Görbicz Tamás

Az egyházi törvény legújabb módosításáról

2019. szeptember 26. - gorbiczgy

Törvényességre várt, és lett önkényesség,

igazságra várt, és lett kiáltó gazság!

(Ésaiás 5,7)

Április közepén lépett hatályba a „kodifikációs remekműnek” titulált egyházi törvény ötödik (!) módosítása. Egészen eddig az időpontig Magyarországnak nem volt koherens, az alkotmányos alapelveknek és a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinknek megfelelő szabályozása, dacára annak, hogy a kormányzat úgy tett, mintha lenne. De most sem lesz. A módosítás gyakorlatilag egy új törvény, ami 5. nekifutásra is ugyanolyan gyatra, mint elődei, és ugyanarra a sorsra is van ítélve: megy a kukába. Az egyetlen halovány pozitívum, hogy visszaadják a technikai számunkat, így 2020-ban majd már újra lehet az egyházi 1%-ról is rendelkezni.

Lassan 10 éve, hogy a Parlament nem képes egy alapvető emberi jogi kérdésben legalább a tisztesség látszatát megőrző törvényt alkotni, pedig az Alkotmányt helyettesítő (egypárti) Alaptörvény is kimondja (1. cikk):

(1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.

(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.

(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

 Az eddig megszületett törvények azonban nem felelnek meg ezeknek az elveknek. Magyarország nem teljesíti a saját maga számára előírt „elsőrendű” kötelességét, és nem védi minden polgára „sérthetetlen” emberi jogát. Sőt, saját maga korlátozza egyes felekezetek alapvető jogait, mégpedig úgy, hogy annak az „élérni kívánt célhoz” semmi köze, és pláne nem „arányos”. Ugyanis:

  1. Az sem az állítólagos célt (a pénzügyi visszaélések megakadályozását) nem szolgálja, mivel olyan szervezeteket is büntet, akik nem éltek vissza, és olyan szervezeteket is jutalmaz, akik visszaéltek. (Például legalább három különböző katolikus egyházmegyében tártak fel milliárdos nagyságrendű visszaéléseket, ahol jogerős bírósági ítéletek is születtek.)
  2. Az egyházi státusz megvonása és a szervezetek egyesületbe kényszerítése nem arányos intézkedés. Ez olyan, mintha mások pénzügyi visszaélésre hivatkozva, a politika önkényes döntése alapján egyes bankokat arra köteleznének, hogy egyesületi formában működjenek, míg másokat nem.

Mindezt a legfelsőbb bírói testület, a magyar Alkotmánybíróság is kimondta határozataiban.

De az Európai tanács mellett működő Emberi Jogi Bíróság is ugyanerre a megállapításra jutott, és elmarasztalta Magyarországot az egyházi törvényhez kapcsolódó több ügyben.

A jelenleg hatalmon levő pártok nem titkolt szándéka, hogy politikai alapon válogassák ki maguknak azokat a vallási szervezeteket, melyeket valamiért támogatni akarnak. Ez a válogatás teljesen önkényes, és nélkülöz minden objektivitást. Politikusok döntenek arról, hogy kinek adnak egyházi státuszt és kinek nem. (Ha behódolsz, a tenyerünkből ehetsz, ha nem…) Ez nyílván diszkriminatív (nem is tud más lenni) és a felekezetek működését a politika játékszerévé teszi. Ha változik a hatalom politikai iránya, egyházak kerülnek hátrányos helyzetből előnyösbe, vagy vesztik el korábbi forrásaikat egyik napról a másikra, éppen ahogyan a politikai széljárás fúj. Az alapvető jogok az ilyen diszkriminatív állapot felszámolását szolgálják. Ezt a már idézet Alaptörvény is tartalmazza, csak éppen az új egyházi törvény sem felel meg az amúgy magasztos alapelveknek (XV. cikk):

(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.

Az állam ugyanis egyes polgárai (sőt külföldi állampolgárok) vallását támogatja többlet jogokkal, míg másokét önkényesen megvonja. Ez maga a diszkrimináció vagy a Biblia nyelvén személyválogatás, a fenti alkotmányos elv szavaival élve pedig „különbségtétel”.

Az eddigi bukott egyházi törvények egy alapvető szarvashibát tartalmaztak: mindenáron a státuszhoz (a jogi formákhoz) akarták kötni az állam által biztosított kedvezményeket vagy konkrét pénzügyi támogatásokat. Mivel alapvető társadalmi érdek, hogy az azonos hitelveket követő polgárok – ha akarnak – jogi formában is megszervezhessék magukat, nem a státuszt kellene szigorúan szabályozni. Ráadásul jelen esetben, idióta és a vallásszabadsággal köszönő viszonyban sem álló szabályokhoz kötni. (pl. miért ne indulhatna bármilyen felekezet belföldi vagy uniós pályázatokon, ha megfelel a kiírásnak?).

Azt volna érdemes értelmes és objektív szabályokhoz kötni, hogy az állam által jelenleg a felekezeteknek 52 különféle jogcímen biztosított kedvezményekhez, ki és hogyan férhet hozzá. Kinek nem kell regisztrációs adót fizetnie a behozott autók után, kinek nem kell megfizetni a járulékokat és egyéb közterheket a munkatársai után, ki mentesülhet a vagyonszerzési adók és más közterhek alól, stb, stb. Ezek adnak ugyanis lehetőséget a visszaélésekre, és ennek elkerülésére (cél) nem elegendő biztosíték az, hogy egy felekezet milyen régóta működik, vagy hány tagja van. Ez épp olyan ostobaság, mint azt mondani, hogy a húsz vagy száz éve működő cukrászdákat már nem kell ellenőrizni, mert ott úgy sem lehet szalmonellás a fagylalt. Dehogynem, sőt, ha deklaráljuk, hogy „az állam a felekezet hitélettel kapcsolatos pénzügyeit nem ellenőrizheti”, azzal éppen azt bátorítjuk, hogy ne tartsák be a másokra egyébként kötelező szigorú szabályokat. Mégis abszurd, hogy adott esetben – Távol legyen! – egy felekezet droggal kereskedjen, fegyvert csempésszen, vagy a terrorizmust támogassa, és az államnak ne legyen lehetősége a pénzügyeibe betekinteni. Pedig most ez az abszurd helyzet áll fenn. Mivel ennek orvoslására még méla kísérlet sem érkezett, felmerül a gyanú, hogy az állam és a törvényalkotó pártok valójában összejátszanak a kivételezett felekezetekkel azért, hogy a hitéleti tevékenység örve alatt lehetőségük legyen közpénzeket tisztára mosni, ahogyan annak a lehetősége is fennáll, hogy a felekezet közpénzekkel való támogatása valójában nem az iskolát, óvodát támogatja, hanem a felekezet hitételét és terjeszkedését.

Ezeket az elvi hibákat meg sem próbálja kezelni az új módosítása (ami valójában új törvény), innentől nem is érdemes az egyes cikkelyekre szót vesztegetni. Hiába lenhetne akár még jó is egy feladatban egy részszámítás, ha maga a megoldás menete már elvi hibás.

A módosítás azonban nem csak azért rossz, mert a valódi problémákat egyáltalán nem küszöböli ki, hanem azért, mert eleve rossznak is szánják. Az egyesület (futottak még) és a bevett egyház (csókos) státusz közé ugyanis teljesen feleslegesen beiktat még két szervezeti formát: „nyilvántartásba vett” és „bejegyzett” egyház. Ezekhez semmilyen igazi előny nem társul, csak arra jók, hogy akadályok legyenek, ha valaki „bevett” egyház akarna lenni, ami továbbra is a parlament önkényes, politikai döntéséhez van kötve, nincs semmilyen objektív és teljesíthető feltételrendszer.

A mi elismertetési eljárásunk 2013 óta húzódik, 2015 óta várt arra, hogy a Parlament foglalkozzon vele, majd ez a módosítás egy tollvonással eltörölte az egész eljárást (pedig számos bírósági határozat, sőt Alkotmánybírósági döntés kellett már ahhoz is, hogy ide eljussunk.) Most négy év várakozás után, huss, közölték velünk, hogy mindez hiába volt, kezdjük elölről. Ez bőven sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, ami szintén alapvető, még a fideszes Alaptörvényben is biztosított jog. (Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a jogszabályok alapján kezdeményezett ügyét, ésszerű határidőn belül, érdemben elbírálják.)

Ráadásul ahhoz, hogy elölről kezdhessük, még két újabb vizes árkot is ugorjunk át, melyeknek semmi értelme. Ez olyan, mintha az orrodra zárnának egy kaput, majd közlik, hogy nem nyitjuk ki, de újra eljöhetsz ideáig, csak menj még két sánccal hátrébb, mássz át azokon is, és akkor ugyanúgy nem kapsz semmit, mint most. Ez nem jog és törvényesség, ez egyszerűen szemétkedés, nincs rá enyhébb szó. Arról nem is szólva, hogy sokan azon felekezetek közül, melyek már a „kapun belül” vannak, nem tudnák teljesíteni még azokat a feltételeket sem, hogy az első sáncon átmásszanak, mégis bent lehetnek. Miért? Csak.

Nem az a célunk, hogy mi is preferált felekezet legyünk, és az állam a tenyeréből etessen az adófizetőktől behajtott pénzzel. Egyszerűen tisztességes, a demokratikus alapelveknek megfelelő szabályozást szeretnénk, a jelenlegi helyett. Mert a jelenlegi inkább a feudalizmusra és a főkegyúri rendszerre hajaz, és nem a szabad polgárokat szolgáló jogállamra.

Így hát nem marad más hátra, újra bíróság, Alkotmánybíróság, Emberi Jogi Bíróság, hiszen az egész arra megy ki, hogy kifárasszanak és kivéreztessenek bennünket, és legyintve lemondjunk a jogainkról, és elfogadjuk, hogy e honban – legalábbis a vallásgyakorlatunkat tekintve - mi másodrendű állampolgárok vagyunk.

Azt már nem.

Találkozunk a bíróságon! Amíg van  lehetőség, küzdeni fogunk ez ellen a bánásmód ellen.

„Pál azonban így szólt hozzájuk: Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt már nem!”  (ApCsel16,37).

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr4915172476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.