Annak ellenére, hogy a Szent Szellem keresztség fogalma már több mint 100 éve jól ismert az egyházban (akár azért, mert vallják, akár azért, mert elutasítják), rengeteg kérdés érkezik ezzel kapcsolatban. Ezeknek a cikkeknek az a célja, hogy tisztázzuk, melyek a bibliai tények és melyek a keresztség e fogalma körül kialakult nézetek és vélemények.
Az első tisztázandó dolog, hogy „Szellem” alatt az istenség harmadik személyét, a Szent Szellemet értjük. A biblia világos és következetes különbséget tesz lélek és szellem között, e két dolog egymással nem felcserélhető és nem ugyanazt jelenti.
A „szellem” az éltető princípium, Isten élő lehelete, amely minden élet alapja és feltétele. Az élőlények teste élettelen volt, amíg Isten szelleme éltre nem keltette őket (Jak 2,26). Amikor a test alkalmatlanná válik arra, hogy tovább funkcionáljon, akkor a szellem elhagyja a testet (Prédikátor 12,7); Ha Isten visszavonná éltető szellemét, a teremtményei meghalnának (Zsolt 104,29). Az élőlények szelleme Isten lehelete, a Szent Szellemből származik és oda tér vissza. A mennyei lények világa a „szellemek” világa. Isten maga is „szellem”, mivel mennyei lény.
A lélek a teremtmények sajátja, nincs közös lélek, csak egyedi – szemben azzal, hogy minden elő szelleme Isten Szelleméből származik, ilyen közös lélekről nem beszél az Ige. A lélek ezért a teremtmények – ezen belül különösen az ember - legegyénibb sajátja. A lelkek egymásra hatása a „lelkek világa”, de ez nem objektív létező, nem olyan valóság, mint a szellemek világa. A lélek érzékeli és dolgozza fel a test és a szellem jelzéseit. A szellemi érzékelés „szerve” a lélekben a lelkiismeret, de a test öt érzékszervének üzeneteit is a lélek dolgozza fel és értelmezi. Ennek eredményei az érzések, a gondolatok, melyek a lelket döntésekre ösztönzik (akarat). A lélek folyamatosan fejlődik és változik az életünk során szerzett észlelések és tapasztalatok nyomán. A lélek az ember fő jellemzője, ezért a Biblia gyakran az ember szinonimájaként is használja. Például: Minden lélek (azaz ember) dicsérje az Urat! Vagy: 3000 lélek = 3000 ember (ApCsel 2,41). Az állatoknak is van lelke és szelleme, bár ezek az emberéhez képest nagyon korlátozottak, mert egyedül az ember teremtetett Isten „képére és hasonlatosságára”. A legfőbb különbség, hogy az állatok nem rendelkeznek „bölcsességgel”, vagyis „oktalanok”, nincs képzeletük, nem terveznek, nem kreatívak, nem képesek művészi módon kifejezni magukat, és nem látnak előre.
Az Írás a növények kapcsán se lélekről, se szellemről nem beszél.
Mivel ilyen alapvető különbség van a lélek és a szellem között. Ezért a keresztény szakzsargonban már meghonosodott Szentlélek kifejezés helyett, Szent Szellemről (vagy röviden „a Szellemről”) fogok beszélni, de e kettő ugyanaz.
A Szellembe „merülésről” (ami a keresztségre használt „baptidzo” alapvető jelentése: bemerít, eláraszt) először Keresztelő János beszél. Egyik üzenete így hangzott:
„Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szent Szellemmel és tűzzel keresztel titeket.” (Mt3,11)
A szószerinti fordítás így hangzana:
„Én vízbe merítelek titeket a megtérésre… Ő Szent Szellembe és tűzbe merít majd titeket.”
Más szavakkal: János azt a kijelentést kapta, hogy a Messiás - akinek ő az előhírnöke és útkészítője - úgy fogja az istenfélő hívőket Szellembe és tűzbe meríteni, ahogyan János meríti őket vízbe.
Jézus erre az ígéretre hivatkozik, amikor mennybevitele előtt ezt az utasítást adta a tanítványainak: (ApCsel 1,5)
„Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szent Szellemmel kereszteltettek meg.”
Maga Péter apostol is a János által tett ígéretre hivatkozott akkor, amikor számon kérték rajta a pogány római centúrio, Kornéliusz, házába történt eseményeket (ApCsel 11,15-17):
Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni.
Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az ÚR Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent?
Isten az ígéretet először nem Jánoson keresztül adta, János csak konkretizálta: nem sokára megjelenik a Messiás, aki nem csak bűnbocsánatot ad, hanem teljesen újjá tesz mindet, mert minden ígéretnek Ő a beteljesítője, vagy Ő rá a pecsét, az Igen és Ámen.
Az ószövetségi ígéretekből a két legfontosabb Joel és Ezékiel prófétától hangzott el.
Péter Joel próféciáját idézi majd pünkösdkor (Joel 3,1-2)
Azután kitöltöm majd Szellememet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.
Még a szolgákra és szolgálólányokra is kitöltöm Szellememet abban az időben.
Ezékiel pedig az új szövetség megkötésére nézve prófétálta: (36,27)
Szellememet adom belétek, és azt teszem, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.
Keresztelő Jánoson keresztül tehát Isten nem új ígéretet adott, csak konkretizálta mindazt, amit korábban már hirdetett, megígért.
Azonban az ígéret fontosságát és jelentőségét kiemeli az a tény, hogy Jézus közvetlenül a feltámadása után ennek az ígéretnek a beteljesítésére hívja fel a figyelmet, és miután elfoglalta méltó helyét a hatalom jobbján, első intézkedése az, hogy a „megígért Szent Szellemet kitöltötte” (Ap2,33).
Mielőtt azonban megnéznénk ennek az ígéretnek a beteljesedéseit (zsidókon és nem zsidókon), érdemes egy kicsit elmélkedni azon, hogy mit jelent a „keresztség”, azaz, a bemerítés.
