Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

Mi engesztelte ki Istent?

4. rész: A „vér” mágikus, misztikus értelmezései

2018. november 19. - gorbiczgy

Mielőtt tovább vizsgálnánk magának a megváltásnak a témáját, tisztázni kell még egy igen gyakori tévedést. Ez pedig a vérnek tulajdonított mágikus vagy „spirituális” hatalom. Az ezzel kapcsolatban leggyakrabban idézett rész Mózes törvényében a 3. könyv 17. fejezetében található (közvetlenül az engesztelő nap leírása után), és a vérrel kapcsolatos eljárásokról rendelkezik.

  1. Ha valaki állatot vág a táborban, nem teheti akárhol, csak a sátor előtt békeáldozatként, hogy ne démonoknak (száir = szőrős kecskebak, pán vagy szatír) áldozzanak.
  2. Bármilyen áldozatot csak a szent sátor előtt lehet bemutatni.
  3. Az állat húsát meg lehet enni, de a vérét szigorúan tilos megenni.
  4. Az elejetett vad vérét sem szabad megenni, be kell fedni porral.
  5. Ha valaki nem szabályosan kivéreztetett állat húsából eszik (tréfli), a következő napig tisztátalannak számít.

Az első szabály később annyiban módosult, hogy a nem áldozati célra szánt állatot a szentélytől távol is le lehetett ölni (5M12,15), de a vért ekkor sem volt szabad megenni. A többi szabály pedig nem csak az izraelitákra, hanem a köztük élő jövevényekre is érvényes volt.

blood2.jpg

A vér evésének tilalma ugyanis nem Mózesre megy vissza, hanem Noéra. Az ember eredendően növényevő (vegán) volt. Az özönvíz után Noé kapott felhatalmazást arra, hogy az állatok húsát is megegye, de a vért – bár ehető – ne tekintse tápláléknak, hanem különböztesse meg a hústól, és másképpen bánjon vele (fedje el földdel, ahogyan temetni szokták a halottat). A rendelkezés oka abban volt, hogy az özönvíz előtt az emberek „ragadozókká” váltak, és nem tisztelték az Istentől kapott életet. A vér evésének tilalmával Isten arra hívta fel az ember figyelmét, hogy ne váljon újra ragadozóvá. Különböztesse meg a vért az élet miatt, és arra is felhatalmazást kapott, hogy a gyilkosokat megbüntesse. „Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontsa” (1M9,1-7). Erre tekintünk úgy, mint az állam ítélkező hatalmának alapjára az emberi élet védelmében. Amikor az állam – képviselői útján – ezt a feladatot (az élet oltalmazását) ellátja, akkor tekintjük az állam szolgáit Isten szolgáinak (Rm13), és ezért fizetünk az államnak adót. A vér megevésének tilalma tehát azzal függ össze, hogy Isten az élet szentségére akarta ezen keresztül tanítani az embert: becsülje és tisztelje még ezt a testi és halandó életet is, mert az is Isten ajándéka.

A törvényben azután Mózesnek (hogy feledésbe ne merüljön) újra kifejtette ezt (3M17,10-14):

10Ha Izráel házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valaki bármilyen vért eszik, ellene fordulok annak az embernek, aki vért evett, és kiirtom népe közül. 11Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést.12Ezért mondtam Izráel fiainak: Senki se egyék vért közületek, a köztetek tartózkodó jövevény se egyék vért.
13Ha valaki Izráel fiai közül vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászat közben vadat vagy madarat zsákmányol, amelyet meg szabad enni, folyassa ki a vérét, és takarja be azt porral. 14Mert minden test lelke a vére a lélekkel együtt. Ezért mondtam Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét ne egyétek meg, mert minden testnek a lelke a vére.

Az indoklás szerint a halandó testet, a húst, a vér eleveníti (élteti), ami egyúttal a lélek is. Ha elfolyik a testből a vér, akkor a testet éltető lélek is elfolyik, és a test élete megszűnik.

Vegyük észre, hogy itt nem örök életről, hanem a hústest nagyon is halandó életéről van szó. Bár a lélek maga szellemi természetű és nem halandó, eleveníteni csak a halandó testet eleveníti. Ezért a vérnek nem lehet (és ezekből az Igékből nem is következik) általános éltető hatalmat tulajdonítani. Az általános éltető princípium ugyanis nem a lélek, hanem a szellem.

A mi köreinkben már (szerencsére) általánosan ismert, hogy a lélek (héberül nefes, görögül pszüché) és a szellem (héberül ruah és nösámá, görögül pneuma) két különböző fogalom, melyet a Szentírás (héber és görög szövege egyaránt) következetesen megkülönböztet, és soha nem használ szinonimaként. Ez két különböző dolog. Sajnálatos módón a magyar bibliafordítások jelentős része elmossa ezt a különbséget, ezért egy átlag magyar hívő csak akkor szembesül a szellem és a lélek közötti különbséggel, ha erre megtanítják, vagy egy olyan fordítást olvas, amelyik ezt a különbségtételt megteszi (pl. Csia vagy EFO).

Az ember megteremtésekor Isten szellemet (nösámá) lehelt az emberi test orrába, és így lett az ember „élő lélekké” (nefes hajá) 1M2,7.
A test halott a szellem (pneuma) nélkül - írja Jakab (3,26.)
Amikor az ember meghal, a szellem (ruah) visszatér Alkotójához, aki adta - írja Salamon (Prédikátor 12,7).
Ha Isten visszavonná szellemét (ruah) és leheletét (nösámá), minden test (bászár) kimúlna és az ember teste porrá hullana szét - magyarázza Elihú Jóbnak (Jób 34,14-15)

Ésaiás szája által pedig így szól az Isten (57,15-16):

16Mert nem örökké perlek, és nem vég nélkül haragszom, hiszen elalélna előttem a szellem (ruah), a leheletek (nösámá), akiket én alkottam.

A zsoltáros pedig így figyelmeztet (146,3-4)

3Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. 
4Ha elszáll a szelleme (ruah), visszatér (teste) a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. 

Ahogyan Jézus is utolsó kiáltásával az Atya kezébe teszi a szellemét (pneuma) (Lk 23,46), a haldokló István pedig Jézushoz imádkozik: „Uram, Jézus, vedd magadhoz szellememet (pneuma) !” (ApCsel7,59)

Ebből a felsorolásból is látszik, hogy a mindent éltető princípium nem a lélek és a vér, hanem a szellem. Hiába van ugyanis a vér még a testben, ha a szellem elszáll, a lélek is elszáll, és nem eleveníti többé a testet akkor sem, ha nem folyt ki.

Amikor Pál összeveti Jézus feltámadt, halhatatlan testét Ádám porból vétetett, halandó testével, így ír (1Kor15,44-46):

44Elvettetik lelki test (szóma pszüchikon), feltámasztatik szellemi test (szóma pneumatikon).

 Van lelki test és van szellemi test. 45Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, lett élő lélekké (pszüché dzószán), az utolsó Ádám pedig megelevenítő Szellemé (pneuma dzóopoioun)46De nem a szellemi (pneumatikon) az első, hanem a lelki (pszüchikon), azután a szellemi.”

Jézus tehát - az „utolsó ádám”, és egyben az első új ember - megelevenítő szellem és nem megelevenítő lélek (vér). A feltámadt testet már közvetlenül a szellem eleveníti, és nem a lélek (a vér).

Mindebből az rajzolódik ki, hogy a halandó, a földi létre alkotott test élete is a szellemből származik, amely életet ad a léleknek, azután a lélek eleveníti a testet. Ha a szellem elhagyja a testet, a lélek sem eleveníti tovább, így a vér sem. De ha a vér (és vele a lélek) kifolyik a halandó testből, akkor az „agyagház” nem működik tovább, és a szellemnek is mennie kell. A feltámadt test ezzel szemben a mennyei létre lett megalkotva, és közvetlenül a szellem eleveníti (élteti), és már nem a lélek (vér) közbejöttével. Ezért nem pszichikai a test, hanem szellemi (pneumatikon).

Minden olyan állítás tehát, amely a vérnek misztikus, mindent átfogó éltető hatalmat tulajdonít, figyelmen kívül hagyja, hogy a vér – bár a szellemi természetű lélek hordozója – csak a testet képes életben tartani, azt is csak ideig-óráig, és csak akkor, ha a szellem is jelen van. A mindet átfogó, örök éltető és megelevenítő valóság a szellem, ahogyan Isten maga is „szellem” (Jn4,24) és nem a vér.

Másrészt igaz az, hogy a Biblia a vért felruházza személyiségjegyekkel (beszél, tisztít, eltöröl stb.), de ez nem azt jelenti, hogy a vér a személytől független életre kel, és önálló életbe és cselekvésbe kezd. Ez képes beszéd, ahol a vér (Jézussal kapcsolatban) az Isten Báránya által végbevitt áldozatot jeleníti meg, ennek az áldozati halálnak a megtörténtét, és ennek a hatását szimbolizálja.

Nincs ilyen, hogy van Jézus és külön az ő vére.

Jézus nem vitte be valóságosan a saját vérét a mennyei szentélybe és azt nem hintette ott szét. Nem is kék, csengettyűs főpapi ruhában, palásttal és hósennel szolgál a Mennyben, és nem hinti a vérét a frigyláda tetejére, se a megváltottakra. Ezek a „képek és árnyékok” tanítanak bennünket arról, hogy Jézusnak milyen a természete és a szolgálata, de nem gondolhatjuk azt, hogy létezik egy „mennyei vér” Jézustól elkülönülve. Ez mágikus gondolkodás, ami sajnos éppen úgy jellemző lett a karizmatikusokra, mint a katolikusokra.

A mágiának az a lényege, hogy van egy felhatalmazott személy (a szellemi jogosítványokkal rendelkező mágus), van egy szakrális tárgy, és van egy „varázsige” (egy mágikus formula). Ha a mágus egy előírt szertartás keretében, a mágikus tárgy felett kimondja a mágikus szavakat, akkor a mágia működésbe lép, és kifejti a hatását – mégpedig a mágiát igénybevevő ember erkölcsi állapotától függetlenül. Megy a pénzenergia, a szerelmi kötés, a gyógyító rezgés, a bioenergia, az univerzális tudás, a kollektív kozmikus tudat és a többi…

A bibliai hit azonban nem mágia. Noha szeretnénk azzá tenni, mert akkor a mi kezünkben lenne az irányítás és nem Istenében. Isten csak „beavat” a mágikus titokba, azután mi működtetjük, ahogyan és amikor mi akarjuk. Pont emiatt tiltott meg a Szentírás minden ilyesfajta gyakorlatot és gondolkodást. Ez ugyanis nem erősíti, hanem helyettesíteni akarja a személyes közösséget, a valódi kapcsolatot, amely pedig a hitünk célja, és Isten vágya és akarata.

Isten a vérevés tilalmával azt akarta megtanítani az embernek (aki istenfélő), hogy egyrészt tisztelje az életet, amit az özönvíz előtt nem tettek, másrészt a vérnek különleges szerepe lesz az Isten és az ember kapcsolatában, mivel az emberért nem lehet evilági javakkal (arannyal, ezüsttel) „fizetni”, hanem valami „nem evilágból” valót kell adni érte.

Amikor azonban a teológiánkban önálló életre kel a vér és felruházzuk mágikus, misztikus hatalommal és cselekvéssel, akkor éppen azt a személyességet (a közösséget) veszítjük el, ami pedig a hitünk értelme és célja. Nem közelebb kerülünk általa hitünk tárgyához, a szellem Istenhez, hanem éppen ellenkezőleg: a mágikus hit (a hit hamisítványaként) közénk és Isten közé áll.

Ezért tiltotta meg a Törvény a „magaslatokon” való áldozást, amely látszólag Istennek szólt (1Kir3,3; 2Kr 3,17 stb.), és ezért írja Pál, hogy le kell rontani az emberek elméjében lévő magaslatokat , mert azok a vallásosság látszata alatt becsapják az embereket (2Kor10,5).

Ezért utasítjuk el (bibliai alapon) a kenyér és a bor átváltoztatásának tanát, és általában a „hét szentséget”, mert az babonás, mágikus hithez vezet, ami a valódinak csak hatástalan látszata. (És ezért van az, hogy a halott és mechanikusan ismétlődő szertartások is élettel tudnak megtelni azok számára, akik valód hitre jutottak.) A víz sem bír mágikus hatalommal, amelybe bemerítjük az embereket. De ha ezt élő hittel tesszük, ez az egyszerűen kivitelezhető szertartás életet átformáló erőt hoz a bensőnkbe. A kenyér és bor sem változik át, vagy tesz szert mágikus hatalomra attól, hogy hálaadással megáldjuk. A csoda a szívünkben van. Ha az úrvacsorát hittel vesszük, megerősítjük a szövetségünket Istennel, és Jézus egyszeri, megismételhetetlen és tökéletes áldozatának áldásaival. A „szövetség vére” pedig közvetíti számunkra mindazt, amit Jézus Krisztusban megnyertünk. De nem úgy, hogy maga a vér misztikus és mágikus hatalommal átad nekünk valami spirituális erőt vagy bölcsességet, hanem úgy, hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat az Atyával, a Fiúval és a Szent Szellemmel, és Istennek, a feltámadt Jézusnak ez a közelsége cselekszik újabb és újabb csodákat az életünkben, és ad újabb és újabb kijelentéseket a számunkra. Lépünk az Isten felé egyet, és Jézus, a megelevenítő Szellem, lép felénk ezret. (Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok… Jak 4,8.)

Sajnos, a mi szeretett karizmatikus mozgalmunkban is igen sok a babonás és mágikus hit (kenetben, megvallásban, felkentekben, kézrátevésben stb. stb.), amelyek nagy bölcsességnek látszanak az emberek szemeiben, de valójában nem erősítik, hanem éppen elhomályosítják vagy egyenesen rombolják az élő hitet, és a valóságos közösséget Istennel. (De ez egy másik nagy téma.)

A vér sem szakítható el Jézustól, aki éppen azért lett emberré, hogy vérét adja az emberiség nevében Istennek, olyan ajándékul, amely egyszeri, megismételhetetlen és tökéletes. A vér a bizonyíték arra, hogy ez megtörtént, és az evangélium tárgya éppen ezért az, hogy Jézus valóságosan meghalt, halott testét sírba tették, de feltámadt a halálból, mégpedig nem úgy, ahogyan Jairus lánykája, vagy a kis Lázár, hanem halhatatlan és romolhatatlan testben, amelyet már nem csak, hogy nem érinthet a halál, hanem amelyben olyan élet van, amely elnyeli a halált diadalra.  Erről szól a test feltámadását taglaló nagy fejezet (15) az első levélben, amelyet Pál a korinthosziakhoz írt.  

Állításom pedig az, hogy az új szövetség vére, amit ünneplünk minden úrvacsora alkalmával, arról beszél, hogy az Isten Báránya a szenvedéseivel kifizette az árat a bűneinkért, hitével megbékítette  Istent az emberrel, és hatályba helyezte az új szövetséget, amelynek keretében Isten a vele szövetségre lépett emberek bűnét eltörli, és vétkeikről soha többé nem emlékezik meg. És akkor még csak Jézus halálának az áldásairól emlékeztünk meg, a feltámadás áldásai csak ezután következnek! Ha pedig Isten egy szörnyűséget (ami Jézus halála) a javunkra fordított, mekkora áldás származik egy nagyszerű és dicsőséges dologból, Jézus feltámadásából?!

20A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, 21tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen. (Héb13,20-21)

(folyt. köv.)

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr2714381584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sziralisa 2018.11.20. 20:25:03

És az a gyakori formula, amit karizmatikus körökben gyakran használunk, miszerint fedezzen be téged a Bárány Vére - erről mi az igei véleményed kedves Tamás?
süti beállítások módosítása