A választások újabb kétharmados többséget hoztak a kormánypártoknak, ami egyfelől példátlan politikai siker a számukra, másfelől azt jelenti, hogy az ország súlyos és egyre végletesebb megosztottsága továbbra is megmarad, sőt csak nőni fog, ha a kormány beváltja az elégtételről szóló fenyegetéseit. Normális körülmények között ugyanis a kampányt jellemző háborús retorika a választások után enyhül, és inkább az árkok betemetésére kerül a hangsúly.

Látva a részletesebb választási eredményeket, azt le lehet szűrni, hogy a kormánypárt(ok) legitimációja erős, azonban a választók nem állnak azért annyira a kormány mögött, mint amennyire azt a mandátumok aránya tükrözi. Ha a választást a korábbi rendszerben bonyolítják, a Fidesznek csak szűk többsége lenne a Parlamentben. Különösen Budapesten szembeötlő, hogy ha az LMP részt vesz a visszalépésekben, simán győzhetett volna a legerősebb ellenzéki jelölt, még olyan a rendszerváltás óta következetesen fideszes körzetben is, mint a Hegyvidék. És ez nagyjából igaz a legtöbb nagyobb városra is. Vidéken azonban esélyük sem lehetett volna, és ha a jobboldali szavazatokat összeadjuk, még jó darabig nem is lesz, ha nem áll be valamilyen drámai fordulat. Borsodban például elsöprő többsége van a nacionalista pártoknak, mindenhol a jobbikos jelölt a második. Ez ideológiai szempontból egy bokor a Fidesszel - noha most ádáz ellenségnek látszanak a korrupció miatt -, ugyanaz az etnikai nacionalizmus, antikapitalizmus és etatizmus élteti őket. (Annak idején a Fidesz is azt ígérte, hogy véget vet a tűrhetetlen állami korrupciónak, ma már nem nagyon találkozom olyan elkötelezett Fideszessel, aki nem ismerné el legalább azt, hogy „gondok vannak” ezen a területen.)

A vidék jobbratolódásában szerepet játszik, hogy a kormánypártok – legalább a retorika szintjén vidékpártiak – így a kistelepülésen lakók elemi érdeküknek érzik a rendszer fenntartását, attól tartva, hogy különben nőni fog a leszakadásuk, mert nem lesz pénz. Itt a legnagyobb a félelem a migránsoktól (pedig még nem igen láttak egyet sem), és itt a legnagyobb a hatása a közmunka programoknak, melyek sokszor az egyetlen munkalehetőséget jelentik közel és távol. Számomra ez azért különösen fájdalmas, mert ha van a jelenlegi kormány szemére vethető súlyos hiba, az éppen a szegények elhanyagolása. Az adórendszer átalakítása 500 milliárd forintot csoportosított át a szegényektől a középosztály javára. A személyi jövedelem adó az alacsonybérűektől elvett és a magasabb bérűeknek adott, különösen igaz ez a többgyermekesekre, hiszen ők nem élhetnek az adókedvezményekkel. Őket jobban sújtja a magas ÁFA, melyet mindenki fizet, és a szektorális különadók is, melyeket a szolgáltatók simán áthárítottak már a fogyasztókra (telekom adó, tranzakciós adó). A rokkantnyugdíjak felülvizsgálatától az ápolási díj elvételéig és a jövedelempótló támogatások szűküléséig, a már szinte nevetséges mértékű családi pótlékig, mind az elesetteket és kiszolgáltatottakat hozza még nehezebb helyzetbe. Mert hiába szép elv az, hogy mindenki munkából éljen, ha nincsen olyan munkahely, ahol a csökkent munkaképességűek elhelyezkedhetnének. Az intézkedések nem is nagyon titkolt célja, hogy ne a legszegényebbeket ösztönözze szaporodásra és sokasodásra, hanem inkább a közép-osztályt (Lásd CSOK és hasonlók). De ennek a politikának az eredménye az, hogy még jobban nyílik a szakadék a szegények és gazdagok, a városiak és vidékiek között. És ezen csak apró szépségflaszter, hogy például a legalább háromgyerekes családok gyermekei ingyen étkezhetnek az iskolákban. Azokban az iskolákban, amelyek minden felmérés szerint nem járulnak hozzá sem a szegregáció felszámolásához, se a leszakadó rétegek felzárkóztatásához.

A legszegényebb és legkiszolgáltatottabb rétegeket fogja sújtani az is, ha a jogvédő szervezeteket felszámolják. Egyébként is a migránsozás legrosszabb erkölcsi hozadéka, hogy kiöli az emberekből a másik ember iránti szolidaritás érzését. Ami különösen visszás, hogy mindezt a kereszténység nevében vagy védelmében, amely pedig elvileg ennek az ellenkezőjéről szól. Ha most még a segíteni akaró civileket is elkezdik démonizálni, csak a szegénység, a nyomor és a kilátástalanság fog nőni. És vele a bűnözés és/vagy a szenvedélybetegségek (drog, alkohol) terjedése. Ahogyan a Helsinki Bizottság kitiltása a börtönökből nem Soros Györgynek fáj, hanem azoknak a raboknak, akik a legkiszolgáltatottabbak - az őröknek vagy erőszakosabb társaiknak. (S aki erre azt mondja, hogy úgy kell nekik, az nem egy szanatórium, az gondolja meg, hogy elemi érdekünk, hogy a börtönből ne szétzúzott lelkű, kiégett lelkiismeretű pszichopaták kerüljenek ki.)

A kétharmadot tehát fel lehetne használni jó célokra is, a szegénység elleni küzdelemre vagy a rendszerváltásból ténylegesen itt maradt nagy rendszerek átalakítására, mint amilyen az egészségügy (hálapénzestül) vagy a MÁV és a tömegközlekedés kérdése. Ezek valóban hősies tettek volnának, a civilek vegzálása viszont nem az.

De persze lehet tovább emberkedni az unióval és a globális kapitalizmussal. Csak azt kell figyelembe venni, hogy hol a határa annak, amikor az embernek alkalmazkodnia kell az elkerülhetetlen változásokhoz és mi az, amiben alakíthatja ezeket a változásokat. Kétségtelen, hogy a technológiai fejlődés és a globalizációs folyamatok már olyan változásokat generálnak a világban, melynek sok a kárvallottja. Másik oldalról a feltörekvő országok (Kína, India) helyet követelnek maguknak, és már bele akarnak szólni a játékszabályok alakításába. Ugyanezt látjuk kisebb léptékben a Közel-Keleten. Törökország és Irán a maguk képére akarják alakítani a dolgokat, az oroszok pedig újra oda akarnak ülni a pókerasztalhoz. A másik oldalon ott vannak az olaj-államok és Izrael, és mögöttük az USA. A szabályozatlan globalizációs folyamatok (melyeket errefelé tévesen a liberalizmussal azonosítanak) mindig az erősebbeknek kedveznek. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy a (tisztességes jogszabályokon alapuló) törvényes rend ezért fontos, mert a gyengét, a kiszolgáltatottat védi az erőstől és az erőszakostól. A nacionalizmusoknak szerte a világon az adja a hátszelet, hogy sok ember (így vagy úgy) a globalizáció vesztesének érzi magát, szorongva éli meg, hogy egyre inkább kicsúszik a kezéből saját életének irányítása. De nagy kérdés, hogy ami a felbomló feudalizmussal szemben progresszívnak számított, t.i. a születési jogon alapuló rendiség felváltása a nemzetállammal, progresszív-e a globalizációs folyamatokkal szemben is? Vagy éppen ellenkezőleg, a jelenlegi nacionalista hullám éppen olyan elkeseredett utóvédharc a változásokkal szemben, mint az arisztokratáké volt a forradalmakkal szemben? Igaz-e az, hogy csalárd erők törnek a nemzeti és a nemi identitás megsemmisítésére, hogy azután az identitásától megfosztott világ felett kedvükre uralkodhassanak? Hogy valami kozmopolita, hazátlan titkos társaságok volnának mindezek mögött? Én ebben nem hiszek, és ezért nem tud megszólítani a nacionalista retorika sem, éppen ellenkezőleg, én ebből csak a testi gőgöt és a (néha nem is annyira) burkolt, régi antiszemita nótát tudom kihallani (hogy t.i. a hazátlan, bolygó zsidó az oka minden rossznak.)

Ráadásul a kereszténység azzal, hogy Pál szavait hirdeti: „Krisztusban nincs férfi, nő, zsidó vagy görög, szkíta, rabszolga, vagy szabad”, ugyanúgy vádolható lehetne azzal, hogy a nemi és a nemzeti identitás ellen tör. Ha magát „nem e világból valónak” vallja vagy „jövevénynek” titulálja, aki nem itt, hanem egy „mennyei hazában” honos, nem ugyanolyan hazátlan, bolyongónak állítja magát? Vádolták is, hogy „mást tart királynak” és nem a földi uralkodókat, hogy „nem szabad nekünk ezt a vallást elfogadnunk, mert rómaiak vagyunk”. Ha van kozmopolita vallás, akkor a kereszténység éppen az. Maga a főapostol Péter eszmélt rá: „Nem személyválogató az Isten, hanem minden népben kedves előtte, aki féli Őt és igazságosak a tettei.” És mégis, újra a nacionalizmus és a kereszténység (bár jobbára ál- vagy kulturális kereszténység) összefonódását látjuk a szemünk előtt. Ha a kétharmad továbbra is ezt erősíti, a leszakadásunkat erősíti, és nem a migránsok áradata, hanem a világban küszöbön álló változások söprik majd el, ahogyan a szocialisták „jóléti rendszerváltás”-át söpörte el a bankválság.

Kép forrása: index.hu