Az oroszországi illiberális vagyis ál-demokrácia forgatókönyvének megfelelően Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint soha nem látott többséggel választották újra, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy soha ilyen kevesen még nem szavaztak rá. Az ál-demokráciák sajátos fordított logikája ugyanis azt követeli, hogy minél ingatagabb a rendszer, annál nagyobb arányú győzelmet kell imitálni.
Az adatok felületes elemzéséből is látszik, hogy nem csak a ló lába, hanem az egész állat kilóg. És itt nem csak az ipari kamera felvételekre gondolok, melyeken jól látszik, ahogyan a választóbizottság tagjai vastag kötegekben tömködik a szavazócédulákat az urnákba. Hanem az Országos Választási Bizottság honlapjáról eltűnő adatokra is, melyek szerint a választási részvétel 60% körüli volt, messze a legrosszabb a Szovjetunió összeomlása óta. Pedig a részvétel erősen ajánlott volt az állampolgárok számára, több egyetemen például kötelezték a hallgatókat, hogy a kampuszon voksoljanak, mivel ott könnyebben ellenőrizhető, hogy elmentek-e. „Szerencsére” több órás szünet után az új adat már 67,5 százalékot mutatott. Bástya elvtárs tisztánlátását ugyanis nem homályosítják el holmi tények, ő pontosan tudja, hogy minek kell lennie az eredménynek. A rekord részvétel pedig rekord eredmény szült, Putyin eddigi ténykedése legmagasabb eredményét érte el a szavazatok 77 százalékának elnyerésével. (https://www.rbc.ru/politics/19/03/2018/5aaf83eb9a794725224a6534?from=center_1)
Még izgalmasabbak az adatok például a híres-hírhedt Csecsenföldön. Ez továris Dudajev csecsen elnök felségterülete. A csecsenek hírhedt (muzulmán) harcosok, jelenleg is sokan küzdenek közülük az ukrán és a szír háborúkban (mindkét oldalon). Dudajev és harcosai Putyin számára egyfajta magánhadsereget képeznek, amely bárhol és bárki ellen titokban bevethető, és a politikai gyilkosságoktól sem riadnak vissza. Az orosz állam hosszú, kegyetlen és igen véres harcot vívott az önállósodni akaró Csecsenföldön, porig rombolva a fővárost, Groznijt, mielőtt ez a furcsa szövetség létrejött volna. A csecseneknek éppen ezért - enyhén szólva is - felemás a viszonya az orosz föderációval. És mit mutatnak a számok? A részvétel a legmagasabbak között, 92 százalék feletti, a Putyinra leadott szavazatok aránya pedig 91%. Gurrá! Kivéve abban a néhány választó lokálban, ahol nemzetközi megfigyelők is jelen voltak. Ott a részvétel 29 és 34 százalék közötti volt. Ennyire saccolják Moszkvában is a valóságos részvételt.
Egy elszánt fizikus, bizonyos Szergej Spilkin, az előző választások statisztikai adatait elemezve fedezte fel, hogy néhány körzetben az összes választásra jogosult másfélszeresénél is többen adták le a szavazatukat – ami az ál-demokrácia újabb csodája. A jelenlegi választással kapcsolatos gyorselemzése szerint kb. 10 millió hamis szavazatot adtak le Putyin javára. (https://www.facebook.com/sergey.shpilkin/posts/1653785544710075?pnref=story) Ez is új rekord valószínűleg és összefügg a választási bizottságok által az urnákba tömködött szavazólapokkal. Ehhez a bizottság több tagjának közreműködése is kell, mivel nem lehet csak úgy szavazólapot szerezni, azt le kell pecsételni, kitölteni és az urnákba csempészni a kamerák figyelő szemei előtt. Ezek egy részének képét az internetre is közvetítették, így a különböző megosztók segítségével gyorsan bejárták a világot a képek, ahol a bárisnyák elszánt küzdelmet folyatatnak azért, hogy a vastag paksamétákat az urnákba gyömöszöljék. Nem is érteni a felhajtást, hiszen már Sztálin generalisszimusz is megmondta, nem az az érdekes, hogy kik szavaznak, hanem az, hogy kik számolnak…
Az eredményeket némileg árnyalja, hogy a valós ellenzék a választások bojkottjára szólított fel (már csak ezért is volt fontos a magas részvételi arány imitálása). De ha valaki azt gondolná, hogy ezzel együtt Putyint csak a lakosság kisebb része támogatja, tévedne. Népszerűsége egyáltalán nem olyan magas, mint azt a választási eredmények mutatják, de így is stabil többség van a háta mögött. Az ál-demokráciáknak ugyanis egyetlen számottevő előnyük van a hatalom birtokosai számára: sokáig a csúcson lehet maradni. A német kancellár asszony, Merkel is negyedik ciklusát kezdi, és mit össze kell izzadnia érte. Putyin lazán kirázta a kisujjából a negyedik ciklust (ez ráadásul 6-6 évre szól) így 18 év regnálás után, újabb 6 évig billeghet az orosz föderáció csúcsán. Gyakorlatilag addig marad ott, amíg akar, vagy amíg egy másik Putyin le nem löki onnan. Nem csoda, ha mások is megkívánják ezt a lazaságot.
Mi ennek a putyini állam-modellnek a titka?
A demokrácia intézményrendszereket jelent. A hatalom megosztását, független intézményeket, amelyek a szakmaiságot garantálják és egyensúlyban tartják a politikai szempontokat. Az ál-demokrácia lényege, hogy ezeket fel kell számolni, ha nem is formálisan, de a gyakorlatban. Az államot informális hatalmasságok vezetik a háttérből, a parlament csak színjáték, illetve arra szolgál, hogy rábólintson az elé terjesztett törvényekre. A valódi ellenzéket el kell némítani és a helyére ál-ellenzéket kell állítani, amely egyrészt eleve hiteltelen, mint Zsirinovszkíj úr (afféle helyi Torgyán József), vagy csak látszólag áll szemben a hatalommal, a színfalak mögött együttműködik vele, mint a kommunisták. Szükséges a média masszív megszállása, a független médiumok elhallgattatása vagy ellehetetlenítése. Ha minden csőből az állami akarat folyik az emberekre, előbb utóbb elhiszik a legképtelenebb hazugságokat is – ezt Göbbels óta tudjuk. Míg a tisztességes hírszolgáltatás lényege, hogy bemutassa a valóságot, a propaganda a tények és arányok átmixelésével maga akar egyfajta alternatív valóságot láttatni. Ha ez utóbbit az állam műveli, onnan ismerhető fel, hogy a hatalmon levők csupa jót tesznek, s ha vannak is problémák, azok megoldásán fáradoznak, míg az ellenzék csupa gáncsoskodó alakból, lecsúszott egzisztenciából és/vagy ellenséges (idegen, külföldi) érdekek kiszolgálóiból áll, akiknek csak azért kell a hatalom, hogy elveszejtsék a hazát.
A szabad sajtó a hatalmat ellenőrzi és a hatalom birtokosainak igyekszik a körmére nézni, a propaganda viszont csak az ellenzékkel kritikus. Kell ellenségkép is, akik ellen össze lehet fogni. Ez persze adott, a régi-új ellenség, a nyugati imperializmus, akik bosszút akarnak állni a volt Szovjetunión és elhappolni az oroszoktól mindent. A globális tőke, amely felelős a szegénységért, a nyomorért és a háborúkért – és minden problémáért, amiért valójában a rossz hazai kormányzást, az oligarcha rendszert és a korrupciót kellene hibáztatni. Kellenek sikerek is, melyek bizonyítják a vezetés rátermettségét.
Ez volt a stabilitás a szovjet rendszer összeomlását követő zűrzavaros időkhöz képest, majd az életszínvonal emelkedése az olaj ár szárnyalásának köszönhetően. Az olajár beszakadása után pedig a hadsereg, kezdve a Krím félsziget elfoglalásától a szíriai beavatkozásig. Nem véletlen, hogy a legfontosabb választások előtti bejelentése az elnök úrnak az volt, hogy új nukleáris fegyverrendszereket állítanak szolgálatba, amelyre a nyugati hatalmaknak nincs (még) válasza. Kell persze az is, hogy az oroszok bírják a szegénységet. (2014 után a beszakadás olyan erős volt, hogy az életszínvonal majd 20%-kal, a 2005-ös szintre esett vissza. Nyugaton 3-5% visszaesést tartanak társadalmilag elviselhetőnek, 7% esetén pedig tuti, hogy leváltják a kormányt.) És kell az alattvalói ösztönök előretörése is a polgári öntudat rovására. Az alattvalói mentalitás kialakításában jelentős szerepet játszik az állammal teljes partnerségben (hogy ne mondjam összefonódásban) működő pravoszláv egyház, amely a kereszténység és Jézus Krisztus nevével építi a vezető személyi kultuszát (mint egyetlen alkalmas vezetőjét), és hirdeti Isten akarataként az aktuális politikai elvárásokat. Cserébe rengeteg pénzhez, intézményhez és befolyáshoz juthat, lényegében az egykori állampárt helyébe lépve, és betöltve az ideológiai űr egy részét (a másik része a nacionalizmusé). És kellenek még olyan titkosszolgálatok, melyek minden civil ellenőrzés nélkül működhetnek, mint állam az államban. És kell persze a „karizmatikus vezető”, aki az egész rendszer arca, aki mindenhez (is) ért, akinek vállán nyugszik a haza jólétének minden terhe, de ő megbirkózik vele. Ha kell, jeges vízbe merül, ha kell, dzsúdózik, vagy lelövet egy repülőt, kivégeztet egy újságírót, vagy megmérgeztet egy árulót.
De biztos, ami biztos kézben tartja a választásokat is, mert ez is a show, a propaganda része, ahogyan a kommunizmusban is az volt. Putyint újra választották 77%-kal, negyedik ciklusát kezdheti. Rezsim rabotajet.