Kedves Testvérünk!

Ha a hit és az Istennel megélt kapcsolat kezdeti örömét és boldogságát mára a szorongás és kétség vette át. Ha úgy érzed, nem vagy képes megfelelni Isten elvárásainak, és már afelől sem vagy bizonyos, hogy van-e üdvösséged. Ha az örömteli és hálás istenkeresést a szürkeség és megszokás vette át az életedben. Tudd, hogy nem Te vagy a hibás ezért, hanem azok a tanok, amelyekkel az evangéliuminak nevezett prédikátorok – lehet, hogy a legjobb szándékkal – de kibeszélnek a hitedből, és lecserélik a szerető Istent egy szentségében félelmetes, „igazságosságában” kíméletlenül büntető római császárra.
Jézus igája könnyű és gyönyörűséges, ám a hamis tekintéllyel magukat Isten helyébe tolók emberi igája elhordozhatatlan. Úgy kérdezlek, mint Pál a galatákat: „Hová lett a boldogságod?”

Bizonyára emlékszel még arra, amikor a megtérésedkor átélted Isten tiszta szeretetét, amiben nem volt „ha” és „de”. És időnként még újra felsejlik, bár egyre ritkábban és egyre gyengébben. Vágysz utána, de egyre inkább úgy érzed, nem vagy rá se alkalmas, se méltó. Még fel tudod mondani a kötelező leckéket, hitvallásokat, de megélni egyre nehezebb, és már nincs kedved a hitedről sem beszélni másoknak. Közben magad sem érted, mi történt. Elmondom.

Isten világosság és nincs benne semmi sötétség, Isten a szeretet, és minden tulajdonságának, szentségének és hatalmának is, ez a forrása. Szeretetének nagyságát leghangosabban a kereszten mondta el, szinte bele ordította a sötétségbe borult, Tőle elidegenedett világba: „Gyertek haza fiaim! Nem büntetés vár rátok, csak térjetek vissza, és gyertek haza! És én mindent újjá teszek, olyan világot találtok, amelyre szívetek mélyén mindig is vágytatok!”

Isten az ember iránti elkötelezettségét és szeretetét abban mutatta meg, hogy Azt küldte le értünk, Akit a legjobban szeretett. A Fiút, aki „kebelében volt”, Aki egyedül ismerte Isten mélységes és igaz atyai szeretetét. Jézusban Isten szeretett Fia lett emberré, felvállalva ezzel az emberi lét minden velejáróját: örömét és nyomorúságát. Isten a tulajdon népéhez küldte őt, akik ismerték tetteit és akaratát. Remélte, hogy bár a prófétákat rendre üldözték, sőt, meg is ölték a maguk idejében, a Fiát „megbecsülik” majd. A Fiú pedig eljött, hogy Isten atyai mivoltát bemutassa és hirdesse a világban. Gyógyította a betegeket, szellemi hatalmát arra használta, hogy megszabadítsa azokat, akik a Vádló és Embergyilkos elnyomása alatt sínylődtek. De eljövetelének legfőbb célja az volt, hogy elhozzon egy új szövetséget Istennel, amelyet a próféták előre hirdettek, és amely „jobb ígéreteken” nyugszik, nem a mi, hanem Isten tettein. Tudta, hogy halálával el kell törölnie a régit, hogy feltámadásával elkezdődhessen az új.

Tudta, hogy a bűnösök kezébe adják, hogy olyan próbatétel vár rá, amelyet még egyetlen ember sem volt képes elhordozni. Hogy maga a sátán, a Vádló és Embergyilkos kezébe fog kerülni, aki kapott 12 órát arra, hogy minden létező ördögi kísértéssel próbára tegye hite és szeretete valódiságát az Atya és az emberek iránt. „Ez a ti órátok és a sötétség hatalma” – mondta azoknak, akik elfogták a kertben. „Eljön e világ fejedelme, hogy próbára tegyen, de bennem nincs semmije”, mondta a tanítványainak, s halálára előre tekintve, ezt hirdette: „Eljött e világ fejedelmének ítélete”.

Az ütközet pészach ünnepén, Jeruzsálemben zajlott, a Bárány a hitével és a szeretetével szállt ringbe, a Sárkány pedig minden fondorlatával, ravaszságával és hazug hitetésével, és a becsapott emberek tömegével. Jézus barátjába és választott apostolába bújt bele, aki csókkal árulta el őt, majd úgy fogták el, ahogyan csak a legveszedelmesebb rablógyilkosokat szokták. Veszélyes bűnözőként, megkötözve hurcolták végig az utcákon, s nem csak megölni akarták, hanem erkölcsileg és szellemileg megsemmisíteni. Koncepciós perben, annak az Istennek a nevében ítélték halálra, akit mindvégig állhatatosan hirdetett és szolgált minden szavával és tettével. Nála jobban senki sem tisztelte az Atyát, mégis azzal vádolták, hogy istenkáromló. De ez sem volt elég, azt szerették volna, hogy a birodalom ítélje el, mint veszélyes és köztörvényes bűnözőt. Azok az emberek hazudtak róla, akikkel csak jót tett, azok kiáltották az arcába, hogy gyűlölünk, akiket megmenteni jött. S tették ezt úgy, hogy maguk sem értették honnan van bennük ez az engesztelhetetlen gyilkos indulat. Ott és akkor olyan nagy volt a hitetés ereje, hogy meg voltak győződve róla: nagyon is igazságos, amit tesznek. Jézusra rázúdult minden frusztráltságuk, csalódottságuk és bajuk: Káin indulata, Ézsau dühe, az amálekiták kegyetlensége, a Fáraó részvétlensége… Sátán teljes repertoárja. A Bárány pedig csak tűrt és hallgatott. Az Atya pedig vele tűrt és hallgatott.

Ecce homo: kicsoda az ember? Kétféle ember állt egymással szemben: az ok nélkül gyűlölő, és az ok nélkül szerető. A gyilkos, aki nem viselheti el a nálánál igazabbat, és az önfeláldozó, aki túllát az indulaton, és tudja, hogy nem testtel és vérrel van tusakodása, hogy az üvöltöző, gyűlölködő tömeg, nem az EMBER, csak a sátán által elhitetett és becsapott tömeg. Az Ember nem ilyen, csak ilyenné vált. Az Ember nem ez, hanem Isten becses és értékes képmása, az egyedül méltó és alkalmas arra, hogy Isten a jobbjára emelje. A sátán annyira élvezte a helyzetet, hogy a saját szolgáján, Pilátuson keresztül, ötször is kinyilvánítja: ez az ember ártatlan. Mégis két bűnöző között feszítik meg, demonstrálandó, hogy ő is közülük való.
S akkor jött a csúfolás és gúnyolás 3 órája a kereszten: Te lennél, aki megment minket? Magadat se tudod megmenteni! Jézus teljesen magányos, nincs senki, aki szót emelne mellette, csak az egyik rablógyilkos, aki el meri ismerni, hogy az ő ítélete jogos, ám Jézus ártatlan.

S akkor, amikor már a testi és lelki szenvedéstől a legkimerültebb, amikor az emberek már ellőtték minden puskaporukat, akkor indul meg a sötétség erőinek a támadása. Úgy rajzanak a kereszt körül, hogy még a nap is elhomályosodik három órára. S a hazugság minden szellemi ereje és fejedelme egyet harsog, sugall Jézus szívébe, elméjébe és érzéseibe: „Isten is elhagyott téged!”. A döntő ütközet ekkor veszi kezdetét. Jézus az elfogásakor tudta, hogy magára fog maradni, de – mondta – „az Atya velem van”. Ám a Hitető még ettől is meg akarta rabolni.

A hitért folytatott szellemi tusa a 22. Zsoltárban lett leírva. Dávid egyes szám első személyben, Krisztus benne működő Szelleme által mondta ki a szavakat, melyeket a testében összetört, fuldokló, a végsőkig megalázott és meggyalázott ember már nem volt képes kipréselni a száján. Dávid élénk képekkel tárja elénk, mi történ Jézus belsejében a kereszten, hogy harcol a hitért, azért a meggyőződésért, hogy az Atya soha és semmilyen körülmények között sem hagyja el. S végül győz:

Jézus megerősítette magát a hitében, hogy az Atya soha, egyetlen pillanatra sem hagyta el őt, hiszen még a bűnöző, a lator, a rablógyilkos segélykiáltását is meghallgatta! Hogyan hagyná el az igazat és szentet? Szolgáját és szeretett Fiát, aki véghezviszi minden akaratát! Lehetetlen, nem történhet meg!

És a sötétségnek azonnal vége lesz. Jézus hite győzedelmeskedik a próbatételen, a sátáni gonoszságon és embergyűlöleten. Hűsége és ragaszkodása az Atyához töretlen, sőt, új erőre kapott, s a zsoltár többi része már diadalének:

A sötétség erőinek dolgavégezetlenül kell elkullogniuk. Kudarcot vallottak, minden tervük meghiúsult, legyőzte őket a Bárány rendíthetetlen hite. S Jézus tudta, már csak az van hátra, hogy e halandó testet a halálba adja, hogy a harmadik napon új és romolhatatlan testben támadjon fel, és üljön a hatalom jobbjára. A munkát elvégezte, minden készen áll arra, hogy Isten újjá teremtse. S Jézus halála után, az ördög szolgái lépnek elő. Egy római katona állítja ki a halotti bizonyítványt, amikor lándzsáját a halott Jézus szívébe döfi, és egy centurio mondja ki, amit Sátánnak el kellett ismernie: „Ez az ember igaz volt!”

Kedves testvérem!

Ne hidd el senkinek, hogy az Atya Jézust egyetlen másodpercre is elhagyta volna, éppen a legnagyobb bajban és nyomorúságban. Azért ne, mert amikor eljön a sötétség ideje a Te életedben, s a sátán ugyanezzel a hazugsággal akar meglopni, nem fogsz tudni ellenállni. Elhiszed neki, hogy Te már olyan bűnös vagy, hogy Isten is elfordult tőled. Hiszen – állítják – Jézussal is ezt tette!

Isten mindig is szeretett téged, soha, egyetlen másodpercre sem hagyott el, még akkor sem, amikor bűnös életet éltél, vagy kudarcot vallottál, mint Péter. Ilyenkor jön az ordító oroszlán, hogy megpróbáljon meglopni, elnyelni, de állj ellen, úgy, ahogyan Jézus példát mutatott neked!

Ne hidd el azt sem, hogy Isten igazságossága és szentsége követelte volna meg Jézus kínszenvedéseit! Távol legyen Istentől, hogy így szolgáltasson igazságot! Isten a szeretetének üzenetét küldte el a Fiával, s ezt mondta el Jézus minden szónál hangosabban a kereszten. Isten nem azzal bizonyította meg „igazságosságát”, hogy egy ártatlant büntetett meg a bűnösök helyett. Isten igazságossága azzal nyert bizonyítást, hogy volt egy Ember, aki igaz és méltó arra, hogy a jobbjára üljön. S Benne felkínálja minden embernek ezt a lehetőséget. Aki befogadja a Fiú tanúságtételét, megpecsételi, hogy az Isten igaz. Az ember pedig – nem a maga erejéből, hanem Isten ingyen ajándékából – feljebb emelkedhet az angyalok szintjénél is. Ezt vonta kétségbe az Ellenség. De győzött a Bárány, a Júda Oroszlánja, aki így nem csak a zsidók királya lett, hanem az egész emberi nemé. Mert a Jézusba vetett hit segítségével újjászülethetünk. Halála lehetővé tette, hogy mi is meghaljunk Ádám szerint, feltámadása pedig azt, hogy ezt az új életet, amit ebből a hitből élünk, igazságban és valóságos szentségben élhessük. Mert a Vádlónk nem csak le lett győzve, hanem az ereje, a vádlásának jogossága, éppen a halál által szűnt meg az életünk felett.
Ezért élhetünk örömteli és felszabadult életet Krisztussal, mert nem csak nyomorult bűnösök vagyunk, akiknek valahogy mégis megkegyelmeztek, hanem új teremtések, az eljövendő világ gyermekei, és a mennyei Jeruzsálem fiai, polgárai. Milyen nagy tisztességre méltatott bennünket az Isten! S azért tűrte el a sok kegyetlenséget, amelyet szeretett Fiával tettek, azért nem volt ellenére, hogy az ár ilyen magas legyen, hogy mindannyian biztosak lehessünk benne: soha nem fog lemondani rólunk! Maga az ár, amit értünk fizettek, mondja el, hogy Isten mennyire akarja az üdvösségünket, és nem azt lesi, hogy miben vétkezünk még (ezt az Ellenség teszi), hanem annak örül, amit már képesek vagyunk hitből és szeretetből megtenni.

Jézus pedig a szenvedései által nem csak igaznak, méltónak és tökéletesnek bizonyult, hanem alkalmassá vált arra is, hogy az emberi nem mennyei főpapja is lehessen, mert átélte az első teremtés minden kísértését, törékenységét és nyomorúságát. Pontosan tudja milyen betegnek, elárultnak lenni, és milyen nehéz súlyos szenvedések között a hitben és az igazság mellett kitartani. Jézus azért halt meg úgy, mintha a világ leggonoszabb embere lett volna, hogy a világ leggonoszabb embere se mondhassa: én többet érdemeltem volna! S mi több, a Vádló se mondhassa. (Mondani fogja, de már pontosan tudja, hogy nem igaz.) Ezt (is) magunkra öltözzük a keresztségben Jézus halálával.

Számomra érthetetlen, hogy egyesek miért védelmezik foggal-körömmel a kereszten történtek olyan értelmezését, amely Istent zsarnoknak, kegyetlen rómainak állítja be. Mintha erre a sok igazságtalanságra és kegyetlenségre azért lett volna szükség, hogy Isten magának igazságot szolgáltasson. Távol legyen! A megváltásunkkal Isten nem saját magának kedveskedett, hanem minket, tékozló fiait ölelt magához. Istent nem kellett az ember iránt irgalomra és szeretetre hangolni, mert mindig is így érzett irántunk. Már akkor is, amikor még a bűneinkben voltunk.

Ezért, drága kiégett, elbizonytalanodott testvérem, ne engedd, hogy a keresztről az ördög prédikáljon neked, mert elveszti az erejét, és a szerető Isten nagy ajándéka, átfordul teljesíthetetlen elvárásokba. Isten nem fenségének sértettségében követel elégtételt, nem szentségének tökéletes volta kívánja a legkisebb bűn legsúlyosabb megbüntetését is. Ez nem Isten hangja, hanem a Vádlóé és Hitetőé.

Isten a szeretet, atyai jósága lényének legmélye, amit egyedül a Fiú ismert, amíg el nem jött és meg nem osztotta velünk. Ebbe még angyalok is vágyakoznak betekinteni. Szentsége és igazságossága is csak és kizárólag szeretetéből értelmezhető.

Ne hagyd, hogy megfélemlítsenek azzal, hogy nem vagy elég szent és jó, mert soha sem leszel az, és azok sem azok, akik ezt a hazugságot elmérik neked. De Isten szeretete és jósága felöltöztet az üdv ruháiba, megigazultságot ad neked. Türelme vár rád, amíg a hitedben felnősz oda, hogy még jobban kiteljesedik benned a Krisztus.

Isten hisz benned! Rendíthetetlenül, állhatatosan, kitartóan, és a hite olyan erős volt, hogy kész volt még a legdrágábbat is odaadni értünk, mert tudta, hogy végül csak meg fogjuk becsülni szeretett fiát. Ez a Jó Hír. Ez a Boldog Isten Evangéliuma.

Ha újra meg akarsz erősödni, ehhez a fundamentumhoz kell visszatérned, ebbe kell belegyökerezned, erre kell ráépülnöd, ezt kell kutatnod.