Az első rémület után, amit a háborús hírek okoznak, a második kérdés, ami minden empatikus emberben felmerül: mit tennék, ha Ukrajnában élnék? És főleg: mit tennék hívőként, mit tennénk gyülekezetként? Biztos vagyok benne, hogy fogunk hallani az Ukrajnában élő testvérek hősies hitéről, de talán érdemes átfutni azokat az alapelveket, amelyek a Bibliában is le vannak írva: Mit csinálnak a bárányok, amikor támadnak a farkasok? Három tételben szeretném nagyon röviden, szinte távirati stílusban leírni, amit ezzel kapcsolatban gondolok.

1. A propaganda ideje, védekezzünk a 16-oson kívül

Háborúk nem a semmiből lesznek, hanem beszédből, propagandából. A Jelenések lovasai jól leríják a folyamatot: elsőnek a fehér lovas jön a hazugság tüzes nyilaival, majd a háború vérszínű lován, (azután az ínség, sárga lovon, és végül a pokol hullaszínű lován.) A védekezés első vonala tehát a háborús propaganda leleplezése. A hívőknek igazságszerető embereknek kell(ene) lenniük, akik másokat nem rágalmaznak és hazug híreket nem hordanak. Hanem leleplezik a hazugságokat és álnokságokat. Jelen esetben a fő hazugság az, hogy az oroszok akkora veszélyben voltak, hogy csakis vérontással tudták azt elhárítani. Az oroszok klasszikus imperialista (birodalmi) háborút folytatnak, se Ukrajna, se más nem jelentett rájuk olyan típusú veszélyt, amit csak és kizárólag ilyen háborús eszkalációval lehetett volna megoldani. Az oroszok hátsó feléből eddig is kiálló magyar propagandisták is jobban tennék, ha hallgatnának, és nem kiabálnák, hogy Ukrajna magának kereste a bajt, Ukrajna provokálta ki a háborút, mert ez nem igaz. Vagy ha igen, akkor 56-ban is mi kerestük magunknak a bajt, és provokáltuk ki, hogy orosz lánctalpak eltapossák a szabadságharcot, ami akkor nem is szabadságharc volt, csupán egy nyilas banda lázadása. Nem is szólva a világháborús szerepléseinkről. Aki szereti és szólja a hazugságot, az nem lehet Isten szolgája, még akkor sem, ha azt hiszi, hogy hazugságai kegyesek, vagy nemes célt (Istent, hazát) szolgálnak. Az igazi szolgálat (Istennek, hazának) csakis az igazságon alapulhat, minden más a Hazugság Atyjától van, aki embergyilkos is kezdettől fogva.

2. Háború: menni vagy maradni?

Ha mégis kitör a háború, az első kérdés: menekülni, vagy maradni. Mind a kettő legális választás. Jézus azt mondta, ha az egyik helyen üldöznek és veszélyben van az életetek, menjetek olyan helyre, ahol védelmet találhattok. Aki megy, ne legyen olyan, mint Lót felesége, ne nézzen hátra, és ne bánja, amit ott kellett hagynia.

Aki marad, annak fel kell mérnie, hogy ezért igen súlyos árat kell fizetnie, egy háború tele van olyan helyzetekkel, ahol már nincs igazán jó döntés, maximum a rossz és a még rosszabb között. Ha az ember marad, számolnia kell azzal, hogy ellenségként bánnak vele, akár véletlenül is megölhetik vagy megsérülhet, olyan dolgokat kell végigélnie és látnia, amelyek egy életre traumatizálhatják. Ha mindennek tudatában úgy dönt, hogy marad, megteheti, de a legjobb, ha rögtön az elején lemond a saját és szerettei életéről és a vagyonáról, és úgy gondolkodik, hogy minden, ami ebből a háború végére mégis megmarad, az ajándék lesz. Úgy kell átadnia a testét és az életét, ahogyan Jézus tette a Getsmané kertben, és kb. olyan nehéz is lesz lelkileg és szellemileg. De ha ez nem sikerülne, akkor sincs ok a csüggedésre és a szégyenre, Péternek sem ment elsőre, se Márknak, aki Ciprus után visszafordult.

Férfiak számára további dilemma a behívó. Ha maradnak, behívják őket harcolni. Itt is az a kérdés, hogy miféle harc ez, az én harcom-e ez? A délszláv válság idején is ez volt a fő dilemma: mi köze a magyaroknak a szerbek és horvátok nacionalista háborújához? Ez nem az ő harcuk! Most is az a helyzet, hogy egy Ukrajnában élő magyarnak azt kell magától megkérdeznie: az én harcom-e ez? Lehet rá igent (ez a hazám és megvédem), meg nemet is mondani (az egyik nacionalista pont olyan gáz, mint a másik), mindkettő legális döntés.

Ha úgy döntünk, hogy nem a mi harcunk, meg kell birkózni két dologgal: az egyik, hogy előbb-utóbb kézbesítik a behívót, és katonaszökevények leszünk, ami legalább olyan veszélyes, mintha bevonulunk. A másik a lelkiismeret, hiszen bizonyos fokig cserbenhagytuk azt az államot, amelynek a polgárai vagyunk. Ha valaki hivatásos katona, még nehezebb ez a döntés, hiszen felesküdött az állam védelmére, ha viszont tudható, hogy csak ágyútölteléknek hívnak be (se normális felszerelés, se kiképzés), akkor jobb menekülőre fogni, de még az előtt, hogy behívnának, vagy elrendelnék a mozgósítást. Erre nincs általános szabály, itt mindenkinek magának kell megtalálnia saját maga számára a választ.

Egy hívő azt is megteheti (ha a szabályok lehetővé teszik), hogy fegyvertelen szolgálatot vállal. Híres példánk a „Fegyvertelen katona” című mozifilmben is bemutatott eset: részt veszek a háborúban, de nem akarok életet kioltani, hanem segítek menteni. Néhány felekezet a fegyver teljes elutasítását is tanítja (nazarénusok, jehovisták), ez is egy lehetőség, de egy hadban álló állam szankcionálni fogja (börtön, kivégzés), aki ezt az utat választja, annak ezzel számolnia kell.

Az elvet, amelyből a fentiek következnek Pál így írja le:

^1Kor7,26Azt tartom tehát jónak a küszöbön álló megpróbáltatások miatt, hogy jó az embernek úgy maradnia, amint van. (…) ²⁹Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, ³⁰és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak, mintha semmijük sem volna, ³¹és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert a világ látható alakja elmúlik. ³²Azt szeretném, hogy gond ne terheljen titeket.

Ezért a szörnyen nehéz döntések idején könnyebb annak, aki csak saját maga felöl dönt. Család, gyerekek esetén ez még nehezebb. Jó közös döntést hozni, és ha lehet, még a gyerekeket is bevonni, ha már elég nagyok hozzá (12 felett). A családok ilyenkor gyakran szétszakadnak, és ez emberpróbáló idő számukra. A legfontosabb a félelem és a szorongás leküzdése, ebben nagyon sokat segíthet a hitünk, hiszen a Béke Fejedelme az, aki megrontja a Sátán a lábunk alatt hamar.

Jézus tanításai az „aggodalmaskodásról” a legjobbak a félelem és a szorongás ellen (Mt6 második fele). Nagyon fontos, hogy ne bénuljunk le a rossz jövőkép miatt. A csüggedés megfoszt attól, hogy a jelenben megtegyük, ami jó és hasznos, mert azt hazudja nekünk, hogy fölösleges (Minek? Semmi értelme!). Ez azonban soha nincs így! Jót tenni mindig értelmes! Amire van lehetőségünk, tegyük meg, mert valójában nem tudjuk, mit hoz a holnap, de nem érdemes sokkal többel foglalkozni sem, mint a nap baja. Legyen az éppen elég. S ha aznap ettünk, van ruhánk, az ok a hálára.

3. A gyülekezet

A gyülekezet nem dönthet a tagjai helyett, csak támogathatja őket a saját döntésükben. Aki menekül, abban kell segíteni, aki marad, abban. A jeruzsálemi gyülekezet sok tagja elszéledt az István megölése után támadt üldözés idején, de az apostolok a városban maradtak. Így az a minta, hogy a „vének” maradjanak, az életerős fiatalok, menjenek. De nem győzőm hangsúlyozni, hogy ez mindenkinek a saját döntése, a saját hite.

Mit tehet egy gyülekezeti közösség egy ostromlott városban? Erre már láttunk példákat a közelmúltban is. A kairói lázongások idején a helyi keresztények megnyitották az imaházaikat és fogadták a sebesülteket, ellátták őket függetlenül attól, melyik oldalon harcoltak. Hasonlóan tettek az ortdox hívők és papok is a 2014-es ukrán forradalom idején (amely az ős oka a mostani háborúnak.) A gyülekezet kiképezhet embereket életmentésre, elsősegélynyújtásra, átalakíthatja az ingatlanjait befogadó állomásnak, kórháznak, menedék- vagy óvóhelynek.

Vészterhes időkben három nagy lelki teherrel kell megküzdeni. A félelemmel, a szégyennel és – bármennyire is furcsán hangzik - a magánnyal. A szenvedő ember mindig elhagyatottnak érzi magát, vészterhes időkben pedig sok kisebb és nagyobb árulást (cserbenhagyást) kell átélnie (akárcsak Jézusnak azon a bizonyos Húsvéton az emberek, sőt, a tanítványai részéről). Ezért mondja Jézus az övéinek, hogy a hajuk szála is nyilván van tartva, és sok verebecskénél drágábbak. Az emberek a vész idején nagyon önzővé válnak, az önzés pedig azt sugallja, hogy senkire sem számíthatsz. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a gyülekezet működjön, legyenek összejövetelek, ha lehet, az emberek legyenek együtt, törődjenek egymással, hogy ne hidegüljön meg a szeretet. A szolidaritás erénye igen felértékelődik vészterhes időkben, és még egyetlen pohár víz is örök jutalommal kecsegtet ilyenkor.

A három nagy ellenség (félelem, szégyen, elhagyatottság érzés) legyőzéséhez jó szellemi fegyver a dicséret. A nyomorúság gyülekezete, a filadelfiai, kicsi és gyenge volt a kihívásokhoz képest, de adatott neki egy nyitott ajtó. Ez az ajtó később Jánost egyenesen Isten tróntermébe vezeti. A hálaadás, dicséret és az imádás Isten trónjához vezet bennünket, ahol megnyugvást, bölcsességet, szeretet és életet találunk. Segítséget alkalmas időben. Megértjük, hogy most van a kegyelem órája és az üdvösség (megmenekülés) ideje. Olyan élet árad belénk, amely valód élet, és nem múlik el a hústest elmúlásával. Ezt pedig senki sem veheti el tőlünk, még szenvedés és fájdalmak között sem. Tudta és tapasztalta ezt Pál és Silás a Filippi börtönben, megverve és kalodába zárva. Ha pedig Isten kegyelméből eljönne a távozásunk ideje e világról, akkor a lehető legjobb, ha az Urat dicsérve és imádva mehetünk el.

Mindezt nem azért írtam le, hogy bárkit ijesztgessek, hanem azért, mert sok kérdés érkezik, amelyek jogosak és válaszokra várnak. Hiszem, hogy jobb ezekkel szembenézni, mint úgy tenni, mintha ilyen helyzet csak másokkal történhetne meg, és hiszem, hogy az Úrnál meg vannak a válaszok is.

Az ilyen kihívások próbára teszik a hitünket, de „ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk”. Mi pedig nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. A nagy kihívások pedig arra jók, hogy ráébredjünk, miféle pitiáner dolgokon is aggodalmaskodtunk eddig és milyen kicsinyes dolgokról gondoltuk azt, hogy mekkora probléma.

^Fil4,4Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! ⁵A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! ⁶Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; ⁷és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.
⁸Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! ⁹Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene.