Görbicz Tamás

Mi a baj a Sargentini jelentéssel?

2018. szeptember 24. - gorbiczgy

A legnagyobb baj az, hogy igaz. Ami nem igaz a jelentéssel kapcsolatban, az éppen az, hogy a bevándorláshoz lenne köze. A „bevándorlásozás” és a jelentés körüli „jogi vita” semmilyen más célt sem szolgál csak azt, hogy elterelje a figyelmet azokról a valós problémákról, amelyeket a jelentés megfogalmaz.

A kritikák súlyos és rendszerszintű problémákat jeleznek a magyar demokrácia és jogállam működésében, mint ahogyan az itt élők azt a saját bőrükön is tapasztalhatják, amennyiben nem az oligarchásodó ország kevés haszonélvezői közé tartoznak.  A jelentésnek semmi köze a bevándorláshoz, nem igaz, hogy csak a baloldali véleményeket tartalmazza, hiszen Magyarországról csak a Velencei Bizottság számos jelentést készített az elmúlt nyolc évben, melyek eredménye szerepel benne.

2010-ben már rögtön az első intézkedések jelezték, hogy valamiféle rendszerváltás készül, és ezek egyike sem felelt meg a legalapvetőbb jogállami követelményeknek sem.

Az Orbán-kormány egyik első intézkedése volt, hogy 98%-os különadót vetett ki a végkielégítésekre, még pedig visszamenőleges hatállyal. Hivatkozással arra, hogy a szocialista káderek ne kaphassanak nagy végkielégítéseket az állami cégektől. A cél lehetne legitim, de az eszközök megengedhetetlenek egy alkotmányos jogállamban három okból.

  1. 98%-os adót semmire sem lehet kivetni.
  2. Visszamenőleges hatállyal nem hozunk jogszabályokat, ez alap.
  3. Nem fűnyíró elv szerint megyünk neki a konkolyos búzának, mert azokat is sújtjuk, akik semmiről sem tehetnek, egy kalap alá vesszük a bűnöst és az ártatlant.

original_14460.jpg

Aki egy ilyen jogszabályt beterjeszt, és az is, aki megszavazza, azt a bizonyítványt állítja ki magáról, hogy nem tiszteli sem a jogot, sem a demokráciát, és fogalma sincs arról, hogy miről szól a demokratikus hatalomgyakorlás.

Az Alkotmánybíróság persze megsemmisítette a jogszabályt, és ilyenkor annak, aki ilyen nyilvánvalóan szembe megy a jogalkotás legelemibb szabályaival, illene bocsánatot kérnie az ártatlanoktól, és legális jogi utat találni ahhoz, hogy a jogtalan végkielégítéseket visszavegye – ha valóban jogtalanok. De nem így Lázár János, aki friss frakcióvezetőként az Alkotmánybíróságot regulázta meg (nyílván felsőbb utasításra). Megszüntették az AB azon jogait, hogy gazdasági (így adóügyi) kérdésekben is vizsgálódhasson. Persze a jogszabályt így is elkaszálták, egy ilyenért még egy első éves joghallgatót is kivágtak volna azonnal az egyetemről.

Ugyanilyen törvénytelen volt a nyugdíjalapok államosítása. Kihoztak egy jogszabályt, amely lényegében azzal fenyegette meg az embereket, hogy nem fognak nyugdíjat kapni, ha nem lépnek át az új rendszerbe. És sajnos itt mulasztották el a polgárok azt az ellenállást tanúsítani, amivel a megtakarításaiknál jóval többet  védhették volna meg: a magyar demokráciát és jogállamot. Lehetett ugyanis tudni, hogy ez a törvény se jogszerű és alkotmányos. De a t. polgárok nem merték a nyugdíjukat kockáztatni, inkább tömegesen behódoltak. Pedig később a bíróságok nekik adtak volna igazat, és a mai napig megtarthatta a megtakarításait az a 100 000 ember, aki ellenállt. A többiek pedig elveszítették 12 év megtakarításait. A beígért személyre szóló nyugdíjszámlák pedig azóta sincsenek sehol.  Itt is elmondható, hogy a cél legitim, költségvetési fordulatra volt szükség a pénzügyi világválság közepette a csőd szélén egyensúlyozó országban.  Az eszközök azonban megengedhetetlenek. A jogszabályok meg is buktak, csak mire a jogi folyamatok lezajlottak, az emberek hagyták magukat megzsarolni és behódoltak.

Ugyanez volt a helyzet az első sarkalatos törvénnyel is, ami valamiért annyira fontos volt a kormánynak, hogy mindent megelőzve ehhez nyúlt hozzá legelőször: az egyházügyi törvény.

A cél megint legitim, az egyházaknak járó kiváltságokat ne különböző intézmények (öregotthonok és hajléktalan szállók) használják azzal a felkiáltással, hogy száz aláíró létrehoz egy egyházat, amely azután automatikusan megkap minden gazdasági előnyt.  Az eszközök – melyeket a kormány és a parlament választott -, viszont megengedhetetlenek egy jogállamban. Pedig a probléma megoldása rémesen egyszerű lett volna. Nem a vallási közösségek alapítását kell szigorúan szabályozni, hanem az állami forrásokhoz (közpénzekhez) való hozzáférést kellett volna ésszerű, teljesíthető és számon kérhető feltételekhez kötni. Mindenkinek az az érdeke, hogy a vallási közösségek megszervezhessék magukat, jogi formákat vehessenek fel. Az a szabályozás viszont nem jó, ami csak a „betéti társaságot” és a „részvénytársaságot” ismeri, mert ennél sokkal differenciáltabb a kép.

Már az is egy nagy kérdés, hogy szükség van-e arra, hogy így kistafírungozzák az egyházakat (52 féle jogszabály juttat kedvezményeket az egyházaknak a bérkedvezményektől, az adófelajánlásokon és azok kiegészítésén keresztül, az intézményi extra normatívákig, sőt a behozott járművek regisztrációs adó alóli mentességéig bezárólag). Még súlyosabb kérdés, hogy jelentős részben mindenféle elszámolási kötelezettség nélkül gazdálkodhatnak. (Állami szerv nem tekinthet bele a hitéleti kiadások pénzügyeibe.) S miközben a hivatalos média a biznisz-egyházazástól volt hangos, sorra buktak be a katolikus püspökségek a közpénzek elsikkasztásával. A legzajosabban a pécsiek, akiknek a disznóságaiba még a pápai nuncius is belebukott, aki – a folyosói pletykák szerint - az egyházügyi törvény szürke eminenciása volt. De nem ám megbüntették, hanem kitüntették, az igazi „büntetése” az volt, hogy a jóval kisebb Szlovéniába buktatták át vatikáni megbízottnak. 

Magának az egyházi törvénynek a kálváriája már eléggé ismert. Az eredeti „kodifikációs remekmű” három kategóriába osztotta volna a közösségeket, de ezt Lázár János az utolsó pillanatban megfúrta a Hit Gyülekezete és a Baptista Egyház kedvéért. Az éjféltájban benyújtott módosítót a t. Ház pár órával később megszavazta, ami persze szabálytalan volt, és az AB meg is semmisítette. Második nekifutásra sikerült egy olyan jogszabályt alkotni, amely mindenkit egyesületté minősített volna vissza azok kivételével, akik egy politikai döntés alapján ez alól mentesülnek. Ez sem éppen egy jogállami megoldás, hiszen kollektíve bűnösnek mondtak ki mindenkit – akár visszaélt az egyházi jogállásával, akár nem –, „büntetésből” visszaminősítették egyesületté, majd felfestettek egy pályát (x fő, x év), amely kifejezetten a történelmi egyházak testére volt szabva, hogy tessék megküzdeni újra a státuszért. A küzdelem végén azonban megint egy politikai zsűri van (a parlament), amely a feltételeket teljesítőknek is teljesen önkényes döntés alapján vagy megadja a státuszt vagy nem. Fellebbezésnek helye nincs. Más szavakkal: nem a bizniszelést szüntetjük meg, hanem mi mondjuk meg politikai alapon, hogy ki bizniszelhet és ki nem. Később azután ez az elv érvényesült a közélet szinte minden területén: a közbeszerzésektől a közmédiáig.  Az szerintem még a rendszert leg elfogultabban védelmezőknek is lejön, hogy annak idején Simicska Lajos, most pedig Mészáros Lőrinc érdekeltségei nem azért nyernek százmilliárdos nagyságrendben közbeszerzéseket és uniós pályázatokat, mert ők adják a legjobb ajánlatot. És hogy kinek jó ez? Nekik biztosan. Nekünk biztosan nem.

Akik végigjárták a jog útvesztőit, végül többnyire jogorvoslatot is találtak, hiszen az egyházügyi törvényről is a (már bőven fideszes többségű) AB többször elmondta, hogy alkotmányellenes és ellenkezik Magyarországnak a nemzetközi jogi egyezményekben vállalt kötelezettségeivel. Ugyanezt elmondta több rendben a Velencei Bizottság is, az Európa Parlament, a szakbizottságok és most ez szerepel a jelentésben is.

És ami a lényeg, ennek semmi köze a bevándorláshoz. A probléma valós, függetlenül attól, hogy ki mit gondol a migrációról.

Az illetékesek nyilatkozatai ellenére, a mai napig sincs Magyarországnak koherens egyházügyi törvénye, még rossz se. 2014 óta állnak az elismerési kérelmek a parlament szakbizottságánál. A miénket 2015-ben tette át a szakminiszter egy sor bírósági döntés után, azóta se kép, se hang. Ez a baj, és ennek semmi, de semmi köze a migrációhoz. Alkotmányos jogaink és a nemzetközi szerződésben rögzített jogaink sérülnek immár nyolc éve. Diszkriminációnak, jogtalanságnak vagyunk kitéve és erről jogerős bírósági határozataink vannak bel- és külföldről egyaránt. Mi minden adandó alkalommal megkérdeztük, hogy van-e valami kifogása az államnak a hitelveinkkel vagy a működésünkkel kapcsolatban. Mindig azt a választ kaptuk, hogy nincs. Nem hivatalosan pedig azt kellene tudomásul vennünk, hogy mi „járulékos veszteségei” vagyunk a nagy átalakításnak, akármit is jelentsen ez. Pedig mi éppen illeszkednénk is a nagy keresztény kurzusba. Hiszünk a Bibliában, a házasság szentségében, ösztönözzük a gyermekek vállalását, képviseljük, hirdetjük és oktatjuk a „keresztény értékeket”, köztük azt, hogy minden hatalom alapja az igazság és a jogosság. De nem alamizsnát vagy kegyet szeretnénk kapni az államtól, még csak nem is kártérítést, hanem a jogainkat. Vissza.

A Sargentini jelentés nem több és nem más, mint amivel pártunk és kormányunk teleplakátozta (a mi pénzünkön) az országot: „Ha ide jössz, be kell tartanod a törvényeinket.”

Európában még hisznek az emberi méltóságban, hisznek a jog uralmában, hisznek a jogegyenlőségben és ezeket alapértékeknek tekintik. És nem azért hisznek bennük, mert gazdaságilag kifizetődő, hanem azért, mert ezek biztosítják a normális, szabad és emberhez méltó létet. És ez nagyon jól van így.

Nekünk is vissza kellene térnünk ezekhez, mindenki jobban járna. Hiszen még Pál apostol is azt mondja: „Aki nem szabályszerűen küzd, az nem koronáztatik meg.”  (2Tim2,5)

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr4814260067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Ske_ 2018.09.25. 16:10:49

@maxval balcán bircaman: Gratulálok. Ma már nem is kell senkinek hozzászólnia. Birca megmondta, hogy nem igaz, márpedig akkor akárki akármit mond, nem igaz. Kész ennyi, mindenki haladjon tovább, nincs itt semmi látnivaló. :)

Ellenzéki Tüntető 2018.09.25. 16:17:29

@_Ske_: Nem csak birca, de a fideszfannak kevéssé nevezhető Schiffer is megmondta, miről szól. Na nem a magyarokról.

azonnali.hu/cikk/20180802_-a-7-es-cikkes-jelentes-ajandek-a-kormanyzati-propagandanak

Ellenzéki Tüntető 2018.09.25. 16:18:47

De mindegy. Szokás szerint a buta ellenzék beleáll a népszerűtlen szerepbe, oszt csodákozik hogy hogyan nyert Orbán megint.

arckönyv 2018.09.25. 16:27:21

@maxval balcán bircaman: igen mert garancsi, mészáros, simicska csak, hogy néhányat említsek nem lett kitömve állami pénzekkel, a közbeszerzések meg annyira átláthatóak, hogy nem is kell mindenért perelni, és még sorolhatnám te hazug szarházi

arckönyv 2018.09.25. 16:27:58

@Ellenzéki Tüntető: te meg azon csodálkozol, hogy egy csóró senkiházi vagy

Éhesló 2018.09.25. 17:12:41

Szánalmas poszt.
Hazugságokkal tele.

MEDVE1978 2018.09.25. 17:21:54

A legfőbb baj a Sargentini jelentéssel az időpontja. A FIDESZ kormány a demokrácia lebontását 2010-ben kezdte, 2012-2013-ra már jelentős lépéseket tett meg. Az EU-t ez nem érdekelte. Semmit nem lépett. A helyzet sajnos az, hogy egy millió ágrólszakadt arab és néger kellett ahhoz, hogy Európa ránk figyeljen.

Ezzel szoros összhangban látni kell, hogy mi a jelentés szerepe. Ez egy belpolitikai eszköz az azt megszavazók és az azt elutasítók döntő részének. Aki olvas nyugati lapokat, láthatja, hogy a nyugati liberális és baloldali pártok képviselői körében trendi "keresztet vetni és szörnyülködve elfordulni", ha meglátják Orbánt. És a közönség tapsol. Ugyanilyen divat a nyugat-európai jobboldal köreiben Orbánra mint a magyar határvédő vitézre tekinteni, azt meg szépen elnyomni magukban, hogy itt nem egy grállovagról van szó korrupció szempontjából.

A jelentésnek semmi azaz semmi szerepe nem lesz, azon kívül, hogy Magyarországot rossz színben tünteti fel és egy átlag németnek, franciának, angolnak a magyarokról az jut majd eszébe, hogy inkább zárnánk ki őket. Hogy miért nem, nagyon egyszerű.

Külpolitikailag: amíg a Tanácsban eljut a végső szavazásig az ügy, legalább 1-2 év. Ha egyáltalán eljut, mert a következő körben négyötödös többség kell a továbbvitelig. Hirtelen aztán majd eszébe jut Olaszországnak, Máltának, Ciprusnak, a balti államoknak és a visegrádi államoknak, hogy rohadtul nem szeretnék, ha amikor legközelebb a németek ujja viszket (mert mondjuk Málta bezárja a menekülteket, az olaszok nem engedik kikötni a hajókat, a románok, bolgárok korruptak stb.), akkor egy laza csuklómozdulattal kicsinálják őket. Ha erre precedens van, akkor már sokkal könnyebben nyúlna az EU az atomfegyverhez, a kis érdekérvényesítő képességű államoknak pedig alapvető érdeke, hogy ez ne legyen.

Belpolitikailag: a dolog messze menőleg haszontalan vagy akár hasznos is lehet Orbánnak, mert szabadságharcként tálalja. A töketlen ellenzék egy darabig fetrenghet a hamis győzelem illúziójában, de sajnos előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor már belföldön az orbáni médiabirodalom ellen kell bizonyítani. Ez pedig az elmúlt három alkalommal nagyon nem sikerült és nem nagyon látni, hogy negyedszerre miért nem lehetne másképpen.