Ha körbejárjuk a kontinenseket, mindenhol felerősödtek az összeesküvés elméletek, csak mindenhol más a sláger, mindenki mást gyanúsít bűnös összeesküvéssel. Vannak primitív és nevetséges elméletek, mint például az, hogy a H1N1 védőoltással egy chipet juttatnak a vérbe, és egy műholdról majd egyszerre kinyírnak egy csomó embert, hogy megakadályozzák a túlnépesedést. Magyarországon százezrek hitték el. A túlnépesedés két fő oka közül az egyik az ipari forradalom, amely lehetővé tette a termelékenység robbanásszerű növekedését, amely miatt Földünk sokkal több embert képes eltartani – igaz, ennek is ára van. A másik a védőoltások elterjedése, melyek előtt az emberek fele 50 éves kora előtt elhalálozott valamilyen fertőzésben. Ha tehát valaki meg akarja tizedelni a világot, akkor nem védőoltást ad, éppen ellenkezőleg. A védőoltás-ellenesség ma az igazi veszély az emberiségre. A hülye elméletek gyártóit azonban az ilyen apróságok nem szokták zavarni.

A kérdés persze az, hogy miért van reneszánsza a babonáknak és az összeesküvés elméleteknek „modern” és „felvilágosult” világunkban? Az én válaszom kettős.

Az emberek életében mindig jelen volt a babona. Sok babonából vallás is lett. A kereszténységben a babona a hit hamisítványa. Míg a hit egy pozitív hozzáálláson, a bizalmon alapul (bízom Istenben és abban, amit mond), a babona az emberben lappangó félelemre, szorongásra és aggodalmaskodásra játszik rá. Míg a hit „hegyeket képes elmozdítani” a babonának is van ereje: megkötözve tartja az embereket, vagy egyenesen pánikoló, szűkölő, emberi mivoltukból kivetkőzött, állatias ösztönlényekké teszi őket, akik már csak az életüket akarják menteni. „Aki fél, nem lett teljes a szeretetben” – írja János.

Mondok példát.

A nagy pestisjárvány idején, amely halálra rémítette az embereket, megjelentek az önostorozók (flagellánsok), akik meg voltak győződve arról, hogy ki kell engesztelniük Istent ahhoz, hogy a csapás elmúljon róluk. Fanatizmusukban nekimentek mindenkinek, romboltak és gyilkoltak a városokban és az utakon a vezeklés nevében. Miközben bűnbánatot akartak kipréselni mindenkiből, bűnösebbek lettek mindenki másnál. A helyzet annyira súlyos volt, hogy már a katolikus püspököknek is közbe kellett lépniük. Pedig a flagellánsok csak következetesen végigvitték azt a hamis spiritualitást, amit az egyházuk sulykolt beléjük.

A veszprémi érsek így ír a már idézett karácsonyi szépbeszédében:

„Az Európai Bizottság 2016-ban kiadott 3 millió példányban egy naptárt, amelyben megtalálhatók az Unió keletkezésének fontosabb dátumai és a világ nagy vallásainak ünnepei is. Hogy-hogysem: a keresztény ünnepeket kifelejtették. December 25-nél egy üres lapot találunk, egy mondattal a lap alján: “A jóbarát megosztja foglalatosságaidat és osztozik örömöd­ben.” Angliában a karácsonyt csak „gyermekek napjának” hívják, Franciaországban “karácsony-apóról” énekelnek.
Ezek után talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a migráció támogatása mögött is a kereszténység elleni megmagyarázhatat­lan – és talán ördöginek is nevezhető – gyűlölet húzódik meg.”

De bizony, kedves érsek úr, nagyon messze járunk az igazságtól, és valami teljesen mást kellene feltételeznünk. Európában mindig is voltak antiklerikális mozgalmak, melyek éppen a cezaropápizmus ellenhatásaiként jöttek létre. Ezek ideológiai háborúban álltak a pápista egyházzal amióta világ a világ, ez igaz. De „gyűlöletük” egyáltalán nem volt „megmagyarázhatatlan” (a klérusban az általuk gyűlölt hatalmi elit szövetségesét és kiszolgálóját látták). Igaz, néha kifejezetten „ördögi” volt, mint például a marxista-leninistáké. Csakhogy a másik oldalon sem a szeretet és a tolerancia apostolaival találták magukat szemben. És ha meg kellene mondani, hogy melyikük volt gyűlölködőbb és ördögibb, a mérleg nyelve lehet, hogy inkább a pápisták felé hajlana.

Európa a szó bibliai értelmében soha nem volt keresztény, ezért gondosan meg kell vizsgálni, hogy miféle keresztény gyökerekhez is akarnánk visszatérni. (Ez persze nem jelenti azt, hogy a kereszténység ne hatott volna az európai kultúrára.) A „keresztény” – definíció szerint - krisztusi embert, Krisztus követőjét jelenti és nem megkeresztelt embert. Éppen ezért a protestánsok azt, hogy „krisztusi” „keresztyén”-nek írják át. Az igazi hívők, szeretik magukat egyszerűen csak „hívő”-nek hívni. Krisztus valódi tanítványai éppen az élő hitről ismerik fel egymást a felekezeti korlátoktól függetlenül. A keresztényben Krisztus kelt életre, és ő maga Jézus tanítványa, követője. Igazi keresztény és ál- (kultúr-) keresztény között az újjászületés teszi a különbséget, amit könnyű átélni, nehéz elmagyarázni. Ez a „hit titka”, ami nélkül még egyszerű igazgatási feladatokat sem volna szabad ellátni a gyülekezetekben (1Tim 3.9).

A névleges kereszténység, nem kereszténység csak pogányság keresztény máz alatt. A „katolikus” sem azonos a kereszténnyel. A katolicizmus ugyan tartalmaz ezt-azt a kereszténységből, de alapvetően egy evilági, feudális képződmény, amely a keresztény frázisokat használva, babonával és mágiával, mechanikusan ismételhető rítusokkal akarja uralni az emberek lelkiismeretét, hogy azt nagyon is evilági céljaira használja ki. Ez nem jelenti azt, hogy a katolikusok között ne lennének keresztények. Nagyon is voltak és vannak. De olyan ez, mint a kommunizmus vagy a nácizmus. A kommunisták között is voltak rendes és tisztességes emberek, akik viszont egy beteg és elfajzott rendszert szolgáltak - ahogyan a jacobinusok vagy a fasiszták között is. A katolicizmus alatt a rendszert értjük, míg a katolikus ember lehet hívő vagy hitetlen, rendszerhű vagy éppen rendszeridegen.

„Európa válságban van, mert elhagyta keresztény gyökereit”

Nos, hát feleim. Nem Európa van válságban, hanem a kereszténység. Az a kereszténység, amely képtelen alkalmazkodni a világ változásaihoz, még mindig a középkort sírja vissza, és abban reménykedik, hogy a politikai hatalom majd visszaadja neki a kiváltságait vagy legalább ezek egy részét, de legalább segít abban, hogy ne veszítsen még többet. A keresztény felekezetek jó része kövületté és múzeummá változott át, a múlt dicsőségének morzsái után mélázik. Másik részük próbál a világ után kapaszkodni, amely minden tekintetben elhúzott mellette.

A következő napokban útjára indítok egy sorozatot, ami 13 olyan hazugságot leplez le, amely megfertőzte a magyar keresztények elméjét és lelkét, kiszolgáltatva őket az Antikrisztus szellemének.

Amiről sokan úgy hitték, csak egy magyar-osztrák újságíró hagymázas víziója; amiért vallásos zsidók hosszú generációi naponként imádkoztak ugyan, megvalósulását csak a jövő ködében keresendő nagy messiási korban vélték látni; amit még a bibliaismerő keresztények közül is sokan elképzelhetetlennek tartottak - immár 70 éve valóság. 1948. május 14-én kiáltották ki Izrael újkori államát.

Trump felrúgta Obama alkuját Iránnal, melyben az „iszlám köztársaság” vállalta, hogy felfüggeszti az atombomba létrehozására irányuló programját, cserébe Amerika és nyugati szövetségesei felfüggesztik Irán gazdasági, pénzügyi és technológiai elszigetelését. Az alku létrejöttével számos nyugati cég udvarolta körül az iráni vezetést annak reményében, hogy jó üzleteket köthetnek a 80 milliós országgal. Különösen a franciák és németek igyekeztek a leggyorsabbak lenni, most pedig – értelemszerűen – ők a leghangosabban tiltakozó kárvallottjai Trump döntésének.

Az alkunak egyetlen elszánt ellenzője volt kezdettől fogva, Izrael. A zsidó állam ugyanis egyrészt nem hitte el, hogy Irán titokban nem folytatja a fejlesztéseket és tényleg lemondott az atombomba létrehozásáról. Másrészt teljes joggal tartott tőle, hogy Irán a megnövekedett bevételeiből azokat az iszlám milíciákat fogja támogatni, melyek segítségével befolyást gyakorol a környező országokra és imperialista törekvéseket követ. Míg az első állításra (hogy ti. jelenleg is folyik az atombomba fejlesztése) nincs bizonyíték, annál inkább a másodikra. Irán közvetve és közvetlenül jelen van Irakban, Szíriában és Libanonban. Az Irán támogatását élvező siíta milíciák harcolnak Jemenben, próbálják destabilizálni a hatalmat Szaúd-Arábiában és Bahreinben. De halásznak a zavarosban Szudánban, sőt Egyiptomban is.

Soha nem látott kritikai áradatot kapott – saját bevallása szerint – az Európai Unió végrehajtó szervezetének nagyhatalmú vezetője, amiért úgy tartja, hogy Marx nem felelős a rémtettekért, melyet örökösei és követői elkövettek. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Marx születésének 200. évfordulóján mentegette a felbujtót Marx szülővárosának lutheránus bazilikájában. Ha Hitler születésnapján mondta volna azt, hogy Dolfi bácsi nem felelős a követői rémtetteiért, alighanem, ugyanilyen kritika-áradatot kapott volna, nincs min csodálkoznia. Kereszténydemokrata politikusként próbálta mentegetni azt a Marxot, aki a társadalom erőszakos megváltoztatását, egy fegyveres (proletár) diktatúra, és egy az emberek alapvető jogait – ha úgy tetszik a Tízparancsolatot  - semmibe vevő, elnyomó hatalom szükségességét hirdette. Lehet, hogy ha Marx tudta volna, hogy Sztálin, Rákosi, Pol Pot vagy Mao miket fog művelni rá hivatkozva, önkezével tépte volna szét a Kommunista Kiáltványt, de ezt már soha sem tudjuk meg. Szerintem inkább élvezte volna.

Kísértetként járja be a világsajtót a Times magazin címlapja, melyen négy államférfivel illusztrálja a neves újság azt a cikkét, amely az „erős emberek” felemelkedéséről szól. A címlapot a magyar sajtó is átvette mivel országunk miniszterelnöke, Putyin (orosz), Erdogán (török) és Duterte (Fülöp-szigeteki) elnök társaságában mosolyog (vicsorog?) ránk.

A csoportképből azonban sokan hiányoznak még. A szaudi királyi ház erős embere, Salman herceg, aki nemrég a sivatagi királyságban soha nem látott hatalmi koncentrációt hajtott végre. A kínai kommunista párt (lényegében) örökös elnökévé választott Hszi Csin-ping, aki az amúgy is erősen centralizált országban még erősebben központosítja a hatalmat. Az iráni fő ajatollah, Ali Hámenei, aki a pápához hasonló misztikus hatalomra hivatkozva irányítja a perzsa államot. Narendra Modi, India nacionalista (misztikus) hindu pártja által delegált miniszterelnöke, akinek ténykedése alatt muzulmánok és keresztények egyaránt szenvedő alanyai az „Indiai, az indiaiaké” nacionalista buzgóságnak. (A nacionalizmus szerint ugyanis, az indiai állam polgárai között vannak igaziak és nem igaziak, az igazi indiai ugyanis hindu.) Nem is szólva a Dél-Amerikában elburjánzott marxista diktátorokról Kubától, Perun át az éppen államcsődbe ment Venezueláig. Az Afrikában uralkodó egykori „felszabadítókból” lett félhülye elnyomókról nem is szólva. És ebbe az illusztris társaságba tart Trump elnök úr is, csak még nem engedi a fékek és egyensúlyok rendszere, ami az amerikai demokrácia intézményi garanciáit jelenti a hatalommal való visszaéléssel szemben. De rajta nem múlna, biztosan szívesen kormányozna statáriális eljárásban.