A szűz csillagkép és a Jupiter együttállásának különleges „jele” tudomásom szerint Dél-Afrikából indult el, és sok áttéten keresztül jutott el Magyarországra, így hozzám is. Berkes Sándor ilyen témájú munkássága nem volt ismert előttem, így a cikket nem is neki címeztem. De ha már magára vette és megtisztelt egy válasszal, úgy hiszem, jár egy viszont válasz. Kritikámat azért nem angolul írtam, mert magyar hívőkhöz kívántam ez ügyben szólni, akik közül számosan kerestek meg kérdéseikkel. Angolul akkor írok, ha angolul beszélő hívőkhöz szeretnék szólni. E cikkemben viszont kifejezetten Berkes Sándor észrevételeivel foglalkoznék, ezért ezt hangsúlyosan már az alcímbe is beleírtam.

Ha őszinte vagyok, igazat kell adjak Berkes Sándornak abban, hogy valóban van bennem indulat, de ezt nem ilyen olyan régi sérelmeim okozzák, hanem az, hogy ezt az egész csillagosdit égbekiáltó ostobaságnak tartom és felháborít, ahogyan hülyítik vele az embereket. Berkes Sándor kioktató stílusban vádol felületességgel, tévedéssel, sőt ostobasággal is, bár kétségtelen, hogy ezt nagyon kegyes hangnemben teszi. Ezekre nem kívánnék reagálni, nézzük inkább azokat a „cáfolatokat”, melyekre a 7 részes sorozat egyes darabjai kapcsán kitér.

Bevezető gondolat: Tud-e Isten a természeten keresztül szólni hozzánk?

A kérdés felvetés tipikus csúsztatás és nem az én tudatlanságomat tükrözi. Nem az ugyanis a problémám, hogy a természet tanít-e Istenről, ahogyan Berkes Sándor nagyon helyesen be is mutatja, hanem a kérdés az, hogy Isten beszélt-e valaha az Ő népéhez úgy, hogy csillagállásokkal üzent nekik? A válaszom az: nem, soha. Ilyen példát Berkes Sándor sem tud mondani. (Nem is mond. Amit fel szoktak hozni: Józsué és a Nap megállása, vagy Ezékiás napórájának az árnyéka valóban természetfeletti jel volt, de nem a csillagokba írt üzenet, amiről itt szó van. A napkeleti mágusok pedig nem tartoztak Isten népéhez.) A természeti kijelentés az egész emberiséghez beszél, ebben nincs vita. Csakhogy Isten ezen túl választott népéhez - Ábrahámtól Keresztelő Jánosig - prófétai kijelentésben szólt, ami messze túlmutat a természet „nyelvén”. A pogányokat pedig hagyta, hadd vesződjenek a égitestek titkaival.

Az állításom az, hogy nem tér vissza a gyarló elemeken keresztüli kommunikációhoz.

Az Egyház ezen még túl Isten Szent Szellemét kapta, amely tanít bennünket és vizsgálja Isten mélységeit is és beszél nekünk az eljövendő dolgokról. Akinek ez nem elég, nem tudom, mit tudnának neki a csillagok mondani.

Első „hiba” a 2. részben: Mit „jeleznek” az égitestek.

A negyedik nap leírását fel lehet osztani kétfelé vagy négyfelé egyaránt, ez nem lényeges különbség. (Gondlom Berkes Sándor is hallott már a héber gondolatrímről). A fő nézetkülönbség abban van köztünk, hogy mit értünk „jel” alatt, vagyis mit jelent az, hogy az égitestek „legyenek jelek”. Az én értelmezésem az, hogy az égitestek a nappal kezdetét és végét „jelzik”, vagy a hónap kezdetét és a közepét (újhold, telihold) stb. stb. És ezzel az ünnepeket is (szombat, újhold, zarándokünnepek). Mai napig szokás ortodox zsidók között, hogy például a sabbat kezdetét az jelzi, hogy két megbízható tanúnak kell állítania, hogy már lát három csillagot az égen. Ekkor hirdetik ki, hogy megkezdődött a sabbat vagy az ünnep. Az égitestek tehát az idő múlását „jelzik”, pontosan, ahogyan azt a szövegkörnyezet magyarázza - és nem üdvtörténeti korszakokat vagy hasonlókat.

Az pedig, hogy egy szónak (jel) több jelentése is van (jelzés, ómen, szimbólum stb.), nem bizonyítja, hogy az adott szövegben „ómenként” kell érteni. Különösen akkor nem, ha a szöveg világosan elmondja, hogy mit jeleznek az égitestek: „meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek”.

Arra, hogy az utolsó idők kozmikus jelei összefüggenek-e az elragadtatással vagy nem, később még visszatérek, mivel ez többször előjön.

Következő „hiba” a második részben. Üzent-e Isten a népének valaha bolygóállásokkal?

Biztosíthatom Berkes Sándort, hogy különbséget tudok tenni az asztronómia és az asztrológia között. Nem keverem össze a kettőt. Csak azt állítom, hogy Isten nem szólt Izraelhez csillagállásokon keresztül. Az ellenkezőjét Berkes Sándornak kellene bizonyítania olyan példákkal, amikor Isten olyasmit mondott, hogy az ilyen olyan csillagképben levő ilyen olyan bolygó együttállása az akármivel, ezt és ezt jelenti vagy vezeti be. A csillagképek egyébként éppen nem az asztronómia, hanem az asztrológia területéhez tartoznak, tehát éppen Berkes Sándor és a hozzá hasonló magyarázók tévedeznek olyan területre, amely eltér a hermeneutika szabályaitól és nem tartozik az igemagyarázat legális körébe.

Hiba a 3. részben. Milyen égi jelet kértek a farizeusok?

Honnan veszem, hogy nem csillagállásokat? Szerintem az inkább a csodálkozni való, hogy valaki a „mennyei jel” alatt csillagállásokra gondol. Egyrészt Jézus soha sem tett semmilyen utalást csillagállásokra, amikor „jelekről” beszélt. A János 12,37 például azt mondja: „Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne”. Itt egyetlen égitestekkel kapcsolatos jelre sem gondolhatott, noha Jézus bemutatta a természet erői felett is a hatalmát, amikor a vizet borrá változtatta, lecsendesítette a vihart, járt a vizen stb.

Ha Jézus a farizeusoknak égitesteket mutatott volna, maguk a farizeusok vádolták volna meg pogány mágiával, ez ugyanis szigorúan tiltott dolog volt Izraelben.

Azon sem kellene meglepődnie és gúnyolódnia Berkes Sándornak, hogyan jutunk el Mózes kígyójához. Leírtam, de elmagyarázom még egyszer. A zsidó várakozás a Messiással kapcsolatban az volt, hogy ő lesz az „új Mózes”. Amikor Isten Mózest elküldte Izrael szabadítójául, küldetését „jelekkel” hitelesítette. De nem azt mondta, hogy akkor jön el a szabadulás, amikor ez a csillag amazzal a bolygóval áll együtt, hanem természetfeletti jeleket adott Mózesnek: a botja kígyóvá változott, keze leprás lett, a vizet vérré változtathatta. Ilyen jeleket követeltek Jézustól és nem csillagállásokat akartak látni. Jézus pedig sok természetfeletti jelet tett, Keresztelő János követeinek például azt mondta: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium” (Mt11,4-5). Csillagokról nincs egy szó sem.

Annak, hogy Jézustól „mózesi” jeleket követeltek, számos nyoma van az Evangéliumokban. Példának egy. A csodálatos kenyérszaporításban az emberek egy ilyen jelet láttak (Mózes és a manna analógiájára): „Az emberek, látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: „Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.” (Jn6,14) Jézus pedig éppen ezen az alapon beszélt nekik az igazi kenyérről, amely a mennyből száll alá. Hallgatói pedig azt kérdezték (31-32):

 „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.” Jézus pedig így válaszolt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.”

Jézustól a templomban is ugyanilyen jeleket követeltek (Jn2,18) és nem csillagképeket.

A farizeusok is ilyesféle jeleket követeltek Jézustól ugyanebből az okból. Éppen ezért teljesen Biblia-idegen arra gondolni, hogy égi vagy mennyi jel alatt, csillagállásokat kellene érteni.

Az, hogy a Jelenések 12-ben a „nagy égi jel” miért nem lehet csillagkép, szintén részletesen elmagyaráztam. A legfőbb baj, hogy ezt a magyarázatot nem lehet következetesen végig vinni a fejezeten (12). Ha pedig az asszony hol ezt, hol azt jelenti, honnan tudhatom, hogy mikor melyiket kell alkalmazni?  Ráadásul a Jelenésekben még van jó pár égi jel (szimbólum, látomás), de a csillagmagyarázók közül még senkit sem hallottam, hogy ezeket égitestek együttállásával magyarázta volna (de nem akarok ötleteket adni). Pl. a Jel 15,1 ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint a Jelenések 12. „És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél az utolsó hét csapás volt”. Ez is csillagok együttállása lenne? Ha nem, akkor honnan tudjuk, hogy a „nagy és csodálatos égi jel” mikor vonatkozik csillagokra és mikor nem? Sokkal inkább arról van szó, hogy az asszony és a sárkány küzdelmében elérkezett az asszony szabadulásának és a sárkány ítéletének az ideje, melyet majd a hét angyal hajt végre.

„Hiba” a 4. részben: Van-e jele az elragadtatásnak?

Ezen a ponton különbözik talán a legradikálisabban a felfogásunk. Izrael helyéről és szerepéről az üdvtörténelemben nem tudok ezen a helyen részletesen értekezni. De a lényeg, hogy az utolsó hét év Izrael „bűnhődésének” utolsó hét éve, mert Dánielnek a kijelentés azt mondja: „hetven hét szabatott a te népedre (Izraelre)”. Nem a világra és nem is az Egyházra. Az elragadtatáshoz viszont Izraelnek nincs köze, mivel akkor azok támadnak fel (változnak át), akik meghaltak Krisztusban. Ez két különböző entitás. Ezt az apostolok döntése és Jakab magyarázata is világosan mutatja: nem kell körülmetélkedni (zsidóvá válni) ahhoz, hogy egy nem zsidó üdvözülhessen (ApCsel15). De a hívő zsidók is tarthatják a zsidó szokásokat, ha akarják (hiszen minden városban vannak zsinagógák).

Az elragadtatásnak és a nyomorúságnak (ide értve a teljes 7 évet) csak annyi a kapcsolata, hogy mind a kettő a végidők eseménye. Az egyik az Egyház ügye, a másik Izraelé (a földdé és a népé). Izrael újkori létrejötte fontos eszkatológiai jel, de nem állíthatjuk, hogy az Egyház életére, szolgálatára vagy küldetésére nézve ez bármit jelentene. Nem csinál az Egyház mást azóta, hogy Izrael állama létrejött, és nem is kell neki. Az Egyház nem Izrael és Izrael nem az Egyház. Az elragadtatás megtörténik, amikor megtörténik: a nyomorúság előtt jóval vagy kevéssel, vagy alatta, de legkésőbb a hatodik kehely csapása előtt, senki sem tudja mikor. A nyomorúságnak viszont van kezdete, a „szövetség kötés” Izrael és az Antikrisztus között. Az elragadtatásnak ilyenje nincs. Ezért egyet értünk abban, hogy az idők végének közeledtét jelző események, mindkét eseményt előre jelzik. De én nem látom, hogy az általánosságon túl, az elragadtatást előre mutatná egy égi vagy akármilyen jel. Márpedig a szeptemberi Jupiter-születést sok hívő így értelmezi, ami – ha jól értem – Berkes Sándor szerint is helytelen.

Következő hiba a 4. részben: Jelek és nem jelek

A szöveget nem nagyon lehet másként érteni: ”Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Ugyanez Lukácsnál: „És amikor háborúk zaját és lázadások hírét halljátok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.” Ezek tehát nem a vég jelei. Ennyit állítok, ez egyszerű szövegértelmezési kérdés, nem én találtam ki. Berkes Sándor ezek után megállapítja, hogy ezek önmagukban nem jelek, csak a többi jellel együtt, vagyis pontosan ugyanazt mondja, amit én. (Az 1260 és 1290 napról szóló felfogásával nem értek egyet, erről mást gondolunk, de ez most szigorúan nem tartozik a tárgyhoz.)

Döbbenet a 4. rész végén. A Jézus által megjövendölt kozmikus jelek.

Lesznek jelek az égitestekben a nagy nyomorúság végén. Nem érdemes az írásomat úgy félreérteni, hogy a nyomorúság már elmúlt, Krisztus visszatért és akkor gondolnám a jelek megtörténését. Nézzük akkor magát a szöveget újra: „„Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.” Mely napok nyomorúsága után? A „nagy futásról” van szó, amely a 7 év felén történik majd. Vagyis a mindennapi áldozat megszüntetése és Jézus visszatérése közötti időben lesznek kozmikus jelek. Nem a nyomorúságot jelzik előre, hanem a nyomorúság alatt az isteni ítélet részeként történnek. A Berkes Sándor által idézett igét is így kell érteni (ApCsel 2,20). Mielőtt az Úr eljönne ítélni a földre nagy hatalommal és dicsőséggel (az Úr nagy és fényes napja), az előtt közvetlenül lesznek kozmikus jelek: a Nap elsötétül, a Hold vérré változik. Nincs okunk azt feltételezni, hogy ezek jóval a hétéves nyomorúság előtt történnek meg. Minden más ige is arra mutat, hogy a Nap elsötétülése és a Hold vérré változása, ahogyan az egek erősségeinek megrendülése is, közvetlenül Jézus visszatérése előtt (a hét év második fél idejében) történnek meg. Tehát nem előzik meg a vég idejét, nem megelőzően jelzik annak közeledtét, hanem éppen részei annak. Azt „jelzik”, hogy ez már a vég, Isten bosszúállásának ideje. Azonban még ezeknek sincs semmi közük a Jelenések 12-höz vagy a Szűz csillagkép és a Jupiter együttállásához.  

Hiba az ötödik részben. Mikor, hol lesz a Jupiter.

Valóban nem néztem utána a napoknak, csak idéztem azoktól, akik az elragadtatás napját látják a szeptember 23-i dátumban. (Akikkel, ha jól értem, Berkes Sándor se ért egyet.) Mivel az egész írásom arról szól, hogy tökéletesen érdektelen, hogy a Jupiter mikor, hova lép be vagy ki, nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. De köszönöm a pontosítást. Most már pontosan tudjuk, hogy mely napokon nem fog semmi különös történni.

Helyes bibliafordítás helytelen értelmezése az 5. részben.

Nyílván nem az aposztelló itt a kérdés, hanem a „szemaino”, vagyis a „eszémanen” alak. Ezt fordítják úgy, hogy „kijelentette” (és elküldte angyalával). Erre nincs igazán magyar szavunk, Csia is ezért fordítja úgy át, hogy „szimbólumokba öltöztette”. (Mások szerint előre „jelezte”). A Jelenések egy szimbolikus könyv. Aki azt hiszi, hogy a mennyben egy hétszemű és hétszarvú megölt báránnyal fog találkozni, akkor nagyot fog csodálkozni. Az érvem pedig az, hogy ha egy eleve szimbólumokkal operáló könyv külön jelzi, hogy szimbólumokról lesz szó, akkor azt szimbólumként is kell kezelni. Maga Berkes Sándor is tudja ezt, hiszen az apokaliptika mibenlétéről így ír: „Az apokaliptika elrejtett üzeneteket tartalmazó szimbólumoknak a rendszere, valamint azok hordozó eleme, mely bizonyos műfajokba csomagolt, vagy allegóriákba zárt (kódolt) nyelvezet.”

Hiba a 6. részben. Akkor mit is jeleznek a csillagok?

A hatodik fejezetben összegyűjtöttem azokat az értelmezéseket, hogy végül is minek kellene történnie szeptemberben a különböző magyarázók szerint, mit is jelez a különleges csillagállás. Berkes Sándor valamiért ezt magára veszi, és úgy érzi, hogy vele személyeskedem. Pedig ez nem így van, az ő írásait ez ügyben nem ismertem még akkor. Gyanítom ezen felül, hogy ő sem saját magától jött rá a különleges csillagállásokra, mástól vette, így kár magára úgy tekintenie, mint egyedüli kútfőre - de ezt nem tudom, lehet, hogy tévedek. Nem láttam értelmét, hogy minden szerzőt egyenként megnevezzek, próbáltam egy jelenségre reagálni. Azt viszont határozottan visszautasítom, hogy írásaimmal bárkit megtévesztenék. Pontosan az a véleményem – és hogy ki kivel ért egyet, azt majd az olvasók eldöntik maguknak -, hogy a vérholdak és tetrádok kutatása és boncolgatása vonja el a figyelmet más, sokkal fontosabb dolgokról. És itt nem csak arról van szó, hogy ezek hiábavalóságok, hanem arról is, hogy olyan szemléletet közvetítenek, amely nem valódi hitet, hanem babonás hitet hoz létre azokban, akik elfogadják. Az ilyen „próféták” követőiket elfordítják az Írások józan mértékletességétől egy kis szenzációhajhászás kedvéért.

Berkes Sándor írása, amelyre reagálok, itt olvasható: http://www.apokaliptika.hu/index.php/utolso-idok-jelei/meg-van-irva-a-csillagokban-is