Bár az újságok szenzációs címekkel közlik a CSU egyeduralmának végét jelentő számokat, a helyzet azért nem sokat fog változni Bajorországban. A választások azonban jeleznek érdekes mozgásokat és akár igen komoly következményekkel is járhatnak egész Németország és akár Európa jövőjére is. Nézzük akkor sorban.

Bajorország mindig is kuriózumnak számított a német szövetségi államok között. A bajor választó fejedelmek (elsősorban a közeli Alpokban található sónak köszönhetően) mindig is gazdagnak és befolyásosnak számítottak, s miközben a német területeket sorban hódította meg a reformáció, ők megmaradtak a pápizmus oldalán (a szintén a katolicizmus fő védnökeinek számító Habsburgokkal a hátukban.) Így a katolikus vallás részévé vált a bajor nemzeti büszkeségnek és erős bástya maradt az után is, hogy a „vaskancellár” Bismarck egyesítette a német fejedelemségeket az új birodalomban porosz és lutheránus dominancia alatt. Ezen a hagyományon építkezett a CSU (Keresztény Szociális Unió), mint keresztény-konzervatív párt. Ez a formáció majd 60 éve egyeduralkodónak számított arrafelé. Egyik leghíresebb képviselője Franz-Josef Strauss, aki a Kádár-rendszer propaganda híradóiban a kapitalista imperialista klerikális reakció legsötétebb késviselőjének volt beállítva (és akiről ma München nemzetközi repülőtere neveztetik.) A CSU a CDU-val együtt képviselte a kereszténydemokrata jobboldalt a német politikai palettán, amely sokáig váltogatta a hatalmat az SPD-vel, a szocdemekkel, aszerint, hogy a mérleg nyelvét adó FDP, liberális párt éppen hova húzott. Noha Bajorország a választók alig egy tizedét képviselte, a párt befolyása a koalíción keresztül sokkal nagyobb volt az egész ország vezetésére és törvényeire – amit máshol azért nem néztek igazán jó szemmel. A 90-es évekre az a fura helyzet alakult ki, hogy miközben a templomba járó hagyományos vidék továbbra is a CSU erős bázisa maradt, magában a tartományi fővárosban, Münchenben a szocdemek lettek erősebbek és sokáig ők is adták a polgármestert.

Ha valaki ma Bajorországra gondol, akkor valószínűleg az autóipar, a sör és a foci jut eszébe, nem ok nélkül. A CSU vezetése alatt München és környéke modern ipari vállalatok, bankok és biztosítók székhelye lett (helyi ismerőseim szerint elsősorban azért, mert innen közelebb vannak az Alpok és főleg az Adria.) A globális nagyvállalatok jelenléte és vonzása azonban átalakította a választók összetételét, és az arányok egyre jobban eltolódnak a kozmopolita többség irányába a vallásos vidék és a hagyományos életmód kárára. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy München jó példája annak, ahogyan a globalizáció és az iparosodás megváltoztatja az életünket. És jó példa arra is, hogy miért riadóztatta a Vatikán minden erejét a globalizációs nyomás és a vele járó vallási sokszínűség illetve elvallástalanodás ellen. Miért szedték elő a spájzból a liberalizmust és a szekularizácót ostorozó, a családok és a nemzet halálát vizionáló régi-új szlogeneket. A katolicizmus eddig megkérdőjelezhetetlen két fellegvárában, Írországban és Bajorországban is bajok vannak. Az írek (akiknél szintén nacionalista okokból fonódik össze a politika a katolicizmussal a protestáns angolokkal való szembenállás miatt) vállaltan meleg miniszterelnököt választottak. S noha a klérus tagjai között messze több a homoszexuális a társadalmi átlagnál, ez mégis csak arculcsapása a hivatalos vatikáni vonalnak. S ha mindez nem volna elég, az ír szavazók az abortusz liberalizációja mellett döntöttek, ami megint csak arculcsapása a vatikáni propagandának egy olyan országban, ahol például oktatási intézményt csak és kizárólag a katolikus egyház tarthat fent.

És most oda Bajorországban is a katolikus politikai hegemónia. (Pedig az ottani egyház erejét mutatja, hogy az előző, leköszönt pápa, Ratzinger, innen származott.) A CSU ugyan megtarthatja a hatalmát és képes kormányzó többséget létrehozni a helyi „Szabad Választókkal” (Frei Waehler), akik egyfajta polgári közepet képviselnek és helyi lokálpatriótákból állnak, de a változások szembeötlőek. Az FW választói ugyanis többnyire vallástalanok, de semmiképpen nem kötődnek úgy a helyi katolikus klérushoz, mint a CSU.

Van egy másik érdekes tanulsága a választási eredményeknek. München és általában Bajorország volt a 2015-ös nagy bevándorlási hullámtól leginkább sújtott régiók egyike. Csakhogy ott az egyházak felvállalták a menekültek ügyét és heroikus munkát végeztek (és végeznek a mai napig) a befogadás és az integráció terén. A CSU vezetése viszont – részben látva a gyűlöletre és félelemkeltésre építő AfD (Alternative für Deutschland) előretörését, részben látva a lakosság összetételének számára kedvezőtlen változását, arrafelé szokatlannak számító, kemény menekült-ellenes hangot ütött meg, és Németországon belül a magyar migránsozós politika legfőbb partnerének számított. A politikai számítás az volt, hogy ha sikerül kifogni a szelet a szélsőjobb vitorláiból, akkor a választók nem vándorolnak át hozzájuk. A választási eredmények azonban azt tükrözik, hogy ami jól működik Magyarországon, az egyáltalán nem működik Bajorországban. Pedig itt (szinte) nincsenek menekültek, ott pedig bőven vannak. S bár az AfD 10% körüli eredménye még mindig magasnak tűnik, a korábbi szövetségi választásokhoz képest visszaesést mutat. A zöldek viszont – akik amúgy befogadás pártiak - megduplázták az eredményüket, ami azt mutatja, hogy jelenleg a bajor választókat jobban érdeklik a környezetvédelmi kérdések (megújuló energiák, elektromos autózás, globális felmelegedés), mint a bevándorlás, amit a CSU fő kampánytémájának tett meg. Ez azt is előre vetíti, hogy a jövő májusban esedékes európai parlamenti választások fő témája sem a bevándorlás és annak kezelése lesz, és fel fognak erősödni a Magyarországot a merev és antihumánus magatartása miatt elítélő hangok. (Hacsak nem történik újra valami drasztikus a menekült fronton.)

A bajor választások másik nagy vesztese az SPD (szocdem párt), amely történelme során először nézett be a 10% alá. Mindez azt mutatja, hogy a párt és általában az európai szociáldemokrácia mélyrepülése továbbra is tart. Mivel Németországban ezért a nagykoalíciót teszik felelőssé, könnyen megtörténhet, hogy a CDU és az SPD ilyen meggyengülésével a szövetségi koalíció is átrendeződik vagy felbomlik. Akkor pedig előrehozott választások lesznek. (Ez a szcenárió nagyban függ attól, hogy a két hét múlva esedékes hesszeni tartományi választások milyen eredményt mutatnak majd.) Pedig a szocdemek összeurópai mélyrepülésének biztosan más okai vannak, mivel ez nem szorítkozik csak Németországra.

Berlinnek tehát fel van adva a lecke.

Miközben Merkel saját politikai pozíciói gyengülnek a saját országában, aközben kellene erőt mutatnia az összeurópai politikában, az Európai Unió megújításában a nacionalista és szeparatista törekvésekkel szemben. Közben mindezt ezerrel igyekeznek aláásni az oroszok által befolyásolt különféle frakciók, és a Vatikán is a maga szekularizáció-ellenes propaganda hadjáratával, melyek a nemzetek, az erkölcsök, a család és kereszténység sírba szállásának vízióival próbálják riadóztatni a híveket. Már akik nem látnak át a szitán, és elég nekik néhány egyszerű hívószó, mint homoszexuális jogok, gender, abortusz, migráns, iszlám vagy bankok.