Hosszadalmas és fordulatokban gazdag látogatást tett hazánkban Izrael miniszterelnöke. A fordulatok nem csak ezt a három napot jellemezték, hanem az előtte levő időszakot is. Magyarországon a nacionalizmus és a katolicizmus előretörésével mindig megerősödnek az antiszemita hangok is, mivel mindkét izmus múltja bővelkedik a zsidók elleni kirohanásokban és tettleges atrocitásokban.
A magát még saját tankönyveiben is a Római Birodalom utódjának tekintő katolicizmus alkotta meg a „bolyongó”, hazátlan zsidó képzetét, aki a Krisztuson elkövetett gyilkosság „egyetlen” és „igazi” felelőse. Bár Jézust a birodalmat képviselő Pilátus ítélte végül halálra és római katonák korbácsolták meg, feszítették keresztre és döfték át, a teológiai antiszemitizmus szerint az igazi „felbujtók” a zsidók voltak, akik – ha nem akarnak keresztény hitre térni – nem lehetnek mások, csakis az istenkáromló főpapok szellemi örökösei (ahogy a katolikus „klérus” – a szó örököst jelent - az apostoloké). És akkor még ott van az áruló Júdás, héber nevén Jehuda, vagyis Júda, mely szóból a zsidó név elszármazott. A vallásukhoz hű zsidók megalázása, jogfosztása és üldözése a középkori „kereszténység” kedvenc időtöltései közé tartozott, ahogyan remek bűnbaknak bizonyultak járványok, ínségek, háborúk és bárminő nehézségek idején.
A pápákat a nacionalista Olaszország fosztotta meg birtokaiktól (szorította vissza földrajzilag a Vatikán területére), de - a zsidók emancipációját is magával hozó - modernizáció, a feudalizmus felbomlása fosztotta meg világi hatalmuktól (állam és vallás szétválása). Bár e hatalomért azóta is elkeseredett utóvédharcokat folytatnak. A pápák ugyanolyan hévvel támadták a liberális eszméket és értékeket, mint manapság a melegek jogait szokás. Csak akkor még a vallásszabadságot nevezték a közömbösség posványának, vagy a világi anyakönyvezésen, a nők szavazati jogának gondolatán hördültek fel, és kiáltottak „üldözést”. A modernizációt szokás volt zsidó dolognak beállítani, amely rombolja a „hagyományos” értékeket (család, egyház, hagyományok, nemzeti összetartozás stb.) és persze abból fakad, hogy a zsidók „hazátlanok”, ezért ezek nekik nem fontosak. De a zsidók művének tekintették a bolsevizmust is, melyet a zsidó Marx talált ki és - bár se Lenin, se Sztálin nem voltak zsidók - a kommunista vezetésben számos zsidó is feltűnt, akik az „ateista métely” terjesztői voltak. És persze csak azért akarták a proletár internacionalizmust erőltetni, mert maguk „hazátlanok”. A háború utáni Magyarországon a püspöki konferencia teljes mértékben azonosította a szovjet megszállókkal kollaboráló kommunista pártot a zsidósággal, és az egyházi szervezetek elleni támadást lényegében a zsidók bosszújaként kezelte. A rendszerváltás után ez a narratíva újra és újra előkerült. S miután az európai unió az alkotmányába nem tette bele a „kereszténységet”, a Vatikán elérkezettnek látta az időt egy új politikai offenzíva megnyitására, melyhez korábbi szövetségesei mellett elsősorban a katolikus többségű új tagállamok (Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Horvátország) nacionalistáit tudja felhasználni.
A nemzetállamok hajnalán a hagyományos kereszténység mellett a szabadkőművesség volt még meghatározó „vallás”. E szerint Isten megalkotta a világot, megszabta a törvényeket és most már az emberre bízta, hogy megismervén őket, kormányozza a teremtést. A mű forog, az Alkotó pihen. A rendiség alapja az a meggyőződés volt, hogy ez az isteni akarat. Az uralkodó Isten akaratából uralkodik, ellene lázadni egyet jelent az Isten elleni lázadással. A res publikáért folytatott küzdelem ezért szükségszerűen vallás ellenes éllel is rendelkezett, hiszen a klérus az uralkodók támogatója volt, nem utolsós sorban azok „kegyeiből” uralkodhatott maga is (bár ezt éppen fordítva gondolta.)
A nép uralmához, a „köztársasághoz” azonban kellett egy nép, akié a hatalom. (Ezért lett a Palesztinában élő arabokból is palesztin „nép”, mert ha nincs nép, nincs kinek államot követelni.) A nép egy nyelv, egy kultúra befolyása alatt áll, de szüksége van történelmi legitimációra is. (Minél ifjabb a nemzet, annál régebbi történelmet igyekszik kreálni magának.) A nemzettudatot meg kell tölteni tartalommal, „vallásra”, nemzeti mítoszokra van szükség, melyeket nem csak a pogány régmúltból lehet meríteni, hanem a „nemzet” történelmében meghatározó szerepet játszó vallásokból. (Ezért rivalizálnak a sámánok és a papok, a rovásírás és a körmenet, István és Koppány.) A nemzetállamok létrejöttével az eredetileg „khatolikosz” (egyetemes) egyház is váltott, és ezúttal a nacionalizmust támogatta, mivel a hatalom közelében akart maradni. Egyetemesből nemzeti egyházzá, népegyházzá avanzsált, vagyis az egyedül üdvözítő státuszból, ez egész nemzet vallásának a címére pályázik. Emiatt a nacionalizmus és a népegyház – ha nem is olyan erősen, de – ugyanúgy összefonódik a hatalomban, ahogyan a feudalizmus idején a trón és az oltár. A román nacionalisták ezért szórták tele az országot bizánci templomokkal, ahogyan az ukrán vagy orosz nacionalizmus fellángolása is mindig az ortodox egyházaknak nyújtott elvtelen és túlzó támogatásokat hoz magával. Indiában most a nacionalisták mindenhol a hindu vallást erőltetik (az igazi indiai hazafi csak hindu lehet, vagy, ahogy Funes-Jákob rabbi mondaná: az Isten is fehér, francia és katolikus, mint mindenki).
A két izmusban egy közös van: a zsidóságot idegen – de legalább is idegengyanús - testnek tekinti. A zsidók vagy antikapitalista bolsevik internacionalisták, vagy tőkés globalista internacionalisták, de a lényeg, hogy „hazátlanok”, ezért vannak összeesküdve a nemzetállam és a nemzeti vallás ellen. Ennek az összeesküvésnek a hite tartja fenn Magyarországon is a jelenlegi rendszert, hiszen csak Orbán (és persze Putyin, ja, meg Irán) az egyetlen, aki szembe mer szállni a hazátlan (zsidó) internacionalistákkal, azzal a bizonyos titokzatos háttérhatalommal, amely Sorost is csak felhasználja, mint tudjuk.
És akkor most érkezik Netánjáhú, a zsidó nacionalista.
Nem is csoda, hogy összezavarodik itt még az is, aki eddig tisztán látott! Eddig a magyar nacionalisták szemében a „háttérhatalom” előretolt helyőrsége volt Izrael, a „kis sátán” (az USA a nagy). A zsidó „hódítók” bánásmódja a palesztin „őslakosokkal” azt vetítette előre, ahogyan a cionista zsidó-világuralom idején bánni akarnak majd a nemzetekkel. Most meg a cionista és a nacionalista egymás tenyeréből esznek! Horthy, úgy kiváló államférfi, hogy bűnös népirtásban. Bűncselekményt követett el akkor, amikor nem védte meg zsidó polgárait. A szűzies, „Gábriel arkangyal” magyar állam kollaborált az őt megerőszakoló nácikkal. (Szóval úgy erőszakolták meg, hogy ő is akarta.) Semjén Zsolt azzal az iráni atomiparral akar együttműködni, melyet Netánjáhú Izraelre és a világra leselkedő legnagyobb veszélyként tart számon. Nem csoda, hogy erre még a MAZSIHISZ sem tud gombot varrni. Orbán Viktor váratlanul bátor kijelentéseit a magyar állam szerepéről és bűnéről a holocaustban, némileg relativizálja, hogy a miniszetrelnök úr, akár 180 fokkal is irányt tud váltani. Liberális világpolgárból konzervatív nacionalista lesz. A paksi bővítésről tárgyalni az oroszokkal 10 éve még hazaárulás volt, ma hazaszeretet. Ruszkik haza, ruszkik vissza. Végül is az idők változnak.
De a legnagyobb gáz, hogy míg Netánjáhú valóságosan Izrael létére és a zsidók életére törő erőkkel vív harcot, a NER harca a „hattérhatalom”, a „liberalizmus”, a „kommunisták” meg „Brüsszel” ellen, képzelt háború. Nem valóságos fenyegetés. Sőt mi több, csak ürügy arra, hogy a háborúhoz illő intézkedéseket „önvédelemnek” lehessen feltüntetni. A banánköztársaságokra jellemző törvényeket, lenyúlásokat mind azzal lehet magyarázni, hogy mindez csak a haza érdekében történik, ez csak a kíméletlen, öldöklő harc része. Ők hazaárulásból lopnak, mi hazaszeretetből.
Bár lehet közösen szidni az Eu-t, Netánjáhú jogosan nehezményezi, hogy az unió csak vele szemben támaszt politikai követelményeket az együttműködés fejében. A palesztinokat gond nélkül pénzeli, holott eddig semmilyen ígéretüket sem tartották be maradéktalanul, viszont egy olyan rendszert működtetnek, melyben a felzárkózásra szánt pénzek mindenféle célt szolgálnak, csak a felzárkózást nem. Mi viszont az Eu pénzén szidjuk Brüsszelt azért, mert nem folytatják a kíméletlen elzárkózásnak ugyanazt a politikáját, mint mi, hanem „illegális bevándorlókkal” akarják elárasztani Magyarországot, mer’ Soros már olyan régen nevetett egy jót. Amiből persze egy szó sem igaz. Itt mi viselkedünk úgy, mint a palesztinok odaát. Mi vagyunk Európa palesztinjai.
Nézve a két kiváló miniszterelnököt, a Macskajaj egy jelenete jutott az eszembe, mert e három nap oly szürreális volt, mint egy Kusturica-film: it iz dö begining of e bjutifúl frendsip. Csak tartok tőle, hogy nem lesz tartós.