Iványi Gáborék felháborító este jól példázza, hogy miért fontos törekedni a társadalmi igazságosságra. Az igazságosság ebben az értelemben egy elérhetetlen utópia ugyan, de nagyon nem mindegy, hogy feléje törekszünk, vagy az ellenkező irányba. A társadalmi igazságtalanság ugyanis egy bizonyos ponton túl feszültségeket szít, amelyek olyan jelenetekhez vezetnek, mint amelyek a Dankó utcában – és nem először – játszódtak le.
A mindenkori hatalomnak (demokráciákban a közhatalomnak) az a törekvése egy igazságos társadalomban, hogy lehetőség szerint minden polgárának esélyt kínáljon a boldogulásra. A közhatalom jelenlegi birtokosai azonban úgy gondolják, hogy csak egy bizonyos kör számára kínálnak sokkal jobb lehetőséget a boldogulásra, míg másokat boldogulni sem hagynak.
Az első sarkalatos törvény, amit 2011-ben botrányos körülmények között fogadtak el, az ún. Egyházi törvény volt. Ez előre vetítette, hogy a hatalom birtokosainak egyáltalán nem az a célja, hogy tisztességes szabályokat kialakítva, a polgárokra bízzák, hogyan boldogulnak, hanem magához kívánta láncolni azokat, akik behódolnak neki, és büntetni azokat, akik nem. Ez a törvény hozta létre azokat az állapotokat, ahol a politika által kiválasztott kiváltságos felekezetek minden területen komoly előnyökhöz juthattak. Ezeket hívták „bevett” egyházaknak, ami – a szándék ellenére – jól kifejezi, hogy őket „vették be” a korrupció állami rendszerébe. A többieket pedig olyan szervezeti formákba kényszerítették, amely ellehetetlenítette az intézmények fenntartását. Mindezt semmiféle objektív kritérium sem támasztotta alá, valakik, valahol politikai alapon döntöttek róla. Ezzel a vallásszabadság Magyarországon megszűnt, az állam nem mindenki számára egyformán elérhető szabályokat alkotott, hanem külön politikai alkuk megkötésére kényszerítette a felekezeteket. A szabályokat, a különalkuk váltották fel.
Ennek egyik következménye volt, hogy a vidéki önkormányzatok tömegesen adták át iskoláikat és egyéb intézményeiket a bevett egyházaknak, mivel azok 30%-nyi extrafinanszírozást kaptak. Majd az erőszakos központosítás réme elől, újabb egyháziasítási hullám kezdődött. A közoktatás központosításáról később magának az akciónak a végrehajtója, bizonyos Hoffmann Rózsa is azt mondta, hogy tudta, működésképtelen lesz. Mégis végrehajtotta. A kérdés adódik, miért? Mi volt a célja annak, hogy egy működésképtelen közoktatási rendszert hozzanak létre? A válasz azóta jól látszik. Egyrészt azért, hogy az iskolaigazgatók társadalmi súlyát és tekintélyét csökkenteni lehessen, s inkább a központi hatalomtól függjenek, mint a helyiektől. Másrészt azért, hogy az elitoktatást az egyházi (és a magán) szféra felé tereljék. Később ugyanez játszódott le az egészségügy, a tudomány, a kultúra és a felsőoktatás területén is. Legyen minden központilag irányított, a hatalomhoz hű káderek kezében. Ugyanez folyik a bíróságokon, a médiában, a gazdaságban az agrárszektortól a nagyiparon át a bankokig, de még a civil szervezetek között is. Aki ellenáll, arra lecsapnak. Az állam intézményei már régen nem a polgárt szolgálják a hatalommal szemben, hanem a hatalmat a polgárral szemben. A bevett egyházak pedig boldogan tapsikolnak, és igyekeznek még „keresztény” ideológiát is gyártani azokhoz a hazugságokhoz, amelyekkel ez a hatalom a törvénytelen működését legitimálni szeretné. És ami még ennél is fájóbb talán, hogy az államtól elvileg független szabadegyházak jelentős része is csatlakozott a nacionalista kórushoz, és elhitte, hogy ha kellően lojális uraihoz, valami csak lehullik nekik is Jézabel asztaláról.
Iványi Gábor viszont ellenállt. S miután az egyházi törvényről hazai és nemzetközi bírósági ítéletek is kimondták, hogy ellenkezik a jogállamiság minden alapelvével, önkényesen szelektál a felekezetek között, osztogat jogokat és pénzeket, ezzel durván beavatkozva a felekezetek közötti viszonyokba, nem volt hajlandó önként felszámolni azokat az intézményeit, amelyeket a törvényhozók halálra vagy elkobzásra ítéltek. Tette ezt mindazokért, akiknek a felkarolására nagyon más nem sietett, a hajléktalanok, szegények és hátrányos helyzetűek érdekében. Azok érdekében, akik a jelenlegi hatalom szemében nem sokat érnek, akikért nem, hogy nem tesz semmit, de még el is vesz tőlük. Így lett Iványi Gáborból Nábót, Orbán Viktorból Akháb, a „bevett” egyházakból pedig Jézabel, akik boldogan kapaszkodnak fel a fenevad hátára, és azt hiszik, ők fogják a gyeplőt. És elfeledkeznek a végkifejletről, miszerint:
Jel16,17a fenevad meggyűlöli a parázna asszonyt. Elhagyottá és meztelenné teszik, megeszik a húsát, és tűzzel megégetik.
A bibliai történetnek pedig számos tanulsága van, az egyik, hogy soha sem vagy egyedül, mindig van maradék. Vagy ahogyan Illés utóda, Elizeus mondta: „többen vannak velünk, mint ellenünk”. De Isten engedte Akhábot és Jézabelt is elmenni odáig, ahol már saját gonoszságuktól kellett volna visszariadniuk.
1Kir21,5Bement erre hozzá felesége, Jezabel és azt mondta neki: »Mi dolog ez? Miért szomorodott meg lelked, s miért nem eszel semmit sem?« 6Ő azt felelte neki: »Beszéltem a jezreeli Nábóttal, s azt mondtam neki: Add nekem szőlődet, s megkapod az árát, vagy ha úgy tetszik neked, jobb szőlőt adok neked érte – s ő azt mondta: ‘Nem adom neked szőlőmet.’« 7Azt mondta erre neki felesége, Jezabel: »Nagyszerű tekintélyed van, s pompásan kormányozod Izrael országát! Kelj fel, s végy magadhoz ennivalót, s légy jókedvű, majd én fogom neked adni a jezreeli Nábót szőlőjét.«
Ha már Isten nem adja. És lőn. Voltak Béliál fiai, akik pénzért és/vagy megalkuvásból kiszolgálták a királynő gyilkos terveit.
1Kir21,15Történt továbbá, hogy amikor Jezabel meghallotta, hogy Nábótot megkövezték, s az meghalt, ő így szólt Áchábhoz: »Kelj fel, s foglald el a jezreeli Nábót szőlőjét, aki nem hallgatott rád, és nem akarta azt pénzért odaadni, mert Nábót nem él, hanem meghalt.« 16Amikor ezt Ácháb meghallotta, azt tudniillik, hogy Nábót meghalt, felkelt, s lement a jezreeli Nábót szőlőjébe, hogy elfoglalja.
17Ekkor az Úr szózatot intézett a tisbei Illéshez, ezekkel a szavakkal: 18»Kelj fel, s menj le Ácháb, Izrael királya elé, aki Szamariában van: íme, éppen lemegy Nábót szőlőjébe, hogy azt elfoglalja 19és mondd neki: Ezt üzeni az Úr: Öltél, s azonfelül foglaltál is!
Isten pontosan tudta, hogy mi történik és miért. Akháb és Jézabel rémuralma Nábót szőlőjével ért a csúcspontjára, egy látszólag társadalmilag nem túl jelentős eseménnyel. Innen pedig már lefelé vezetett az út, az Örökkévaló keze ránehezedett erre a két emberre és a királyságukra. Mindezek pedig a mi tanulásunkra írattak meg:
Rm15,4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.
