Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

Az utolsó szó jogán

2. rész: Vezekléstan

2019. május 13. - gorbiczgy

Már önmagában az is furcsa, hogy 500 évvel a reformáció után magyarázni kell, hogy a vezeklés semmit sem old meg, és hogy a hit mindenfajta igazságosság (dikaiosz) alapja, nem pedig a cselekedet. Az interjú egyik legijesztőbb része a büntetésről szól, ahol ismét káros humanizmusként van feltüntetve az a tény, hogy a büntetés a megjobbulást célozza, idézem:

 „manapság már nem a bűnözők, bűnelkövetők megbüntetésére, hanem megjobbítására koncentrálunk. Még ha van is büntetés, akkor is sokan csak az “elrettentés” miatt tartják fontosnak.”

 „Ebben van valami”, fejtegeti MTA, de ez kevés. Mindenkinek mindenképpen meg kell kapnia, amit megérdemel a tettei szerint. Vagyis a bűnhődésre (vezeklésre) akkor is szükség van, ha a büntetés nem jobbít meg és nem rettent el. A büntetés tehát kvázi öncél. A bűnösök megbüntetésére kell koncentrálni, ahelyett, hogy meg akarnánk jobbítani őket. (Persze nem baj, ha megjobbulnak, de nem erre kell koncentrálni.) Ha netalán menetközben megjobbult volna (töredelmes és bűnbánó szívvel belátta, hogy vétkezett), akkor is meg kell büntetni. Persze csakis az ő érdekében. Ha nincs büntetés, nincs igazságosság. Ha elengedjük a büntetést („csak úgy” megbocsátunk), akkor sérül az igazságosság, idézem:

 „…a büntetés és az igazságosság közötti egyetlen kötelék éppen az, hogy az ember cselekedetei szerint valamit igenis érdemel.”

041de9b7f64e4c9895a9a3404f7bf984.png

 Szinte hihetetlen, de nagy ügybuzgalmunkban, hogy a büntetés kikerülhetetlenségét mindenképpen bebizonyítsuk, kikötöttünk az érdemszerző cselekedeteknél. (Még ha itt negatív értelemben is szerepelnek, mint bűnös cselekedetek, melyek büntetést érdemelnek.) Még kapunk hozzá egy kis pszichológiát is az ember méltóságáról:

 (Ha) „...csak a gyógyításra, illetve az elrettentésre törekszünk, hallgatólagosan kimanőverezzük magunkat az igazság/igazságosság szférájából. Ahelyett, hogy személyként tekintenénk a bűnelkövetőre, pácienssé, illetve pusztán “esetté” degradáljuk. Hiszen ha valakit akarata ellenére akarunk meggyógyítani – vagy olyan állapotából szeretnénk őt kigyógyítani, amit nem is tart betegségnek -, akkor kiskorúsítjuk.”

 De van még lejjebb is:

 „Olyan, mintha egyenlő szintre helyeznénk felnőtt, felelősséggel rendelkező személyeket gyerekekkel vagy háziállatokkal.”

 Más szavakkal: a büntetés megkövetelése nélküli megbocsátás lealacsonyítja az embert, megfosztja felelősségétől, gyermekké teszi, rosszabb esetben háziállattá. A büntetést mindenképpel ki kell osztani, ha a bűnösnek vissza akarjuk adni a méltóságát. (Megint csak remélni tudom, hogy a teológus urak a családjukban nem ezt az elvet alkalmazzák gyermekeik nevelésében, és nem büntetik meg mindenképpen azt a gyereket, mielőtt megbocsátanának, pusztán azért, nehogy a háziállatokkal helyezzék egy szintre.)

Minderre a sok okoskodásra pedig azért van szükség, hogy bizonyíthassuk: bűnhődés nélkül Isten nem bocsáthat meg. Sőt, bűn lenne megbocsátani (hiszen sértené az igazságosságot). Egyenesen az ember méltósága ellen, sőt, a szeretet ellen vétkeznénk. Micsoda ördögi logika! Azért vagyok kegyetlen, mert ez az érdeked. Csak veled teszek jót, amikor nem bocsátok meg, csak ha levezekled, amit megérdemelsz. Ráadásul halált, kárhozatot, sőt gyehennát érdemelsz, mert nem akárkit sértettél meg, hanem a hatalmas, szent és fenséges uralkodót, az Istent. Vagyis még a levezekléssel sincs esélyed a megbocsátásra. De erről majd később.

 

A jó hírem az, hogy Isten szerencsére nem egy nárcisztikus pszichopata. Ha az lenne, nem teremtett volna semmit, csak magának élne. (Pláne nem egy ilyen sokszínű, szépségében is lenyűgöző világot.) A szeretet sok vétket elfedez, és Istenben nem akármekkora szeretet van. Ahogyan mi sem azért neveljük (tanítjuk, fegyelmezzük, büntetjük) a gyermekünket, hogy eleget tegyünk az igazságosságnak, hanem azért, mert szeretjük, és szeretnénk, ha jó, derék, becsületes és igaz ember válna belőle. Hasonlóképpen Isten sem azért büntet, nehogy az igazságosság csorbát szenvedjen. Nem az igazságosságot tartja a legfontosabbnak, hanem minket, magunkat, különben minek vesződne velünk egyáltalán? No woman, no cry, nincs ember, nincs bűn – ez éppen az ördög logikája. A jó pásztor a juhokért adja az életét és nem az igazságosságért - és éppen ettől igaz. Isten nem azt akarja, hogy elvesszünk az igazságosság oltárán, hanem azt, hogy megtérjünk, visszatérjünk Hozzá, és bízzunk meg benne, higgyünk a szeretetében. Már a törvény alatt is számtalanszor kinyilatkoztatta ezt:

 

21De ha a bűnös megtér, és nem követi el többé vétkeit, hanem megtartja minden rendelkezésemet, törvény és igazság szerint él: akkor élni fog, nem kell meghalnia. 22Azokat a vétkeket, amelyeket elkövetett, elfelejtem majd neki. Azokért az igaz tettekért, amelyeket véghezvitt, élni fog! 23Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az ÚR –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.

 

27Ha pedig a bűnös megtér, és nem követi el többé a bűneit, hanem törvény és igazság szerint él, akkor megmenti az életét. 28Ha belátásra jut és megtér, és nem követi el többé a vétkeit, élni fog, nem hal meg29De Izráel háza azt mondja: Nem következetes az Úr. Én nem vagyok következetes, Izráel háza? Inkább ti nem vagytok következetesek! (Ez18,21-23 és 27-29)

 

6Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! 7Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. (Ésa55,6-7)

 12De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! 13Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! 14Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után? (Joel2,12-14)

 Jónás – aki éppen a minden bűnért büntetés jár elvét kérte számon Istenen – így indokolta meg, hogy miért nem akart Ninivébe menni:

 Ó, URam! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. (Jónás 4,2)

 Dániel pedig ezt a tanácsot adta a felfuvalkodott babiloni uralkodónak, miután megmagyarázta neki a kivágott sudár fa példázatát:

 23Azért mondták, hogy a fa tövét gyökerestül hagyják meg, mert királyságod megmarad, mihelyt elismered, hogy a menny uralkodik. 24Azért, ó, király, fogadd meg a tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így majd boldogan élhetsz sokáig. (Dán4,23-24)

 Ha ez sem volna elég, Isten megkegyelmezett volna a bűnös Szodomának is 10 igazért.

Istenről a legalapvetőbb himnusz, hogy jó és kegyelme (szeretete) örök! Kegyelme az egekig, hűsége a felhőkig ér. Könyörülő, irgalmas és nagykegyelmű.

 A házasságtörő és gyilkos Dávid is tudta, hogy nincs áldozat a bűnére, de Isten „a töredelmes és bűnbánó szívet” nem veti meg. Éppen azért, mert nem büntetni akar. Sőt, Dávid egészen addig megy el, hogy „igazságtalan” bűnbocsánatot kér, azért, hogy azután Isten igazságosságát hirdethesse lelkesen (Zs51):

 11Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! (…)16Ments meg, mert vért ontottam, ó, Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem. 

 Dávid kilép még a rá akkor éppen érvényes ószövetség kereti közül is, amikor elismeri, hogy vétkeire nincs áldozat, mégis arra kéri Istent, hogy bocsássa meg a vérontását. Hogyan is képzelheti, hogy a házasságtörésért és gyilkosságért járó büntetést elkerülheti!? Sőt, éppen azért akarja Isten igaz voltát zengeni, mert megbocsátotta a bűneit – igazságtalanul?!  

A bűnbocsánat és Isten igazságossága nem hogy szemben állnának egymással, éppen ellenkezőleg. A bűnös, akinek megbocsátanak, éli át igazán, Isten igazságosságát. Ahogy Pál is idézi a 32. Zsoltárt ez ügyben, és ennek kapcsán fejtegeti a hitből való megigazulást érdemek nélkül, egyedül a hit alapján (Rm4):

 

Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. 
2Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét…

 A mélységből pedig ezt kiáltja a zarándok (Zs130):

 3Ha a bűnöket számon tartod, Örökkévaló, uram, ki marad meg akkor? 
4De nálad van a bocsánat, ezért félnek (tisztelnek) téged. 

 

Jézus ezt a hatalmat gyakorolta, amikor a gutaütöttet leengedték elé a tetőn át, amikor a prostituáltnak megbocsátott Simon farizeus házában, vagy amikor a házasságtörésben tetten ért asszonynak adott egy második esélyt: „én sem kárhoztatlak…”

 Amiben viszont egyetértünk, hogy nem elvtelen megbocsátásról van szó. A bűnösnek szembe kell néznie tettével, ahogyan Dávid is tette, magába kell szállnia, vállalnia kell a felelősséget, mint a tékozló fiúnak, jóvá kell tenni, ha lehet a kárt, mint Zakeusnak - de bűnhődnie nem kell mindenáron. Ha a tékozló fiú csak a kenyérért ment volna haza, vagy bűnbánata nem lett volna őszinte, talán visszafogadták volna béresnek, de nem lett volna ünnep, megtalálás és feltámadás.

 És hogy a kegyelem „igazságtalan”?

 Jézus még példázatot is mondott erről: a gazdáról és a munkásokról, akik mind egyforma bért kaptak, bár nem egyforma ideig dolgoztak. Az elsők azt nehezményezték, hogy „egyenlővé lettek téve” azokkal, akik csak egyetlen órát munkálkodtak. Az isteni felelt pedig így szól: ’Megkaptad, amiben megegyeztem veled, nem vettem el tőled semmit, nem ért kár. Nem veled tettem rosszat, hanem a többiekkel jót. Ha pedig a többiekkel jót akarok tenni, mi közöd hozzá? Miért mondasz igazságtalannak? Nem tehetek a magaméval azt, amit akarok? Netalán bele akarnál szólni, hogy mire fordítom, ami az enyém?’

 Akik ismerik Isten atyai természetét, örülnek annak, hogy a bűnösök megtérnek és bűnbocsánatot nyernek anélkül, hogy vezekelniük kellene. Nincs ebben semmi igazságtalan, noha a tékozló fiú bátyja is – mint a jó farizeusok kiábrázolója – igazságtalannak érezte a megbocsátást, pláne túlzásnak az ünneplést. De József testvérei is ok nélkül rettegtek a megtorlástól, miközben József őszintén és szívből megbocsátott nekik, mert Isten bőségesen megvigasztalta a bánat és az igazságtalanság felett, ami vele történt. Ezért nem kell aggódnunk az áldozatok miatt, mert Uriás is isteni vigasztalásban részesül az őt ért igazságtalanság felett. És maga a tisztességes Uriás sem abban gyönyörködne, hogy Dávidot hozzá hasonlóan hátba döfik és elárulják, vagy példásan megbüntetik. Az igazságosság nem a büntetéssel, hanem az áldozatokat kompenzáló isteni jutalommal billen helyre. Ahogyan a Jézust ért igazságtalanságot a feltámadásával és hatalomra emelésével „kompenzálta” az Atya. Vagy ahogyan Pál írja (2Kor4,17):

 

„A mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk, igen, igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk.”

 

Isten nem a büntetésével, hanem a szeretetével látogatta meg a világot akkor, amikor a Fiú testté lett. Béke ajánlatott tett a lázadó emberiségnek, szeretetének és jóakaratának üzenetét küldte el a Fiúval és a Fiúban, amit a megszületésekor angyali kórus hirdetett: „a Földön békesség, és jó akarat az emberekhez”. És a próféta úgy nevezte el: „Immánu Él”, velünk az Isten. Ha pedig Isten velünk… akkor mégis ki az, aki kárhoztat? Csak nem Vádló?

 

A bűnhődés elengedhetetlen fontosságának könyörtelen túlhangsúlyozására csak azért van szükség, hogy „bizonyíthassuk”, Isten „nem tehetett mást”, meg kellett a bűnt büntetnie, mert ezt „követelte” szentsége és igazságossága, a büntetés elengedhetetlen és kikerülhetetlen volt. A korbácsnak és a halálos ítéletnek le kellett sújtania, nem volt más választás. De hogy az ember mégse pusztuljon el a büntetés szörnyű súlya alatt, Isten a fiát tette emberré, és rá mérte ki a bűn feletti szörnyű haragjának csapásait, és így a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt. Megtörtént a büntetés, de a bűnös is megmenekült. Plusz még valahogy az ördög is le lett fegyverezve - mintegy mellékesen. Hiszen az ő vádolgatása, semmi ahhoz képest, ahogyan Isten vádol és számon kér. Isten kifizette az ember bűnadósságát, saját maga saját magának.

 

Az én álláspontom ezzel szemben az, hogy Isten megbocsátásához elegendő a mi hitből fakadó bűnbánatunk. Isten nem a büntetésben, hanem a hitünkben gyönyörködik, sőt, e hit nélkül lehetetlen elnyerni a tetszését. Azt pedig, hogy kinek a bűnbánata őszinte vagy nem, Isten tudja. Ezért van nála a bocsánat. Mert ebben nagy különbségek vannak. Ézsau nem találta a megbánás helyét, noha könnyhullatással kereste. Júdás megbánta tettét, még sem találta meg a bűnbocsánat helyét (mert kezdettől fogva nem hitt). Saulnak nem bocsátotta meg Isten, hogy elhamarkodottan mutatta be az áldozatot, Dávidnak pedig még a gyilkosságot és a házasságtörést is elengedte. Meg lehet szomorodni a „világ szerint” és „Isten szerint” úgy, hogy a kettő teljesen más eredményre vezet. Az egyik halálra, a másik megbánhatatlan megtérésre (2Kor7,10). A különbséget pedig a hit hozza létre. Ez a legvilágosabban Káin és Ábel áldozatában mutatkozik meg. Az egyiket Isten elfogadta (Ábelét, aki hittel vitte), a másikat elutasította. A világ szerinti szomorúság csak a veszteség miatt bánkódik, az Isten szerinti szomorúság pedig Isten utáni vágyakozás, a kapcsolat helyreállításának vágya. De Isten is vágyakozik utánunk, egyáltalán nem rideg szenvtelenségben ül a trónján, és automataként rója ki a büntetéseket. De azután álruhát ölt, hogy ő maga vezekelje le a bűneinkért járó büntetést, amit kirótt. Az egész „elkerülhetetlen a büntetés” teológiára semmi szükség, ha értjük, hogy Isten megtérést akar és nem büntetést, irgalmasságot és nem áldozatot. Ha értjük, hogy Jézusra a kínszenvedést nem Isten zúdította „igazságos ítéleteként”, hanem az ördög volt az, aki Jézust a bűnös emberek keze és szája által gyalázta, kínozta és verte. Isten, az Atya pedig nem ezt kívánta engesztelésül, hanem a Fiúval együtt tűrt és szenvedett. Tűrte és szenvedte a bűnösök ilyen ellene való támadását. A Fiúval együtt némult meg, és tűrte a köpdösést, a verést, a hamis vádaskodást, a sértést, a gúnyt, a korbácsot. Miként írva van: „A Te gyalázóid gyalázkodásai hulltak rám…” (Zs69,9; Rm15,3) Tűrte az igazakért, azokért, akik majd hitre jutnak, és a hitük által megigazulnak. (Ahogyan most is ezét tartja még vissza ítéletét, 2Pé3,9 Nem késik az ígérettel, hanem hosszan tűr…). Akik majd megértik a kereszt történéseiben Isten emberi elmével felfoghatatlan szeretetének az üzenetét. Akik meglátják, hogy Isten akkor volt a legerősebb, amikor a legerőtlenebbnek látszott. Hogy minden sziklát hasogató erőnél, szélvésznél és tűzviharnál nagyobb hatalom a szeretet. Hogy Isten mennyire felmagasztalt bennünket az áldozat által, amit értünk bemutatott. Hogy Dáviddal együtt kiáltsuk: „Micsoda az ember…?!” Hiszen melyikünk engedné, hogy tulajdon fia meghaljon másokért? És melyikünk engedné, hogy gyilkosok kezére adja magát? Melyikünk engedné oda a bűnözők közé, tudva azt, hogy kegyetlen testi, lelki, és szellemi kínok várnak rá? Ha pedig mégis megtennénk, akkor azt csak olyasvalamiért tennénk meg, ami a szemünkben megéri ezt az áldozatot. Valami igen nagy és magasztos dologért. Ez pedig a megtért és újjászületett ember, aki „drága áron” lett kivásárolva az őseitől örökölt hiábavaló életéből, amely a bűn és a halál törvénye alá volt rekesztve.

Nem, a Mennyei Atya nem büntetni akar, hanem megbocsátani, átölelni és szeretni. Nem a büntetéssel akarja visszaadni a méltóságunkat, hanem a szeretetével. Nem haragjával sújtott le a kereszten, hanem odafordította a másik orczáját is. A sor pedig rajtunk van, hogy mit kezdünk ezzel: elfordulva a bűneinktől, minden bizalmunkat Belé vetjük, vagy meg nem tért szívvel gyűjtjük a haragot a harag napjára (Rm2,4-5).  

 4De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – 6és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, 7hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. 8Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; 9nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.10Mert az ő alkotása vagyunk(Ef2)

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr4014823970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása