Ez a mondat azt hivatott igazolni, hogy Isten rendje és rendelése ellen harcol az, aki nem a nemzeti ideológiákat követi. Ez a keresztény-nacionalizmus afféle önigazolási kísérlete. A leggyakrabban emlegetett igevers ezzel kapcsolatban Pál apostolnak az athéni beszéde (ApCsel 17,22-31), melyben a nemzetek Istentől elrendelt idejéről és (földrajzi) helyéről beszél:

Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait…

A beszéd azonban így folytatódik (27-28):

…hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.”

Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség.

Az egész beszéd fő mondanivalója, hogy minden ember (kivétel nélkül) Isten teremtménye és (mivel „egy vérből” származik) egy családot alkot. Minden nemzet ennek a „nemzetségnek” (az emberiségnek), vagyis Isten családjának a része. Ez éppen nem egy nacionalista, hanem egy kozmopolita beszéd, amely Isten családját a zsidó népről az egész emberiségre terjeszti ki, és azt mondja: Ti is Isten családjához tartoztok, nem csak a választott nép. Mivel pedig mindannyian Isten családjához tartozunk, ideje visszatérnünk Ahhoz, aki alkotott bennünket mindegy, hogy miféle nemzethez tartozunk vagy hol lakunk. Erről szól ez a beszéd és nem arról, hogy Isten nemezetekben gondolkodik.

Pált – a pogányok apostolát - éppen azért vádolták a zsidó vallásos nacionalisták (a farizeusok szerzetéből valók – ApCsel15,5; 21,21), mert eltörölte a „válaszfalat” az ószövetség népe és a nemzetek között. (Ef2,12-19)

Isten ugyanerre tanította meg Péter apostolt is, aki jó zsidó létére be nem tette volna a lábát se Cézáreába, se egy pogány római centurio házába (ApCsel 10). Kénytelen volt azonban engedni az igen egyértelmű isteni útmutatásoknak, majd mikor megértette miről van szó, így kiáltott fel (34-35):

Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.

Majd amikor a vallásos nacionalisták azt követelték, hogy a nemzetek fiai is (a pogányok) előbb az ószövetségbe lépjenek be, és csak azután az újba, Péter erre az eseményre utalva, így érvelt (ApCsel 15,7-9):

Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket.

Éppen ezért a keresztény-nacionalizmus a legnagyobb hazugságok egyike.

Ha van kozmopolita vallás, akkor az éppen a kereszténység. Ha van eszme, amely el akarja törölni a nemzeti korlátokkal, sőt a nemi korlátokkal járó különbségeket is, az éppen a kereszténység:

Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. (Gal3,27-29)

és ismét (1Kor12,13):

Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg.

és ismét (Kol 3,11):

Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.

Ez azt jelenti, hogy a kereszténység egy nemi és nemzeti identitásától megfosztott masszát akar létrehozni? Nem, dehogy. Hiszen az újszövetségnek is van üzenete férfiak, nők, zsidók és görögök, szolgák és szabadok számára. Az apostolok sok üzenetüket egyenesen nekik címzik: Ti nők, Ti férfiak, Ti szolgák stb. Ez csak azt jelenti, hogy a nemi és a nemzeti identitás-elemek a halandó testünkhöz kötődnek, és csak addig érvényesek, amíg ebben a testben létezünk. Addig, amíg új testet nem kapunk, nem szűnnek meg, csak alá kell rendelni őket nagyobb és fontosabb identitásoknak, annak, hogy mindannyian emberek vagyunk, és még inkább annak, hogy Krisztusban új teremtések lettünk. Ha tehát vétkezik valaki az isteni rend ellen, akkor sokkal inkább az, aki a nemzeti és a nemi identitást fölé akarja emelni annak, hogy az egész emberiség egy testvéri családot alkot, és azon belül, mi, hívők Krisztusban új teremtések vagyunk. A nacionalizmus felrúgja ezt az értékrendet, és ezzel éppen úgy a világhoz akar kötni, mint a paráznaság, a pénzimádat és egyéb „földi tagjaink” (Kolosse 3,5-6). Magyarul: testi bűn. Kevés ennél világosabb és jól alátámasztható tanítása van az újszövetségnek.

Ráadásul, ha van kozmopolita felekezet, az éppen a római katolikus, amely mindig is a királyságok és nemzetek felettinek, khatolikosz-nak (egyetemesnek) definiálta magát. Most mégis ez a felekezet próbálja meglovagolni a nacionalista hullámokat. Hogyan lehetséges ez? Ha volt ellensége a nemzetállamok kialakulásának, akkor a pápák azok voltak. A 48-as szabadságharc leverése után az esztergomi prímás lóhalálában igyekezett Haynau elé, hogy Pécsett Te Deum-ot (hálaadó misét) celebráljon. Még Kossuth temetésén sem szólalhattak meg a katolikus templomok harangjai (a Habsburgok és velük a feudalizmus iránti lojalitás okán). A pápák máglyákon égették el azokat, akik a Szentírást nemzeti nyelvre merték lefordítani és kiátkozták a nemzeti önrendelkezés minden képviselőjét. A vallásszabadságot a közömbösség posványának bélyegezték, a polgári anyakönyvezést pedig a keresztény házasság elleni merényletnek. Ma ugyanezeket a szólamokat melegítik fel, csak más tálalásban. Hogyan vált hát ebből a kozmopolita felekezetből nacionalista?

A válasz a pápizmus lényegében rejlik, ami a hatalom. Nem a khatolikosz a lényege, hanem az, hogy római. Ez a felekezet (nem egyedül a világon) az élő hitet mechanikusan megcselekedhető vallássá, hatalmi eszközzé silányította le. Már régen nem az igazság vagy a jogosság a legfontosabb, hanem a nagyon is evilági hatalom és pénz birtoklása. A vallás csak hivatkozási alap ehhez, másodlagos. Ahogyan ma minden diktátor a politikai ellenfeleivel szembeni fellépést a terrorizmus elleni harccal akarja igazolni, úgy régen az eretnekség vádja volt ilyen. Kivétel nélkül mindenki eretnek volt a középkori egyházban, a pápákkal az élen, mert az egész rendszer eretnek volt - ahogyan erre Luther rámutatott. De hogy éppen kit nyilvánítottak ténylegesen is eretneknek vagy „szent”-nek, az már a hatalmi játszmák része volt. Mindenki szimóniával (vesztegetéssel) szerezte a hivatalát, de ez csak akkor vált „bűnné”, ha a hatalomnak ez volt az érdeke. Sok és kiterjedt irodalma van annak, hogyan változott át Krisztus nem e világból való egyháza a pápák pozícióharcai során egy nagyon is evilági pénzért és hatalomért küzdő szervezetté, amelyben a vallási igazságok már ugyanúgy csak a hatalom gyakorlásának az eszközeivé silányultak, mint a besúgás, megvesztegetés vagy a gyilkosságok. Jean D’Arcot ugyanaz a felekezet égette meg boszorkányként, amelyik azután szentté avatta. Az egész politikáról és hatalmi játszmákról szólt és nem a hit igazságairól.

Amikor világossá vált, hogy a feudalizmust a nemzetállamok korszaka fogja felváltani, és teljesen hiábavaló ez ellen harcolni, a Vatikán is taktikát váltott, megjelentek a vallási (katolikus) alapon szerveződő politikai pártok, melyek – ha utána néz valaki – igen dicstelen szerepet játszottak a különböző diktatúrák kialakulásában. A Vatikánnak mindegy, hogy ki és mi van hatalmon, ha vele együtt maga is hatalmon lehet. És ugyanúgy mindegy, hogy ki vagy mi van hatalmon, ha nem lehet vele együtt hatalmon, akkor ellenség. Most sem a kereszténység védelméről, a családról és az erkölcsökről, a kapitalista kizsákmányolásról és a szegények védelméről van szó, ez csupán ürügy (még akkor is, ha a hívők egy része jóhiszeműen gondolja). A baj az, hogy a jövő Európájában háttérbe akarják szorítani a Vatikánt, mint hatalmi tényezőt. Ezért van minden „végveszélyben”, ez az igazi oka a propaganda-háborúnak.

Ugyanígy a hatalom közelében maradás késztette ezt a kiterjedt kozmopolita szervezetet (mely hálózatról a sorosgyörgyök még álmodni sem merészelnek) arra, hogy hirtelen nacionalista (is) legyen. A nacionalizmust ugyanis meg kell tölteni ideológiával, valamilyen eszmei tartalommal, ami arról szól, hogy mit is jelent „magyarnak” vagy „románnak” lenni. Jól mulatunk, amikor a román nacionalisták a nőstény farkas csecsét szopó Romulusz és Rémusz szobrocskákkal rakják tele a városok főterét, hogy a dicső román múltat propagálják. De ugyanebből a célból építenek vasbeton bizánci (román ortodox) templomokat oda is, ahol lámpással se találni ortodox hívőket, hogy demonstrálják, ez román föld! És ilyenkor lesz a vallás a (hamis) nemzettudat része. De kívülről nézve ugyanolyan viccesek a rovásírással írt településnevek vagy a tarsolylemezzel parádézó hunutódok.

A horvát usztasák és a szerb csetnikek (fegyveres nacionalista milíciák) felváltva mészárolták egymás civiljeit. S mielőtt megölték volna őket, hívtak egy kisgyereket és megkérték, hogy vessen keresztet. Ha balról jobbra vetette, horvát katolikus volt, ha fordítva, szerb ortodox. Eszerint maradhatott életben vagy ölték meg a falujával együtt. Pedig mindkét vallás ugyanarra a Tízparancsolatra hivatkozik, és ugyanúgy azt tanítja, hogy ne ölj! Mi köze hát ennek a valláshoz? Semmi! És Jézus Krisztus evangéliumához? Még annyi se! Ez egészen másról szól.

A nacionalizmusnak nem az a baja, hogy ápolni akarja a hagyományokat és nem is az, hogy büszke kíván lenni a hazára, amelyben él. A nemzettudat ápolásának és a hazafiságnak nagyon is van helye az életünkben. Lehet ezt jól is csinálni. A reformkorban a magyar nyelv ápolása nagyon fontos vívmány volt, ahogyan az is, hogy legyen magyar nyelvű színház. Hála a népdalgyűjtőknek és a táncház mozgalom elszánt úttörőinek, fennmaradtak az autentikus dalok és táncok, melyek mára más a feledés homályába merültek volna. Ma viszont fiatalok tanulják és járják őket örömmel. Ha elmegyek egy hagyományőrző fesztiválra vagy néptáncos találkozóra, nem találkozom se rasszizmussal, se sovinizmussal. A nézők örömmel megtapsolják a szomszéd népek táncait és zenéit is. Nem érzem, hogy félnem kellene. Ugyanez nem mondható el egy focimeccsről vagy egy nacionalista párt gyűléséről.  Vajon miért van ez?

A nacionalizmus akkor válik veszélyessé, amikor felfújja magát, nemzettudatból és a nemzeti hagyományok ápolásából átlép nemzeti gőgbe és más nemzetek lenézésébe (sovinizmus). Ezt onnan lehet felismerni, amikor már egyik magyar a másiknak akarja előírni, hogyan kell magyarnak lenni.

Én magyarnak születtem, ebben a nyelvben és kultúrában nőttem fel, megtérésem után ezt Isten ajándékának fogtam fel, nem én választottam, ahogyan a megszületésem idejét vagy a szüleimet vagy a biológiai nememet sem. Ide kötődöm, ez a hazám, itt vagyok itthon. A magam egyedi és sajátos, megismételhetetlen módján vagyok magyar. És elmehet a bús bánatos hortobágyi istennyilába, aki nekem elő akarja írni, hogyan legyek „magyarabb”, vagy meg akarja határozni, hogy én jó vagy rossz magyar vagyok. Amikor a hazafiság átcsap sovinizmusba, annak világos jele, hogy az „igazi” magyarok elő akarják írni a többieknek, hogyan legyenek magyarok. Sőt, előbb utóbb – ha tehetik - kényszeríteni is akarják őket. Szerencsére ezek a mozgalmak azután gyorsan fel is oszlanak, mivel egymás közt sem tudnak megegyezni az „igaziságban”. Csak nem mindegy meddig pusztítanak, és mit hagynak maguk után.

Nincs olyan, hogy haza. Az egy elvont fogalom, ami nem létezik. A valóságban a haza én vagyok, meg Te, Kedves Olvasó. És amikor minket a hazára hivatkozva vegzálnak, vagy egyenesen a haza oltárán vagy a haza nevében fel akarnak áldozni, az nem hazafias, hanem gyalázatos és ördögi. Ha úgy döntök, jogom van akár meg is halni a hazáért. Ha erről helyettem más dönt, az gyilkos.

Amikor a nacionalizmus ki akar magának sajátítani egy vallást, egy felekezetet, vagy egy etnikumot, bűntársává teszi, és ez megengedhetetlen. Ilyesmiben valóban istenfélő ember nem vehet részt. Ahogy Jézus sem hagyta, hogy akár a zelóták, akár a szadduceusok, vagy a farizeusok kisajátítsák maguknak.

Isten nem nemzetekben gondolkodik, hanem egy olyan népben, amelynek Ő az uralkodója. Mindkét szövetség erről szól: „Leszek nékik Istenük, ők pedig népem lesznek.” Az evangélium éppen a nemzetekből hívja ki az embereket, hogy Isten Népéhez csatlakozzanak:

Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek… (ApCsel 2,38-41).

Isten saját népben gondolkodik, a nemzetek közül kihívottakban. Még a Mennyben is ezt látjuk, a Jelenések könyve szerint ugyanis (7,9-10):

Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott…

A nemzet (ethnosz) vérségi, leszármazási egység, és ennek alegysége a törzs, ahogy a zsidó nemzet is 12 törzsből állt. A nép (laosz) egy politikai egység (birodalom, királyság, állam) polgárait vagy alattvalóit jelenti, etnikai hovatartozástól függetlenül. A nyelv (glossza) pedig értelem szerűen az egy azon anyanyelvű embereket. De Isten Népe mindezekből lett kihívva (eklézsia) és mindezek felett áll. Isten népe új teremtésekből áll, akiket az Atya „szült” a Fiúba, a felkent királyba és főpapba vetett hit által, a Szent Szellem erejével. Akik Isten szavának engedelmeskednek, és a királyi családba tartoznak. Itt nincs helye semmiféle halandó dolognak és testi identitásnak.

Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy a történelmet mégis csak a nemzetek alakítják, az vegye észre, hogy a Biblia nem nemzetekről és nemzetállamokról beszél, hanem birodalmakról. A pogány birodalmak végkifejlete, beteljesedése lesz a Végső Babilon, az antikrisztusi világ. Rómát „cserép és vas” utódállamok követik, melyek nem érik el a Római Birodalom egységét, de – Dániel látomásának szavaival élve – marad valami bennük a „vas” erejéből, azaz, a hódítás képességéből (Dán2). A birodalmak azonban nem köthetőek egy etnikumhoz, nemzethez vagy nyelvhez. Csak a perzsa birodalomban például 127 nyelven, plusz héberül írták meg a rendeleteket (Eszter 8,9).

Az, hogy a nacionalista nyomásnak engedve, belemagyarázzuk a Szentírásba, hogy Isten is nacionalista, nem csak a valóságtól, hanem a Bibliától is igen elrugaszkodott kísérlet.