Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

Fordított evangelizáció

2021. május 28. - gorbiczgy

Dúl az ideológiai háború a történelmi egyházak és a világi állam között, amely azzal kezdődött, hogy az Eu alkotmányából kihagyták a kereszténységet. Innentől erősödtek fel a vallásos-nacionalista hangok, jelent meg az EU, mint veszélyes fenevad, a demokrácia, a liberalizmus és az emberi jogok, mint nevetséges ürügy a keresztények üldözésére. S noha minkét oldalon vannak szélsőségek, amelyekre lehet mutogatni ebben a háborúban, alapvetően mégis arról van szó, hogy a történelmi felekezetek, amelyek a felvilágosodás óta hátrálásban vannak (folyamatosan veszítik el nem csak a középkorból visszamaradt privilégiumaikat, hanem a táborukat is), meg akarják akadályozni a további térvesztést. Amit bizony előrevetít az, hogy az EU alkotmányából kimaradtak.

A baj nem az, hogy harcolnak, hanem az eszközök, amikkel harcolnak.

A helyes eszköz ez evangelizáció lenne. Erre is van persze példa, igyekeznek a felekezetek már bevett módszereiket felfrissíteni, teret adni az újabb, modernebb formáknak, és elsősorban azokat elérni, akik valaha a bázisukhoz tartoztak, de el-elmaradoztak, vagy elfordultak. Van tehát szándék és erőfeszítés a megújulásra is, de ennek mértéke és a változás sebessége egyáltalán nem tart lépést a világban zajló változások és a világból érkező kihívások mértékével.

És vannak az egyre durvább és egyre idegesítőbb eszközök, melyeket fordított evangelizációnak hívok, amikor rá akarják magukat erőszakolni a polgárokra. Lehet, hogy ezek rövidtávon előnyt jelentenek, hosszabb távon viszont csak a feszültséget fogják szítani a keresztények és világiak között. Mégpedig azért, mert mélyen igazságtalanok.

7446831_123011_700d93b4005346b511649d47ee675fb0_wm.jpg

Mai hír, hogy az állam átadja a budapesti nevelőszülői hálózatot a katolikusoknak. Mindennapi hír, hogy éppen milyen iskolát, képzőt, állami feladatot adnak át egy felekezetnek.

Ez normáliséknál úgy működik, hogy a felekezet csinál egy hálózatot, iskolát, intézményt azoknak, akik ahhoz a felekezethez tartoznak. Majd ezt - ha jól működik – mások is szívesen igénybe veszik, olyanok is, akik nem tartoznak ahhoz a felekezethez. Cserébe tudomásul veszik, hogy az adott intézmény felekezeti jellegű.

Jelenleg ez nem így működik, hanem fordítva.

A város egyetlen gimnáziumát (óvodáját, iskoláját, akármijét) átadják egy felekezetnek, ha van benne felekezeti többség, ha nincs. Ha a szülő nem oda akarja járatni a gyerekét, akkor kénytelen másik városba, faluba, kerületbe utaztatni. Az a szülő, akitől az állam, hatalmas adóprést használva, elveszi azt a pénzt, amiből azután a felekezetet finanszírozza. A felekezet csak jól jár, egy fillérjébe nem kerül az egész, a szülő viszont, aki nem szeretné, hogy a biztos matek ötösért cserébe a gyereknek (néha magának a szülőnek is) misére kelljen járnia, többszörösen is rosszul jár.

Az államnak kutya kötelessége volna fenntartania ezeket az intézményeket, biztosítva a világnézeti semlegességüket és szakmaiságukat, és támogatnia azoknak az intézményeknek a létrejöttét vagy átvételét, ahol ténylegesen felekezeti igény és jelentős felekezeti többség van. Vagy legalább egy egyetértő többségi szavazás az érintettek részéről. Ehelyett az állam tömegesen szervezi ki az állami feladatok ellátását a felekezetekhez, arra kényszerítve a polgárait, hogy állami, vallásilag semleges (tisztán szakmai) helyett, felekezeti szolgáltatást vegyenek igénybe, ha tetszik nekik, ha nem.

Ha nem tetszik nekünk, hogy az erőszakos szekularizációt hirdetők támadják a tisztán vallási intézményeket, bele akarnak szólni a körülmetélkedésbe, a gyereknevelésbe, vagy abba, hogy kiket adjunk össze és kiket ne, nem tehetjük ugyanazt fordítva, mert az ugyanolyan rossz.

Ebben az ideológiai háborúban nem csak a témák és a hangnem visszataszító az ún. „keresztények” részéről, hanem az is, hogy még hangosan helyeselnek is ahhoz, hogy az állam a köztársaságból valamilyen vallási államot csináljon. Elítélik a muzulmán sariját, de követeleik a „keresztényt”. (Akár szimbolikusnak is tekinthetjük, amikor átnevezték a Köztársaság teret, II. János Pál pápa térré…) A felekezeteknek joga van iskolát, kórházat, akármit alapítani, de nincs joga ahhoz, hogy az állampolgároktól elvegyék az állami intézményeket, és azt felekezetivé tegyék. Az államnak pedig nincs joga ezeket csak úgy odaajándékozni az érintettek tudta és beleegyezése nélkül.

Azok a nevelőszülők, akik nem akarnak egy 60 napos hercehurcában részt venni, azt kockáztatni, hogy elveszítik a munkájukat és a rájuk bízott gyerekeket, inkább engednek a zsarolásnak, és átlépnek akkor is, ha nem szívesen teszik. De az eljárás nyilván felháborítja őket.

A hálózatok esetében is az a trend, hogy a felekezetek felosztották maguk között a megyéket, és kiszorították a civileket. A kiszorításra ugyanazt az eszközt használják, mint az oktatás vagy az idősellátás esetében, amit „egyházi kiegészítő normatívának” hívnak. Ez azt jelenti, hogy ha a polgárok egy civil szervezet (alapítvány, egyesület) segítségével hoznak létre ilyen intézményt, akkor az állami normatíváknak csak a 70%-a jár nekik. Ha egyház, annak 100%. Ma Magyarországon, pláne a szociális szférában, szinte lehetetlen ezt a 30%-ot kigazdálkodni. Ezért alakultak át már korábban is öregotthonok és más intézmények egyházzá, és ezért kezdték el a nehéz helyzetben levő önkormányzatok is átpasszolgatni az intézményeiket a felekezeteknek. Míg azután jött a Klikk, és a maradékot is eltaposta. Az intézmények vallási szervezetté alakulása pedig ürügyet adott az államnak arra, hogy az egyházi törvény alkotmánysértő változtatgatásaival durván beavatkozzon a felekezeti viszonyokba. Nem a „bizniszelést” szüntette meg a vallással, hanem saját maga, politikai (önkényes) alapon mondta meg, hogy ki „bizniszelhet” tovább, és azok „bizniszelését” meg is sokszorozta. Akiket pedig kizárt ebből, lassan de biztosan kivéreztek (főleg civilek és szabadegyházak, aki kénytelenek voltak intézményeiket a csókosoknak átadni), vagy nehezített pályán folytatnak élet-halál küzdelmet, mint az Iványi Gábor féle MET egyházhoz tartozó intézmények, amelyek ügye újra és újra címlapra kerül. Ezzel az állam persze azt üzeni: ha behódolsz, küldjük a lét, ha nem, elvesszük, amit eddig létrehoztál. De így van ez a tudománytól, a kultúrán át, a felsőoktatásig mindennel.

S mi volna ebben a jó? Szerintem semmi, ez senkinek sem jó.

A felekezetnek nyilván öröm, hogy terjeszkedhet és növelheti a befolyását, bár a szakemberek megtalálása egyre nagyobb problémát jelent. Ez pedig ahhoz is vezet, hogy a jó szakember, éppen a szakmai autonómiája és kiválósága miatt, szembe fog kerülni a felekezeti érdekkel, s akkor neki is választania kell: vagy feladja a szakmai elveit (és nem lesz többé jó szakember), vagy kiáll a szakma szabályai mellett, és mennie kell. Az intézmény szakmailag így is, úgy is rosszabb lesz. Nem azt mondom, hogy egy ilyen együttműködés nem lehet gyümölcsöző, de ennek alapja a kölcsönösség lehet csak. A kényszer pedig eleve rossz alap a jó működéshez.

Az állam azt reméli, hogy a privilegizált felekezetek majd elvégzik helyette az ideológiai agymosást és/vagy futószalagon szállítják neki a rendszerhű szavazókat, vagy legalább segítenek ellenérdekeltté tenni, esetleg megfélemlíteni az „ellenzékieket”. (Hiszen az egyetemeket felügyelő kuratóriumokba is azért kell jó orbánisat hazafiakat rakni jó szakemberek helyett, mert valahogyan hatással vannak az ott folyó oktató-nevelő munkára. Kivéve persze a maoista-kommunista elkötelezettségű Fundan egyetemet, amely csak szakmai munkát végez, úgye, mindenfajta ideológiai befolyás nélkül…) Hosszútávon viszont ez ahhoz vezet, hogy a rendszert ellenzők, a felekezet ellenzői is lesznek, hiszen – jogosan – látják, hogy a felekezet nem a saját küldetését végzi, nem Istent, hanem az államot szolgálja.

Az állampolgárok triplán járnak rosszul. Fizetik a saját elnyomásukat, fizetik a nyakukra ültetett felekezetet, és fizetniük kell külön azért, amiért már egyszer duplán fizettek, ha mégis szabad oktatást vagy hasonlót szeretnének, és ki akarják kerülni a felekezeti szolgáltatót. A fő baj tehát az, hogy jelenleg az adófizető állampolgárt senki sem képviseli, mert a rendszer csak magát hizlalja, és azokat, akiktől politikai hasznot remél.

A budapesti nevelőszülői hálózatnak a rendszerhez hű csongrádi egyházmegyéhez rendelése csak egy az ezernyi esemény közül, amellyel a hatalom a katolikus felekezet társadalmi befolyását növelni akarja. Talán Mészáros Lőrincen kívül alig van más olyan arányú haszonélvezője a jelenlegi nacionalista rendszernek, mint a Vatikán. Semjén Zsolt nem ok nélkül kapta se a lovagi címét a pápától, se kitüntetéseit a hasonszőrű szervezetektől. Pedig a katolikus felekezet már bizonyította, hogy kontroll nélkül szörnyű tud lenni, önmagát nem képes kordában tartani. Most is bőven lenne mit sepregetnie a saját háza táján, ha éppen tisztességről és erkölcsről van szó, nem kellene az egyszeri polgárokra kényszeríteni a felekezeti nézeteit, és átvenni gyermekintézmények sokaságát. Mindez akkor, amikor a klérust sorra rázták meg a homoszexuális és pedofil botrányok. Kíváncsi leszek, hogy az új pedofil törvény az egyházi személyeket is listázza-e majd… Meg Szájer, meg Borkai.

10723647_351917_7656e141b4697afabec17dab88c1b772_wm.jpg

De hát ezek ma a magyar állam „keresztény” erkölcsei, nem baj, ha elkövetjük, csak az, ha kiderül.   

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr816574670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása