Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

Hol kezdődik egy holocaust?

2017. április 24. - görbiczt

Beszélgetvén hívő és nem hívő embertársaimmal, meglepve tapasztalom, hogy a még viszonylag tájékozottak is azt hiszik, hogy a holocaust a német megszállással kezdődött és éppen ezért elkerülhetetlen volt. Ma, amikor 10 órakor a világ zsidósága, történelme egyik legnagyobb tragédiájára emlékezik, talán érdemes végiggondolni az utat is, amely ahhoz vezetett, hogy magyar állampolgárok százezreit a saját államuk megfosztott a jogaiktól, majd az életüktől.

Minden háború, népirtás, mészárlás és más ember által ember ellen elkövetett szörnyűség a beszéddel, az ideológiával kezdődik. Jakab azt írja: a nyelv a fékezhetetlen gonosz, kicsiny tűz, amely azután hatalmas erdőket képes felgyújtani és elpusztítani. A Jelenések könyvében sem véletlen sorrendben vágtatatnak elő a pusztítás apokaliptikus lovasai. Az első a „fehér nyilas” az ideológia, amit vérszínű lován a háború követ, azután fekete lovon az éhínség, majd holtsápadt lován maga a pokol, a lázadás, fosztogatás, járvány és az anarchia minden velejárója.

Mióta világ a világ, mindig ez a forgatókönyv. Az öldöklés beszéddel kezdődik. Ideológiákkal, megbélyegzéssel, bűnbakképzéssel. A tankok előtt hazug tanok készítik az utat.

A zsidók első nagy holocaustja az európai pestisjárványhoz köthető. A csapás olyan súlyos volt, hogy Európa szinte minden nagyvárosában található emlékműve. A halálos járvány érthetetlensége, a rettegés és a tehetetlenség magyarázatért és bosszúért kiáltott. Önostorozó vallásos fanatikusok járták és terrorizálták a vidéket (flagellánsok), akik azután a Bibliától már messzire elszakadt államegyház „jó” hagyományainak megfelelően a zsidókban találták meg minden baj forrását, és addig kínozták őket, amíg némelyek félholtan már „bevallották”, hogy ők a kútmérgezők. És elszabadult a pokol. A kétségbe esett emberek ezrével mészárolták és égették meg elevenen a köztük élő zsidó honfitársaikat, hogy így szolgáltassanak „igazságot” saját szenvedéseikért. Hiába tudjuk azóta, hogy a betegséget nem kútmérgezés, hanem a rágcsálókban szaporodó vírus okozta, az ideológia megmaradt, és időnként – más és más köntösben – újra fellángolt. A híres tiszaeszlári per során egy egész ország volt meggyőződve arról, hogy a Tiszába esett kislányt zsidók rabolták el, áldozatul titkos szertartásaikhoz.
Azután jött az első ipari forradalom, ami teljesen átalakította az életet. A polgárosodás, amely Magyarországon mind a régi rendek, mind az „egyház” részéről igen nagy ellenállásba ütközött. A modernizáció, melynek sok zsidó éllovasa az emberekben azt a benyomást keltette, hogy ez valami „keresztényietlen” dolog.
Azután a lángoló nacionalizmusok vérbe borították az első világháborúban Európát, értelmetlen és céltalan szenvedést zúdítva mindenkire. Nagyon sok vallásos zsidó és más nép menekült Ukrajna területéről Magyarországra. Ez ugyanolyan menekültgyűlöletet váltott ki itthon, mint a mostani hullám. Pedig ezek az emberek is a háború elől menekültek és ráadásul a monarchia saját alattvalói voltak.
A háború utáni zűrzavaros korszak két nagy paranoiával terhelte a magyar közéletet, az egyik a „trianoni trauma” volt, a másik a bolsevik veszedelem, amely a „tanácsköztársaság” formájában itthon is dühöngött, de a vörös terror országával, a Szovjetunióval közös határunk is volt. A szovjetek pedig szuronyaik hátán szerették volna a proletár forradalmat az egész világra exportálni, és a nyugati munkásmozgalmakban partnerekre is találtak, mind az ideológiában, mind a felforgatásban.
Ebben a traumatizált légkörben erősödött fel az antiszemitizmus, az a meggyőződés, hogy a zsidók tehetnek mindenről. A frusztrált embernek jólesik valakin kitölteni a mérgét. De ha a dolgok túl bonyolultak, akkor egyszerűsíteni kell rajtuk, és ha túl elvontak, akkor meg kell őket személyesíteni. Egyszerűbb a zsidókat gyűlölni és őket felelőssé tenni a világ bajáért, mint szembe nézni azzal, hogy a tudományos és technikai vívmányok, a feudalizmus és ezzel a régi „rend” felbomlása, a háborús válságok, az elszegényedett tömegek problémáira megoldást kellene találni. A magyar válasz akkor is, és most is az, hogy dugjuk a fejünket a homokba, maradjon minden a régiben, ne változzon lehetőleg semmi! Ne kelljen alkalmazkodni, se szembenézni, se válaszokat találni, inkább mondjuk azt, hogy a „tudjukkik” tehetnek mindenről, és ha őket sikerül legyőzni, minden újra szép és jó lesz, visszakapjuk a régi életünket.

Ezért bizony feleim, a holocaustok a konyhában kezdődnek, a zsidók és mások szidásával, emberek megbélyegzésével, akiknek az egyetlen és igazi nagy bűnük, hogy annak születtek, aminek. Az iskolákban, munkahelyeken, kocsmákban és kávézókban folytatódnak, míg utat nem találnak a hatalomba. Mennyire utáljuk, amikor ugyanezt tapasztalajuk mondjuk a külhoni magyarokkal szemben, hogy megbélyegzik, diszkriminálják, megverik, meggyanúsítják őket csak azért, mert „idegenek”! De az sem szebb, ha mi csináljuk ugyanezt másokkal. Jézus Krisztus pedig nem tenne ilyet senkivel sem, ő éppen az ellenkezőjét tette, szóba állt a megbélyegzett szamaritánusokkal és a kirekesztettek vámszedőkkel is. Utolsó leheletével pedig üdvösséget kínált egy rablógyilkosnak a jobbján. Amikor azonban a „keresztény” és a „,magyar” valójába „nem zsidó”-t jelent, annak Krisztushoz már semmi köze. Ez a „kereszténység” csak fügefalevél a romlott emberen, a káinokon.

A káinoknak pedig kellenek szószólók. Bujtogató főpapok, királybéizabellák, maczóágik, csurkapisták, torgyánjóskák, bayerzsoltik és hasonlók, akik képesek a haragot és a frusztrációt fókuszálni. És kellenek saulok, akik a hatalom megtartása érdekében semmitől sem riadnak vissza, és kellenek edomita doégok, akik a pogromokat készségesen végrehajtják némi személyes előnyért, meg zifeusok, akik beárulják a felebarátaikat, hogy őket békén hagyják.
Bizony a holocaust nem bakancsokkal és marhavagonokkal kezdődik, az már csak a vége. A holocaust a gyáva önféltéssel és azután a megbélyegző, gyilkos beszéddel kezdődik. Az önző kecskék mekegésével, a zsákmányt szimatoló  farkasok üvöltésével és a hataloméhes birodalmi fenevadak ordításával. Az „igazság fehér lovasának” tűnő hazugságokkal, a tüzes nyilakkal, melyeket a hit pajzsával kell a hívőknek megoltaniuk. Mert ha ez nem sikerül, akkor a következő lovas már a háború.

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr5212451133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sírjatok 2017.04.25. 18:07:08

"csurkapisták, torgyánjóskák, bayerzsoltik és hasonlók"

Talán csak szőrszálhasogatásnak tűnik, de nem ezek az emberek, sem pedig az ő követőik azok, akik mostanában a teherautókat a tömegekbe vezetik, szórakozók közé géppuskáznak, buszokat robbantanak. Csak így a nagy holokauszt-rettegésben gondoltam megemlítem.

sírjatok 2017.04.25. 18:09:32

"nagyon sok vallásos zsidó és más nép menekült Ukrajna területéről Magyarországra. Ez ugyanolyan menekültgyűlöletet váltott ki itthon, mint a mostani hullám."

Ja-ja, én is láttam a magyar-szír határon a menekülő tömegeket. Istenem ezt a fals vonyítást...

röf 2017.04.25. 18:10:00

Egyetértek.
És?

sírjatok 2017.04.25. 18:25:39

youtu.be/isRnEx4HIzQ

kérdés: itt most vajon a bajerzsótik üvöltözik, hogy "adolf hitler, death to the jews, allah ahbar"?

midnight coder 2017.04.25. 18:48:30

Ami a vicces ebben a kis írásban az az, hogy épp most készülnek a birkák Európába engedni pár tízmillió olyan polgárt, akinek vallásához képest Hitler nácizmusa kedélyes és ártatlan tréfálkozás volt. És fel sem merül bennük, hogy ebből még nagy baj lesz...

Amúgy speciel kis hazánkban nem hurcolták el a zsidókat, egészen az ország megszállásáig. Hitler és Horthy között a konfliktusok legfőbb forrása épp az volt, hogy ez utóbbi nem volt hajlandó a zsidókérdés radikális kezelésére ahogy azt Hitler szerette volna, szemben Pl. szlovák barátainkkal akik még fizettek is Hitleréknek a zsidók elhurcolásáért.

Ejjnye Bejjnye 2017.04.25. 19:06:53

Nos, a sok igazság mellett, meg kellene említeni néhány tényt is, amelyek nem a gyűlöletből, hanem az igazságszeretetből táplálkoznak.
Először is a holokauszt óta, a zsidóság vallást jelent, noha nem az. Anyai ágon jegyzett öröklött genetikai állományt, hogy még csak véletlenül se ejtsük ki a rémületes "f" betűvel kiejtett szót. A zsidóság második világháború idején történt szenvedése ma lehetőséget ad a választott népnek, hogy a tragédia árnyékában megváltoztassa az aktuális nemzetek róluk alkotott képét és fogalmait, és büntesse őket az őket ért veszteség miatt. Sokan nem tudják, hogy a túlélők a mai napig szép összegű nyugdíjat kaptak, kapnak a többszörös kártérítés mellett. Vannak akik szerény díj ellenében ma is "hakniznak" gyülekezetekben az élettörténetükkel mint túlélők, vagy hozzátartozók. Miközben a szociológus társadalom folyamatosan ködösít és vallásnak állítja be az etnikai hovatartozást. Az áldozatok nagy száma azért elgondolkoztató. Ennyi ember gyakorolta akkoriban ezt az egy vallást? Nyilván nem. És most? Hányan vannak? És az élet mely területein élnek, dolgoznak? És ez az a kérdéskör, amely igen érdekes. A holokauszt túlélőivel együtt öregedtek meg és halnak ki azok az emberek, akik még tudják mi az igazság, mert tanúi voltak a kornak, és igazi válaszokkal rendelkeztek. A következő nemzedékek - hála a profi propaganda és ferdített oktatásnak - már kevesebb információval gazdálkodnak.
A blog írója keresztény. Biztos tudja, hogy ma, az egyházak vezetői (papság), tényleg papság. A választott nép fiai. A léviták is jelen vannak. Jól felosztott piac ez. De érdekes, hogy a nem keresztény vallások európai, és tengeren túli képviselői is azok. Hogy az Krisna tudatú, buddhista, vagy valamely ezoterikus irányvonal, az mindegy. A követők régen és most is eltartják a papságot. Ez volt mindig is a cél. Egyfajta vallásnak tekintem a pszichológiát. E vallásnak alapítói, és tanítványai is e szűk körből kerülnek ki. Azonban a pozitív diszkriminációnak komoly haszna is van. A zsidóság olyan mint a méhcsalád. Mindent begyűjtenek, kicsit átalakítják, fogyaszthatóvá teszik. Így élvezni tudjuk az irodalmat, zenét, filmeket, amelyek megkönnyítik a mindennapi élettel történő megbirkózást. Cserébe anyagi javainkat nekik adjuk. És persze fizetünk az ideológiai háttérért, vallási vigaszért, orvosért, hivatali bürokráciáért, jogi és pszichológiai tanácsadásért. Jól működik a rendszer, viszonylag mindenki elégedett, kivéve a banki világ hatalma miatti gikszerekért. Csak hát az igazság, na az jólesne. És az, ha nem emlékeztetnének állandóan egy olyan dologra, amely emlékezés ösztökeként van jelen.

midnight coder 2017.04.25. 19:09:46

@Ejjnye Bejjnye: Azt is tegyük hozzá, hogy azért az első kiválóan dokumentált etnikai alapú népirtást pont a zsidók követték el. Dicső őseik akikre ma is oly büszkék, kicsiben pont azt csinálták mint később Hitlerék. És az egészet le is írták, úgy hívják a könyvet hogy Ószövetség.

szemtanú 2017.04.25. 19:36:22

„A szó a legütősebb kábítószer, amit az emberiség valaha is használt." Rudyard Kipling . Ennyi!

Ejjnye Bejjnye 2017.04.25. 20:41:48

@midnight coder: Ez pontosan így van. Bár a Bhagavad-Gítá Arjunája is gyilkosságra, családirtásra van presszionálva. Ennek a kornak ez volt a menő viselkedéskultúrája. A mostban viszont a hatalom más típusú. Ma a lélek feletti uralom a menő. Kié, kiké a gazdasági hatalom, kitől, kiktől függ az ember megélhetése és egzisztenciája? De az igazi hatalom a gondolkodás, érzelmek, szórakozás, pihenés feletti kontroll és irányítás.

prfact 2017.04.25. 21:00:35

@midnight coder: " épp most készülnek a birkák Európába engedni pár tízmillió olyan polgárt, akinek vallásához képest Hitler nácizmusa kedélyes és ártatlan tréfálkozás volt"

Azt se felejtsük el, hogy ezek az ideológiák és szervezetek nem maguktól jöttek létre, az USA fáradságos munkával, dollármilliókat nem sajnálva építette ki az öngyilkos merénylők bázisát adó terrorszervezeteket anno Afganisztánban.

Ejjnye Bejjnye 2017.04.25. 21:40:42

@prfact: Volt egy régi konfliktushelyzet, ahogy arra midnight coder célzott. Mi van akkor, hogy ha az évezredek óta, önerőből megoldhatatlan harci helyzetet (területfoglalás) az általad említett szakmai segítséggel globális szintre emelték, és a nagyvilág majd megoldja?
süti beállítások módosítása