Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

Kié Jeruzsálem?

2017. december 07. - gorbiczgy

Trump elnök előre megszellőztetett bejelentése Jeruzsálemnek, mint Izrael fővárosának az elismeréséről a várt viharos reakciókat váltotta ki a világpolitika érintett szereplőitől. Önmagában vicces dolog, hogy egy ország ne mondhassa meg, melyik települését tekinti fővárosnak. Ráadásul Jeruzsálemet Dávid király tette Izrael fővárosává, ez volt a zsidók szent városa, ahol az Egy-isten, egyetlen szentélye állt. Ide vágyakoztak és tértek vissza Izrael fiai a babiloni fogságból, Isten városáról szóltak a zsoltárok és a próféták jövendölései. A római diaszpóra óta sem telt el nap, hogy a zsidók ne emlegették volna Jeruzsálem nevét. A zsidóság egész történelme, hite ehhez a városhoz kötődik. Csakhogy Izrael állam körül egy száz éve tartó iszapbirkózás alakult ki, melynek világpolitikai következményei voltak és vannak.

Az első világháború alatt az angol világbirodalom tett ígéretet egy „zsidó haza” létrehozására, amely minden bizonnyal meg is valósulhatott volna, ha nincs az olaj. A gőzgépek helyett belsőégésű motorokra jöttek, a jövő a motorizációé és a repülőgépeké lett. Így az egyébként jobbára gyarmati sorban élő arabok az olajkincs miatt felértékelődtek a birodalmi politika szemében, a „zsidó haza” megvalósítása egyre illuzórikusabbnak tűnt. Azonban a holocaust, a zsidók módszeres és üzemszerű elpusztítása után, nem csak felerősödtek a cionista hangok az állam szükségességéről, hanem a világ kollektív bűntudata és egy apró „félreértés” azt eredményezte, hogy az ENSZ akkori tagállamai 1947-ben többségi szavazással elhatározták, hogy két államot kell létrehozni: egy arabot és egy zsidót. (A félreértés az volt, hogy Sztálint úgy tájékoztatták: a születendő zsidó állam – tekintettel annak marxista vezetőire, mint Ben Gurion vagy Golda Meir – szocialista ország lesz. A szovjet blokk így nem csak együtt szavazott az ENSZ-ben, de az akkori Csehszlovákián keresztül ők fegyverezték fel a zsidó államot az arabokkal vívott függetlenségi háború során.) Az ENSZ határozatát az arabok nem fogadták el, ők egy államot akartak, egy arabot, amelyben a zsidók legfeljebb alattvalóként élnek. Az arab országok 1972-ig többször megkísérelték megsemmisíteni Izraelt, de soha sem sikerült nekik, sőt Izrael egyre nyilvánvalóbb fölénybe került és a kocka mára megfordult. Most már a zsidók akarnak csak egy államot, egy zsidót, melyben az arabok alattvalók. (Na jó, polgártársak, de azért nem ők dominálnak.)

A Szovjetunió összeomlásáig mindenfajta politikai rendezést lehetetlenné tett a hidegháború. A 90-es években ismét előtérbe került a két-állami megoldás. Izraelben Simon Peresz új doktrínája érvényesült, amely azt mondta, hogy a rakéták világában már nem olyan fontos a terület, fontosabbak a tartós béke alapjai, így Izraelnek földet és autonómiát kell biztosítania a palesztinoknak. Később ebből nőhet ki az állam. Ez volt a „földet békéért” elv (oszlói folyamat). Megszületett a „palesztin nép” fogalma és létrejött a Palesztin Hatóság (PA) Cisz-Jordániában. A palesztinok részleges önrendelkezési jogot kaptak. Cserébe megígérték, hogy az átadott területek nem lesznek Izrael elleni katonai vagy terrortámadások kiinduló pontjai, és elismerik Izrael államnak a létezéshez való jogát. A palesztinok azonban ezt sohasem tartották be. Az átadott területeken nem csak megtűrték a terrorista csoportokat, hanem kifejezetten támogatták őket. Emellett a „szabadságharcosoknak” nem sikerült normális kormányzást megvalósítaniuk (ahogyan a szovjetek által támogatott egykori forradalmároknak sehol sem az egész világon Kubától Zimbabwéig). A palesztinok „megsegítésére” adott nemzetközi fejlesztési segélyeket elsikkasztották, a korrupció lehetetlenné tette a szegény palesztin tömegek számára a felemelkedést. Így Peresz elképzelései zsákutcának bizonyultak. Izrael földet adott, de nem kapott cserébe szinte semmit, békét a legkevésbbé.

Ez 2000-ben vált nyilvánvalóvá, amikor Izrael akkori miniszterelnöke (Echud Barak) és a Palesztin Hatóság elnöke (Jasszer Arafat) Clinton elnöknél egyezkedtek a palesztin állam létrehozásáról a békéért cserébe. Barak még abba is beleegyezett volna, hogy Kelet-Jeruzsálem legyen a palesztin főváros. Arafat mégis nemet mondott, mert valójában nem köthetett békét. Követői ugyanis tisztában voltak vele, hogy a béke lebegtetése csak arra kell, hogy végre lerohanhassák és megsemmisíthessék Izraelt. Bármiféle valós békeígéret árulás lett volna. A másik oldalon annak kiszivárgása, hogy Barak Jeruzsálem újrafelosztását is felajánlotta, olyan felháborodást váltott ki, hogy mire a miniszterelnök hazaért, már nem volt miniszterelnök. Ennek ellenére Izrael tett még egy kísérletet a megegyezésre és kivonult a Gáza-övezetből. A béke nem hogy nem került közelebb, hanem a terület a mai napig Izrael elleni rakétatámadások és terrorakciók kiinduló pontja. Az ezt követő terrorhullám fordulatot hozott az izraeli politikában és a nacionalista erők kerültek hatalomra. A zsidók falakat építettek, újabb telepeket hoztak létre, büntetőhadjáratokat indítottak, és egyre nagyobb nyomás alá helyezték a palesztinokat, akik mára tömegesen élnek kétségbeejtő körülmények között, főleg Gázában.

Trump mostani bejelentése lényegében az izraeli álláspont melletti látványos kiállás. Ezzel az USA elveszíti annak látszatát, hogy „semleges” a béketeremtésben. A lépés nyilvánvaló arcul csapása nem csak a palesztinoknak, hanem az egész arab, sőt muzulmán világnak, így rövid távon biztosan heves tiltakozásokat vált majd ki. De azt üzeni, hogy ha a palesztinok nem tesznek le Izrael megsemmisítéséről, soha sem lesz államuk. Paradoxnak tűnik, de lehet, hogy Trumpnak igaza lesz abban, hogy ez hamarabb hoz el valamiféle békét. A bejelentés ugyanis egy nagyobb tervbe illeszkedik, amelynek a célja, hogy Irán agresszív terjeszkedésének megálljt parancsoljon. Ez a szunnita arab országokat Izrael oldalára állítja, így bár szavakban hevesen elítélik majd a lépést, nagy kérdés, hogy érdemben tesznek-e valamit? Se Egyiptomnak, se Jordániának, se Szaúd-Arábiának nem érdeke, hogy Izrael ellen forduljon, éppen ellenkezőleg. Ha a Hezbollah (Irán libanoni milíciája) beváltja a fenyegetéseit és akciózni kezd Izrael ellen, csak ürügyet ad a viszkető markú izraeli hadseregnek, hogy odacsapjon. A kérdés az, hogy mit tesznek a törökök és az oroszok? Trump lépése ugyanis viszontválasz az oroszok szíriai beavatkozására is: „Ti visszahoztátok Aszadot a hatalomba, de ne higgyétek, hogy ti is diktálhattok”.

Bár továbbra sincs nagy véleményem Trumpról, ez a húzása nem feltétlenül sorolható az öncélú „majd én megmutatom” lépések közé. (Valószínűleg nem is ő találta ki.) Ő valószínűleg csak élvezi a zsidó és keresztény körök ünneplését. A Biblia ugyanis azt állítja, hogy Izrael földje Isten tulajdona (még csak nem is a zsidóké) és Jeruzsálem Isten városa, amely Ábrahám, Izsák és Jákób Istenéről neveztetik. Isten pedig a körülmetélés szövetségében Izraelnek ígérte a földet, de csak akkor, ha ők Isten népéhez méltón élnek rajta. Ebből fogság, babiloni és római diaszpóra lett, de az Örökkévaló prófétái megígérték, hogy egy napon Isten újra összegyűjti a maradékot és elplántálja az ígéret földjén egyszer, s mindenkorra. Jeruzsálem újra lakott lesz és olyan dicsőséges, mint amilyen Salamon idejében sem volt. A legismertebb rész Ésaiás próféta Jeruzsálem-dalainak gyűjteménye (49,54,62,66 fejezetek) melyekben egyszerre háromféle Jeruzsálemről is énekel: a diaszpórából visszatérőkéről, a jövendő dicső, de földi városáról, és a mennyei, örök Jeruzsálemről:

1Nem hallgathatok Cion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt,
míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya. 
2Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes király.
Új neveden szólítanak téged, amelyet az ÚR maga ad majd neked. 
3Ékes korona leszel az ÚR kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén. (Ésa 62)

 A Bibliában hívők  számára (legyenek zsidók vagy keresztények) Izrael újkori állama ezen próféciák beteljesedésének előszobája. A hagyományos kereszténység viszont magára tekint úgy, mint aki Izrael helyébe lépett és minden ígéretet megörökölt (persze csak a jókat). Amikor most karácsonykor Jeruzsálemről énekelnek, valójában Rómára gondolnak. 

Az átlag arab meg van győződve róla, hogy soha nem is létezett semmiféle zsidó királyság arrafelé, az a föld és Jeruzsálem mindig is az araboké volt, minden más állítás cionista és keresztes-gyarmatosító ármány. Ha valaki ellátogat a Templom-hegyre, első kézből tapasztalhatja, hogy az ottani muzulmán őrök egyetlen lehetőséget sem mulasztanak el arra, hogy éreztessék: itt ők vannak otthon és úgy packáznak a turistákkal, ahogyan akarnak. És ezt komolyan is gondolják. A kérdés persze az, miért is kellene ezt a narratívát rajtuk kívül bárki másnak elfogadnia?

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr9613453659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoliva67 2017.12.21. 15:27:02

Valóban sokakat foglalkoztat ezekben a napokban, hogy Trump elnök, és így az Egyesült Államok, hogyan vélekedik Jeruzsálem státuszáról. Ez nyilván sokkal lényegesebb, mint a finn, az albán, vagy a malawi álláspont, de vajon nincs egy, az USA véleményénél is sokkal fajsúlyosabb vélemény az adott kérdésben? Szerintem van, mégpedig az, hogy maga Isten, hogyan gondolkodik Jeruzsálem mai státuszáról. Ez nagyon egyszerűen leellenőrizhető a bibliából, és vagy alátámasztja, vagy felülírja a cikkben szereplő érzelmi motívumok valódi értékét, miszerint „Ide vágyakoztak és tértek vissza Izrael fiai a babiloni fogságból”, vagy „A római diaszpóra óta sem telt el nap, hogy a zsidók ne emlegették volna Jeruzsálem nevét.”

Jézus utolsó szavai Jeruzsálemmel kapcsolatban a következők:
„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és halálra kövezed azokat, akiket Isten küldött! Milyen sokszor akartam már összegyűjteni a gyermekeidet, ahogyan a tyúk a szárnyai alá gyűjti kiscsibéit. Ti azonban ezt nem akartátok. Most ezért teljesen elhagyatott lesz a ti házatok. Igazán mondom nektek: nem láttok engem addig, amíg ezt nem mondjátok: »Áldott, aki az Úr nevében jön!«” Máté 23, 37-39.

Ebből látszik, hogy Jézus nem tekinti Jeruzsálemet az Ő városának, ameddig nem ismerik fel (el), hogy Ő a Messiás, akit Isten küldött, és ameddig nem tisztelik Jézust, Úrként és királyként.
Mivel ez még nem következett be, ezért Jeruzsálem legitim módon nem létezik, abban az értelemben, hogy Isten népének fővárosa.

Van egy másik érdekes rész, ahol láthatjuk, hogy Isten, szellemi értelemben, hogyan gondolkodik Jeruzsálemről:
„A két tanú holtteste az utcán fog feküdni, abban a nagy városban, amit szellemben „Szodomának” és „Egyiptomnak” neveznek. Ez az a város, ahol az Urat is megölték a kereszten.” Jelenések 11, 8.

Ebből a versből azt láthatjuk, hogy Isten, Jeruzsálemet az Istentől való teljes elfordulás városának, a törvényszegés fővárosának tekinti.

A cikkben egyébként helyesen jelenik meg, hogy itt állt az Egy-isten, egyetlen szentélye, a bibliából viszont kiderül, hogy ezt a szentélyt Isten jóváhagyására, azaz Isten akaratából rombolták le: „Néhányan dicsérték a Templomot, amelyet gyönyörű kövek díszítettek, és az ajándékokat, amelyeket az emberek Istennek ajánlottak. Jézus azonban így szólt: „Jönnek majd napok, amikor ezekből, amit itt láttok, kő kövön nem marad, és minden elpusztul.”
Lukács 21, 5-6.

A bibliában kizárólag a templom lerombolásáról esik szó, és fizikális értelemben Isten jóváhagyásával ez a templom már nem is fog felépülni soha.
süti beállítások módosítása