhoz járó, nőmolesztáló, szava hihetetlen, és a hatalomért talán még az országa ellenségeivel is szövetkező alak. Mégis őt tartják alkalmasnak arra, hogy eszköze legyen valamiféle erkölcsi megújulásnak. Ahogyan a zsidó főpapok is Pilátustól várták, hogy a farizeusi vallás védelmezője legyen.

Ugyanez van idehaza is. Mindenki tudja, hogy a jelenlegi kormányzás korrupt és törvényszegő, a jogalkotás pártos és személyválogató, a hozzá kapcsolódó propaganda pedig hazug, aljas és rágalmazó. Mindennel ellenkezik, amit bibliai erkölcsnek lehet nevezni. Most mégis egy „magasabb” szempont miatt, ez bocsánatos bűn, amit elnéző mosollyal kezelünk: „lopnak, csalnak, hazudnak, de egy magasabb célért teszik.” És mi ez a magasabb cél? Az erkölcsök megjobbítása? A haza? Az etnikai tisztaság? A kereszténység és a nemzeti kultúra megmentése? Ezekért dobunk oda mindet: demokráciát, jogállamot, civileket, emberséget, szabadságjogokat, sajtót és hagyjuk kifosztani magunkat a világ egyik legdurvább adórendszerével (köztük a legmagasabb ÁFA-kulccsal)? Aki ezt elhiszi, az azt is elhiszi, hogy a szalonna kutyából készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr4914224269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Báthory Ödönke 2018.09.11. 13:23:12

Köszönöm. Talán érdemes lenne arról is beszélni, hogy a mai napi közfelfogás a liberalizmusról mennyire nem ugyanez. Hogy a liberalizmus =/= szabadosság.