Veres püspök úr augusztus 20-i kijelentései hullámokat kavartak és újabb am blokk keresztényellenes kirohanásokhoz vezettek, ezért talán érdemes szétegyelni a dolgokat.
Amiért Veres püspök úr kijelentéseit joggal támadni lehet az három dolog.
Az első az arrogancia, mellyel a katolikus egyház életidegen elveit, és fura erkölcseit kéri számon egy állami programon. Hogy azt képzeli, az államnak kutya kötelessége volna a katolikus elveket törvénybe foglalnia. Mintha még a cezaropápizmus idején élnénk, amikor a magasabb erkölcsi küldetésben járó „egyház” felügyelte és utasította az alacsonyabb erkölcsöt képviselő államot.
A baj azzal a katolikus elképzeléssel van, miszerint a közjó akkor virágozna fel igazán, ha az egyház útmutatásai szerint rendeznék be az államot és hoznának törvényeket. Volt ilyen időszak Európa történelmében, sötét középkornak hívják. Semmivel sem volt jobb vagy szentebb, mint a szaudi muszlim elnyomás, vagy bizonyos pontokon akár (lásd inkvizíció), mint maga az ISIS. A katolikus féle „teokrácia” sem hozott jobbat és szebbet az emberiségnek, csak bajt. A többi felekezet sem járt jobban egészen a puritánok alkoholtilalmáig bezárólag, ahol pedig nem egy saját felsőbbrendű küldetésében hívő kisebbség kényszerítette rá az állam eszközeivel a többségre az akaratát, hanem a demokrácia rendje és módja szerint szerezték meg a társadalom többségének a támogatását. De úgy tűnik, maga az Örökkévaló sem akarja azokat a rendszereket, melyek az embereket kiskorúnak tekintik, és megfosztják a szabadságuktól, akár attól is, hogy vétkezzenek. Valamiért Isten is hagyta, hogy az első emberpár vétekbe essen, pedig bizonyára meg lett volna a hatalma, hogy levágja a kezüket, mielőtt a tiltott fa gyümölcséhez nyúlnak. Az erkölcsnek ugyanis az adja meg az igazi belső értékét, hogy tehetnénk mást, de nem azt választjuk. S főleg nincs köze ennek a felfogásnak az új szövetséghez, hiszen Jézus nem csak a Sátánt utasította vissza, amikor a világi hatalmat felkínálta neki, hanem azt is, hogy királlyá tegyék a galileaiak. „Az én királyságom, nem ebből a világból való” – mondá az Úr.
Veres püspök a katolikus klérus vaskalapos részének véleményét fogalmazta meg, amely valóban azt hiszi, hogy kiválasztotta őket az Isten arra, hogy atyáskodjanak mindenki felett. Ők rendkívül veszélyesek a hatalom közelében, mivel Ágoston óta meggyőződésük, hogy az állam „kardját” is forgathatják az „anyaszentegyházuk” védelmében: parancsolhatnak, büntethetnek, sőt még gyilkolhatnak is – persze csakis halhatatlan lelkünk érdekében, melynek felvigyázói. Ezek – ha tehetnék – simán meggyújtanák ma is a máglyát vélt vagy valós ellenségeik alatt. Most pedig veszélyesen közel kerültek a hatalomhoz, amely nem győzi őket pénzzel és intézményekkel kistafírungozni – persze az adófizetőkéből, hiszen az államnak nincs pénze, csak az, amit tőlünk beszed és újra eloszt. A katolicizmus ebbéli gátlástalanságára példa, hogy Franko spanyol diktatúrája idején több százezer gyermeket vettek el apácák a szüleiktől (mivel azok baloldaliak voltak, azt hazudván nekik, hogy a gyermek a születés után meghalt) és adtak örökbe rendszerhű családoknak. S így tettek Argentínában, Chilében és más katolikus országokban is. (Lásd még Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc történetét.)
Viszont.
Nem minden katolikus ilyen, még a kléruson belül sem, pláne lejjebb. Veres püspöknek pedig joga van a saját felekezeti körén belül olyan erkölcsi elveket hirdetni, amilyeneket akar mindaddig, amíg az nem sérti az emberek alapvető alkotmányos és emberi jogait. Körön belül pedig, aki akarja, követheti ezeket az elveket. De körön kívül nincs joga számon kérni senkit. (Ahogyan szeretett evangéliumi testvéreimnek sincs joguk a kívülálló „pogányokon” számon kérni a saját erkölcsi nézeteiket, miként írva áll: avagy nem a belülvalókról tesztek ítéletet? 1Kor,5,12)
A másik, amiért jogos elverni a port a püspök úron, azok éppen azok az elvek, melyeket ő sértve érez. A katolikus tanítás, de főleg a tradíció borzalmasan eltorzult, ami a szexualitást illeti. Az hagyján, hogy a papokat nőtlenségre kényszerítik, melynek súlyos következményei mindenki számára nyilvánvalóak – kivéve a vaskalapos klérust. Az ausztrál pedofil ügyek kapcsán készült felmérés szerint, az ottani papok 50%-a aktív szexuálisan és ennek csak nem a fele homoszexuális aktivitás. (A homoszexualitást ugyanis egyes katolikus körökben „kiválasztottságnak” tekintik a papi hivatásra – úgyse nősül -, ezért a népesség átlagát messze meghaladó ez az arány. Ez elől szökött meg pl. Savoya Jenő, mert ő mégis inkább hadvezér akart lenni.) „Szűz” Mária kultusza is rátesz egy lapáttal, hiszen a Biblia csak annyit állít, hogy Mária Jézus megfoganásakor szűz volt és bár József feleségül vette, nem éltek nemi életet Jézus megszületéséig. (Utána azonban vígan nemzettek még vagy féltucat lurkót). A katolicizmusban azonban annyira felmagasztalták Máriát és vele a szüzességet, hogy azt állították: Mária örökké szűz maradt, Jézus születése után is. (Ez a szűz és az anya paradoxona.) Mária kultuszának népszerűsége természetesen azt eredményezte, hogy sok kegyes asszony akarta a házasságban is követni Mária állítólagos példáját és nem nagyon tett férje kedvére – holott ezt a Biblia kifejezetten nem ajánlja. Aki megházasodik, nem „ura” a maga testének, házas életet kell élnie (1Kor7,4). Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a klérus a családtervezést is elutasítja (a naptár módszer kivételével) és véteknek tartja, ha a házas felek pusztán az örömszerzés okán hálnak együtt (amit a Biblia viszont kifejezetten tanít), gyakorlatilag egy élhetetlen házasságot kapunk, ha valaki szorosan követni akarja egyháza útmutatását. (Ferenc pápa kegyesen engedélyezte, hogy az AIDS sújtotta területeken, használhassanak a hívek óvszert. Ez ki is váltotta a konzervatívok nemtetszését. A média pedig hangosan tapsikolt, holott csak egy abnormális dolgot számoltak fel és azt is késve és csak félig.) És akkor még nem szóltunk az aszketizmusról, amely a böjt és egyéb önmegtartóztatás felett, a test további gyötrését is helyeselte (lásd. pl. Szent Margit). Ezeket a Biblia nemes egyszerűséggel „démonok tanításának” nevezi (1Tim4,1-3). Hasonlóan, azt állítani, hogy a „mag elvesztegetése”, miként Onán tette (1M38,9), vagy a lombikban (valójában Petri csészében) való foganás vétek a természeti törvények ellen, mind a Biblia tanításával, mind a józan ésszel ellenkezik.
Viszont.
Az élet szentségének bibliai elve kiterjed a magzatokra is. A világi felfogás az anya saját testével való önrendelkezési jogát helyezi szembe a magzatnak az élethez való jogával. A legtöbb keresztény felekezet viszont elfogadja, hogy az élet a fogantatással kezdődik, míg vannak némelyek, akik úgy gondolják, hogy egy darab osztódó szövet se tudattal, se érzelmekkel nem rendelkezik és az élet kezdetét kicsit későbbre, de még az anyaméhbe teszik. (A haszidok a 40. naptól tekintik az embriót embernek, mivel akkortól van állítólag vére, ami a testi élet szinonímája az ószövetségben 3M17,11.) A lombikbébi program során embriókat hoznak létre és pusztítanak el, ami egyes keresztény felekezetek számára (így a katolikusok számára is) elfogadhatatlan, a gyilkossággal (egy ártatlan élet kioltásával) egyenértékű. Éppen ezért a lelkészeknek fokozott figyelemmel kell eljárniuk, ha egy gyermektelen pár ehhez az eljáráshoz folyamodik, nem is szólva a kezelések mellékhatásairól és következményeiről. Én magam is mindenkinek inkább az örökbefogadást ajánlom, de soha nem jutna eszembe bárkit bűnösnek vagy gonosznak gondolni, vagy mondani azért, mert saját gyermeket akar. Ez a pár döntése, amit legjobb lelkiismeretük szerint, nekik kell meghozniuk. Mert mindenki az ő „Urának áll vagy bukik” és mindenki „magáról ad számot” az Istennek (Rm14).
A harmadik dolog, ami tévedés a püspök úr nyilatkozatában, az az önsorsrontásra való hivatkozás. Mostanság divatos Európa bajait azzal összefüggésbe hozni, hogy elfordultak a „kereszténységtől”, ami alatt azt kell érteni, hogy az egykori egyedül üdvözítő és államegyházak intézményeinek befolyása és hatalma visszaszorulóban van már vagy két évszázada, mióta Napóleon fogságba ejtette a pápát, és a feudalizmust (és vele a kegyúri rendszert) szerte Európában a polgári demokráciák váltották fel. Az ősbűn, és a casus belli az volt, hogy a kereszténységre való utalást kihagyták az Európai Unió „alkotmányából”. A Vatikán azóta kevésbé látványos, ám de igen erőteljes kampányt folytat ez ellen, felhasználva olyan országok kormányait, mint Magyarország és Lengyelország. S bár kétségtelen, hogy Európa nem lenne az, ami, a kereszténység nélkül, és ennek figyelmen kívül hagyása a nyilvánvaló tagadása, mégis azt gondolni, hogy Isten a mennyből kénköves esőt hullat ránk emiatt és bankválságokkal, migránsokkal meg más egyéb módon büntet: a középkort idéző babona. A bűn és a bűnhődés nem így működik, pláne nem az újszövetségben. De ez már egy másik írás tárgya.