Görbicz Tamás

Elkúria

2020. október 16. - gorbiczgy

A járvány hírei között elsikkad, és az emberek többsége nem is érti a jelentőségét annak, ami az elmúlt hetekben történt ebben az országban. Pedig nagyobb hatása lesz az életünkre, mint a járványnak. A legfelsőbb bíróság (ma kúria) élére egy olyan embert választ majd a Parlament, aki nem pártatlan, hanem elkötelezett a jelenlegi kormányzó párt felső köreinek.

Mielőtt végig venném azokat az elképesztő manővereket, amelyeket a kormány és a kormánypárt megengedett magának – és amelyek mutatják, hogy ez a kinevezés mennyire fontos volt az országot valóságosan vezető szűk elitnek -, azt szeretném bemutatni, hogy mi a következménye.

varga_zs-1000x600.jpg

A kúria elnöke a legmagasabb bírói tekintély, akinek alapvető befolyása van a bírák kinevezésére, felmentésére, fizetésére és előmenetelére. A legfelsőbb bíróság (kúria) a legfelsőbb jogforrás, itt határozzák meg, hogy – különösen a vitás ügyekben -, végül mi legyen a bírói gyakorlat. A modern demokráciákban alapelv, hogy a hatalmi ágak elválasztva működjenek egymástól. A Parlament törvényeket hoz, a kormány végrehajtja, ha a törvény hibás, Alkotmánybírósághoz lehet fordulni, ha a törvényeket nem tartják be bírósághoz, ahol (legalább) kétszintű az ítélkezés. Az alapfok után egy második szintre lehet fellebbezni, hogy a bírói döntés valóban (lehetőleg) pártatlan legyen. Nem nehéz belátni, hogy ha a bírók nem pártatlanok, az ítéleteikben a politikai részlehajlás játszik szerepet, akkor a polgár védtelen lesz a másik polgár erőszakossága, és különösen az állam visszaélései ellen. A probléma pedig az, hogy amikor az állam összeütközik a polgárral, az olyan, mint amikor egy kamion ütközik egy biciklissel (vagy még inkább egy repülő egy madárral). Az állam kis hibája is lerombolhatja a polgár egész életét, míg a polgár hibáját az állam alig érzi meg (amíg el nem ér egy kritikus tömeget). Éppen ezért elsősorban a polgárnak van szüksége védelemre és nem az államnak. A szegénynek van szüksége védelemre és nem a gazdagnak. A kiszolgáltatottnak van szüksége védelemre és nem a hatalmasnak. Erre született a jog. De a jog semmit sem ér, ha nincs bíróság, ahol érvényt lehet neki szerezni.

Orbán Viktor, amikor az egypárti alkotmányt (alaptörvény) védeni akarta, azt mondta, hogy az nem arról szól, hogy a polgároknak milyen jogaik vannak a hatalommal szemben, hanem arról, hogy mi magyarok, hogyan akarunk e honban élni. Már ez egy fura mondat volt. Ugyanis amióta világ a világ, az Aranybullától a Magna Cartáig, Hammurapi sztéléjétől a Bibliáig, az alkotmányos szabályok fő célja igenis az volt, hogy gátat vessen a hatalmi visszaéléseknek, az önkénynek. Csakhogy lehet egy országnak gyönyörűen megírt alkotmánya vagy arany pecséttel ellátott bullája, semmit sem ér, ha nincs bíróság, ahol a jognak érvényt lehet szerezni. A Rákosi és a Kárdár-rendszernek is volt alkotmánya, hangzatos jogokkal, de a jogfosztottak hiába fordultak volna bármilyen fórumhoz, a jogaikat nem tudták érvényesíteni, mert önkény volt, ahol a bíróságok a politikai-ideológiai kérdésekben nem a polgárt, hanem az önkényuralkodó állampárt érdekeit védték. Az egyetlen „jogorvoslati fórum” az volt, hogy az információk kikerültek a „hanyatló Nyugatra”, ahol bemondta őket a Szabad Európa rádió.

Az Orbán rezsim most újabb merényletre készül a jogállam, és a demokratikus intézményrendszer ellen azzal, hogy egy olyan embert akar kinevezni a kúria élére, aki soha nem volt bíró. A bírói tanács 13-1 arányban utasította el a jelölését, a bírák maguk nem tartották a jelöltet alkalmasnak. A Médiatanácstól az SZFE bedarálásig itt újabb szép példáját látjuk annak, hogy a hatalom magasról tesz a szakma véleményére és szabályaira. Olyan vezetőt ültet a bírók nyakába, akit ők nem akarnak. Ez önmagában botrányos.

De egyáltalán, hogyan fordulhatott elő, hogy valakit, aki egyetlen percet sem töltött bíróként egy tanácsteremben, kinevezzenek a legfontosabb bírói intézmény élére? Ehhez számos furcsa szabályt kellett hozni. A legfurább éppen az, hogy az Alkotmánybíróság tagjait jelölni lehet a kúria tanácselnöki tisztségeire mindenfajta bírói tapasztalat nélkül. Erre mondják azt, hogy az alkotmánybíráskodás is bíráskodás, de ez nagyjából annyira igaz, mintha egy falfúrót neveznének ki főszerkesztőnek a köztévébe, mondván, ott is éppen eleget kell fúrni egymást. A kétféle bíráskodást éppen úgy nem lehet összehasonlítani, mint a filozófiát a vizilófiával.

Ráadásul a jelelölt a legfőbb ügyészségről érkezik, annak a Polt Péternek a jobbkeze volt, aki éppen most jelentette ki, hogy Magyarország rendkívül sikeres a korrupció elleni harcban, melynek nyomán Orbán Viktor már azt nyilatkozta, hogy hazánkban nincs korrupció. Én még hallgattam a Kádár-kor hasonló propaganda nyilatkozatait arról, hogy a népi demokrácia miféle újabb fényes győzelmet aratott a deviancia felett, nálunk nincs munkanélküliség, alkohol és drogprobléma és persze prostitúció sem, sikerült a hálapénzt legyőzni stb. stb. Az egyszeri polgár pedig pontosan tudta, hogy ez nem igaz. Ők is tudták, hogy tudjuk. És mi is tudtuk, hogy tudják, hogy tudjuk.

Polt Péternek nem sikerült olyan mértékű korrupciónak sem a nyomára bukkanni, amit már az űrből is szabad szemmel látni lehet. De Amerikából mindenképpen. Az Áfa-csalt cukor, olaj, tej, liszt évtizedekig éppen úgy érinthetetlen volt, mint az olajszőkítés. Míg az amerikaiak ki nem tiltottak néhány embert. A miniszterelnök úr saját lábán álló vejének Héliosz-ügye még Brüsszelből is látható csalássorozat volt, ami a magyar állampolgárokat milliárdokkal károsította meg. Az ügyészség szerint minden rendben volt. És a sort hosszan lehetne folytatni. Márpedig, ha a rendőrség nem nyomoz, az ügyészség nem emel vádat, nincs bűncselekmény, a fehérgalléros tolvajok és rablók szabadon távozhatnak. Ha pedig a rendőrség netán nyomozgatna, az ügyészség vádemelésre kényszerülne, most már a bíróság sem hoz majd normális ítéletet. De ez nem csak a politikus bűnözők miatt érdekes. Ha valaki kiszemeli bárki házát, vállalkozását, bármijét, ha megfelelő helyeken megfelelően fekszik, bármit megtehet, ahogyan az állami szervek is. A polgároknak nem lesz hova és kihez fordulniuk, hiszen a jogvédő civil szervezetek is állandó rágalomhadjáratnak és támadásoknak vannak kitéve, bár törvénytelen korlátozásukra (itthon persze nem), de az Unióban találtak jogorvoslatot. Így maradt az uniós jog utolsó mentsvárként. Csakhogy az unió a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésre jött létre, és nem a latorállamok megrendszabályozására, bár lassan kezdenek rájönni, hogy valamit tenni kellene. Nem csoda, hogy a kormány kézzel-lábbal, hazugságáradattal harcol mind az uniós ügyészség, mind a jogállamisági feltétel ellen. Idehaza pedig azt mondanák: „aki törvényesen jár el, és tiszteli a jogállamot, annak nincs félni valója, aki pedig nem, az jobb is, ha fél”. Ráadásul egy poltpéterszerű bíróság akkor is jól jöhet, ha netalán megváltozik a politikai széljárás, és felelni kéne valakinek az ország ellen elkövetett súlyos bűncselekményekért.

Azzal, hogy Áder János egy ilyen főbírót jelölt, maga is világossá tette, hogy rá sem számíthat senki. Meg lett volna a lehetősége arra, hogy ne politikai, hanem szakmai jelöltet válasszon, olyat, aki bírja a bírói kar támogatását is, aki nem csak tapasztalat, jó szakember, hanem valóban független vezetője lesz a demokratikus intézményrendszer e fontos ágának. Ha ugyanis igaz, hogy nem mindegy, ki kerül többségbe a Parlamentben, nem mindegy, hogy ki van kormányon, ugyanúgy nem mindegy, hogy ki vezeti a bíróságot. Az új politikai kinevezett már csak a parlamenti szavazógépre vár, hogy szentesítse annak a szűk csoportnak az akaratát, akik az új magyar feudalizmus haszonélvezői.

Ezért volt olyan fontos, hogy megmaradjon a kétharmad. A borsodi választásnak pedig számomra két tanulsága volt. Ez egyik, hogy tiszta és egyenlő választásra már nincs esély e honban. A másik, hogy ha az ellenzéki összefogás nem képes egy tisztességes, valóban demokratikus elkötelezettségű embert jelölni, a polgárok még befogott orral sem szavazzák meg.

Jövő héten a magyar parlament minden valószínűség szerint újabb szöget ver a demokrácia koporsójába, és egy olyan embert készül kinevezni a legfontosabb bírói testület élére, aki ugyan a magyar alkotmányra esküszik majd fel, de nem elsősorban a polgárok, hanem egy bűnszövetkezet érdekeit fogja majd képviselni. Az Alkotmánybíróság után a kúria is elesett. A magyar polgárok bírói védelme a politikai támadások ellen lényegében megszűnt. Szomorú.

Tisztelem ugyanakkor a magyar bírói kar többségének tisztességét és elszántságát, ahogyan évek óta, Szájerné Handó Tünde és más politikai kinevezettek ellen próbálja védeni a bírói függetlenséget. Le a kalappal előttük!

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr9816241244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.