Két drúz származású rendőr és a három izraeli arab merénylő halálával végződött a péntek reggeli merénylet a Templom-hegyen. Az ügy akár el is férhetne a többi Izraelben szórványosan előforduló merénylet között, ha nem lenne egy fontos vonatkozásában új fejlemény. Az újdonság pedig az, hogy a Templom-hegyet – vagy ahogyan a Biblia hívja, az Úr házának hegyét – eddig különleges státusz illette meg a hely vallási jelentősége miatt. Ezt a státuszt alapjaiban változtathatják meg ezek az események, melyek a Közel-kelti helyzetre is alapjaiban hathatnak ki. Ennek megértéséhez kicsit át kell tekintenünk a hely jelentőségét.
A Templom-hegy Jeruzsálem óvárosának leghíresebb helyszíne. Itt készült feláldozni a fiát Ábrahám patriarcha, itt állt az a szentély, melyet Dávid király tervei alapján a fia, bölcs Salamon építtetett a frigyládának. Ide tértek vissza a zsidók a babiloni fogság után és itt állt a második templom, melynek terén és oszlopcsarnokaiban a názáreti Jézus hirdette az igét és gyógyította a betegeket. Itt gyűltek össze az apostolok napjában kétszer Salamon oszlopcsarnokában, és innen indult hódító útjára a keresztény evangélium a világ véghatáráig. A második zsidó szentélyt Titusz római császár rombolta le és kincseit Rómába vitte, a Templomból nem maradt „kő kövön” semmi, ahogyan Jézus az utolsó nyilvánosan elmondott beszédében megjövendölte. Csak a hegyet körülvevő támfal, melynek egy szakasza a nyugati vagy Siratófal (ahol az izraeliták templomuk pusztulását siratták, siratják). A hegy teteje szemétdomb volt, amíg a hódító iszlám el nem ért ide, és fel nem építették az első mecsetet a hegy legmagasabb pontja fölé. A szikla fölé, ahol egykor Ábrahám épített oltárt, majd később a zsidó szentély „pitvara” állt, ahol a mindennapi és ünnepi áldozatokat bemutatták. És amelyről a hagyomány szerint Mohamed a lován egy éjszakai szellemi utazást tett. Később egy újabb mecsetet építtettek a muzulmán hódítók, mely a „legtávolabbi” (al aksza) nevet kapta. Ez lett az iszlám harmadik szent helye. Egyetlen itt elmondott ima ötszáz imával ér fel. (A mekkai tízezerrel, a medinai ezerrel.) Később az egész egykori templom-teret a mecset részének tekintették. A frank birodalom megerősödésével kezdetüket vették a keresztes hódító hadjáratok, melyek szűk egy évszázadra visszavették Jeruzsálemet a kalifáktól, és a hegyen levő mecsetben a templomos lovagok rendezték be a székhelyüket (abban a hitben, hogy ott állt egykor Salamon temploma). A latin királyság bukását követően hosszú muzulmán uralom következett, melyből nagy Szulejmánt érdemes kiemelni (akivel a magyarok mohácsnál ütköztek meg). Egy állom hatására kőfallal vetette körül a szent várost, mely a mai napig meghatározza az óváros látképét. Ennek az álomnak az emlékét őrzik az oroszlánok az „Oroszlános kapu” felett, ahol a pénteki merénylet is történt. Az oszmán birodalom széthullása idején Jeruzsálem egy igazi „porfészek” volt az odalátogató utazók szerint, melyet csak a három monoteista vallás zarándokai tartottak érdemesnek arra, hogy felkeressék. Ez vezetett később a krími háborúhoz, melyet Oroszország és Törökország (francia és angol támogatással) vívott elvileg azért, mert Oroszország akart a keresztény zarándokok védhatalma maradni (és peresze birodalmi okok miatt. A háború lényegében az első világháború előjátékának tekinthető, melyben a magyar szabadságharc tisztjei török oldalon vettek részt az oroszok ellen. E háború alapozta meg a későbbi „antant” és ennek eredményeként jött létre Románia, melyet ütköző államnak szántak.) Az első világháborúban azután angol fennhatóság alá került a szent föld és a szent város, miközben folyamatosan zajlott a zsidók bevándorlása. A második világháború után jött létre Izrael, amely azután 3 háborúban biztosította a túlélését (48, 56, és 67) az arab túlerővel szemben. A hatnapos háború során foglalták vissza Jeruzsálemet és Hebront (Mahpela barlangját, a patrirachák sírját) és a Templom-hegyet Jordániától. A kialakult feszültség enyhítése céljából megegyezés született, hogy a Templom-hegyen levő muzulmán szent helyeket továbbra is egy speciálisan erre a célra létrehozott alapítvány felügyeli és működteti (wafq) a muzulmán előírásoknak megfelelően. A zsidók végre szabadon látogathatták a Siratófalat, a muzulmánok a hegyet, a keresztények a Szent Sír bazilikát az óvárosban. A hegy különleges státusza miatt, az izraeli hatóságok elfogadták, hogy a biztonsági feladatok egy részét a wafq veszi át, cserébe szavatolják, hogy a Templom-hegy és a muzulmán mecsetek nem válnak erőszakos cselekmények kiinduló pontjává. Ez a megegyezés egészen péntekig hellyel-közzel működött is. Voltak ugyan erőszakos cselekmények a hegyen, de nem történt meg az, hogy ott lőfegyvereket rejtettek volna el, és azzal izraeli rendőrökre támadtak volna. A hegyre felmenő turistákat ugyanis az izraeli hatóságok szigorúan ellenőrzik, de az imádkozni menő muzulmánok ellenőrzése a wafq feladata.
A merénylet módja alapvetően változtatja meg a biztonsági helyzetet és az izraeli hatóságok bejelentették, hogy ezek után mérleglik, hogy átvegyék a hegy felett a teljes biztonsági ellenőrzést. Az arabok viszont arra szólítottak fel, hogy minden hithű muzulmán teljes erővel álljon ellen az újabb „megszállási kísérletnek”. Jeruzsálemben már ettől kevesebbért is súlyos zavargások és vérontások törtek ki a „megszállók” ellen. Ásatások elindítása vagy a Hasmoneus alagút megnyitása is véres incidensek sorozatát eredményezte. A hegy feletti biztonsági ellenőrzés átvétele hadüzenet a muzulmán világnak, ahhoz tudnám hasonlítani, mintha az Olasz állam teljes fennhatóságot gyakorolna a Vatikán felett. Izrael viszont nem engedheti, hogy a lazább felügyelet azt eredményezze, hogy a mecseteket fegyverraktárrá alakítják. A merénylők minden jel szerint ezt pontosan tudták, és vélhetően éppen az volt a céljuk, hogy felszítsák ezt a feszültséget. A kérdés az, hogy a segítőik, akik a wafq soraiból kell kikerüljenek, miért hagyták ezt? Hiszen a következményekkel pontosan tisztában kellett lenniük. Miért jó az egy állítólag a vallás „szentsége” felett őrködő alapítványnak, ha az emberek nem gyakorolhatják a vallásukat? Vagy ha elvesztik a jogosítványaikat? (Melyekkel, köztünk legyen szólva, meglehetősen furcsa módon élnek, és komolyan megnehezítik a nem muzulmán látogatók életét a hegyen a nyitvatartási időkkel és például azzal a szabállyal, hogy tilos oda Bibliát felvinni. A legtöbb keresztény zarándoknál van Biblia, amikor a szent várost járja, ez egy elég idétlen szabály, ráadásul az „izmozáson” kívül nincs is semmi értelme.)
A Templom-hegy a bibliai próféciákban is jelentős szerepet játszik. Mind a zsidó, mind a keresztény meggyőződés szerint újra fel kell épülnie a zsidó szentélynek azon a helyen, és ez az esemény a nagy korszakváltozás egyik fontos jele lesz. Hívők milliói követik ilyenkor lélegzet visszafojtva, hogy mi történik ezen a vallástörténetileg kiemelkedő helyen. A szent föld (Izrael), a szent város (Jeruzsálem) és a szent hely (a Templom-hegy) olyanok, mint a mutatók egy prófétai órán. A föld a kismutató, amely lassan halad. A város a nagy mutató, amely gyorsabban. A hegy pedig a másodperc mutató, mely azt jelzi, hogy az események viharos gyorsasággal kezdenek bekövetkezni, vagy biblia képpel élve: meglepik ez egész Földet, mint a szülő asszonyt a tolófájások. Éppen ezért mindaz, ami a hegyen történik, különös figyelmet és jelentőséget kap. Mikeás és Ésaiás próféták pedig így látták a jövőt és a Messiás uralmát a Földön:
„Ezt az igét kapta látomásban Ézsaiás, Ámóc fia Júdáról és Jeruzsálemről:
Az utolsó napokban szilárdan fog állni az ÚR házának hegye a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlik majd hozzá valamennyi nép.
Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az ÚR igéje Jeruzsálemből.
Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” (Ésa 2,1-4)
