A hamis nemzettudatot nem csak az etnikai fölénnyel (rasszizmus) vagy a vallásos demagógiával (politikai kereszténység) lehet megtölteni. A harmadik leggyakoribb töltelék annak a hamis pátosza, hogy a mi nemzetünknek különleges küldetése van a felsőbb erőktől. Választott nemzet vagyunk.

Ez a pátosz érhető tetten a népek eredetlegendáiban. Hunort és Magort a csodaszarvas vezette volna e honba, vagy a pogány magyarok totemállatától, a turultól származó jövendölés mutatta volna meg Emesének, hogy fia vezeti majd a honfoglalást (aki ezért az Álmos nevet kapta). Ugyanezért kell nagy népekkel vérségi kapcsolatot hazudni, hogy átélhessük, hogy mindig is sokra hivatott nemzet voltunk. Ezért kell nekünk a hunoktól származni vagy a suméroktól, az oláhoknak a római dákoktól, a németeknek az árjáktól, de még a cigányoknak is Egyiptomból (a nyugaton használatos „gypsi” ennek rövidülése: „Egypt”), mint az elveszett tíz törzs egyike…

És igaz.

Minden országnak és népnek meg van a maga helye és szerepe a világban, ahogyan minden embernek is. De ha egy embernek hamis küldetéstudata van, az igen veszélyessé is válhat. Belőlük lesznek az ámokfutók, a meg nem értet „zsenik”, a mindenhol mindenkivel kekeckedő, kötözködő, összeférhetetlen emberek, mert senki sem akarja támogatni a küldetésüket. Pont azért nem, mert hamis.

Ha valahol, az egyházban sokszor átéljük ezt. Se szeri, se száma az önjelölt prófétáknak és hamis messiásoknak, akik nárcizmusukban meg vannak győződve róla, hogy ők annyira különlegesek és kiválasztottak, és akkora, de akkora küldetésük van, hogy olyan nincs senki másnak. És aki nem az ő szekerüket tolja, az minimum hitehagyó, de leginkább sátáni. Ahogyan egy katolikus ismerősöm némi gúnnyal megfogalmazta: „mikro gyülekezetek, makro küldetéstudattal.” És sajnos van benne valami. Ha pedig ez elfajul, akkor jönnek az egyre inkább elszeparálódó, egy ember személyi kultuszára (kenetére, elhívására, isteni küldetésére) építő, belterjes és lábszagú szekták. Néha szörnyű következményekkel.

Ugyanez a szektásság a nacionalizmus szintjén háborgást eredményez a társadalomban. Haragot és felháborodást. És ha a hatalomhoz is hozzáférnek, egyenesen háborút. Mert a hamis küldetéstudat elutasítást eredményez, ami csak erősíti a paranoiát: „Az egész világ összeesküdött ellenünk, hogy ne vihessük végbe a küldetésünket!” Vagy: „Mert mindenki a mi örökségünket akarja elvenni!” A körmöci aranyat, az erdélyi sóbányákat, a jó zsíros földjeinket vagy a vízkészleteket – hogy a hírhedt, (kis híján) államilag is kitüntetett, echotévés Szaniszló Ferenc verbális ámokfutásaiból idézzek. Az ilyen hamis küldetéstudatú embereket nem zavarja, hogy a világ számos más táján sokkal jobb aranylelőhelyek, sóbányák, értékesebb ásványkincsek, földek és nagyobb víztartalékok vannak. De milyen jól esik elhinni, hogy nem mi csináljuk rosszul a dolgainkat, hanem a sok szenvedés azért zúdult ránk, mert isteni küldetésünk van a világban, amit mindenki irigyel! A fokozódó paranoia pedig addig hirdeti meg a harcot (aki nincs velünk, az ellenünk van), amíg végül tényleg kiprovokálja a háborút. Pedig Jézus is magyar volt! (Na, jó, pártus, de az majdnem ugyanaz.)

És itt érünk el a probléma mélyebb rétegeihez.

Istennek ugyanis valóban van egy választott népe, aki éppen ezért különleges helyet foglal el a nemzetek között. Nem azért, mert jobbak, okosabbak, nagyobbak volnának bárki másnál, ahogyan nem is rosszabbak, butábbak, gonoszabbak. Különlegességük éppen abból fakad, hogy Isten őket meghívta arra, hogy a tulajdon népe legyenek. Ez nem a halandó testhez kötődő, genetikai vagy lelki kérdés, hanem Isten velük közölte a szavait és az akaratát, közülük támasztott prófétákat, hogy azokon keresztül szóljon hozzájuk. De nem csak hozzájuk, hanem a világ összes nemzetéhez, ahogyan írva van (Héberekhez 1,1-2):

Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette.

Isten ígéreteket tett Ábrahámnak, a hit atyjának. Ígért neki földi országot (Izrael földjét) és földi utódokat (Izrael fiait, akik annyian lesznek, mint tengerparton a homok), és égi országot (a Mennyek Királyságát) és égi utódokat (az üdvözülőket, akik annyian lesznek, mint az ég csillagai). Ez Ábrahám öröksége. Ezért az örökségért küzdött Izmael és Izsák, Ézsau és Jákób, Izrael többi fiai József, majd Júda ellenében. S míg a földi örökség soha sem szállt át más népre, a spirituális örökség (Ábrahám áldása) az új szövetségben minden nép áldásává vált. Mert az Ábrahámnak megígért „mag” (utód, örökös) a Messiás Jézus (Gal3,16).

Jézus az evangéliumok világos tanúságtétele szerint (testi identitását illetően) zsidó volt, Júda törzséből és Dávid házából, akit nyolcad napon körülmetéltek, és aki a Tóra minden törvényét betartotta. (Csak a farizeusok és a vének rendeléseit hágta át, amikor azok felülírták a Tórát, világosan bemutatva, hogy Isten beszédéhez inkább kell ragaszkodni, mint a vallásos rendeletekhez, ha azok szembekerülnek egymással. Sőt, mindenféle vallási hagyományt felül lehet és kell bírálni az Ige fényében. Ez a protestantizmus, a sola scriptura alapja.)

Ha Jézus nem volt zsidó, nem Dávid házából, Jehuda törzséből származott, akkor a Messiás (Krisztus) sem lehetett. Aki Jézust másnak hazudja, az önmagáról állítja ki azt a bizonyítványt, hogy nem keresztény (Krisztus követője).

Pál, a pogányok (nem zsidó népek) apostola, világossá tette, hogy noha Isten a világ valamennyi népét meghívta az új szövetségbe, a zsidók különleges helyzete változatlan:

Mi tehát a zsidó előnye? Vagy mi a körülmetélés haszna? Minden szempontból sok!

Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit. (Róma 3,1-2)

Majd kicsit később kifejti, hogy mi is az a „sok” azon kívül, hogy Isten rájuk bízta a kijelentést, és felsorol még 8 dolgot:

akiké a fiúság (1) és a dicsőség (2), a szövetségek (3) és a törvényadás (4), az istentisztelet (5) és az ígéretek (6), akiké az ősatyák (7), és akik közül származik a Krisztus (8) test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké! (Róma 9,4-5)

Az isteni elhívást és annak megbánhatatlanságát az apostol a Róma levél három fejezetében mutatja be (9-11), és a következő megállapításokra jut:

1. Nem Izrael részesül a pogányok spirituális örökségében, hanem fordítva, ezért a pogányok ne fuvalkodjanak fel a zsidók ellenében még akkor se, ha azok most megbotlottak.
2. Noha a hitetlenségben megmaradt Izrael ellenséges a messiásra nézve a Jézusban, mint Messiásban hívő újszövetségi (zsidó és nem zsidó) közösségekkel, de „szerelmes az atyákért”, vagyis azokért, akik a történelem bizonyos pontjain, hitet gyakoroltak Isten szavában és ezzel ígéreteket szereztek a számunkra és/vagy biztosították az üdvösség lehetőségét minden embernek, aki hisz.
3. Izrael a hit dolgában megbotlott, de nem azért, hogy elessen, hanem azért, hogy lehetőség teremtődjön minden nemzet számára a bejutásra Ábrahám örökségébe, és végül maga az Izrael is be fog jutni.
4. Ha Izrael (hitbéli) kibicsaklása a nemzetek áldásává vált, mennyivel nagyobb áldás lesz az egész világ számára, amikor maga is célba (hitre) jut.

Mindezeket azért írtam le ilyen részletesen, hogy világos legyen: Izrael az örökös, és noha (a hitetlenség miatt, mint nemzet) nem léphet még be az örökségébe, ez attól még az ő öröksége, amit Isten a hívő pogányokkal (nem zsidókkal is) megoszt. Nem a zsidók helyett, hanem velük együtt.

Ezt azért fontos leszögezni, mert azok az ideológiák, amelyek maguknak akarják kisajátítani ezt az örökséget, szükségszerűen antiszemiták is lesznek. Ilyen a politikai kereszténység, ilyen a politikai iszlám és ilyen a magát választottnak képzelő nacionalizmus is. Ezek nem véletlenül válnak antiszemitává, hanem szükségszerűen. Bitorolni akarnak valamit, ami nem (csak) az övék. Kisajátítani az örökséget, ami nem nekik adatott. Márpedig a bitorló nem érzi magát biztonságban addig, amíg az igazi örökös él és virul. Pedig az örökség az övék is lehetne, csak a legális utat kellene járni (a hit útját) és nem az erőszakosat (kitagadni, megölni és elvenni). Ahogyan Jézus is bemutatta a gonosz szőlőművesekről szóló példázatában (Máté 21,38):

Amikor a munkások meglátták a (tulajdonos) fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség!

Már a korai „kereszténység” a „helyettesítési teológiával” elkezdte magára alkalmazni az ígéreteket, melyek az ószövetségben Izraelnek szóltak. Azt hirdette, hogy most már ő az igazi örökös, csak az övé az örökség. Ez a mai napig a keresztény teológia hagyaték egyik legnagyobb rákfenéje. A hívők boldogan értik magukra az Izraelnek szóló ígéreteket. Jeruzsálem alatt Rómát vagy a saját gyülekezetüket értik, Izrael fiai alatt meg magukat. Ráadásul mindezt szelektíven teszik. Csak a jó és kedves ígéreteket „örökölték” meg. Ezeket írják fel a naptáraikra, és küldözgetik egymásnak ünnepekkor. Ha átok, ítélet, fenyegetés szerepel a próféciákban, az továbbra is Izraelre (a zsidóságra) vonatkozik. Mivel ezzel a nézettel a protestantizmus sem, vagy csak részlegesen szakított, az antiszemitizmus ott is felütötte a fejét.

Ugyanez a helyzet a mohamedánokkal, akiknek a „prófétájuk” úgy hamisította meg a bibliai történetet, hogy Izsák helyébe Izmaelt tette. (Izsák helyett Izmaelt tette Ábrahám az oltárra, és hozzá költözött Mekkába, csak Sára kitúrta az örökségből stb. stb.). Ezért nincs olyan, hogy politikai iszlám antiszemitizmus nélkül. De e nélkül a muzulmánok irracionális dühe sem érthető meg Izrael államával szemben. Sára fiai már megint ki akarják túrni őket az örökségből! (1M21,10.) És ebben a „keresztesek” (ahogyan ők a keresztényeket hívják) segítenek nekik!

Ugyanezért lesz a „választott nép” szerepében tetszelgő hamis nemzettudat is szükségszerűen antiszemita. Ha nem is mindig tudatosan, de ösztönösen érzi, hogy addig nem sajátíthatja ki az örökséget teljesen, amíg az igazi örökösök élnek. Nem lehet ő maga az „új” választott nép, amíg az igazi is „versenyben” van.

A nacionalizmus és a vallás politikai (közhatalomra törő, az állam hatalmával összefonódó) fajtái egy hamis választott népet akarnak kreálni, hogy hamis küldetéstudattal igazolhassák a hataloméhségüket. (Mi csak meg akarjuk menteni a világot, ezért kell nekünk még több hatalom!) Ha pedig az igazit megsemmisíteni nem lehet, legalább gyártanak egy csomó alteregót, hogy elvesszen az utánzatok és hamisítványok között.

A migránsválság új adalékokkal szolgált a nacionalizmus eszmei tartalmának megtöltéséhez. Mi magyarok állítottuk meg a törököket, mi vagyunk Európa határőrei – mindig is ez volt a küldetésünk, amit akkor is és most is hősiesen teljesítünk. Mindezek persze barokkos túlzások. Csupán az öncsalásnak és a hamis nemzeti küldetéstudatnak a szóvirágai, igazság tartalmuk a nullához közelít. Akkor a törökök karddal a kezükben, katonai hódítókként érkeztek, és nem földönfutó menekültként. És azért foglalhattak el területeket, mert a „keresztény” urak egymás gyilkolászásával, a saját katolikus-protestáns vallásháborújukkal (30éves háború) voltak elfoglalva. A Habsburgoknak fontosabb volt a protestánsok megállítása, mint a muzulmánoké. Az erdélyi fejedelmek pedig számos hadjáratban éppen a törökök oldalán harcoltak. Nem szólva a 48-as honvédtisztek százairól, akik áttértek még a muzulmán vallásra is, hogy a török hadseregben harcolhassanak a szabadságharcot leverő oroszok ellen. Élükön Bem József „apóval”.

Azok, akiknek valódi küldetésük van, azt mindig valamilyen pozitív értékre építik fel. A hamis próféták viszont vagy hízelegnek, vagy más legyalázása árán, rombolva próbálnak önigazolást találni. (Legtöbbször e kettő együtt.) Ez a mostani álkeresztény kurzus is csak erre épít. A gonosz EU, a fenekedő Soros, a rezsicsökkentést elrabolni akaró globalista tőke, a muzulmán migráncsok, akik handzsárral a foguk között születtek, és tán nem is emberek, vagy ha azok, akkor is életveszélyesek. Ha közülük egy is átsétálna a karcagi főtéren, azonnal kitörne a lakosságcsere. A nyugatiak csak azért bombázzák vissza az arabokat a középkorba, hogy olcsó munkaerőhöz jussanak, mert nincs kedvük gyereket csinálni és dolgozni, de persze a migráncsoknak csak gyereket van kedvük csinálni, dolgozni azt nem tudnak és nem is akarnak, csak élősködnek. Itt csak mi dolgozunk kőkeményen, senki más, ezért gyarapodnak a rokonaink és a barátaink, mi vagyunk a tehetséges vejek és a saját lábukon álló gyermekek hazája. Röhej. Csak a közelmúltban a déli határaink mentén lezajlott jugoszláv válságból is meg lehetne tanulni, hogy a nemzet nagyságát hamis küldetéstudattal hirdető nacionalista politika értelmetlen szenvedésen, pusztításon és halálon kívül semmi mást sem hoz a hazára, amely állítólag olyan kedves neki. A haza nem nagyobb és erősebb lesz ettől, hanem gyengébb és kisebb. Ahogyan Magyarország is csak gyengébb attól, hogy elvesztettük 700 000 kivándorló honfitársunkat, és a saját szövetségeseink ellen harcolunk olyan veszélyes és ragadozó birodalmak oldalán, mint a szovjet idők „nagyságára” áhítozó Oroszország, a kommunista Kína, vagy az ottomán kalifátust visszasíró Erdogan Törökországa. Ezeknél még a legliberálisabb nyugati ország is ezerszer jobb.

De azon túl, hogy az ilyen hamis küldetéstudatra építő öncsalások, messze elrugaszkodnak a valóságtól, ezért eleve kudarcra vannak ítélve, szükségszerűen antiszemiták is. Ezért nincs lángoló nacionalizmus (sovinizmus) antiszemitizmus nélkül. Ez az oka, hogy nem lehet egyetlen küldetéstudatos nacionalistának sem elhinni, hogy ő majd nem lesz antiszemita. Mert az lesz. Ez legfeljebb csak idő kérdése. Akinek van füle a hallásra, hallja.