Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

13+1 pusztító hazugság - 8. A homoszexualitás ragályos

2018. július 19. - gorbiczgy

A pride-ok előtt mindig kétféle levélzuhatag érkezik, ami jól mutatja, hogy a homoszexuális jogok témájáról alig van értelmes párbeszéd, csak háborús retorika. Az egyik arra szólít fel, hogy nekünk, keresztényeknek, ott a helyünk a homoszexuálisok jogaiért kiálló demonstráción, mert az egyház történelme folyamán annyit üldözte, megbélyegezte, gyilkolta ezt az embercsoportot, hogy itt az ideje a szembenézésnek és a jóvátételnek. A levelek másik fajtája viszont arra szólít fel, hogy minden eszközzel álljunk ellent ennek az országot és családot romboló mételynek, az utálatos bűnnek, amely miatt az Úr elpusztította Szodomát és Gomorát, s bizonnyal kicsiny és viharvert hazánkat sem fogja kímélni, ha engedjük ezt a rettenetes istentelenséget.

 Bennem egyik fajta levél sem rezonál, próbálom elmondani miért.

Noha igaz, hogy a nőkkel és a zsidókkal együtt a homoszexuálisok szenvedték el a legtöbb igazságtalan kirekesztést és üldözést a magát „kereszténynek” mondó egyház részéről, a pride nem csak erről szól, ahogyan már a neve is mutatja. Én azt nem tudom rossz néven venni, hogy a homoszexuális emberek nem akarnak tovább megbélyegzettek lenni, akiket bárki kedvére megalázhat és megszégyeníthet. Teljesen jogos az igényük arra, hogy őket és emberi mivoltukat, szakmai kvalitásaikat a valós teljesítményük és a jellemük alapján ítéljék meg, és ne kezeljék őket eleve szörnyetegként és torzszülöttként. Azt sem tudom rossz néven venni, hogy az LMBTQ (és kitudja még hány betű) közösségek a saját életformáik számára – melyek az általam kívánatosnak tartott életformától éppen olyan messze állnak, mint egy politikai beszédíróé vagy aranyásóé – jogokat, jogi védelmet kérnek az államtól. Még azt sem tudom rossz néven venni, hogy ezeknek a jogoknak a kiharcolásáért tüntetnek, felvonulnak, a demokráciában szokásos eszközökkel küzdenek.

De a pride nem csak erről szól, hanem a szexualitás minden formájának a gátlástalan kiéléséről, amit én nem csak hívőként, de állampolgárként sem tartok helyesnek. A szexuális forradalom óta igen átalakult az emberek viselkedése, a korábbi (értelmetlen) prüdériát a parttalanság kezdi felváltani, és ennek számos igen rossz következménye is van. Indokolatlan nyomást helyezünk a fiataljainkra, hogy minél hamarabb és minél kötetlenebbül kezdjenek szexuális életet élni, holott a korai promiszkuitásban a szexuális együttlétet az esetek 90%-ában rossznak és rosszul élik meg a gyerekek, és közel 90%-ban nem is védekeznek a terhesség ellen, ami azután az abortuszok értelmetlenül magas számát is eredményezi a 18 év alattiak között. (A fenti tendenciát jelzi például az is, hogy a BTK-ban 14 évre vitték le a legális szexuális aktusok alsó korhatárát.)

A szexualitásra fejben és jellemben is meg kell érni, nem csak testben. A szex az őszintén és önzetlenül szeretett partnerrel igazán jó, minden más csak pótcselekvés, mint a guminő. Ezen túl egy hívő számára a szexualitás Istennek olyan ajándéka, ami az életre szóló társ megtalálását megkoronázza, és nem megelőzi.

A szexualitás a modern jóléti társadalom egy olyan bálványává nőtte ki magát, mintha ez lenne az élet egyetlen értelme. Ennek pedig számtalan súlyos következménye van a sikertelen párkapcsolatoktól, a kényszer-szingli léten és a válások nagy számán át, a funkcionális árvák tengeréig, akik szülők nélkül nőnek fel (noha „papíron” vannak szüleik), annak minden lelki, testi és társadalmi következményével együtt. Tőlem pedig ne várja senki, hogy ezt az aranyborjút körbetáncoljam. Az életünk értelme, hogy szeressünk és szeretve legyünk, ez pedig sokkal, sokkal több, mint csupán a testi vonzalom. Sőt.

Másfelől.

Szodoma és Gomora bűne nem csupán a homo- és parttalan szexualitás volt, bármennyire is tetszetős ezt hinni. A városban közmegegyezés lett, hogy a vándorokat kifosztották és megerőszakolták (1M19). Így Isten angyalokat küldött (akikre igazán senki sem mondhatta, hogy „kiprovokálták”, lévén az angyalok aszexuálisak), de azokkal is erőszakoskodni akartak az „ifjak és öregek, az egész nép, kivétel nélkül” (4). Hogy nem csak a homo szexualitásról volt szó, az abból is látszik, hogy Lót a még nem férjezett leányait is felajánlotta nekik a vendégjog védelmében. Ezékiel próféta pedig ezt mondja Szodoma bűnéről (Ez 16,49):

Az volt a bűne a húgodnak, Sodomának, hogy bár fenségben, kenyérbőségben és zavartalan békességben volt része neki és lányainak, a nincstelent és a szegényt mégsem támogatta.

Szodoma a gazdagságát nem embertársai érdekében használta fel, hanem a kiszolgáltatottak és szegények kifosztására. A jövevénytől (kiszolgáltatott embertől) nem csak a javait vették el, de még a testét is meggyalázták. Az áldozatok kiáltása pedig „megnehezedett” (1M18,20) Isten előtt, mivel senki sem szolgáltatott nekik igazságot. (Van egy hasonló történet Izraelben, amikor Gibea, a későbbi főváros lakói járnak el ugyanígy. A törzsek pedig összegyűlnek, hogy igazságot szolgáltassanak, nehogy megint az Úr avatkozzon be. Bírák 19-21.) A Szodomabeliek nem tudtak mit kezdeni a „gondtalan jóléttel”, ezért a test gyönyöreiben próbáltak kielégülést találni, melynek - az alkoholhoz és a kábítószerhez hasonlóan - az a következménye, hogy egyre nagyobb dózis kell belőle, hogy ugyanazt a hatást kiváltsa, mint eleinte, míg végül teljes kiégéshez vezet. S noha nyugati, fogyasztói társadalmaink sok vonásukban hasonlítanak Szodomára, a homoszexualitás még nem Szodoma. Ahhoz a gyengékkel és kiszolgáltatottakkal szembeni erőszak, kifosztás és az igazságszolgáltatás hiánya is kell. Vagy akkor Szodoma az is, amikor a derék, hetero férfiak az utcán hangosan (vagy egymás közt) taglalják, hogy mit tennének az előttük éppen elhaladó csinos menyecskével. De szerencsére nem teszik, mert nem tehetik büntetlenül. És ez a lényeg.

Önmagában az, hogy valaki homoszexuális, a Biblia szerint sem bűn. De nem is legális szexuális indulat. Ahogyan egy nős férfi – egyébként heteroszexuális - házasságtörő indulata sem legális. A homoszexuális bűnök ugyanúgy a szexuális bűnök kategóriájába tartoznak, mint a heteroszexuális bűnök. Az egyházban éppen ezért elvárás, hogy ezeket az illegális (szakszóval: parázna) indulatokat a hívők „megfeszítsék” magukban, ne éljék ki.

Egy fiatalember könyvben megírta saját történetét, hogyan lett egy szabadegyházi keresztény közösség ifjúsági pásztorából „hitvalló” homoszexuális. Ebben részletezi próbálkozásait és első igazi „élményét”, majd kissé rosszallóan megjegyzi, hogy a felekezet ezek után levette az ifjúság pásztorlásáról. De a helyzet az, hogy levették volna akkor is, ha ez a „kalandja” heteroszexuális, és nem egy idősebb férfivel, hanem egy idősebb nővel történt volna. Nem az egyház diszkriminációjának lett az áldozata, hanem a saját indulataié, melyeken uralkodnia kellett volna. Ahogyan egy tanártól is elvárjuk, hogy uralkodjon diákja iránt érzett szexuális indulatain, legyenek azok heterók vagy homók.

A keresztények előszeretettel idézik nekem Mózes törvényéből, hogy a szexuális bűnök közül ez azért rí ki, mert „utálatos” (undorító, gusztustalan). Az ószövetség valóban „utálatos” (toevá - undorító, gusztustalan) bűnnek mondja, de akik úgy gondolják, hogy ez alapján megbélyegezhetik a homoszexuálisokat, gondolják meg azt is, hogy ugyanilyen utálatosnak mondja ugyanaz az ószövetség az ezoterikus és spiritiszta babonákat. Íme (5M18,9-12):

Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az ÚR ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos (undorító, gusztustalan) dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. Ne legyen olyan nálad, aki a fiát vagy a leányát áldozatul elégeti, ne legyen jós, se varázslást űző, jelmagyarázó vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó! Mert utálatos (undorító, gusztustalan) az ÚR előtt mindaz, aki ilyet cselekszik: éppen ezek miatt az utálatos (undorító, gusztustalan) dolgok miatt űzi ki előled ezeket a népeket Istened, az ÚR. 

De bizony még a mesterember által faragott bálványszobrokat is annak mondja ugyanaz az ószövetség (5M27,5):

Átkozott legyen az, aki mesterember keze munkájával faragott vagy öntött bálványt készíttet, amit utál (amitől undorodik) az ÚR…

Akkor legyünk következetesek és ezeket a bűnöket ugyanolyan ügybuzgalommal üldözzük, mint a homoszexualitást. Mégis simán elfogadjuk, hogy az állam nem rendeli büntetni a horoszkópokat, sőt a kereskedelmi tévéken mondanak jövendőt, és küldik az átverés energiát. Ahogyan az állam – horribile dictu – bálványimádó vallásoknak ad jogokat!!!!! És nem csak szabadságot a vallásuk gyakorlására, hanem mindenféle adókedvezményt, támogatást, védelmet. És nem kapok leveleket, hogy ha nem állunk őrt augusztus 20-án, akkor hogyan fog ránk az utálkozó Isten ökle lesújtani. (De bocs, kapok, főleg a szentkoronával kapcsolatban, ami meg az ellenkező véglet.) Pedig államunk nagyjai fognak mesteremberek faragványai és egy kétes eredetű, mumifikálódott kézcsonk után ballagni (mely önmagában is egy a-gusztusos dolog). Azért nem tartunk attól, hogy a körmenet látványától menten mindenki kedvet kap a bálványok imádásához, Isten pedig végül haragjában megostorozza kicsiny hazánkat.

Pedig úgy tűnik, hogy némely ügybuzgó hívő úgy tekint a homoszexualitásra, mint valami ragályos betegségre, amely látás útján terjed. Bemegy az emberek szemén és elkapják. Az Andrássyn végigvonuló tömeg látványára a fiúk nem veszik el többé a lányokat és a környéken mindenkinek elmegy a kedve a családjától. Egyetlen józanul gondolkodó társdalomnak sem érdeke az, hogy a homoszexualitás divattá váljon, és nem akarom azt sem mondani, hogy a magukat büszkén mutogató pride-osok nincsenek semmilyen hatással az őket nézőkre. De azért az nem valószínű, hogy ettől nő meg a homoszexuálisok száma, meg a jogaiktól.

S akkor beszéljünk a jogokról.

A család egy hívő ember számára nem attól lesz család, hogy az állam engedélyezi a házasodást és jogokkal védi a házas feleket és a gyermekeket. Hanem attól, hogy hiszi: a házasság és család Isten rendelése (akarta) az ember számára, melyet nem csapdának, hanem áldásnak szánt az Örökkévaló. Ez egy hitbéli meggyőződés. A hívők akkor is így gondolkodnának erről, ha az állam hirtelen olyan törvényeket hozna, hogy csakis a homoszexuális párokat illetik meg ezek a jogok. Azért fordítottam meg a dolgot, hogy megérthessük, az állam által garantált jogok, és a személyes hitbeli meggyőződésünk között nem szükséges teljes átfedésnek lennie ahhoz, hogy a hitünket megélhessük. Jó, ha az állam ebben a barátunk, és rossz, ha az ellenségünk. De nem kell nekünk az állam által garantált jog ahhoz, hogy azt kövessük, ami a lelkiismereti meggyőződésünk, mert úgyis azt követjük.  

Ha az állam engedélyezi a válást, az nem jelenti azt, hogy nekünk is válni kell. Ha az állam engedélyezi a bálványimádó vallásokat, ez nem ok arra, hogy mi is bálványimádók legyünk. Ha az állam számára a házasság nem pontosan az, mint a hívő számára, ez nem jelenti azt, hogy eljött a világ vége.

Mi keresztény fundamentumnak tekintjük azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége és testi egyesülése, mert így van megírva, és így igaz. Egy istenfélő ember számára még a pogányok házassága is szent, ahogy az volt József számára Pótifáré. De ha nem ez lenne a jogszabályokban, akkor sem dőlne össze a világ, ahogyan attól sem dől össze, hogy nem szerepel az alkotmányban az, hogy „amit Isten egy igába fogott, azt ember szét ne válassza”, vagy „aki elbocsátja a feleségét, paráznává teszi”. Pedig éppen szerepelhetne. De az állam ettől nem lenne keresztényibb, ahogyan az ellenkezőjétől meg nem lesz kevésbé az.

Vagy az volna az állam „keresztény” voltának egyetlen ismérve, hogyan áll a homoszexuális jogokhoz? Azért vizionáljuk a világvégét, mert a nyugati egyházakban már néhol homoszexuális papokat, püspököket szentelnek? Ez volna az a romlás, ami az összeomlás szélére sodorta a Nyugatot?

Akkor rossz hírem van.

Homoszexuálisokat már igen régóta szentelnek pappá, sőt püspökké, sőt még pedofilokat is. Éppen abban a felekezetben, amelynek a hatalomért és a kiváltságokért folytatott hangos propagandájához csatlakoztak most az erkölcsféltő protestáns testvérek. Vagy valaki azt gondolja, hogy azok, akik pappá szentelik őket, nem tudják róluk, hogy mi a helyzet szexuális fronton? A botrányok nem ezt igazolják. Ha Isten csapása lesújtana mindazokra, akik a homoszexuális vagy egyáltalán a szexuális bűnöket elegyítik az egyház dolgaival – ahogy állítólag lesújt a „romlott” Nyugatra -, akkor a Vatikánon kezdené és a papi szemináriumokon folytatná. Az az egyház óhajtaná a romlott Nyugatot erkölcsre tanítani, amely eltusolt több ezer pedofil ügyet és évtizedekig tartott, mire elkezdett szembenézni olyan bűneivel, melyeken még a parázna és bujálkodó világiak is megütköznek (1Kor5,1)?

Vagy az ítélet nem az Isten házán kezdődik (1Pét 4,17)?

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr2614123257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Báthory Ödönke 2018.07.21. 22:04:49

Ez is jó írás, köszönöm. Csak egyvalamit nem értek. Mégpediglen azt, hogy az LMBTQSTB embereket közösségnek nevezed. Már máshol is hallottam ezt, rádiókban például. Nem tudom, de nekem a közösség valahogy többet jelent azonos érdeklődésű (hajlamú) emberek halmazánál. Hiszen a legtöbben nem is ismerik egymást, nincsen semmi közös dolguk (a fent említettet leszámítva). Más ideillő szó nem jut eszembe, de közösségnek nem nevezném őket.
süti beállítások módosítása