Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

Rosszputyin

2018. március 20. - gorbiczgy

Az oroszországi illiberális vagyis ál-demokrácia forgatókönyvének megfelelően Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint soha nem látott többséggel választották újra, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy soha ilyen kevesen még nem szavaztak rá. Az ál-demokráciák sajátos fordított logikája ugyanis azt követeli, hogy minél ingatagabb a rendszer, annál nagyobb arányú győzelmet kell imitálni.

Az adatok felületes elemzéséből is látszik, hogy nem csak a ló lába, hanem az egész állat kilóg. És itt nem csak az ipari kamera felvételekre gondolok, melyeken jól látszik, ahogyan a választóbizottság tagjai vastag kötegekben tömködik a szavazócédulákat az urnákba. Hanem az Országos Választási Bizottság honlapjáról eltűnő adatokra is, melyek szerint a választási részvétel 60% körüli volt, messze a legrosszabb a Szovjetunió összeomlása óta. Pedig a részvétel erősen ajánlott volt az állampolgárok számára, több egyetemen például kötelezték a hallgatókat, hogy a kampuszon voksoljanak, mivel ott könnyebben ellenőrizhető, hogy elmentek-e. „Szerencsére” több órás szünet után az új adat már 67,5 százalékot mutatott. Bástya elvtárs tisztánlátását ugyanis nem homályosítják el holmi tények, ő pontosan tudja, hogy minek kell lennie az eredménynek. A rekord részvétel pedig rekord eredmény szült, Putyin eddigi ténykedése legmagasabb eredményét érte el a szavazatok 77 százalékának elnyerésével. (https://www.rbc.ru/politics/19/03/2018/5aaf83eb9a794725224a6534?from=center_1)

Még izgalmasabbak az adatok például a híres-hírhedt Csecsenföldön. Ez továris Dudajev csecsen elnök felségterülete. A csecsenek hírhedt (muzulmán) harcosok, jelenleg is sokan küzdenek közülük az ukrán és a szír háborúkban (mindkét oldalon). Dudajev és harcosai Putyin számára egyfajta magánhadsereget képeznek, amely bárhol és bárki ellen titokban bevethető, és a politikai gyilkosságoktól sem riadnak vissza. Az orosz állam hosszú, kegyetlen és igen véres harcot vívott az önállósodni akaró Csecsenföldön, porig rombolva a fővárost, Groznijt, mielőtt ez a furcsa szövetség létrejött volna. A csecseneknek éppen ezért - enyhén szólva is - felemás a viszonya az orosz föderációval. És mit mutatnak a számok? A részvétel a legmagasabbak között, 92 százalék feletti, a Putyinra leadott szavazatok aránya pedig 91%. Gurrá! Kivéve abban a néhány választó lokálban, ahol nemzetközi megfigyelők is jelen voltak. Ott a részvétel 29 és 34 százalék közötti volt. Ennyire saccolják Moszkvában is a valóságos részvételt.

Egy elszánt fizikus, bizonyos Szergej Spilkin, az előző választások statisztikai adatait elemezve fedezte fel, hogy néhány körzetben az összes választásra jogosult másfélszeresénél is többen adták le a szavazatukat – ami az ál-demokrácia újabb csodája. A jelenlegi választással kapcsolatos gyorselemzése szerint kb. 10 millió hamis szavazatot adtak le Putyin javára. (https://www.facebook.com/sergey.shpilkin/posts/1653785544710075?pnref=story) Ez is új rekord valószínűleg és összefügg a választási bizottságok által az urnákba tömködött szavazólapokkal. Ehhez a bizottság több tagjának közreműködése is kell, mivel nem lehet csak úgy szavazólapot szerezni, azt le kell pecsételni, kitölteni és az urnákba csempészni a kamerák figyelő szemei előtt. Ezek egy részének képét az internetre is közvetítették, így a különböző megosztók segítségével gyorsan bejárták a világot a képek, ahol a bárisnyák elszánt küzdelmet folyatatnak azért, hogy a vastag paksamétákat az urnákba gyömöszöljék. Nem is érteni a felhajtást, hiszen már Sztálin generalisszimusz is megmondta, nem az az érdekes, hogy kik szavaznak, hanem az, hogy kik számolnak…

Az eredményeket némileg árnyalja, hogy a valós ellenzék a választások bojkottjára szólított fel (már csak ezért is volt fontos a magas részvételi arány imitálása). De ha valaki azt gondolná, hogy ezzel együtt Putyint csak a lakosság kisebb része támogatja, tévedne. Népszerűsége egyáltalán nem olyan magas, mint azt a választási eredmények mutatják, de így is stabil többség van a háta mögött. Az ál-demokráciáknak ugyanis egyetlen számottevő előnyük van a hatalom birtokosai számára: sokáig a csúcson lehet maradni. A német kancellár asszony, Merkel is negyedik ciklusát kezdi, és mit össze kell izzadnia érte. Putyin lazán kirázta a kisujjából a negyedik ciklust (ez ráadásul 6-6 évre szól) így 18 év regnálás után, újabb 6 évig billeghet az orosz föderáció csúcsán. Gyakorlatilag addig marad ott, amíg akar, vagy amíg egy másik Putyin le nem löki onnan. Nem csoda, ha mások is megkívánják ezt a lazaságot.

Mi ennek a putyini állam-modellnek a titka?

A demokrácia intézményrendszereket jelent. A hatalom megosztását, független intézményeket, amelyek a szakmaiságot garantálják és egyensúlyban tartják a politikai szempontokat. Az ál-demokrácia lényege, hogy ezeket fel kell számolni, ha nem is formálisan, de a gyakorlatban. Az államot informális hatalmasságok vezetik a háttérből, a parlament csak színjáték, illetve arra szolgál, hogy rábólintson az elé terjesztett törvényekre. A valódi ellenzéket el kell némítani és a helyére ál-ellenzéket kell állítani, amely egyrészt eleve hiteltelen, mint Zsirinovszkíj úr (afféle helyi Torgyán József), vagy csak látszólag áll szemben a hatalommal, a színfalak mögött együttműködik vele, mint a kommunisták. Szükséges a média masszív megszállása, a független médiumok elhallgattatása vagy ellehetetlenítése. Ha minden csőből az állami akarat folyik az emberekre, előbb utóbb elhiszik a legképtelenebb hazugságokat is – ezt Göbbels óta tudjuk. Míg a tisztességes hírszolgáltatás lényege, hogy bemutassa a valóságot, a propaganda a tények és arányok átmixelésével maga akar egyfajta alternatív valóságot láttatni. Ha ez utóbbit az állam műveli, onnan ismerhető fel, hogy a hatalmon levők csupa jót tesznek, s ha vannak is problémák, azok megoldásán fáradoznak, míg az ellenzék csupa gáncsoskodó alakból, lecsúszott egzisztenciából és/vagy ellenséges (idegen, külföldi) érdekek kiszolgálóiból áll, akiknek csak azért kell a hatalom, hogy elveszejtsék a hazát.
A szabad sajtó a hatalmat ellenőrzi és a hatalom birtokosainak igyekszik a körmére nézni, a propaganda viszont csak az ellenzékkel kritikus. Kell ellenségkép is, akik ellen össze lehet fogni. Ez persze adott, a régi-új ellenség, a nyugati imperializmus, akik bosszút akarnak állni a volt Szovjetunión és elhappolni az oroszoktól mindent. A globális tőke, amely felelős a szegénységért, a nyomorért és a háborúkért – és minden problémáért, amiért valójában a rossz hazai kormányzást, az oligarcha rendszert és a korrupciót kellene hibáztatni. Kellenek sikerek is, melyek bizonyítják a vezetés rátermettségét.
Ez volt a stabilitás a szovjet rendszer összeomlását követő zűrzavaros időkhöz képest, majd az életszínvonal emelkedése az olaj ár szárnyalásának köszönhetően. Az olajár beszakadása után pedig a hadsereg, kezdve a Krím félsziget elfoglalásától a szíriai beavatkozásig. Nem véletlen, hogy a legfontosabb választások előtti bejelentése az elnök úrnak az volt, hogy új nukleáris fegyverrendszereket állítanak szolgálatba, amelyre a nyugati hatalmaknak nincs (még) válasza. Kell persze az is, hogy az oroszok bírják a szegénységet. (2014 után a beszakadás olyan erős volt, hogy az életszínvonal majd 20%-kal, a 2005-ös szintre esett vissza. Nyugaton 3-5% visszaesést tartanak társadalmilag elviselhetőnek, 7% esetén pedig tuti, hogy leváltják a kormányt.) És kell az alattvalói ösztönök előretörése is a polgári öntudat rovására. Az alattvalói mentalitás kialakításában jelentős szerepet játszik az állammal teljes partnerségben (hogy ne mondjam összefonódásban) működő pravoszláv egyház, amely a kereszténység és Jézus Krisztus nevével építi a vezető személyi kultuszát (mint egyetlen alkalmas vezetőjét), és hirdeti Isten akarataként az aktuális politikai elvárásokat. Cserébe rengeteg pénzhez, intézményhez és befolyáshoz juthat, lényegében az egykori állampárt helyébe lépve, és betöltve az ideológiai űr egy részét (a másik része a nacionalizmusé). És kellenek még olyan titkosszolgálatok, melyek minden civil ellenőrzés nélkül működhetnek, mint állam az államban. És kell persze a „karizmatikus vezető”, aki az egész rendszer arca, aki mindenhez (is) ért, akinek vállán nyugszik a haza jólétének minden terhe, de ő megbirkózik vele. Ha kell, jeges vízbe merül, ha kell, dzsúdózik, vagy lelövet egy repülőt, kivégeztet egy újságírót, vagy megmérgeztet egy árulót.

De biztos, ami biztos kézben tartja a választásokat is, mert ez is a show, a propaganda része, ahogyan a kommunizmusban is az volt. Putyint újra választották 77%-kal, negyedik ciklusát kezdheti. Rezsim rabotajet.

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr8113756002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Denise Hogyisdugják 2018.03.21. 17:39:30

abszolúte off, de a "fake news" az új beee (bégetés)? csak mert több portálon is olvastam az elvtársak bégetése közben....

Etniez 2018.03.21. 17:53:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Csak nem a szívedre vetted, hogy csalt a führered?

közép dunántúli régió 2018.03.21. 18:13:28

Ki hitte volna, hogy Vojnovics Moszkva 2042 című könyve harmincöt évvel a megírása után még aktuális lesz... Most biztos röhög a markába.

A tudomány sosem téved! 2018.03.21. 18:49:35

Akkor ő is megbukott, és holnap gyáván lemond, mint Trump, vagy Orbán? Megint?

2018.03.21. 18:51:04

S vajon mi lehet az igazság ?

2018.03.21. 19:32:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: tudjuk birka, ezek itt kedves bácsik és nénik, akik segítenek szavazni az állampolgároknak :) El se kell menni, előre ki is töltötték.. a 150%-os részvétel pedig alap.

www.youtube.com/watch?v=pH7uXZQsyHI

2018.03.21. 19:40:19

@okostojas007: most komolyan... képesek vagytok ezzel a bulgár, tetveken élősködő parazitával szóbaállni?

röf 2018.03.21. 19:40:48

Olyan mindegy, hogy magyarázzátok a fölöslegest...
Putyin népszerűbb Oroszországban, mint bármelyik európai állam első embere saját hazájában.
Pont.
(Ja, és az oroszok büszkék hazájukra, és szeretik, ellentétben a sok összezavarodott gender-multikulti-aztsetudjaholvan-drogger-elit pöccsel...)

2018.03.21. 19:43:05

@röf: ez csak annyit jelent, hogy annak a tömeggyilkosnak több agymosott barom híve van, mint a mi zsebhitlerünknek, ergo több ott az idióta szavazati joggal. Nem putyin putyinovics érdeme. Ő ettől még egy népirtó gazember marad amíg csak él.

röf 2018.03.21. 19:55:53

@hullajelölt88:
Nem tudom, nem értek hozzá, de azt beszélik, hogy Putyin többet adott az oroszoknak minden szempontból, mint az elődei együttvéve.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.21. 20:36:14

Macron milyen rszvtel mellett nyert Franciaorszagban?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 21:08:42

Az oroszok a nagyhatalmi időket sírják vissza, aminek romjain Putyin kukorékol igen hangosan.

ubermeister 2018.03.21. 21:09:05

@maxval
Elterjedt a pletyka hogy anyád kurva, ezért megszavaztattuk a hölgyet, és 2 igen 1 nem szavazat volt az urnában. Tehát anyád kurva, hiszen 2-1 arányban megszavazta, ezt el kell fogadnod, a szavazáson semmi rendkívüli nem történt. Egyetértesz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 21:11:04

@röf: Mondjuk az nem volt kunszt, mert az elődei alatt csak a szétesés ment. Azt el kell ismerni, Putyin megakadályozta hogy az oligarchák széthordják az országot. Lehet utálni Putyint a dolgaiért, de lehet hogy sokkal jobb mint egy káoszba zuhanó atomnagyhatalom.

wartburg1963 2018.03.21. 21:15:15

Az orosz elnökválasztáson ezerötszáz(!) külföldi megfigyelő volt jelen, szerte az országban. Közülük már aznap este is többeket megszólaltattak Így többek között amerikai, lengyel és francia megfigyelő is elmondta véleményét a választásról: egyikük sem talált csalásra utaló cselekményeket. S a nemzetközi megfigyelőktől azóta sem olvasni bármilyen, a blogíró által vízionált csalást, anomáliát. Tudsz esetleg ilyenről?

2018.03.21. 21:20:01

@röf: Végül is Hitler is népszerűbb volt, mint elődei, többet a népének, mint elődei. És még volt pár ilyen nagy államférfi a világban. Kádár is a kedvenced volt?

wartburg1963 2018.03.21. 21:28:56

A politikusok és politikai pártok mögötti valódi és mérhető támogatottságot mérő első forduló eredményei (kerekítve):
Macron: 24%, Le Pen: 21%, Fillon: 20%, Mélechron (baloldali Szocialista Párt): 20%.
Vagyis Macront a választók negyede sem támogatta.

2018.03.21. 21:44:59

@wartburg1963: Ezt hívják demokráciának. Amikor szabadon szavazhatsz bárkire, mert van lehetőség és nem jár érte börtön. Tudom, hogy te azt szereted ha egyvalaki ér 99 százalékot 50 éven keresztül, mert az tuti jó vezető, és csak az országa érdekeit szolgálja.

wartburg1963 2018.03.21. 21:57:21

@roli101: Oh, wait... Hány szavazót csuktak le az ördögi oroszok?
Amúgy egyetértek: kóros, antidemokratikus, sőt eleve csalást sejtet az, ha az istenadta nép negyedszerre is ugyanazt a vezetőt választja meg az ország első emberének (Merkel), ha nepotista/protekcionista módon öröklődik egy eredendően választott tisztség a családon belül (Bush és Clinton).
Bele sem merek gondolni, a mainsteam média reakciójára akkor, ha mondjuk VVP hat év múlva valamelyik lányát akarná utódjának tomogatni/elfogadtatni... :-)

2018.03.21. 22:13:29

@wartburg1963: Nem lecsukják az ellenzékieket, hanem megölik. De ez szinte ugyanaz.
Karizmatikus vezetőre a tanulatlan, gyenge embereknek van szüksége, akik önálló gondolkodásra, döntésre képtelenek. Mint nálunk a fideszes szavazók.

wartburg1963 2018.03.21. 22:22:33

@roli101: "Karizmatikus vezetőre a tanulatlan, gyenge embereknek van szüksége, akik önálló gondolkodásra, döntésre képtelenek."
Ezek szeritn a nyugati demokráciák (sic!) vezetői nem ilyenek. Nem karizmatikus vezetők.
Stimmt! :-)
(Egyre több dologban értünk egyet.. This is the beginning of a beautiful friendship...:-))

2018.03.21. 22:25:53

@wartburg1963: Mert a karizmatikus vezetőkből lesznek a diktátorok. (lásd: Hitler, Sztálin Mao, Kim Ir szen, csak, hogy pár általad jónak tartott vezetőt említsek) És mivel te is hozzájuk hasonlót szeretnél, ezért te is tanulatlan, gyenge ember vagy.

Sprickoló Tömegek 2018.03.21. 23:02:52

Azaz: zavarodott nagyonliberális összeesküvés-elmélettel oldja fel a "dilemmát", hogy hogyan lehet népszerű és sikeres valaki, akit őfelvilágosultsága gyűlöl.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.03.21. 23:04:30

"néhány körzetben az összes választásra jogosult másfélszeresénél is többen adták le a szavazatukat"
óóó hát ilyet a fidesz is tud, erdélyben volt hogy a szavazásra jogosult 64 emberből mind a 112 levélszavazott a fideszre.

Etniez 2018.03.21. 23:06:35

@a nemzet fogatlan provokátora: Mivel Putyin összes ellenfele vagy meghalt, vagy emigrált, vagy börtönbe került, így nem volt kire szavazni. 30%-os volt a valós részvétel.

Ha eltöröm a lábad, valószínűleg lenyomlak a futóversenyen, ugye?

Sprickoló Tömegek 2018.03.21. 23:07:10

@roli101: "Karizmatikus vezetőre a tanulatlan, gyenge embereknek van szüksége, akik önálló gondolkodásra, döntésre képtelenek."
Ezt melyik libsiblog karizmatikus megmondója rágta a szádba?

Sprickoló Tömegek 2018.03.21. 23:13:13

@Etniez: Kisujjacskádat szopogatva bizonyosan jobb belátásod lehet az orosz belpolitikába, mint akárhány nemzetközi megfigyelőnek.

Ha lobotomizálod magad, túljárnak az eszeden, ugye?

frikazojd · http://kocs.ma 2018.03.21. 23:15:14

@Sprickoló Tömegek: megengedem, hogy mikor kifekszel a vonat elé, egy putyinképre hokizhatsz közben.

2018.03.21. 23:18:00

@Sprickoló Tömegek: Neked mi a fontos egy kis ország vezetőjében? Jókat mondjon, jó kiállású legyen, hősnek tűnjön, mert állandóan harcol a világgal, a tévében odamondogasson bárkinek a világon, gondolkodjon helyetted és eldöntse, hogy mi a jó neked? Esetleg csendben tegye a dolgát, ne harcoljon, hanem az országot építse, gondoskodjon róla, hogy kórházakba ne meghalni menjenek az emberek, a gyerekeid megfelelő oktatást kapjanak, ne agymosást, a nemzeti szóról, ne a korrupció és lopás, valamint a drága, de legalább szar jusson eszedbe. Te melyiket választanád?

röf 2018.03.21. 23:23:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Persze nem ma született bárányok az oroszok, de az USA sem az.
Az már rég volt, mikor az oroszok tolták a rakétáikat az USA partjaihoz, a fordítottja meg most van.
És a Majdant követte a Krím, nem fordítva.
Hozzá jön a nagy kérdés, Nyugat-Európa mitől függjön inkább.... az orosz gáztól, vagy az amerikai palagáztól.
pénz pénz pénz.....

chrisred 2018.03.22. 00:55:44

@röf: Melyik orosz parthoz toltak rakétát az amcsik?

anyo05 2018.03.22. 06:43:13

:DDDDDDDDDDD Az év legjobb vicce:DDDDDDDD

Etniez 2018.03.22. 07:47:15

@Sprickoló Tömegek: Pont azok a megfigyelők nyilatkozták, hogy 30% körül volt a részvétel ott, ahol ők voltak. Ahol meg nem ott 60-95%. Nem fura?
Téged lehet hülyének nézni, nem is áll messze a valóságtól ;)

citrix 2018.03.22. 07:59:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Kiérdemelted a Putyin Díszpincsije érdemrendet. Nem szégyelled magad idegen, szovjetorosz ember létedre magyarnak hazudni magadat. Itt agitálsz a szovjetunió titkosszolgálatának ezredese mellett, a 48-as és az 56-os magyar forradalom és szabadságharc leverőinek, az ország megszállóinak oldalán. Szégyen amit itt össze-vissza hazudozol és agitálsz a szovjet érdekében.

2018.03.22. 08:47:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: persze persze, és a videót is az ufók forgatták :)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 09:59:28

@okostojas007:

Szimpla manipuláció. Mint amikor olaszországi menekülttáborból "tudósítanak" a szíriai polgárháborúról, vagy amikor Iztaelben pelesztín gyerekstatisztákkal kődobálást forgatnak, mindkettő dokumentált eset.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.22. 10:49:47

@Etniez: A futóversenyes példádnál maradva, az általad vágyott oroszországi választások olyanok lennének, mint az a verseny, ahol egyesek 300 m-es előnnyel indulnának az ezer méteres távon, nyugati érdekcsoportok által alaposan kistafírozva, majd hatalomra kerülve ugyanúgy szaré-hugyé eladnák az orosz állami vagyont, ahogy az a korrupt, alkoholista Jelcin alatt történt..

2018.03.22. 13:27:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: persze persze birkácska... :)
milyen érdekes, hogy az előző putyini választáson is hasonlóan zajlottak a dolgok. Gondolod, hogy az ottani helyiek nem ismerik fel, melyik iskolában/művházban van a választás?
Biztos az online kamerákat manipulálták, igaz? :) Előre felvettek a választási bizottsági tagokkal videókat, ahogy tömködik a papírokat az urnákba, utána meg indult a választás, igaz? :)
A ruszkiknál most ugyanaz van, mint sztálin idejében. Ezt szeretik, ezt kapják. Ha nincs igény másra, nem is lesz más. Itthon is a komcsi nosztalgia érzetre játszik a fidesz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 14:26:55

@okostojas007:

A nyugat nem képes feldolgozni, hogy a liberális jelöltek Oroszországban esélytelenek, eznnyi az egész.

chrisred 2018.03.23. 17:50:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nyugat már csak ilyen, a gulagot se volt képes feldolgozni, meg az egyéb ilyen illibsi csacskaságokat.

chrisred 2018.03.24. 07:19:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem, nem úgy tudom, hanem így:

mult-kor.hu/20140703_10_teny_a_gulagrol

"A Gulag gyökerei a cári Oroszország idejére nyúlnak vissza: a 17. században kényszermunkatáborokat, ún. katorgákat hoztak létre a politikai ellenségek száműzetésére Szibéria lakatlan részein és az orosz Távol-Keleten."

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.24. 07:54:28

@chrisred:

Az nem gulág, hanem kényszremunka mint büntetás. Jobb lett volna a kivégzés, ami a nyugati szokás volt akkoriban?

chrisred 2018.03.24. 09:44:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A világon mindenhol szokás volt a kivégzés akkoriban, Oroszországban is, még a liberalizmus korszaka előtt.
süti beállítások módosítása