A zsidók pünkösdjéhez hasonló események leírását a „pogányok” között az ApCsel 10-ben találhatjuk. Isten igen komoly természetfeletti beavatkozásaira van szükség (angyal, látomás, kijelentés, jel), hogy a hívő zsidókat és az Istent kereső pogányokat elválasztó fal leomoljon, és Péter hajlandó legyen elmenni egy római centurio, Kornéliusz házába. Isten ezt a katonát azért választotta ki, mert adakozó jótevő volt és imáival kereste az igaz Istent. Az eseményre abban a Cézáreában került sor, melyet a gyermekgyilkos Heródes építtetett igazi római kikötővárosnak, és amely később is a római helytartók (Pilátus, Félix, Fesztusz) főhadiszállása volt. A birodalom hajói ide érkeztek és innen indultak, így a Szentföld világra nyíló kapujának tekinthető. Kornéliusz egybegyűjtötte barátait és ismerőseit Péter érkezésére, aki itt értette meg, hogy „bizonnyal nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves előtte, aki a nevét féli és igazságosan cselekszik”.
Péter tehát elmondja az Evangéliumot és arra épít, hogy ezek a rómaiak ismerik a messiási várakozásokat és János üzenetét, valamint hallottak Jézusról is, majd bizonyságot tesz a neki adott parancs szerint Jézus feltámadásáról és arról, hogy ez egyúttal azt is jelenti, hogy Ő az „Emberfia”, aki az ítéletet gyakorolja minden ember felett. Péter és a vele érkezett hat szemtanú meglepve látja, hogy a prédikáció alatt ezek a pogányok ugyanazt élik át, amit a zsidók pünkösdkor: Isten „kitöltötte” rájuk a Szent Szellemet, aki „rájuk szállt”. Ezt pedig onnan tudták, hogy hallották őket nyelveken szólni és Istent magasztalni, vagy más szavakkal: zsoltárokban és szellemi énekekben törtek ki. Péter ekkor „megparancsolja” ezeknek a katonáknak, hogy vízzel is keresztelkedjenek meg. Ebből két dolog is látszik. Az egyik, hogy a Szellembe merülés és a vízbe merülés két különböző dolog. A másik, hogy ezek sorrendje felcserélhető. A szóhasználatból kiderül, hogy az a kifejezés, hogy „kiöntetett” rájuk a Szellem, ugyanaz, mint az, hogy „rájuk szállt” a Szellem, ennek eredménye pedig, hogy megteltek (beteltek, teli lettek) a Szellemmel.
Péter saját Szellem-keresztsége és e mostani esemény között teljes párhuzamot lát annak ellenére, hogy voltak különbségek. Amikor beszámol a Cézáreában történtekről, ugyanúgy János ígéretének a beteljesedését látja ebben, amikor ezt mondja (ApCsel 11,15-17):
„Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát UGYANAZT AZ AJÁNDÉKOT ADTA NEKIK IS AZ ISTEN, mint nekünk, akik hittünk az ÚR Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?”
A különbségek a zsidók és a pogányok pünkösdje között abból adódnak, hogy elmaradnak a jelek, melyek csak a zsidóknak szólnak: a vihar szele, a tűzláng és a beszélt emberi nyelv a szólásban. Figyelemre méltó az is, hogy a zsidók pünkösdje pontosan a megfelelő ünnepnapon teljesedik be, míg a pogányokénak semmit sem tudunk az időpontjáról, még az évszakot se. A zsidó (üdv)történelemnek ugyanis van (prófétai) ideje, az Egyháznak viszont csak küldetése van. Az egyház „ideje”, az örök „ma”, az „utolsó nap”, amely az elragadtatásig tart. Izrael (üdv)történelmi ideje viszont ezen túl is tart majd még.
A pogányok pünkösdjének leírását közvetlenül követi az antiochiai gyülekezet megalakulása, ahonnan majd Pál és Barnabás, később pedig Pál és Silás (Szilvánusz) útnak indulnak, hogy hirdessék az evangéliumot minden népnek a birodalmon belül és kívül. És hirdessék azt is, hogy a nemzetek közül „kihívottak” teljesen egyenrangú és egyenjogú tagjai az Egyházban a zsidó-keresztényeknek, ahogyan azt Péter is megtapasztalta. Pál ezt egy olyan „titoknak” nevezi, amely az ószövetségi próféták elől rejtve volt, de szolgálatának lényegi elemét jelentette (Kol1,26-27):
„a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek.”
Az új teremtésben elfoglalt helyünk, polgárjogunk tehát azzal teljes, ha részesülünk mindkét „keresztségben”. A vízbe merülve felöltözzük a Fiút, a Szellembe merülve pedig annak erejét a tanúságtételre.
