Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

13 + 1 pusztító hazugság + 1 A Föld lapos

2018. október 03. - gorbiczgy

Az elmélet lényege, hogy a világ valamennyi űrkutatója és intézete (még az egymással rivalizálók is) összeesküdött, hogy azt hazudják: a Föld gömbölyű. Meghamisították a Holdra szállást, és valamennyi kamera képét, amely a világűrből sugároz. E „hitetés” miatt már az is gömbölyűnek látja a Földet, aki repülővel halad fölötte. Nincs gravitáció, az égbolt valójában egy szilárd fémből álló búra, a Nap és a Hold sokkal közelebb keringenek a Földhöz, a világtengereket pedig a földkorong szélén masszív jéghegyek tartják vissza attól, hogy elfolyjanak.  S e sok erőfeszítésnek és világ-összeesküvésnek mi volna a célja? Hogy meghazudtolják a Bibliát! Mert ha az emberek nem tartják hitelesnek a Bibliát, mást sem hisznek el belőle.

Ez elsőre inkább bohókásnak tűnik, mint sem pusztító hazugságnak, de a jelenség, aminek a tünetéről szó van, nagyon is elterjedt és pusztít. A keresztények jelentős része ugyanis úgy érzi, hogy hátrálásban van az „ördög uralta világgal” szemben. Veszíti el a pozícióit, a befolyását, a jól megszokott társadalmi helyét. És itt már nem csak a feudális működésű történelmi egyházakról van szó, akik Európában a cezaropápizmus idején élték dicstelen fénykorukat, és a reneszánsz óta vannak hátrálásban. Hanem azokról a valaha progresszív és újító mozgalmakról is, melyek a reformáció és az abból kinövő evangéliumi ébredések idején kultúra teremtő erejükkel és kisugárzásukkal komoly vezető szerepet játszottak a társadalom (keresztény alapú) megújításában. Különösen igaz ez Amerikára és általában az angol-szász világra, ahol a gyarmati idők jellegzetes figurája volt a (fehér) telepes és az őt követő misszionárius. Legalább annyira, mint a Nagy Földrajzi Felfedezések idején a fegyveres hódító és az őt kísérő pap. Technológiát, kultúrát és hitet vittek az egész világra, a hódítás minden előnyével és hátrányával. Ez a vezető és meghatározó szerep eltűnni látszik, és ez ellen mindenki a maga módján igyekszik felvenni a harcot.

lapos_fold.jpg

A feudális szervezetek, feudális módszereket használnak: az államot akarják rávenni arra, hogy biztosítsa számukra továbbra is a kiváltságos helyzetet.

Így tettek Európa „megtérítése” idején, amikor is rávették a királyokat a keresztség felvételére, majd azok az alattvalóiknak megparancsolták, hogy tegyék ugyanezt – akárcsak a mi „szent” István királyunk.

Így tettek az ellenreformáció idején, amikor a jezsuita szürke eminenciások a királyokat és főurakat „vezették vissza” a katolikus anyaszentegyház kebelére, majd az „eius regio, cuius religio” elve alapján (akié a terület, azé a vallás) az alattvalókat is erre kötelezték. (De ekkor már – igaz véres háborúk árán - legalább a főurakat megillette valamiféle vallásszabadság.) Ha kellett gyermekeket raboltak el protestáns szüleiktől, miként Rákóczi Ferencet Zrínyi Ilonától. (Ez a gyakorlat egészen a közelmúltig jellemezte a katolikusokat, Frankó spanyol diktatúrájától, az argentin vagy chilei katonai diktatúrákig, papok és apácák szakították el ezerszám a politikailag megbízhatatlannak tartott szülőktől a gyermekeiket, azt hazudva, hogy meghaltak, és adták örökbe „megbízható” családoknak. Ma is tízezrek keresik igazi rokonaikat ezekben az országokban. Ennyit ennek a felekezetnek a családok védelméről szóló hangzatos lózungjairól. Itt nem a család az érték, hanem a katolicizmus, melynek oltárán a családot is szemrebbenés nélkül fel lehet áldozni. Csak propaganda szempontból jó a családokra hivatkozni, mert az mindenkinek fontos. Így a katolicizmus térvesztését úgy lehet feltüntetni, hogy a családok ellen megy az egész. És akkor még nem beszéltünk a „Magdolna nővérekről” vagy a gyerekek szexuális molesztálásáról és megrontásáról.)

Azután így tettek a nemzetállamok és a köztársaságok hajnalán, amikor is a pápák mindenféle emberi szabadságjogot őrültségnek, a közömbösség posványának neveztek azon az alapon, hogy csakis az ő egyházuk adhat üdvösséget, ennek bármiféle kétségbe vonása vagy relativizálása a kárhozat felé löki az embereket.  Az egyedül üdvözítő egyház státuszának a híres II. Vatikáni zsinat vetett véget, amikor az egyetemes (katholikosz) egyház elől – fogcsikorgatva és igen megkésve - elhagyták a római jelzőt.

Gazdag múltra tekinthet vissza a propaganda háború, amit a pápizmus védelmezői más vallások, a világi hatalom és a különböző világi mozgalmak ellen folytattak. Van miből meríteni. És a jelenleg kurzáló összeesküvés elméletek a mohó és vérszomjas zsidókról, a titokban összeesküvéseket szövögető szabadkőművesekről, a világot az erkölcstelenséggel leigázni akaró liberálisokról, az Amerika-ellenességig (ott sohasem engedték a katolikus klérust a hatalom közelébe) – bizony mind itt vették eredetüket. A kérdés persze az, miért állnak a protestáns, sőt most már az evangéliumi hívők is egy olyan mozgalom mellé, melynek ők maguk is szenvedő alanyai voltak valaha. És még nagyobb kérdés, hogy mit remélnek ettől? Nekik is jobb lesz, ha megvédik a feudalizmus megmaradt erősségeit? A „királynő” hatalmát és kiváltságait?

És itt érünk vissza a lapos Föld problematikájához.

A protestáns és neo-protestáns felekezetek (főleg Amerikában és onnan kiindulva) kezdik magukat ugyanolyan veszteseknek érezni, mint egykoron a pápák. Úgy érzik, hogy térvesztésük nem a saját hanyatlásuk jele, hanem mások ármányának a műve. Nem megújulásra volna szükségük, hanem protekcióra, ami persze csak kompenzálni hivatott azt, hogy „a mások” cinkelt lapokkal játszanak. Nem mi vagyunk botlábúak, hanem az ellenfeleink csalnak. Nem mi szunyókáltunk el a futóverseny közben, hanem mások pattantak biciklire vagy vágják le a kanyart. Nem nekünk kell szembenéznünk azzal, hogy a régi válaszaink nem megfelelőek a világ kihívásaira, hanem az idő kerekét kellene visszaforgatni, amikor még jók voltak.

A térvesztés néhány területen látványos, más területeken kevésbé.

Látványos például a szexuális szokások terén. A kereszténység a házasságot isteni intézményként és nem világi jogintézményként kezeli. Jézus tanítása szerint a válás házasságtörés, és mint ilyen, bűn. A szexuális partnerek váltogatása is az (paráznaság). Az, hogy a világ ezzel nem foglalkozik, sőt vívmányként kezeli, hirdeti és propagálja a szexuális szabadosságot, azért sérti a felekezeteket, mert nem nagyon találják ennek ellenszerét. A fiatalok is csak-csak paráználkodnak, a hívők is elválnak egyre nagyobb százalékban (bár még messze nem olyan mértékben, mint a világban.) Mi lelkészek pedig „tehetetlenül” szemléljük e jelenséget, úgy tűnik, hogy a szavunk süket fülekre talál, míg a szexualitás bálványozása egyre népszerűbb. Efelett érzett frusztrációinkat azután a homoszexuálisokon és genderistákon töltjük ki, miként a középkorban a boszorkányokon csattant az elfojtott szexuális indulat és az ebből fakadó nőgyűlölet.

Ugyanilyen látványos a térvesztés a tudományok, és különösen a természettudományok területén. Hol vannak a régi szép idők, amikor még rá lehetett parancsolni Galileire, hogy ne mozogjon a Föld!

Sokáig a teológia telepedett rá a tudományra, úgy tartották, hogy a férfiaknak eggyel kevesebb bordájuk van (pedig ezt egyszerűen ellenőrizni lehetett) és simán megégették azt, aki kétségbe vonta, hogy a Föld lapos és a Nap körülötte forog. Hitelvi okokból betiltották a villámhárítót (nem avatkozhatunk bele Isten ítéleteibe), de miután számos templom leégett, pár évtized múlva ráébredtek, hogy talán még sem Isten ítéletéről van szó, és az istenházakara is felkerültek ezek az eszközök. (Ma pl. ugyanilyen babonás iszonyat övezi a mesterséges megtermékenyítést vagy a klónozást, pedig természetes „klónok” is léteznek, az egypetéjű ikrek.)

Azután fordult a kocka és a vallás és egyéb szabadságjogok mellé a kutatás szabadsága is bekerült. A tudományok felett a teológia már nem gyámkodhat, sőt éppen ellenkezőleg, a tudomány már azokra a területekre is be akar nyomulni, ahol semmi keresnivalója. S míg a társadalomtudományok területén sok spekulatív elem maradt, mivel sok minden nem mérhető egzakt módon, a természettudományokra ma az jellemző, hogy saját kidolgozott, ellenőrizhető és mérhető kritérium rendszer szerint mondunk valamit tudományosan megalapozottnak vagy megalapozatlannak. De itt is vannak spekulációk, hipotézisek és elméletek, amelyek ugyan nem tekinthetők természettudományosan bizonyítottnak, de amíg nem tudunk jobbat, ezeket használjuk. Ilyen a kvantum-elmélet területéről például a párhuzamos univerzumok elgondolása, amit ugyan nem igazoltak még, de egyre népszerűbb elképzelés. De még ilyenebb az evolúció elmélete, amely ma talán a „legforróbb” témák egyike a hívők és nem hívők közötti tudományos összeütközéseknek, akárcsak az abortusz vagy az eutanázia (bár ezek inkább etikai kérdések).

Senkinek sem sikerült még igazolnia, hogyan keletkezett az élet az élettelenből, vagyis hogyan ment végbe a szervetlen anyag önszerveződő szerves anyaggá való átmenete. Erről legfeljebb homályos elképzeléseink vannak (ősleves, űrből érkezett élet, stb.), melyek semmiképpen sem tekinthetők tudományosan igazoltnak. (A legfőbb érvünk az, hogy valahogy végbe kellett mennie, elvégre itt vagyunk.)

Senki sem tudja, hogyan alakultak át apróbb vagy nagyobb mutációk útján a fajok újabb fajokká, és egyesek miért maradtak meg ősi formájukban, míg mások miért „evolválódtak” tovább, noha ugyanazoknak a környezeti hatásoknak és (hirtelen) változásoknak voltak kitéve.

Pláne nehéz elgondolni, hogyan alakultak ki a nemek, és az utódnemzés bonyolult folyamatai véletlenszerű mutációk útján, hiszen a hímben és a nőstényben a változásoknak úgy kellett egymástól függetlenül végbemenniük, hogy közben az utódnemzés zavartalanul „üzemeljen”, különben az átalakulóban levő faj kihalt volna. Így nem egy, hanem két mutációs folyamat zajlott volna le egymással valamiféle harmóniában, négyzetre emelve a valószerűtlenség valószínűségét, stb.

S miközben egy pattintott kőszerszámról is meg tudjuk állapítani sok évezred távlatából, hogy emberi beavatkozás műve, mert a természetben ilyen magától nem fordul elő, aközben hihetetlenül bonyolult szerveződésekről állítjuk azt, hogy vak természeti erők hozták őket létre, kvázi véletlenül.

Ugyanakkor ádáz vita folyik az univerzum és benne Földünk és a Naprendszer koráról. Egyre pontosabban tudjuk mérni az időt és a távolságot, az anyagok bomlási sebességét, de számos kérdés ma is megválaszolatlan. Miért tágul még most is gyorsulva az univerzum? Egy robbanás után lassul a részek távolodása, akkor mégis mi gyorsítja még most is a világegyetemben a galaxisokat? Tényleg létezhetett az, hogy a világegyetemben lévő gigantikus mennyiségű anyag összesűrűsödött egy gombostűfejnyi pontba? Vagy mi okozza a gravitációt? Azt tudjuk, hogy a tömegek vonzzák egymást, de azt nem tudjuk, miért.

Noha a tudománynak sincs mindenre megalapozott válasza, a tudomány berkeiből számos támadás érte és éri a keresztények hitét. Néha jogosan, néha jogtalanul. Ahogyan egykoron a szent inkvizítorok üldözték azokat, akik nem elégedtek meg az egyház válaszaival, ma a tudományra hivatkozva szoktak lehülyézni bennünket, hívőket. Szörnyű ostobaságunk legfőbb bizonyítéka, hogy nem a tudomány és az ember mindenhatóságában hiszünk, hanem Istenében. Hogy szerintünk az élet és a tudat több, mint az anyag véletlenszerű játszadozása. Hogy ahol van alkotás, ott lennie kell alkotónak, és mivel az alkotás ennyire egységes és harmonikus, csak egyetlen alkotója lehet. Hogy nem a személytelen természetet dicsőítjük a minket körülvevő élet csodáiért, hanem Istent, aki az embert a saját képmására teremtette meg, értelmet adott neki, hogy az alkotás bölcs vizsgálata útján, megismerje annak Alkotóját is. És ne csak az alkotás, hanem sokkal inkább az Alkotó csodálója legyen, aki bőven tartogat még meglepetéseket a számunkra.

Ezt a vitát le lehet folytatni értelmesen, érvelve is. De mindkét oldalon vannak elvakult inkvizítorok, akik a másikat csakis ostoba vagy szándékosan gonosz embernek látják, ha nem osztja a nézeteiket, és nem meggyőzni, hanem megsemmisíteni akarják. És ha nem tehetik fizikailag, akkor legalább lelkileg szeretnék megtenni azzal, hogy megalázzák és megszégyenítik. Sok hívő érzi ezt a kihívást a hitével és a személyével szemben. S mivel a hitünk, a világnézetünk a legszemélyesebb dolgaink közé tartoznak, mélyen és érzékenyen érint bennünket minden ilyen támadás. Ennek ellenhatásaként születnek meg azután azok a mozgalmak, amelyek a ló túloldalára átesve, támadásba mennek át, a tudományt annak minden eredményével együtt a sátán művének tekintik, a tudósokat sátánistáknak és összeesküvőknek. Akik, bár tudják az igazságot, mégis eltussolják a világ elől, csakhogy távol tartsák az evangéliumtól az embereket elvakult hitetlenségükben. Akik ellen minden eszközzel harcolni kell. Akiket ugyanúgy le kell leplezni, mint a szabadkőműveseket és egyéb világ-összeesküvőket. Ha kell gőzhajtású rakétával hágunk fölébe a felhőknek, hogy bizonyítsuk: nekünk - de főleg a Bibliának – van igazunk! Csakhogy a legtöbb ilyen próbálkozás nem dicsőséget szerez Isten nevének, hanem szégyent és gyalázatot.

Mindez pedig jól illeszkedik abba a világtrendbe, amely egyfelől csalódott a 60-as években kitört tudományos eufóriájában (hogy ti. a tudomány véget vet a betegségeknek, szegénységnek és emberi nyomorúságoknak – lényegében mindannak, amit mi hívők a bűn törvényének mondunk – és két szörnyű háború után elhozza a béke és felvirágzás korát, egyszóval: a megváltást.) Másfelől az egyszeri ember elvesztette a kapcsolatot a globalizációs információáradatban a valósággal, ezért újra a babonákhoz fordul. (Már követni sem vagyunk képesek a tudomány fejlődését, régen még csak atomokról beszéltek, most meg már valami kvarkokról meg bozonokról, gravitációs hullámokról és tér-idő kontinuumról, kvantum korrelációról és mesterséges intelligenciáról, amelyek majd alapvetően változtatják meg az életünket. Már az egész életüket a tudománynak szentelő emberek is csak apró részterületeket látnak át, nem hogy a laikusok. Mi pedig már ahhoz is túl buták vagyunk, hogy használni tudjunk egy okostelefont.)  Nem csak a politikai elitre, de a tudományos elitre is gyanakvással tekintünk, mert annyira messzire került tőlünk mindaz, amit csinálnak és képviselnek. Ezért is adunk könnyebben hitelt a gyanakvást szító fél-információknak. Ki tudja, lehet, hogy igaz… Inkább hiszünk a szomszéd néni gyógyteáiban, mint a globális multik mérgeiben, amikkel csak azért etetnek, hogy kiszedjék a zsebünkből a pénzt. Mert a szomszéd nénit látjuk és halljuk, van róla személyes benyomásunk. A multi meg ki tudja miféle meghamisított jegyzőkönyvekkel operálva él vissza a tudásával és a hatalmával.

Az új poszt-tudományos, neo-babonás világ trendjébe illeszkedik a lapos Föld elmélete is, ami egyfelől mérges visszavágás a világnak azért, mert betolakodik a hitünk szent szféráiba, másrészt egy erőtlen (és nevetséges) evangelizációs kísérlet arra, hogy visszavezessük tévelygő honfitársainkat a Szentírás berkei közé. Nem ez fogja elhozni a hőn áhított „ébredést”, és messze van mindentől, ami a keresztény hit igazi megújulását jelenthetné. A tényekkel nem érdemes vitatkozni, de azok értelmezése már más tészta. A dogmatizmus azonban egyik oldalon sem szolgálja az értelmes párbeszédet. Az emberi élet alapvetéseit adja a hit, remény és szeretet, melyeknek ugyan vannak testi és anyagi hatásai, működésük fiziológiailag is kimutatható, de lényegük aligha az anyagban rejlik. Boldoggá pedig nem önmagában a tudás és az ismeret tesz, hanem a szeretet. Ha a tudás – legyen az teológiai, társadalom- vagy természettudományos - azt szolgálja, hogy jobban szeressünk, akkor hasznos, ha nem, akkor sivár és magának való lesz. A legjobb esetben. Gyilkos és pusztító a legrosszabban, mint a „tudományos” szocializmus vagy fajelmélet.

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr3714279105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ellenzéki Tüntető 2018.10.18. 15:47:30

"és simán megégették azt, aki kétségbe vonta, hogy a Föld lapos és a Nap körülötte forog"

Marhaság, két okból i.s.

1. a "laposföld" a 19. században elterjedt egyházellenes propaganda. Soha nem hirdették, hogy lapos a Föld, a gömb alak az ókor óta közismert, a papok sem tanították másként.

en.wikipedia.org/wiki/Myth_of_the_flat_Earth

2. Az egyház pedig nem üldözte általában a tudósokat! Jó nagy hülyeség is lett volna, tekintve hogy a legtöbb tudós egyházi egyetemeken, egyházi pénzből tanult, és az egyház fizette a költségeit, bizony, Galileinek is.

Giordano Brunót valóban megölték, de nem emiatt, hanem eretnek nézetei miatt (Jézus egy mágus volt, Szűz Mária meg kurva, stb) Kopernikuszt (mi kering mi körül) nem bántották, Galileinek pedig az "üldöztetése" közepette is az egyház fizette a házát, kerttel és szolgával, szóval annyira nem sínylődött ő sem. Mellesleg ott se a nézeteivel volt a probléma, hanem pl. a művében idiótának, fogyatékosnak állította be a Pápát (Simplicio), ill a korabeli tudósokkal (Kepler. pl) is sokszor hangosan nem értett egyet, az üstökösöket pl. illúzióknak gondolta, teóriáit bizonyítani nem tudta, pedig a "Föld kering a nap körül" nem volt már akkor sem egy új gondolat.

www.bethinking.org/does-science-disprove-god/conflict-myths-galileo-galilei

Szóval nem volt ilyen, hogy "jaj megölték az összes tudóst amik a bolygók keringésével foglalkoztak", mert igazából kurvára nem érdekelt senkit. Ezek jellemzően 19. századi "felvilágosodás"-propagandák, amikor hirtelen be kellett bizonyítani, hogy ami eddig ezer évig jó volt és a világot meghódította, az most miért nem lett jó hirtelen. Magyarországon meg a kommunisták, érthető okokból, szorgalmasan terjesztették ezeket. Baromi sok ilyen "középkori babona" van még, a vasszűzről, a szörnyű inkvizícióról, az erényövekről és a többiről. Valójában meg a régi emberek se voltak hülyék.

A mostani "laposföldezés" meg kretén troll poénkodás, nem tudom ki tudja komolyan venni.
süti beállítások módosítása