Soha nem látott kritikai áradatot kapott – saját bevallása szerint – az Európai Unió végrehajtó szervezetének nagyhatalmú vezetője, amiért úgy tartja, hogy Marx nem felelős a rémtettekért, melyet örökösei és követői elkövettek. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Marx születésének 200. évfordulóján mentegette a felbujtót Marx szülővárosának lutheránus bazilikájában. Ha Hitler születésnapján mondta volna azt, hogy Dolfi bácsi nem felelős a követői rémtetteiért, alighanem, ugyanilyen kritika-áradatot kapott volna, nincs min csodálkoznia. Kereszténydemokrata politikusként próbálta mentegetni azt a Marxot, aki a társadalom erőszakos megváltoztatását, egy fegyveres (proletár) diktatúra, és egy az emberek alapvető jogait – ha úgy tetszik a Tízparancsolatot  - semmibe vevő, elnyomó hatalom szükségességét hirdette. Lehet, hogy ha Marx tudta volna, hogy Sztálin, Rákosi, Pol Pot vagy Mao miket fog művelni rá hivatkozva, önkezével tépte volna szét a Kommunista Kiáltványt, de ezt már soha sem tudjuk meg. Szerintem inkább élvezte volna.

Marx a nézeteit világmegváltoztató, forradalmi filozófiának hirdette, amely

(1) a misztikától (vallástól) megtisztítva az emberiség történelmét, a kemény materiális valóságot szem előtt tartva,

(2) a filozófia korábbi vívmányaiból a dialektikát (tézis, antitézis, szintézis) megtartva,

(3) a világot és az emberiséget egyszerű materiális, pénzközpontú masszának nézve,

 azt hirdette, hogy minden baj oka a magántulajdon. Az emberi társadalmak mélyére nézve nem látunk mást, csak a mohó embert, és a mohó ember által létrehozott gazdasági viszonyokat (alap), melyek azután társadalmi formációkban vetülnek ki (felépítmény). Ha meg akarjuk szüntetni a társadalmi egyenlőtlenségeket – mondá Marx – meg kell szüntetni a vagyoni egyenlőtlenségeket, ez pedig csak úgy lehetséges, ha megszüntetjük a magántulajdont, és az embereket a vagyon birtokolni akarásából átneveljük egy új „szocialista” embertípussá. A marxizmus lényege az az önellentmondás, hogy a birtoklási vágytól hajtott, fogyasztói lénynek tekintett embert, át kell nevelni egy olyan emberré, aki önzetlenül a közösségnek él. Mégpedig egy a nincstelenekből verbuvált hatalmi elit által működtetett elnyomással. A végén pedig eljön a szép új világ, a kommunizmus, ahol mindenki a képességei szerint ad, és a szükségletei szerint kap. Ide valahogy soha sem sikerült eljutni – talán néhány izraeli kibbucot leszámítva, melyeknek az volt a szerencséjük, hogy alulról építkeztek, de az egész társadalmat képtelenek voltak áthatni, és mára alaposan át is alakultak.

Marx egy előre kiszámítható mintázatot vélt felfedezni az emberiség történelmében, ahol is az elnyomottak forradalom útján leverik elnyomóikat, és ők lesznek az új elnyomók, amíg majd nem lesz szükség elnyomásra. Ez is fából vaskarika: a forradalom azért kell, mert a hatalmasok nem adják a hatalmat, bezzeg majd a kommunisták adják maguktól. Az osztályharc egyfajta társadalmi evolúciós modell, melyben a fajok harcát a vagyoni osztályok harca helyettesíti. De ha nem lesz magántulajdon, nincs is miért elnyomni és kizsákmányolni a másikat. Igaz, nincs miért dolgozni se nagyon.

A Marx által leírt kapitalizmus-kritika tartalmaz sok igazságot, mivel semmilyen hamis filozófia nem tud elterjedni, ha nem tartalmaz legalább részigazságokat. Csakhogy a részigazságok azt a célt szolgálják, hogy hitelesítsék a nagy hazugságokat és félrevezetéseket. Ez így működik minden csalásnál és hitetésnél. Marxnak sok érve igaz volt akkor is, amikor a történelmi és „nemzeti” egyházakat a hatalommal való összefonódással, a kizsákmányolás önérdekű kiszolgálásával, és a haladás kerékkötésével vádolta. Vagy ahogyan Lenin mondá: a vallás, a nép ópiuma. Csak az ópium helyett adtak nekik materialista heroint.

A Biblia Marxszal ellentétben három alapvető tényezőt nevez meg, ami az emberi társadalmat alakítja:

(1) a vallás vagy ideológia (ebből a szempontból mindenfajta világnézet, még a materializmus, vagy az ateizmus, vagy a kedves vezető személyi kultusza is vallásnak minősül).   

(2) Az állam, a politikai hatalom.

(3) Csak a harmadik a gazdaság, a vagyon.

 A végső Babilon is e három pilléren nyugszik majd:

(1) Az Antikrisztus személyi kultusza, akit halandó ember létére, Istenként imádnak, ennek „Illése” és főpapja lesz a Hamis Próféta, „egyháza” pedig a Nagy Parázna, a behódolt vallások és intézményeik.

(2) A véres elnyomáson alapuló politikai rendszer, a Veres Fenevad, aki a Mélységből jön elő és a Veszedelemre megy.

(3) A kalmárok Babilonja, a nagy város, amely az egész világgal kereskedett, és amelynek pusztulásán sírnak a Föld hajósai és kereskedői, s amelyben senki sem adhat és vehet, ha nincs a kezén vagy a homlokán a Fenevad jele. (Lásd a Jelenések 17-18-19 fejezeteit.)

 E hármasságból pedig azért a világnézet (a vallás) a legalapvetőbb, mert még a gazdaság és az állam is „hit”-ekből építkezik, ahogyan azt a „hitel” szavunk is visszaadja. A politikusok is sokkal inkább hitet és reményt „adnak el”, mint konkrét, megvalósítható programokat. A vallás pedig nem csak a test szükségleteiből áll, vagyis nem a „lét határozza meg a tudatot”, hanem a hit tárgya határozza meg a lét minőségét. Amennyiben ez a hit eltér a bibliai hittől (Isten szavától), úgy válik a belőle kinövő társadalom is istentelenné, antikrisztusivá.

Marx kiinduló pontjával ellentétben a magántulajdont védi a Szentírás (Ne lopj!), és az élet élhetőségét éppen nem a materiális javak adják, hanem az emberi kapcsolataink minősége. A robota munka csak a szánkért van, de létezik egy kreatív, művészi részünk, amely gyönyörködik a teremtésben és kívánja a szépséget. Talán a szocialista lakótelepek és a kertvárosok közti különbség fejezi ki legjobban a két felfogás közti eltérést.

Marx tanai – a vallásellenes alapállás miatt - alapvető kérdésekben térnek el a bibliai igazságoktól, ennek megfelelően szükségszerű, hogy nagyon istentelen és antikrisztusi társadalmakat hozzanak létre. Ezek pedig nem Marx követőinek az elhajlásai, hanem éppen ellenkezőleg, egyenesen Marx tanításaiból következnek. A lakótelep nem elhajlás, hanem következetes megvalósítása annak a látásmódnak, amit a dialektikus és történelmi materializmus képvisel. Mondhatnám, a panel a marxizmus szentélye, vallásának kiábrázolódása. Mire is volna szüksége az embernek másra, mint egy funkcionális zugra, ahol újratermelheti a munkaerejét? Mivel minden ember egyenlő (egyforma), minden lakás is egyforma.

Már önmagában ez a hazugságáradat is elég lenne, hogy Marxot az emberiség nagy tévtanítói közé emelje, de van rosszabb is, ez pedig a kommunista élcsapat, a párt. A marxizmus ugyanis abból indul ki, hogy a kapitalista táplálkozási lánc legalján elhelyezkedő, kizsákmányolt ipari munkások (proletáriátus) és mezőgazdasági napszámosok (parasztság) – tulajdonuk nem lévén – a legalkalmasabbak arra, hogy (az egyébként elkerülhetetlennek hitt) új társadalmi fordulatot létrehozzák. (A középparasztnak és az értelmiséginek már van tulajdona, ezért ingadozik, a tőkés és a földbirtokos kulák pedig ellenség, mert ők a vagyonuk miatt a kizsákmányoló rendszer fenntartásában érdekeltek.) A gond az, hogy a proletároknak és zselléreknek eszük ágában sincs forradalmat csinálni, szegények nem tudják, hogy mi volna történelmileg a dolguk, ezért kell az élcsapat, aki ezt tudatja velük. Ezek a kommunista párttagok. Az ő feladatuk, hogy öntudatra ébresszék a proletariátust, magyarul fellázítsák, hogy fegyvert ragadjon és erőszakosan megváltoztassa a fennálló rendszert. A rendszer ugyanis nem fog önmagától változni, hiszen ellenérdekelt, az uralkodó osztályok fenn akarják tartani kiváltságos helyzetüket – ami részben igaz is. Csakhogy a proletárok egy része inkább szeretne feljebb kapaszkodni a ranglétrán és jobb társadalmi helyzetet kiharcolni magának, nem erőszakkal, hanem szorgalommal és tanulással. Sok hatalom pedig – felismerve a változások idejét – valamiféle felemelkedési lehetőséget is biztosít ehhez. (Még a feudalizmusban - ahol a születési jog eleve sok mindent eldöntött - voltak csatornák a felemelkedésre: az egyház és a hadsereg, ahol tehetséggel, szorgalommal lehetett valamennyire érvényesülni.) Robbanás (forradalom) közeli helyzet éppen ott alakult ki, ahol a felemelkedni akaró és képes embereket tömegesen gátolta meg az a hatalmi elit, amely éppen kiváltságai miatt kényelmesedett el, és képtelen volt a változásokhoz való alkalmazkodásra. (Ezt ismerte fel Lenin, aki a „leggyengébb láncszem” elvével járult hozzá a marxizmushoz. Marx ugyanis úgy gondolta, hogy a legerőteljesebb kapitalista országokban fog először kitörni a forradalom - az ő idejében ez Anglia volt -, Lenin pedig azt, hogy a leggyengébben, ahogyan a lánc is a leggyengébb szemnél szakad el, ez volt Oroszország.) A kommunisták deklarált célja tehát a lázítás volt, mégpedig a fegyveres erőszakra. Nem csoda, hogy mindenhol üldözték őket. Ezért, és nem az igazságukért.

Marx követői Sztálintól Maóig bizony nem elhajlók voltak, hanem megvalósítók, akiknek sikerült az egyenlőség nevében erőszakosan magukhoz ragadni a hatalmat, és azután bele is szerettek. A hatalomba is, az erőszakba is. A proletárok diktatúrájából egy-egy proli vagy paraszt rémuralma maradt, míg olyan elviselhetetlen nem lett a rendszer, hogy fellázadtak ellene. Így lett „a végső harcból”, újabb forradalmak táptalaja. És kiderült, hogy a forradalmak nem az osztályharcról szólnak, hanem a rossz kormányzásról, arról, ha az állam egy elavult, vagy egy beteg ideológia mentén működik, és nem hagyja boldogulni a polgárait. Ezt fogalmazza meg tű pontosan az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat:

„Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált Kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a Célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új Védelmezőkről gondoskodjék.”

Marx sok mindenben jogosan kritizálta kora kapitalizmusát, de a diagnózisa alapvetően rossz volt, és még rosszabb a terápia, amit ajánlott. A beteg sok, súlyos és felesleges szenvedés után múlt ki.

Azt pedig tudjuk, hogy a lincselésekért és gyilkosságokért (akár a komisszárok követték el, akár bíróságok útján, a jog látszatát fenntartva) a felbujtót is felelőssé kell tenni. A sok millió kegyetlenül legyilkolt, kényszermunkára hurcolt, bebörtönzött, megkínzott és lelkileg megnyomorított emberért pedig ez esetben Karl Marx felel, mint felbujtó.

Ezt Juncker úrnak sem érdemes elfelednie, még akkor sem, ha a globalizálódó kapitalizmus ma legalább ugyanannyi kritikát érdemel, mint Marx korában.