A Szűz csillagkép és a Jupiter bolygó azonosítása a Jelenések 12. részében található két „nagy égi jellel” több okból is erősen problémás. De tisztázzuk először, hogy mi is az az „égi jel”.
A szeptember 23-i dátum mellett érvelők - afféle „tüzérségi előkészítésként” - két Igére hivatkoznak. Az egyik a Máté 16-ban található párbeszéd az „égi jelet” követelő farizeusok és Jézus között (1-4), a másik az Olajfák hegyi beszédben olvasható „lesznek jelek a Napban, Holdban, csillagokban” kifejezés (Lk 21,25). Vegyük őket sorra.
Amikor a farizeusok „égi” vagy „mennyei” jelet követeltek Jézustól (szó szerint: jelet a Mennyből), akkor nem csillagállásokat akartak látni (melyeket egyébként szabad szemmel nem is lehet, távcsövek, asztrológiai programok kellenek hozzá), hanem „természetfeletti”, „isteni” jeleket. Mégpedig azért, mert amikor Isten Mózest elküldte a néphez, küldetésének igazolására jeleket adott neki (2M4,1-9):
„Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják, hogy nem jelent meg neked az ÚR?! De az ÚR erre azt mondta neki: Mi van a kezedben? Egy bot - felelte ő. Dobd a földre! - mondta az ÚR. Amikor a földre dobta, kígyóvá vált, és Mózes elfutott előle. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig bottá vált a markában. Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az ÚR, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.
Majd pedig ezt mondta neki az ÚR: Dugd be a kezedet a kebledbe! Bedugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a kebledbe! Visszadugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta a kebléből, ismét olyan volt, mint testének többi része. HA TEHÁT NEM HISZNEK NEKED, ÉS NEM HALLGATNAK A SZÓRA AZ ELSŐ JELNÉL, MAJD HISZNEK A SZÓNAK A KÖVETKEZŐ JELNÉL. De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré válik a szárazon.”
Mózes pedig meg is cselekedte ezeket a jeleket (30-31), a nép pedig hitt – bár a hitük csak az első próbatételig tartott. Mózes pedig azt mondta, hogy a Messiás olyan lesz, mint ő („Prófétát támaszt nektek az Úr testvéreitek közül olyat, mint én…”). A farizeusok tehát úgy okoskodtak, hogy Jézusnak, mint „új Mózesnek”, jeleket kellene tennie. Képmutatásuk éppen abban állt, hogy Jézus bőségesen tett már „jeleket”, melyet a próféták előre megjövendöltek (lásd Mt 11,4-6). János 7 ilyen jelre építette fel az evangéliumát, de maguk a farizeusok is tanítottak jelekről, melyeket majd csakis a Messiás tesz meg. Ilyen volt például a leprások megtisztulása, vagy a halottak feltámasztása 3 nap elteltével. Jézus annyi csodás jelet tett, hogy János szerint könyveket lehetne megtölteni velük (20,30 és 21,25). De egy sem volt kapcsolatos égitestekkel. Jézus válaszában semmilyen utalás sincs arra, hogy elhallgatott volna egy „égi jelet”, melyet az Egyháznak viszont kijelentett. Így ez az Ige nem tekinthető bizonyítéknak arra, hogy Jézus egy titkos „égi jelet” akarna adni az Egyháznak, melyet a farizeusok előtt elhallgatott. Másrészt az „égi jel” nem csillag és bolygó együttállásokat jelent a szövegben, hanem természetfeletti jeleket. A farizeusok pedig azóta is várják ezeket a jeleket, ezért írja Pál (1Kor1,22-24):
„És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük…”
A megfeszített és feltámadt Jézus a legnagyobb jel, ami adatott: Jónás jele. Vajon mi is olyanok lennénk, mint a farizeusok, akik nem érik be azzal, amit Istentől már réges-régen megkaptak, és újabb és újabb jeleket akarunk - mert valójában hitetlenek vagyunk?
De vessünk akkor egy pillantást az utolsó idők égitesteire, hogy azután megvizsgáljuk, miről is szól a Jelenések 12. része.
