Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

Nem a csillagokban van megírva 5. rész

A szűz és a Jupiter

2017. április 03. - görbiczt

A szeptember 23-i csillagállásokat eleve komoly logikai bakugrásokkal lehet ráhúzni a Jelenések 12 „égi jeleire”. A terhes, vajúdásában hangosan kiáltó nő lenne a Szűz csillagkép. A -„szűz anyához” hasonló - ellentmondást a „szűz fogan méhében” kifejezés oldaná fel. A Jupiter bolygó a „fiúmagzat”, amely „király bolygó” néven volt ismert az ókorban (ezért is nevezték el a főistenről, Jupiterről). Tavaly decemberben lépett a Szűz csillagképbe és „megszületése” esik szeptember 23-ra. Ami pedig idén a zsidó újév, a sófárzengés napja is egyben.

A bonyodalmak innen kezdődnek.

A másik jel egy üstökös lenne, melyet két dolog köt az égi jelhez: éppen arrafelé jár és vörös a színe. Esetleg az alakja még emlékeztet egy sárkányra, de ez már fantázia kérdése. (A Dél-afrikai mérnök eredeti magyarázata szerint, aki útjára indította ezt az elméletet, egy a NASA által elhallgatott és a Földet veszélyeztető aszteriodáról van szó - mellyel az összeesküvés elméletek ingoványos talajára léptünk.) Nem tudjuk mi a 10 szarv, a hét fej és 7 diadém és hogyan veti farkával a csillagok harmadát a Földre. A formális logika szerint ezeknek is asztronómiai jegyeknek kellene lenniük, mint a vajúdó nő esetében. Azt, hogy mindebből a Földről alig valami látszik (ha éppen nem lesz felhős az ég) úgy hidalják át, hogy a „láttatik” jelentése az volna, hogy csak az látja, akinek megmutatják.

Mindezzel szemben maga a szöveg megfejti nekünk, hogy a Sátán szimbolikus kiábrázolásáról van szó. A bonyodalmak fokozódnak azzal, hogy az asszony és a sárkány képe végigvonul az egész fejezeten. A sárkány el akarja nyelni az asszony magzatát, de az Isten trónjához ragadtatik, és messiási jelzőkkel illetik (a 110. Zsoltárból).

Ezután a sárkányt az égről a Földre vetik le Mihály és angyalai. A Sárkány ekkor az asszony ellen harcol, de többszöri próbálkozása ellenére sem sikerül elpusztítania. Ekkor áll a tenger partjára és hívja elő két keratúráját: a „tengerből” a fenevadat (az Antikrisztust) a saját képére, a „földből” (erec) a hamis prófétát (az Anti-Illést), aki báránynak van álcázva. Ezzel a két „világvezetővel” harcol azok ellen, akik az asszony magvából valók és Jézus bizonyságtételét hirdetik, vagyis egyszerre zsidó származásúak és Jézus-hívők.

Mert az asszony bizony nem más, mint Izrael népe. A fejezet pedig a Sátán Izrael elleni harcának fokozatait mutatja be. Az asszony fiúmagzata a Messiás, az asszony üldözése a nagy nyomorúság (1260 napig), az asszony magvából valók pedig a nagy nyomorúság igazai, a hívő maradék, amely miatt az egész Izrael megtartatik (Rm11,5 és 25-27). Az asszony és a sárkány nagy égi jelei összefoglalják Izrael és a Sátán harcát Jákób-Izraeltől az utolsó hét évig. Ezt követi majd a Millennium, amikor minden Izraelnek adott ígéret végre beteljesedik (Jel10,6-7). A Messiás-király elfoglalja Dávid trónját (Lk 1,32), mely egyúttal az egész világ trónja is lesz, hogy Jeruzsálemből uralkodjon a világ népei felett. (Ezzel valósul meg a „zsidó világuralom”, melytől a mai antiszemiták is - a sárkány „tanítványai” és „prófétái” - úgy reszketnek. Mondjuk joggal, mert ez számukra a kárhozat ideje. Persze ez nem „zsidó világuralom” lesz valójában, hanem az egyetlen igaz Isten, Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének uralma, akinek az ismerete betölti majd az egész Földet.) 

Nem csillagállásokról van tehát szó, hanem szimbólumokról, és azért „égi” vagyis „mennyei jelek”, mert a szellemvilág történéseit foglalják össze, szellemi okát mutatják a földi történéseknek. A vajúdó asszony és a sárkány két nagy szimbólumát továbbiak követik, egészen a harag kelyheit kitöltő angyalokig:

„És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél az utolsó hét csapás volt, mert ezekkel teljesedett be az Isten haragja.”

Ezek egyike sem csillagok és bolygók együttállása.

A Jelenések könyve ugyanis eleve szimbolikus képekben közli az üzenetet. Az üzenet eredete és átadásának módja rögtön az elején le van írva (Jel1,1):

„Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak.”

Az, amit itt „kijelent”-nek fordítottak, az eredetiben két szó: „aposztello” és „szemaino”. Ez utóbbi ugyanaz a „szémeion” (jel, jelzés, szimbólum), mint a 12. fejezet égi „jele”. A szó szerinti fordításhoz Csia Lajos verziója áll a legközelebb:

„A Felkent Jézus lelepleződése (apokalipszise), Isten ajándékozta meg vele, hogy rabszolgáinak megmutassa azokat a dolgokat, melyeknek sietve (hirtelen) meg kell történniük. Jelképekbe öltöztette, és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának, Jánosnak.”

A kijelentés láncolata tehát ez: az Atya Jézusnak ajándékozta, Jézus tudatta a „szolgáival”, mégpedig úgy, hogy „jelképekbe öltöztette”. Amit tehát az angyal átadott, az szimbolikus képek sorozata, melyeket János látott és hallott, és hűségesen le is írt. (Kivéve a hét mennydörgés szavát: 10,3-4.)

A 12. fejezet pedig külön hangsúlyozza, hogy amiről itt szó lesz, még egy szimbólumokkal teli könyvön belül is szimbolikus. A magyarázat tehát nem a csillagokba van írva, legfeljebb az vetődhetne fel, hogy a különleges csillagállás látható jelként is mutatja a Jelenések 12-ben leírt események kezdetét. Csakhogy az asszony József álmában tűnik fel először, miszerint a Nap Jákob, a Hold (az akkor már halott) Ráchel, a 12 csillag pedig a 12 testvér vagy inkább Izrael 12 törzse, melyek végül meghajolnak „József”, a szenvedő Messiás előtt. Az asszony „szülése” pedig Jézus halála és feltámadása idején volt, majd 2000 éve, ahogyan a „sárkány” is „elnyelte” a fiút, amikor meghalt, de nem tudta fogva tartani.

Azt tehát, hogy pontosan mit vagy minek a kezdetét jelöli a különleges égitest együttállás szeptember 23-án, maguk a Szűz-Jupiter-hívők is eltérően gondolják…

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr2312397985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása