Annak ellenére, hogy a Szent Szellem keresztség fogalma már több mint 100 éve jól ismert az egyházban (akár azért, mert vallják, akár azért, mert elutasítják), rengeteg kérdés érkezik ezzel kapcsolatban. Ezeknek a cikkeknek az a célja, hogy tisztázzuk, melyek a bibliai tények és melyek a keresztség e fogalma körül kialakult nézetek és vélemények.
Az első tisztázandó dolog, hogy „Szellem” alatt az istenség harmadik személyét, a Szent Szellemet értjük. A biblia világos és következetes különbséget tesz lélek és szellem között, e két dolog egymással nem felcserélhető és nem ugyanazt jelenti.
A „szellem” az éltető princípium, Isten élő lehelete, amely minden élet alapja és feltétele. Az élőlények teste élettelen volt, amíg Isten szelleme éltre nem keltette őket (Jak 2,26). Amikor a test alkalmatlanná válik arra, hogy tovább funkcionáljon, akkor a szellem elhagyja a testet (Prédikátor 12,7); Ha Isten visszavonná éltető szellemét, a teremtményei meghalnának (Zsolt 104,29). Az élőlények szelleme Isten lehelete, a Szent Szellemből származik és oda tér vissza. A mennyei lények világa a „szellemek” világa. Isten maga is „szellem”, mivel mennyei lény.
A lélek a teremtmények sajátja, nincs közös lélek, csak egyedi. A lelkek egymásra hatása a „lelkek világa”, de ez nem objektív létező, nem olyan valóság, mint a szellemek világa. A lélek érzékeli és dolgozza fel a test és a szellem jelzéseit. A szellemi érzékelés „szerve” a lélekben a lelkiismeret, de a test öt érzékszervének üzeneteit is a lélek dolgozza fel és értelmezi. Ennek eredményei az érzések, a gondolatok, melyek a lelket döntésekre ösztönzik (akarat). A lélek folyamatosan fejlődik és változik az életünk során szerzett észlelések és tapasztalatok nyomán. A lélek az ember fő jellemzője, ezért a Biblia gyakran az ember szinonimájaként is használja. Például: Minden lélek (azaz ember) dicsérje az Urat! Vagy: 3000 lélek = 3000 ember (ApCsel 2,41). Az állatoknak is van lelke és szelleme, bár ezek az emberéhez képest nagyon korlátozottak. Az Írás a növények kapcsán se lélekről, se szellemről nem beszél.
Mivel ilyen alapvető különbség van a lélek és a szellem között. Ezért a keresztény szakzsargonban már meghonosodott Szentlélek kifejezés helyett, Szent Szellemről (vagy röviden „a Szellemről”) fogok beszélni, de e kettő ugyanaz.
A Szellembe „merülésről” (ami a keresztségre használt „baptidzo” jelentése) először Keresztelő János beszél. Egyik üzenete így hangzott:
„Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” (Mt3,11)
A szószerinti fordítás így hangzana:
„Én vízbe merítelek titeket a megtérésre… Ő Szent Szellembe és tűzbe merít majd titeket.”
Más szavakkal: János azt a kijelentést kapta, hogy a Messiás, akinek ő az előhírnöke, úgy fogja az istenfélőket Szellembe és a tűzbe meríteni, ahogyan János meríti őket vízbe.
Jézus erre az ígéretre hivatkozik, amikor mennybevitele előtt ezt az utasítást adta a tanítványainak: (ApCsel 1,5)
„Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.”
Mielőtt megnéznénk ennek az ígéretnek a beteljesedéseit (zsidókon és nem zsidókon), érdemes egy kicsit elmélkedni azon, hogy mit jelent a „keresztség”, azaz a bemerítés.
