Görbicz Tamás

Irándúsítás

2019. november 05. - gorbiczgy

A Közel-keleti híreket Trump legutóbbi hátraarca uralja, amelyet Szíriában hajtott végre, előre látható következményekkel. (Ezekről korábban itt írtam.) A közös kurd-amerikai járőrök helyét az eddig viszonylag stabil kurd-régióban a török-orosz és szír-orosz járőrök vették át, ami szimbolikusan is mindent elmond a helyzet hírtelen és drasztikus változásáról. „Amit hat év alatt felépítettünk, azt hat nap alatt lerombolták” – nyilatkozta rezignáltan egy kurd illetékes. A hátraarcból a törökök, Aszad kegyetlen rezsimje és az azt támogató oroszok és irániak profitáltak. Az amerikaiak vesztettek a befolyásukból a régióban, a kurdok újból partizán háborúra kényszerülnek, és ami a legrosszabb, a különböző milíciák elszabadulásával és a háborús cselekmények kiújulásával, a civilekre újabb szenvedések és megpróbáltatások várnak.

Trump döntése még legfontosabb szövetségesei, az amerikai evangéliumi keresztények részéről is heves kritikát váltott ki, nem annyira a civilek vagy a kurdok miatt, ami a felszíni hivatkozás, hanem azért, mert a lépés alapvetően veszélyezteti Izrael biztonságát azzal, hogy erősíti az ősellenség Iránt, közelebb hozza a törököket, és még nagyobb befolyást enged az oroszoknak a szír légtér ellenőrzésére. Izraelnek pedig létérdeke, hogy Irán ne csempészhessen fegyvereket (főleg modern rakétákat) az egyre instabilabb Libanonba, és ne létesíthessen katonai bázisokat Szíriában. Ehhez pedig szükséges az is, hogy ha kell, ezt légicsapásokkal akadályozzák meg, akár a szír légtérben is.  

atom.jpg

Trump részéről csak a döntés időzítése volt váratlan. Már korábban bejelentette, hogy az „America first” szlogenhez hűen, kivonja a csapatait a régióból, mondván: „harcoljon a véráztatta homokon most már más.” Az amerikai vezető elképzelése az, hogy hagyja helyi szövetségeseit (törököket, szaúdiakat, izraelieket) birkózni a saját biztonságukért és érdekeikért, nem kockáztat amerikai életeket és pénzt, éppen ellenkezőleg, ő szeretne hasznot húzni a konfliktusokból. Fizessenek most már mások.

Az új erőegyensúlyért pedig meglehetősen komoly és veszélyes küzdelem folyik, ami könnyen eszkalálódhat.

A legerősebb katonai hatalom a térségben Törökország, azután Izrael, majd az oroszok következnek, akik ahhoz nem elég erősek, hogy nyílt háborút vívjanak, de ahhoz igen, hogy erős támogatást és hátországot adjanak valamelyik szereplőnek (ez jelenleg a szír diktátor, Aszad, és áttételesen az Aszadot támogató Irán). Azután következik a perzsa kalifátus, amely fegyveresen ugyan legyőzhető lenne, de az elmúlt évek során folyamatosan terjesztette ki a befolyását a környező országokban. Csak ez utánra rangsorolnám az Olaj-monarchiákat Szaúd-Arábiával az élen, mert bár sok pénz és fegyver felett rendelkeznek, ezek valódi ütőereje elég kérdéses, különösen a szaúdi olajlétesítményeket ért legutóbbi támadás fényében, melyet a high-tech fegyverek nem hogy elhárítani, de észlelni sem tudtak. Ezután jönnek a különféle milíciák a libanoni Hezbollahtól, Al Sadr iraki mahdista harcosain át, a jemeni huszikig bezárólag – ami a siítákat illeti, és a Szabad Szír hadseregtől, a kurdokon át az iszlám állam harcosaiig, ami a szunnikat. A jelenlegi katonai doktrínáknak megfelelően (ezt nem kis eufemizmussal hibrid hadviselésnek hívják) a milíciák szerepe olyan, mint a sakkban a gyalogoké: biztosítják a földi megszállást és „rendfenntartást”. És – ami a legszomorúbb és legsunyibb ebben – elvégzik a piszkos munkát, az etnikai tisztogatásokat, megfélemlítéseket, emberrablásokat, gyilkosságokat cserébe a hatalom egy darabjáért és a szabad rablás jogáért. Egy reguláris hadseregben ugyanis van függelem, jelentést kell írni, létezik valamilyen számon kérhetőség, ami a fegyveres szabadcsapatokban egyáltalán nem, vagy csak részlegesen. Így ha – mondjuk – a törökök fegyvertelen civileket akarnak megölni vagy elüldözni, a saját türk milíciájuknak adnak szabad kezet, majd azt mondják, hogy túlkapás történt a helyi erők részéről, de semmit sem lehet bizonyítani. Azután gratulálnak nekik a sikeres akcióhoz. Ugyanezt a szerepet játszották el a kurdok is az amerikaiak oldalán. A lényeges különbség abban volt, hogy Amerikában még érzékeny a közvélemény a törvénytelenségekre, népirtásokra, és hasonlókra, szabad a sajtó, ami szaglászik a hadsereg környékén, míg Oroszországban és Törökországban egyáltalán nem, ahogyan Szíriában, Iránban vagy Szaúd-Arábiában sem. (Általában el sem jutnak ezek a hírek arrafelé az átlagemberekhez, de ha eljutnak, akkor sem történik semmi.)

A legaggasztóbb ezzel együtt, hogy egyre több Közel-keleti ország ácsingózik atombomba után.

Az irániakról ez köztudott. (Kulcs fontosságú atomtitkokat egy pakisztáni tudós árult el a vallási rezsimnek. Pakisztánnak van saját atombombája. Míg a szírek Észak-Koreától kaptak szakértőket.) Az izraeliek váltig állítják, hogy az atomprogram leállítása csak csel Irán részéről, titokban nagyon is folyik a bomba gyártásának előkészülete. Maga Irán is azzal fenyegetőzött, hogy felújítja az urán dúsítását, ha nem oldják fel az ország ellen hozott gazdasági szankciókat, és újabb és újabb centrifugákat állít hadrendbe.

A szunnita Szaúd-Arábia is bejelentette, hogy ha a siíta Iránnak lesz atombombája, akkor ők is atomarzenált halmoznak fel.

A török elnök, Erdogán is egyre gyakrabban beszél arról, hogy saját atombombát akar. Törökország NATO-tag, és az amerikaiak állomásoztatnak atomtölteteket az országban, melyekről ellentmondásos hírek érkeztek. Egyesek szerint a töltetek még ott vannak, mások szerint már kimenekítették őket. Minden esetre a török elnök saját arzenált akar, amely felett ő rendelkezhet. Új barátai, az oroszok pedig építenek is neki egy atomerőművet, amely azért – mintegy mellesleg – az atombomba alapanyagául szolgáló plutónium előállítására is alkalmas.

Szíria és Irak is akart atomfegyvert a diktatúrák idején (Izrael mind a két országban lebombázta a létesítményeket), azután a polgárháború miatt a kérdés lekerült a napirendről. Izrael minden további nélkül lebombázná az irániak atomlétesítményeit is, hiszen nem múlik el hét (néha nap), hogy valamilyen iráni hivatalos szerv ne szónokolna Izrael állam megsemmisítéséről. De nagy kérdés, hogy mit tenne egy oroszok által üzemeltetett török létesítménnyel?

A Közel-Keleten egyre mérgesedő hatalmi harcnak súlyos következményei lehetnek. Egyrészről az instabilitás fennmaradása, a menekültek nagy száma, másrészt a különböző birodalmi álmokat dédelgető hatalmak: Irán, Törökország ambíciói, melyek az olaj monarchiák és Egyiptom, valamint Izrael befolyásának rovására terjeszkednének. Ezek az ambíciók már most fegyverkezési versenyhez vezettek, és később akár egy atomfenyegetéshez is vezethetnek. Hiszen a hatalmi erőviszonyokat alapvetően rendezné át, ha valamelyik ország ténylegesen atomfegyverhez jutna. De ez lenne Izrael biztonsága számára is a legnagyobb rémálom, amit kétségtelenül minden rendelkezésre álló eszközzel meg fog akadályozni, bármilyen színű politikai párt vagy koalíció kerüljön is hatalomra Jeruzsálemben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbiczt.blog.hu/api/trackback/id/tr1915289156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.