Aki már lát a pályán valamelyest, az tudja, hogy itt már régen nem a hagyományos értelemben vett politikai jobb és baloldal harcol egymással a közhatalomért, hanem a táborok sokkal inkább a globalisták és a szuverenisták között oszlanak meg. Ezért hallani a kormányoldalról olyan képtelenségeket, hogy: „liberális, kommunista, globalista egyre megy”, holott ezek amúgy bizony igen eltérő felfogásokat tükröznek.

A világ globalizálódik, ami a nemzeti, etnikai határokat egyre jobban elmossa, a kultúrák és vallások keveredésével jár, illetve csökkenti az államok szuverenitását (önrendelkezését) két okból.

Egyszer azért, mert az egyre nagyobb méretű gazdasági és politikai csoportok befolyása, gazdasági ereje összevethető az egyes államokéval, sőt a kisebbekét időnként jóval meg is haladja. A nemzetek például képtelenek egy olyan óriási techcég megrendszabályozására, mint a Google, de még a rendes adóztatására is.

Másrészt a kihívások összefogást igényelnek, és minden összefogás azt feltételezi, hogy a felek az együttműködés érdekében feladnak valamennyit az önrendelkezésükből. Az oroszok miatt beléptünk a NATO-ba, de mi van, ha a NATO (Isten tartsa távol) háborúba keveredik a balti államok oldalán? Bizony akkor a magyar katonáknak is menniük kell, és meghalhatnak és megsebesülhetnek, ahogyan Afganisztánban vagy Irakban, és jó eséllyel kis hazánkat is bombázni vagy rakétázni fogják. Ha nem lépünk be, akkor pedig ott állunk kiszolgáltatottan, mint egy védtelen zsákmányállat a ragadozók között. Lehet választani.

Az biztos, hogy a globalizációhoz alkalmazkodni kell, de nem mindegy, hogyan és hol húzzuk meg a határokat.

Az nyilvánvaló, hogy a hazug összeesküvés elméletekre épülő etnikai alapú nacionalizmus nem jó válasz a kihívásokra. A globalizációt nem csinálják (titkos csoportok), ahogyan senki sem akar Európában lakosságcserét és tömeges bevándorlást. Ezek átlátszó hazugságok, és ha hamis a diagnózis, a terápia sem lehet jó. Másrészt az sem megoldás, hogy szervilisen behódoljunk a globalizáció gazdasági, politikai és kulturális gyarmatosításának.  Értelmes vitát arról lehetne folytatni, hogy hol vannak a kívánatos arányok és határok a gazdasági, kulturális és politikai szuverenitás őrzésében, és miben kell és lehet együttműködni másokkal - a szuverenitás egy részének szükségszerű feladásával. (Pl. ha tetszik, ha nem, Paks II. az oroszokhoz köt minket, a szerződéssel feladjuk a szuverenitásunk egy szeletét, nem hozhatunk majd szabadon energiapolitikai döntéseket, vagy nem lesz áram. A szuverenitás szempontjából is értelmesebb lenne a megújuló energiákba fektetni azt a ménkű sok milliárdot, mert a nap sütni fog akkor is, ha akárhogyan alakulnak a politikai erőviszonyok.) Éppen az értelmes vitában akadályoz meg bennünket idehaza a háborús retorika, amely minden kibontakozó érvet elfojt azzal, hogy a feleket azonnal a lövészárok egyik vagy másik oldalára löki. (Aki nincs velünk, az ellenünk van.) Ez pedig elsősorban a fidesz bűne, ezeket az állapotokat ők alakították ki és tartják fent most már a hatalom sáncai mögül. És nehéz megmondani, hogy mi a nagyobb baj: ha meggyőződésből teszik, vagy ha csak számításból.

Viszont az is látszik, hogy az EU válaszút elé érkezett. Az a döntési mechanizmus, hogy 27 országnak mindenben meg kell egyeznie, lassú és körülményes. A világ gyorsan változik és ez gyors válaszokat igényelne. Ráadásul bizonyos témákban - a kialakult törésvonalak miatt - cselekvő képtelenné is teszi az EU-t, lásd migráció. Miközben a 80 milliós Törökország 4 millió szír menekültet fogadott be (5%), joggal mutogat az EU-ra, ahol 500 millió embernek a 1,5 millió menekült meg se kellene kottyanjon (0,3%). Ráadásul ezek az országok sokkal gazdagabbak a törököknél.  Az is kézenfekvő, hogy a terheket egyenletesen elosztva, mindenkinek könnyebb lenne. Tessék belegondolni, hogy ha minden ország pusztán a lakosság 1%-ig vállalna befogadást – nem a gazdasági bevándorlók, hanem a valódi menekültek esetében -, az 5 millió embert jelent. De én is tisztában vagyok azzal, hogy ez a kérdés sokkal bonyolultabb annál, sem hogy puszta matematikával kezelni lehetne. A kérdés az Eu jövőjével kapcsolatban továbbra is az, hogy merre mozdul el. Ha megmarad az államok laza szövetkezésének, tovább veszít majd világpolitikai befolyásából és mozgásteréből. Ha viszont a szorosabb föderáció irányába mozdul el, nagy kérdés, hogy kik lesznek a hangadók, és érvényesülhet-e majd az olyan kisebb országok érdeke, mint amilyen Magyarország? (Mi adjuk a lakosság 0,2%-át és a gazdasági teljesítmény 0,8%-át az EU-ban.)

És ehhez jön hozzá a keresztények között forrónak számító téma, az Antikrisztus kérdése.

Mindig is voltak mozgalmak, amelyek a tesszalonikaiakhoz hasonlóan Jézus visszatérésének lázában égtek. Jézus ugyanis megígérte, hogy visszatér közénk (második eljövetel), ám ezúttal teljes hatalmával és dicsőségével, ami egyúttal ítéletet is jelent a világ (főként a zsidó néppel és a kiszolgáltatottakkal) erőszakoskodó és hatalmaskodó népei felett (kecskék és juhok). Jézus visszavárása Európában háttérbe szorult a cezaropápizmus előretörésével, amely magáról hirdette azt, hogy Isten földi királyságának megvalósulása. A reformáció során újra előtérbe került a téma (lásd a dicstelen véget ért münsteri „teokráciát”) és sokan találgatták a „világvége” eljövetelének időpontját. (Ez helyesen történelmi korszakváltást jelent, és nem a teremtett világ végét, az még odébb lesz.) Új lendületet Jézus visszavárása a második nagy amerikai „ébredés” során kapott, az ún. millerizmussal, és ebben az időszakban születtek a mindenféle elképzelések arról, hogyan lehet felismerni az „idők jeleit” és „kiszámítani” Jézus visszatérésnek napját. Azóta se szeri, se száma a jelmagyarázóknak és számolgatóknak, akik rendre felsültek a prognózisaikkal. (Legutóbb a Szűz csillagképből kilépő Jupiter és a Holdfogyatkozások (Vérholdak) okoztak ilyen izgalmat e körökben.)

Egy ilyen cikk kereteit és lehetőségeit messze meghaladja, hogy az ezzel kapcsolatos nézeteket akár csak érintőlegesen végigvegyük, ezért csak – a mostani témánk szempontjából fontos – néhány alapvetésről szólnék.

Jézus visszatérését megelőzi a Dániel könyvében szereplő négy pogány birodalom egy utódának a feléledése. Ez a Római birodalom két „vas” lábából nő majd ki (Róma, a latin láb, Bizánc, a görög láb). Közvetlen előzménye a „tíz szarv” vagy „tíz lábujj” birodalom, amely az egész földet politikailag, gazdaságilag és kulturálisan uralma alá hajtó tíz „királyt” (uralkodót, politikai hatalmasságot, birodalomvezért) jelez. Közülük kerül ki majd az Antikrisztus, aki hét évig fogja uralni a világot (Dán 2 és 7). A véres elnyomásra épülő politikai rendszert (veres fenevad), a politikának behódoló gazdasági rendszert (a fenevad bélyegével lehet csak adni és venni), és a saját személye körül kiépülő új világkultuszt épít ki (a hamis próféta, az anti-Illés segítségével), azt állítva magáról, hogy ő az Isten akaratából felkent egyeduralkodó (anti-Krisztus), aki hatalmával megmenti a világot. Minden más vallást eltöröl majd a saját új kultusza érdekében. Utoljára a zsidók hódolnak majd be neki (aposztázia, hitehagyás), és kultuszának központjává Jeruzsálemet, az Úr Házának hegyét és az újjáépülő zsidó szentélyt (3. szentély) teszi. Dió- (sőt mák) héjban ezek a legfontosabb események.

Namármost.

A keresztények egy jelentős része azzal az izgalommal figyeli a világeseményeket, hogy mikor fedezhetőek fel a bibliai próféciák által megjövendölt „jelek”. Olvasni akarják ezeket a politikai történésekből, világeseményekből és eléggé perverz módon nem Krisztus eljövetelére készülnek, hanem az Antikrisztuséra. Se szeri, se száma a különböző irányzatoknak, amelyek nap, mint nap világgá kürtölik, hogyan vélik felfedezni a „jeleket”, milyen kijelentéseket és látomásokat kaptak a „végső időkre” nézve és miféle idők teljessége állna éppen küszöbön. Ha valaki azt gondolná, hogy ez periférikus kérdés, annak azt tudom mondani, hogy Trump megválasztásában bizony jelentős szerepet játszottak a hívők, és közöttük ádáz vita dúlt és dúl a mai napig arról, hogy Trump Isten „Círusza”, aki megakadályozza Amerika további elpogányosodását, vagy éppen ellenkezőleg, egy antikrisztusi figura (ha nem maga az Antikrisztus). De idehaza ugyanez a helyzet (és nem csak Trumppal kapcsolatban).

A hívők elve gyanakvással figyelnek mindenféle egységesülést, és az Európai Unióra pláne gyanakvóan néznek, mivel az a „Római Szerződésből” nőtt ki. Ha pedig az unió a föderalizmus vagy az erőteljesebb hatalomkoncentráció felé mozdul el, az már biztosan antikrisztusi jel. Ha pedig az Unió az Antikrisztus birodalma, akkor úgy kell ellent állni neki, mint magának a sátánnak. Ez pedig megint jól jön vallási érvként a nacionalizmus mellett, hiszen akkor nem csak egy politikai vélemény, hanem egyenesen vallási kötelesség minden eszközzel gátolni az unió hatalomkoncentrációját, és támogatni azokat, akik ennek megakadályozásáért küzdenek. Bármi áron. Akkor ez már nem politikusok és politikai nézetek harca, hanem Istené és az ördögé. Párbeszédnek sincs helye, hiszen minden ellentétes véleménynek úgy kell ellenállni, mint magának az ördögnek. S így lesz a vallás már megint a politika játékszere. Így leszünk a régi-új játék szemlélői a Vatikán és a nacionalisták között: ki használ kit? A vallás használja a maga javára a politikát, vagy a politika a vallást?  

Csakhogy.

Az unió „birodalmasodása”, azaz, a szorosabb együttműködés, és az együttműködés kikényszeríthetősége irányába való elmozdulás, nem puszta birodalomépítés önmagában. Hanem éppen mások birodalomépítésének a kiegyensúlyozása. Az unió – ami a vezetőit illeti – szívesen megmaradna a nemzetek uniójának, ha nem lennének erős külső kényszerek. Vad birodalomépítés folyik ugyanis Oroszországban, amely valós fenyegetést jelent az unió keleti határain, a balti államokban. (Ezt Orbán Viktor is elismerte tusványosi beszédében, és azt hangoztatta, hogy emiatt szükség is van a NATO-ra, csak differenciáltabb külpolitika kell.) De Oroszországban lényegében egyetlen embertől (királytól) függ az, hogy a birodalom mit tesz és mit nem, míg az unióban ez bőven nem így van. Komoly birodalomépítést végez Kína, aki szeretné a nemzetközi gazdasági és politikai terepet is újra osztani a maga javára, egy tejhatalmú birodalmi vezér (kommunista pártfőtitkár) vezetésével. És ott van Amerika és Donald Trump, aki szintén arra hivatkozik, hogy Amerika érdekeit kell megvédenie a birodalmasodó világgal szemben. Birodalmi logikája tehát csak válasz a többi birodalmi törekvés kihívására. Ezért tehát egyfelől igazságtalan az uniót egyoldalúan azzal vádolni, hogy birodalomépítésbe fogott, másrészt a meggyengítése pont olyan következményekkel járhat, mint az Osztrák-Magyar Monarchiáé: széteséssel és újabb „trianonokkal”. A vákuumba ugyanis más birodalmak lépnek, és ez egyáltalán nem biztos, hogy olyan jó lesz. Ha nem volna más választásom, százszor inkább a Nyugat kezébe essek, mint a Keletébe, legyen az Oroszország, Kína, vagy az arabok.

Önmagában már az is paradoxon, hogy a „keresztények” az antikrisztusi birodalom felemelkedésétől való félelmükben, bármiféle antikrisztusi figurával készek szövetkezni, és a nyilvánvalóan totalitárius birodalmaktól várják, hogy megvédjék őket a szabad államok helyett. Agyrém.

Ráadásul ezzel éppen a Biblia és Jézus tanácsai ellenére cselekszenek. Jézusnak két fontos figyelmeztetése van a végidőkkel kapcsolatban, és egyik sem politikai: „Vigyázzatok, meg ne rémüljetek!” és „Vigyázzatok, a szeretet meg ne hidegüljön!” A politika vizeire tévedő kereszténység pedig ennek az ellenkezőjét cselekszi: riogat, rájátszik a félelmekre és gyűlöletet hirdet az embertársak bizonyos csoportjai ellen a migránsoktól, a liberálisokon át a homoszexuálisokig.

Ha valaki hívőként el akar igazodni ebben a zűrzavarban, akkor három alapvető dolgot kell szem előtt tartania. A Biblia szerint az emberi történelmet három nagy entitás mozgása határozza meg:

1. Izrael országa (a föld, a nép, az állam) – Isten ószövetségi népe
2. A pogány birodalmak
3. Az eklézsia (az egyház) – Isten újszövetségi népe

Ezeknek más az útjuk és a sorsuk. Izraelnek és a pogány birodalmaknak van „ideje” és „jele”, míg az eklézsiának „csak” küldetése van.

Ez azt jelenti, hogy van értelme feltenni a kérdést, hogy látjuk-e az Izraelre vonatkozó próféciák beteljesedésének előjeleit, itt van-e már az ideje annak, hogy mindabból, amit Isten előre kijelentett, valami megvalósuljon? A legfontosabb ilyen „jel” Izraellel kapcsolatban az, hogy visszatér ősei földjére, ismét Jeruzsálem lesz a fővárosa, és újra felépül az Örökkévaló szentélye a Templom-hegyen (az Úr Házának hegyén, vagy más néven a Móriján). Ebből kettő már látható, a harmadik még nem.

Van értelme feltenni a kérdést, hogy láthatók-e már az antikrisztusi világ jelei? Ehhez meg kell érteni azt, hogy a pogány birodalmak (melyekből az antikrisztusi világ majd kinő) a babiloni fogságtól kezdve vették át az irányító szerepet, és most a „vas és cserép” időszakában élünk. Ez azt jelenti, hogy a Római Birodalom utódállamai irányítják a világot, de nem azzal a hatalommal, amivel egykor Róma (Dán2,41). Ezek az utódbirodalmak változnak, felemelkednek és elbuknak, majd új formációkat öltenek, majd a történelem egy pontján tíz birodalom egységeként ugyanúgy uralják majd a világot, mint Róma, Macedón-Görögország, Perzsia vagy Babilon a maguk idejében. A két láb pedig Keleten és Nyugaton öt birodalmat jelent. Az unió még legjobb esetben is csak a nyugati öt birodalmat (vagy ezek egyikét) fedi le. A másik öt a Közel-Keleten kell kialakuljon (bizánci láb). Három nevét ismerjük, mert ezt a hármat szerzi majd meg a leendő Antikrisztus a maga számára: Új-Babilon, Új-Asszíria és Egyiptom. Ez azt jelenti, hogy az EU, mint birodalom, legfeljebb csak egy része a folyamatoknak, az igazi nagy változásoknak a most is forrongó arab és perzsa országokban kell lezajlania. A jelenlegi államok felbomlanak (összeomlanak) és a helyükön újak jönnek majd létre. Ezek pedig véres és félelmetes események lesznek. Jézus ezzel kapcsolatban idézte Jeremiás prófétát: „nép nép ellen, ország ország ellen”:

„De azért ne remegjen félelemtől a szívetek! És ne ijedjetek meg az országban kószáló hírektől, mert az egyik évben ilyen hír kel szárnyra, a másikban meg amolyan; az erőszak jut uralomra a földön és az egyik zsarnok kiirtja a másikat.” (Jer51,46-47)

Az ország, amelyben a hírek „kószálnak” Izrael. Más szavakkal: Izraelt veszik körül a véres események, melyekből az új birodalmak felemelkednek. Ez a „sok vajúdásnak kezdete”.

Arra nem mernék vállalkozni, hogy megítéljem, hogy az, ami szemünk előtt zajlik Szíriában vagy Irakban, már ennek a része-e. De azt meg tudom mondani, hogy amennyiben Damaszkusz romhalmaz lesz, Szaúdi-Arábiát (Hácor) megszállják és kifosztják, majd Perzsia (Irán) szétszóratik a világ valamennyi népe közé, akkor Jeremiás menetrendje teljesedik be (49. fejezet).

Az eklézsiának (egyház) viszont nincs se jele, se ideje. Az egyháznak Jézus azt az ígéretet tette, hogy elragadja majd a világból, melynek idejét csak és kizárólag az Atya tudja. Az egyház elragadását semmilyen jel nem vezeti be („ketten lesznek a mezőn, az ágyban, a malomban…”), és az ideje sem számítható ki. Aki tehát azzal áll elő, hogy látta az erre vonatkozó jeleket vagy kiszámolta ennek idejét, csak tudatlan, vagy csaló és szélhámos lehet. Jézus ugyanis így oktatta az apostolait (ApCsel1,6-8):

„Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle:

• Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 

Így válaszolt nekik:

• Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.”

Az egyháznak küldetése van (hogy a Szent Szellem erejével elvigye az örömhírt mindenhova a Földön), elragadása mindenféle előjel nélkül, bármikor megtörténhet.

Ezek a legalapvetőbb tudnivalók ahhoz, hogy senki se üljön fel az üres fecsegőknek, a szélhámosoknak és csalóknak.

A Tesszalonika levélben szereplő „hitehagyás” sem az egyházra vonatkozik, hanem Izraelre. Az anit-Illés (a hamis próféta) hitetésére, elfordul ősei (Ábrahám, Izsák és Jákób-Izrael) hitétől és (a nemzetek közül utolsóként) fogadja el az Antikrisztus személyi kultuszát, az új világvallást, és köt szövetséget a diktátorral, aki mögött az embergyilkos áll. Ez lesz a jele és kezdete a 7 éves antikrisztusi világdiktatúrának (Dán9,27). Ésaiás próféta erről így ír:

„Ezért halljátok az ÚR igéjét, ti, csúfolódók, akik uralkodtok ezen a népen Jeruzsálemben! Ti ezt mondtátok: Szövetségre léptünk a halállal, szerződést kötöttünk a holtak hazájával. Ha megjön az elsöprő áradat, nem ér el bennünket, mert a hazugság lesz az oltalmunk, a hamisság a rejtekhelyünk.

Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az fut! A törvényt teszem akkor zsinórmértékké, és az igazság lesz majd a mérce.

Jégeső söpri el az oltalmazó hazugságot, és víz árasztja el a rejtekhelyet. Felbomlik a halállal kötött szövetségetek, és szerződésetek érvényét veszíti a holtak hazájával. Ha megjön az elsöprő áradat, elborít benneteket! Valahányszor megjön, elragad titeket. Mert megjön minden reggel, sőt nappal is, éjjel is.” stb.

Az ok az „elsöprő áradat”, ami az özönvízre, az istenítéletre utaló kép. (Az első Babilon is azért épült téglából és szurokból, hogy kivédje a következő özönvizet). Isten megoldása a „kő a Sionon” (a kő a Messiás, Sion pedig Dávid városa, a dávidi királyság szimbóluma.) Az istentelenek megoldása viszont az, hogy szövetségre lépnek a „halállal”, legádázabb ellenségükkel, a világdiktátor Antikrisztussal.

Mi ebből számunkra a tanulság? A globaizáció nem a barátunk, ahogyan a nacionalizmus sem az. Ha összefogunk Európával, akkor elvehetik a szabadságunk egy részét, ha nem, akkor az „áradat” söpör el, a többi birodalom. Az antikrisztusi világ így is, is úgy is megvalósul, erre nincs politikai ellenszer. A mi dolgunk, hogy ne féljünk, ne hagyjuk, hogy a szeretet bárki iránt is meghidegüljön bennünk, ne a hazugságot válasszuk „oltalmunkul”, hanem az Igét, bárhogyan is alakul az ország politikai sorsa. Maradjunk meg embernek az embertelenség közepette (juhnak a kecskék és farkasok között). És a legfontosabb, hogy a hitünket kövessük és ne a félelmeinket, a „becses követ”, a „szegletkövet” hirdessük, mert az az igazi menekvés minden ember számára. Ha lett volna politikai megoldás az emberiség bajaira, Jézus politikai szerepet vállalt volna. De ő az Igét hirdette, és az újszövetséget, ami az üdvösség (a megmenekülés) szövetsége. Ezért vagyok (és maradok) igehirdető és nem politikus, mert az Evangélium valóságosan megment, a politika pedig erre képtelen.

Akinek pedig az a dolga, hogy a közügyeinket irányítsa, és a közhatalmat gyakorolja, tegye ezt úgy, hogy nem keveri össze a dolgokat, és ügyeljen arra, hogy igaz emberként, személyválogatás nélkül, becsületesen és tisztességesen, azok javára végezze a feladatait, akiktől a megbízását kapta. Ha pedig szavazunk, akkor nem Isten igazsága vagy a sátán hazugsága mellett tesszük le a voksunkat, csak valamelyik tökéletlen politikai megoldást támogatjuk.