Amerika és Izrael bejelentette a kilépését az ENSZ kultúráért és oktatásért felelős szervezetéből. A lépés drasztikus, de nem előzmények nélkül való.
Az első nagy törés 2011-ben következett be, amikor a szervezet váratlanul tagjai közé fogadta a Palesztin Hatóságot (PA). A lépés azért volt furcsa, mert a szervezetnek csak államok lehetnek tagjai. A tagfelvételnek viszont éppen az volt a célja és az üzenete, hogy bár palesztin állam még nem létezik hivatalosan, de az ENSZ egy fontos és tekintélyes szervezete már úgy kezeli, mintha létezne. Ez a palesztinok nagy diplomáciai sikerének számított abban az időben, amikor nacionalista kormány került hatalomra Izraelben és az „arab tavasz” végig söpört Tunéziától Egyiptomon át Szíriáig, nagy nemzetközi bizonytalanságot keltve. Abbasz megpróbálta a teljes jogú tagságot is megszerezni az ENSZ-ben, de ezt az USA megvétózta és a nyugati országok sem támogatták.
Előzmények. Az ENSZ történelmi, 1947-es határozata két állam (egy arab és egy zsidó) létrejöttét irányozta elő „Palesztinában” az akkor az angolok által felügyelt területen. Ezt először az arabok utasították el, mondván, egy zsidó állam elképzelhetetlen arab földön. Izrael azonban – a kezdeti erőviszonyok ellenére – nem csak képes volt megvédeni magát, hanem a „hatnapos háborúban” kiterjesztette a hatalmát az addig arab ellenőrzés alatt álló területekre is. Az arab államok 1972-ben nagyszabású, meglepetés szerű támadást indítottak a területek visszaszerzésére és Izrael megsemmisítésére (Jom kippuri háború), ami kevés híján sikerrel is járt. De Izrael, nagy veszteségek árán és hathatós amerikai támogatással, végül visszaverte a létét fenyegető inváziót. Az araboknak azóta nem volt erejük, hogy újabb komoly katonai fenyegetést jelentsenek a zsidó állam számára, így olaj-embergóval, majd gerilla-háborúval, terrorral folytatták a küzdelmet. Azóta nagyot fordultak a katonai és gazdasági erőviszonyok, és ma már az arabok szeretnék a „két állam” megoldást - viszont Izrael egyre kevésbé. A dolgok inkább afelé haladnak, hogy Izrael újra visszaveszi az ellenőrzést Cisz-Jordánia felett, míg Gáza nem olyan fontos neki. (Itt ráadásul demokratikus választásokon a Hamasz nevű terror-szervezet került uralomra, ami az övezet még fokozottabb gazdasági és katonai elszigetelését eredményezte mind Izrael, mind Egyiptom részéről.) A gyengülő palesztin hatóság a nemzetközi közvélemény megdolgozásával próbálja fenntartani a palesztin állam iránti igényét, ennek eszközévé váltak a nemzetközi szervezetek, így az UNESCO is. 2011 óta az UNESCO-ban sorozatosan fogadtak el olyan határozatokat, amelyek semmibe vették a zsidó állomot és figyelmen kívül hagyták Izrael történelmi kötődését a Biblia földjéhez. Az UNESCO és a zsidó állam közötti ellentétek azonban nem csak a diplomácia szintjén éleződtek ki.
Az UNESCO számos iskolát és kulturális intézményt tart fent a gáza övezetben és Cisz-Jordániában, ami önmagában nagyon fontos és jó dolog, hiszen a szervezet fő célkitűzései közé tartozik az írástudatlanság felszámolása és az elmaradt régiókban élő emberek képzése. Csakhogy az UNESCO iskolái és irodái – mint kiderült – gyakran szolgáltak az Izrael ellen harcoló palesztin csoportok rejtekhelyeiül és/vagy bázisául. Izrael az UNESCO palesztin területen működő képviselőit is gyakran megvádolta azzal, hogy megengedhetetlen segítséget nyújtanak az izraeliek életére törő fegyvereseknek, visszaélve diplomáciai helyzetükkel.
A viszony a zsidó állam és az UNESCO között az év elején mérgesedett el végleg, amikor Hebront és a Templom-hegyet, melyen egykor Salamon híres szentélye állt (most pedig két mecset: az Aksza és a Szikla) úgy nyilvánították világörökségi helyszínné, hogy nem tettek említést se a bibliai múltjukról, se a zsidó néphez, se a zsidó, se a keresztény valláshoz való kötődésükről. Mintha az mindig is csak és kizárólag arab, muzulmán hely lett volna. Pedig Jeruzsálemet Dávid király tette Izrael fővárosává és védte meg a filiszteusok támadásaival szemben, ott épült fel a zsidó vallás legszentebb helye, Salamon szentélye, majd a babiloni fogság után az a templom, amelynek oszlopcsarnokaiban (károlisan „tornáczaiban”) a názáreti Jézus is járt és tanított. Évente zsidók és keresztények milliói keresik fel ezeket a helyeket, hogy megemlékezzenek történelmük és hitük e fontos helyszíneiről. Hebronban van a Machpela barlangja, melyet a bibliai leírás szerint Ábrahám 400 ezüst sékelen vásárolt meg a hettitáktól, hogy eltemess feleségét Sárát. De itt nyugszik Izsák és Rebeka is. Jákob-Izrael ide temette el a feleségét, Leát, és saját maga is inkább itt akart nyugodni, mint Egyiptom földjében, ahogyan azt a fiai lelkére is kötötte halálos ágyán:
„Ha majd elődeim mellé kerülök, atyáim mellé temessetek a hettita Efrón mezején levő barlangba! Abba a barlangba, amely Kánaán földjén van Mamréval szemben a makpélai mezőn, amelyet Ábrahám vett meg a mezővel együtt a hettita Efróntól sírhelynek való birtokul. Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát, oda temették el Izsákot és feleségét, Rebekát, oda temettem el Leát is. A hettitáktól megvett tulajdon az a mező és a rajta levő barlang.” (1M49,29-32)
De hogyan lehetséges, hogy egy a kultúrára és a tudásra felesküdött szervezet, az ENSZ céljaival és saját alapszabályával is ellentétesen, politikailag ennyire elfogult lett?
A hátterében ugyanaz a Katar áll, amelyet most embargó alá vett a többi öböl menti ország a terrorizmus támogatása miatt. A gazadag és konzervatív muzulmán állam ugyanis szépen lassan megszállta a testületet, és kilóra megvette az 58 tagország többségét, akik a szervezet végrehajtó hatalmát döntően befolyásolják – hasonlóan a 2022-es foci vb rendezési jogához. Katar ugyanis hatalmas pénzeket költ oktatásra és tudományos kutatásra az állami Quatar Foundation nevű alapítványa segítségével. A tudás, a kultúra és a tudomány igen hasznos terjesztése mellett, ez az alapítvány (és a képviselőinek egy része), az iszlám legrigorózusabb szalafista-vahabita felfogásának a terjesztését is végzi, lemondva az erőszakról – legalább is névleg. (A muzulmán testvériség tunéziai és egyiptomi működése azonban arra utal, hogy ezt is bármikor visszaveszik, ha lehetőség nyílik rá.) Azok a terroristák, akik Nyugat-Európában a szörnyű gyilkosságokat elkövették, nagyrészt olyan vahabita imámok (hitszónokok) hatása alá kerültek, akik képzésüket és fizetésüket a Quatar Foundation-tól kapják. (Ezek európai kiutasítása lenne az első és legfontosabb tennivaló a terrorizmus elleni harcban.) Katar ugyanis nem csak tudósokat és oktatókat pénzel, hanem hitoktatókat is szerte a muzulmán közösségekben Koszovótól Londonig. Az UNESCO tagjainak kilóra való megvétele sem közvetlen korrupciót jelent, hanem olyan „jószolgálatok” végzését, amelyek egyébként fontosak az adott tagországoknak. Katar befolyását jól jellemzi, hogy a megüresedő főtitkári székre (egy francia jelöltön kívül) csak arabok pályáznak, és hogy hogy nem, a legesélyesebb jelölt a katari Hamad bin Abdulaziz al-Kawari, aki a sokat sejtető „Nem jövök üres kézzel” szlogennel kampányol. Megválasztása esetén borítékolható, hogy az UNESCO tekintélyét még inkább muzulmán propagandára és Izrael ellenes határozatok elfogadására használja majd.
Az USA kilépése – ellentétben a Trumpot elvtelenül ekéző újságcikkekkel – nem Amerika további elszeparálódását célozza, hanem az egyetlen lehetséges válaszlépés arra, hogy az iszlám világméretű elterjesztését célul kitűző ország a pénzével megszállta és fogságba ejtette azt a szervezetet, amely a megértés, a béke zászlaja alatt volna hivatott terjeszteni az oktatás és a kultúra szükségességét.
Update: Az UNESCO végrehajtó bizottsága végül 30:28 arányban leszavazta a katari jelöltet a marokkói-zsidó származású, francia Audrey Azoulay javára. A hölgy a korábbi francia kormány alatt volt kulturális tanácsadó. Megválasztásával esély nyílt arra, hogy a testület visszatérjen eredeti küldetéséhez, és ne geopolitikai játszmák színtere legyen. Megválasztását még a november 10-i közgyűlésnek is jóvá kell hagynia. Úgy tűnik, hogy az USA erőteljes jelzése a tagállamok egy részénél célba ért és rájöttek, senkinek sem jó, ha a szervezet politikai játszmák túszává válik.
