Az Index és az SZFE bedarálása ismét szép példája annak, ahogyan a (tőlünk kapott) hatalom birtokosai a társadalmi párbeszédet elképzelik. Röviden: sehogy, ők helyettem is tudják, hogy nekem mi a jó.

Dühít, de nem tudok mit tenni ellene, mint hogy elmondom a dühömet annak, akit érdekel (néha annak is, akit nem). Várok a megfelelő alkalomra, hogy törleszthessek, és ez eléggé zavar, mert hívőként tudom, hogy a harag a létező legrosszabb tanácsadó. Felemészti a belsőmet, rosszindulatú emberré tesz, miatta azokat is bántani fogom, akiket szeretek, és nem segít jó döntéseket hozni, miként írva is áll: „ember haragja, Isten igazságát nem munkálja”. De a hódítást leplező háborús uszítás (aki nincs velünk, az ellenünk van!), és annak következményei végül engem is arra löknek, hogy feladjam a békés mentalitásomat, és kaszára-kapára kapjak, háborúba induljak azok ellen, akik csak azért háborúznak velem, mert állítólag én és az én fajtám háborúzik velük. De dühít a pofátlanság, dühít a hazudozás, és az együgyű propaganda, ami az egészet övezi, és ami a legfőképpen dühít, az az eljárás, ami napi gyakorlata lett pártunknak és kormányunknak, aki nem szabad polgárnak, hanem alattvalónak néz engem.

Én pedig rossz alany vagyok alattvalónak, úgy érzem, képes lennék mit kezdeni a szabadságommal, elég felnőtt vagyok, hogy saját magam döntsek a sorosomat befolyásoló fontos kérdésekben, szeretek tájékozódni, és magam megismerni a tényeket, képesnek tartom magamat arra, hogy azokból megfelelő következtetéseket vonjak le anélkül, hogy a számba rágnák, miről mit kell gondolnom. Szóval szeretem, ha felnőttnek érezhetem magam, és nem valami kiskorúnak, aki felett állam bácsinak kell atyáskodnia, különben nem igazodik el a világ és a hon dolgaiban. Ezért nem önmagában az dühít, hogy egy általam is olvasott, és kedvelt hírportál vélhetően megszűnik, vagy ugyanolyan olvashatatlan kloákává változik, mint az origo. Lesz belőle egy újabb Hír-tévé vagy M1, amin már az időjárás jelentést sincs kedvem megnézni, és egy focimeccs alkalmával is kezemben tartom a távirányítót, hogy jó ütemben tudjak elkapcsolni a hírösszefoglalókról. Ezek ugyanis legalább annyira irritálnak már, mint a reklámok, melyek azt sugallják, hogy az emberiség két legnagyobb problémája a hüvelygomba és az aranyér. S ahogyan nem szívesen hallgatom meg századszor is, hogy egy fájdalomcsillapító kenőccsel jobb az élet, azt sem hallgatom szívesen századszor, hogy migráncs, libbancs, sorosista. Unom, nem érdekel, tele vele a padlás. S ahogyan nem hiszem el, hogy a szemránc eltüntető krémtől húsz évvel fiatalabbnak látszik majd a feleségem (neki erre szerencsére nincs is szüksége, talán attól látszik húsz évvel fiatalabbnak, hogy nem használ semmiféle krémet…), ugyanúgy nem veszem be azt sem, hogy a haza és benne a magyarság sorsa azon múlik, hogy a nemzeti erők élet-halál harcban le tudják-e győzni a baloldali liberális hordákat. Mert nem ez az igazi nemzeti sorskérdés, hanem az, hogy a politikai ideológia Horthy, Rákosi és Kádár után újra megszállja-e kis hazánkat, vagy nem. Miért kellene még egyszer végig menni azon az úton, ami száz év alatt már háromszor vezetett teljes csődhöz és valódi nemzeti katasztrófákhoz?

Mert a megszállás a szemem előtt zajlik nap, mint nap.

Miért ne lehetne egy szerkesztőségnek beleszólása abba, hogy ki legyen a főszerkesztője? Miért nem szólhatnak bele egy egyetem oktatói és diákjai abba, hogyan alakítsák át az intézményt, amiben tanítanak és tanulnak, és kit neveznek ki a meghatározó pozíciókba? Nincs ehhez semmi közük? Nem az ő bőrükre megy? Nem méltóak arra, hogy meghallgassák őket, és figyelembe vegyék azt is, amit ők szeretnének? Csak erőből, csak azért is? Mint minden más esetben? Nulla egyeztetés, vagy szűk határidők, hatástanulmány és mindenfajta érdemi vita nélkül? Tényleg a nertársak tudnak mindent a legjobban? Politikai komisszárok tudják a tudósok helyett is, hogy miféle kutatásokra kell a pénz? Nem a tudományos társdalomnak magának kellene eldöntenie azt, hogy a gender-elmélet mennyire jó vagy rossz, hasznos vagy haszontalan, tudományos vagy tudománytalan? Politikusok feladata ez? Az egyik, ha nem a legsikeresebb egyetemet kell elűzni e honból emiatt? Inkább verjék a nőket, de gender az nem?

Oké, de legalább lenne valami jobb helyette.

Most komolyan a pápisták fognak minket szabadságra, erkölcsre és boldog életre oktatni? Cölibátusba kényszerített férfiaktól fogjuk megtanulni újra a családi értékeket? Ha megnézem az origo címlapját (olvasni már egy sort sem lehet), együgyű bulvár hírek mellett (Nem hiszed el, mit tett… Ki nem találod, mit lépett erre… Kinek, ki a szeretője… Ki, kitől válik éppen… Hogyan ápoljuk intimszőrzetünket…), nem találok már értelmes híradást a világ fontos dolgairól. Csak néha egy-egy propaganda cikket arról, hogy az ellenzék hogyan teszi tönkre a kormány önfeláldozó munkáját. Azt is csak vérlázító hazugságok és csúsztatások formájában. Nem véletlen, hogy a legtöbb sajtópert ez a gusztustalanság veszíti el.

S ha tényleg annyira fontos a család (és legyen fontos), akkor a családra a legfőbb veszélyt valóban a homoszexuálisok jogai jelentik? Ha ennek ellenállunk, akkor megmenekül a család, ha nem, a családdal együtt süllyed el a nemzet? A családok válságát százszor inkább okozza a szabados szexualitás, a pornográfia és az érzékek felkorbácsolása, a túl korai promiszkuitás, ami rossz társválasztáshoz, majd váláshoz vezet. Ebben pedig a nertársak is élen járnak, de legalább is ludasok. Ezeknek a megszenvedői a gyermekek, akik azután még több sérüléssel, sokszor funkcionális árvaként nőnek fel. (De ide vehetjük a női egyenjogúságot is, mert azóta mernek elválni, hogy dolgozhatnak és képesek gazdasági önállóságot is teremteni maguknak. Bezzeg, ha függenének még a férjüktől mindenben, ha tulajdonként lehetne őket kezelni a házasságban, talán teleszülnék újra a Kárpát-medencét… De nem akarok ötleteket adni, mert még valaki komolyan veszi.)   Ebben az egész problémahalmazban a homoszexuálisok joga a legkevésbé fontos kérdés. Nem ettől, meg a pride felvonulástól jutott a család „intézménye” válságba. Ahogyan Jézus mondaná: „megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét.” Képmutatás az egész. Mert a pornográfiával, vagy a válással szembeszállni nem népszerű dolog, ahogy az abortusszal sem. Nem, az isten-haza-család bősz propagandistái a valódi problémákkal nem szállnak szembe, a kicsikre és gyengékre mennek. A migránsra, aki szerencsétlen nem is érti, miért gyűlölik annyira, se visszaszólni, se védekezni nem tud. A romákra, akiknek a szegénységére, tudatlanságára és nyomorára úgy lehet mutogatni, mintha az pusztán a saját bűnük, hibájuk lenne. A hajléktalanra, aki a saját mocskában fekszik az aluljáróban és eleve undort kelt. A homoszexuálisokra, akikkel szemben a heterók ösztönös viszolygást éreznek. A szegényre, aki boldogan odaadja a szavazatát egy zsák krumpliért annak, akinek az a szavazat csak azért kell, hogy tovább fosztogathassa, és aki rettegve félti azt a kicsit, amije van attól, hogy netán meg kell osztani egy idegennel, akivel soha nem találkozott még.

Az ember fia szívesen ébredne egy napon arra, hogy vége ennek a rémálomnak.

Befogták a száját a háborús uszítóknak, kiderül, hogy baloldali, liberális, jobboldali, népnemzeti nagyon is megfér egy hazában anélkül, hogy tönkre akarná tenni egyik a másikat, sőt - Irgalom Istene, ne hagyj el! -, bizonyos fontos, nemzeti kérdésekben egyetértenek. Már nem az a fő szlogen, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk”, hanem az, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk”. Hogy a polgármester azok javát is nézi, akik nem rá szavaztak, és a miniszterelnök is odafigyel azokra az állampolgárokra is, akik nem az ő pártját vagy ideológiáját nyomatják. Hagy nekik egy lapot, amit émelygés nélkül olvashatnak, s amely nem csak dühös ellenpropagandáról szól. Csinál magának egy másik színművészetit, ahol csupa Vass Albertet játszatnak, vagy mit tudom én, és nem nyúlja le az egyetlent. Nem két millió polgár miniszterelnöke, hanem három-négy… kilenc. Ez ugyanis, ami most van, rosszabb Trianonnál. Szellemi Trianon. Amikor az államhatalom egyik főméltósága azt pedzegeti, hogy azok nem is magyarok, akik nem az ő világlátását osztják… Hát még is mik? Mik Vogymuk? Sajnos, ha tetszik neki, ha nem, magyarok vogymuk, ezt (még) nem ő dönti el. Ha pedig azt gondolja, hogy nélkülünk jobb lenne ez a haza, az maga az új Trianon. A történelmi ellen már úgy sem tehet semmit. Megtörtént, múlt idő. De ez ellen tehetne, ha tényleg fontos lenne neki a haza.