Ahogyan azt sejteni lehetett, az orosz szál ügye elérte a regnáló amerikai elnököt, akinek eddigi ténykedéséről Ésaiás próféta szavai jutottak eszembe (3,5-6):

„És adok nékik gyerkőczöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtok.

 És nyomorba jut a nép; egyik a másik ellen, ki-ki az ő társa ellen támad, a gyermek az öreg ellen, becstelen a tisztes ellen;”

Jeruzsálem nagy prófétája ezt Áház király idejében látta, aki gyerekesen rajongott az asszír birodalomért, és feje tetejére állította a királyságát: a jó rossz lett, a rossz meg jó.

Trump már megválasztásakor is rendkívül megosztotta az amerikai közvéleményt, azon belül a hagyományosan „keresztény” köröket. Némelyek magát az Antikrisztust, mások éppen ellenkezőleg, egyfajta politikai messiást láttak benne. A mi evangéliumi köreinkben is sokan bizonygatták, hogy Isten ajándéka Trump, égi és földi ómeneket igyekeztek ezzel kapcsolatban bemutatni. (Személyes kedvencem a Hillary szemöldökére szálló légy, mely által „Isten” azt üzente volna: ez a nő egy csapás! Lásd még a 4. egyiptomi csapást, ami bögöly volt ugyan, nem légy, de kicsire nem adunk, ha amúgy is tudjuk, hogy a „történelem ura” mit is akar üzenni.) Keresztény vezetők imádkoztak érte (mondjuk, ez rendjén is van, hiszen minden emberért közben kell járni) és bizonygatták róla, hogy „újjászületett” és „élő hittel” rendelkező ember, hogy meggyőzzék a finnyásabb hívőket is, akik nem nézték jó szemmel a vérbő és szexista megnyilatkozásait. (Ez, mondjuk, már kimerítheti a hamis tanúzás tilalmát.) A legnagyobb fordulatot mégis a magyar kormánykörökhöz hasonló „keresztények” mutatták be, akik mindenhol a zsidó-szabadkőműves összeesküvés jeleit szimatolták eleddig, és rátaláltak a zsidó szálakra, most – egyelőre – mélyen hallgatnak erről, holott Trump éppen jobban be van ezekbe ágyazva, mint elődei. A világ nacionalistái örömmel fogadták Trump győzelmét, azt remélve, hogy a globalizációt, a demokráciát és az emberi jogokat „erőltető” kurzust felváltja a nemzeti érdekek előtérbe kerülése, és végre szabadon lehet gyűlölködni, fröcsögni, politikailag inkorrektül beszélni és önzőzni a haza érdekében, mert Amerika is ezt teszi. Azóta ez az öröm kicsit megkopni látszik, mert bizony súlyos következményei vannak, ha a nemzetek csak (vagy inkább) saját önző érdekeiket követik. Lásd a klíma egyezmény kérdését, amit Trump nyílván azért mondott fel, hogy kedvezzen az amerikai bányászoknak és acélmunkásoknak, akiket a legsúlyosabban érintetek volna az intézkedések. Százezer munkahely megmenekül Amerikában, a többi? Nem érdekes. Ahogyan egymillió új munkahelyet jelenthet a Szaúdi-Arábiával (nyílván Irán rovására megkötött) fegyverszállítási egyezmény. Hogy az új fegyverkezési verseny milyen következményekkel jár majd a Közel-Keleten? Kit érdekel? Az ügyben pedig Izrael is érintett, hiszen az arab államok felfegyverzése megváltoztatja Izrael biztonsági helyzetét is a térségben, de cserébe (talán) áttelepítik a követséget Jeruzsálembe. Hurrá!

Trump Kormányzásának száz napja és nyilatkozatai alapján elmondhatjuk, valójában olyan, mint egy nagydarab, elkényeztetett gyermek. Kezdeti csetléseit és botlásait be lehetett tudni annak, hogy nincs politikai tapasztalata, és az üzleti életből hozott stílusa nem alkalmazható a közhatalmat Amerikában erősen korlátozó fékek és ellensúlyok rendszerében. Gyanús tanácsadóit is hamar lecserélgette és időnként hozott pragmatikus döntéseket is. De interjúiból kiderül, hogy fogalma sincs a világ dolgairól, a világgazdaság kérdéseiről, nem is beszélve a világpolitikát, számára az elnökösdiből a legfontosabb, hogy a világ más vezetői jó fejek vele vagy sem, szeretnek-e golfozni, vagy adtak-e neki kaffa ajándékokat. S miközben egyre nagyobb zavarban van, hogy elnökként nem adhat kedvére utasításokat, és mások is beleszólnak a döntéseibe, az amerikai közvéleményt az foglalkoztatja, hogy az oroszok mennyire manipulálták a választásokat, és Trump vagy az emberei be vannak-e kötve az orosz titkosszolgálatokhoz - így vagy úgy. A szavahihető Putyin ugyan nem avatkozik bele országok belügyeibe, legfeljebb megöl, elfoglal vagy feltör ezt-azt. (Persze azt sem ő, csak alkalmazottai, szigorúan önszorgalomból és szabadidejükben.) De a dühös és csalódott demokraták szemétkedésein túl, azért jó lenne tudni, hogy a világ vezető hatalma pontosan milyen érdekeket követ: a világét, a sajátját vagy idegen hatalmakét. (Nálunk piciben ugyanezt a kérdést vetette fel a D209-es szigorúan titkos ügynök kérdése.)

Számomra azonban a legérdekesebb az, hogy az amerikai rendszer (jog és közvélemény) hogyan reagál a legnagyobb közhatalmat gyakorló személy diktatórikus hajlamaira. Orbán Viktor néhány hónap alatt maga alá gyűrte a magyar demokráciát, kiiktatta a közjogi rendszerből az őt zavaró korlátokat (Alkotmánybíróság, bíróság, független média, választások) és jelenleg ott tartunk, hogy időnként már alvilági verőlegények kapnak politikai megbízást és hatóságokat uszítanak a politikai riválisokra, a hatalom bűnbakokra irányítja a frusztrált emberek haragját, és nyíltan építi (uniós és magyar) közpénzből a maga kliens-rendszerét és tőkés osztályát. Trump elhibázta, nem a fékek kiszerelésével kezdte, így szembesülnie kell azzal, hogy (a magyar kormányfővel ellentétben) ő nem alkalmazhatja a kollektív bűnösség elvét a beutazókkal szemben, mert a bíróságok gyorsan és hatékonyan megakadályozzák ebben. A parlamenten sem megy át csont nélkül az akarata. És a szavazók sem akarnak olyan elnököt látni, aki gátlástalanul visszaél a hatalmával – szemben a magyar parlamenti képviselőkkel és választókkal. Orbán kijelentheti az országgyűlésben, hogy „tessék feljelentést tenni”, mert tudja, hogy a rendőrség nem fog érdemben nyomozni, az ügyészség pedig vádat emelni olyan ügyben, amiben ő nem akarja. Vagy ha mégis megtenné, a bíróságokig is elér a keze. Trump hatalma mérhetetlenül nagyobb Orbánénál, ezeket az „apróságokat” egyelőre még sem teheti meg. Orbánt már csak az Európai Unió rendszere és az emberi jogok korlátozzák, de már ezeknek is nekiment. Trumpnak még azt is meg kell fontolnia, hogy a kellemetlen vizsgálatot hogyan állítsa le, miközben egyre kevesebben hiszik el neki, hogy csak boszorkányüldözés folyik ellene, mert nem sulykolhatja a hazugságait a közmédiában, óriás plakátokon és ingyenes újságokban, csak pár nyamvadt twitter üzenetre futja. Az viszont közös bennük, hogy bonyolult világunkat képesek rendkívül leegyszerűsítetten kezelni. Csak míg Orbán regnálása egy tízmilliós kis országocskát taszít káoszba, addig Trumpé nem csak a 300 milliós Amerikát állíthatja a feje tetejére, hanem az egész világot is magával ránthatja.

Azért a Pat Robertsonhoz hasonló alakok még hisznek benne. Megállíthatja a globalizációt, a szekularizációt, a keresztény értékek rombolását, visszahozhatja a kötelező imát az állami iskolákba, megakadályozhatja az abortusz és a marihuána további liberalizációját, és mindenek felett a melegek jogainak terjedését, amely – úgy tűnik - a világ legnagyobb rákfenéje. Ha cserébe lesz egy kis klímakatasztrófa itt-ott, egy-két polgárháború, atomháború, gazdasági válság – simán megéri. Gyerkőczök módjára gondolkodó emberek uralkodnak rajtunk, akik mintha tótágast állva szemlélnék a világot.