Imára hív az áldozatokért a Miniszterelnökség nyilatkozata a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából. S noha csak dicsérni lehet azt a kezdeményezést, amely emléknapot szentel a közelmúlt legaljasabb, legkegyetlenebb és legembertelenebb mészárlásának, melyet magyar állampolgárok ellen követtek el magyar állampolgárok hathatós közreműködésével, a nyilatkozat mégis inkább Jézus szavait juttatja eszembe:

„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből mégis hosszasan imádkoztok: ezzel súlyosabb ítéletet vontok magatokra.” (Mt 23,14)

Gyakran kérdezik, hogy hol végződik az egészséges hazaszeretet és hol kezdődik a nemzeti gőg, a nacionalizmus? Ez nem egyedi jelenség, sok hasonló kérdést lehet feltenni. Hol végződik az elkötelezett hit és hol kezdődik a bigottság? Hol végződik a férfias öntudat és hol kezdődik a hímsovinizmus? Ezek a kérdések azzal függenek össze, amit identitásnak hívunk.

Az identitás alatt önazonosságot értünk, annak a sok és bonyolult képletnek a végeredményét, „eredőjét”, amellyel az ember el tudja helyezni saját magát abban a közegben, amiben él. A tudomány számos identitáselemet különböztet meg, így van nemi, vallási, társadalmi stb. identitáselem és persze ezek zavarai, amikor valami nem működik jól.

A választások újabb kétharmados többséget hoztak a kormánypártoknak, ami egyfelől példátlan politikai siker a számukra, másfelől azt jelenti, hogy az ország súlyos és egyre végletesebb megosztottsága továbbra is megmarad, sőt csak nőni fog, ha a kormány beváltja az elégtételről szóló fenyegetéseit. Normális körülmények között ugyanis a kampányt jellemző háborús retorika a választások után enyhül, és inkább az árkok betemetésére kerül a hangsúly.

Látva a részletesebb választási eredményeket, azt le lehet szűrni, hogy a kormánypárt(ok) legitimációja erős, azonban a választók nem állnak azért annyira a kormány mögött, mint amennyire azt a mandátumok aránya tükrözi. Ha a választást a korábbi rendszerben bonyolítják, a Fidesznek csak szűk többsége lenne a Parlamentben. Különösen Budapesten szembeötlő, hogy ha az LMP részt vesz a visszalépésekben, simán győzhetett volna a legerősebb ellenzéki jelölt, még olyan a rendszerváltás óta következetesen fideszes körzetben is, mint a Hegyvidék. És ez nagyjából igaz a legtöbb nagyobb városra is. Vidéken azonban esélyük sem lehetett volna, és ha a jobboldali szavazatokat összeadjuk, még jó darabig nem is lesz, ha nem áll be valamilyen drámai fordulat. Borsodban például elsöprő többsége van a nacionalista pártoknak, mindenhol a jobbikos jelölt a második. Ez ideológiai szempontból egy bokor a Fidesszel - noha most ádáz ellenségnek látszanak a korrupció miatt -, ugyanaz az etnikai nacionalizmus, antikapitalizmus és etatizmus élteti őket. (Annak idején a Fidesz is azt ígérte, hogy véget vet a tűrhetetlen állami korrupciónak, ma már nem nagyon találkozom olyan elkötelezett Fideszessel, aki nem ismerné el legalább azt, hogy „gondok vannak” ezen a területen.)

Sokan szegezik nekem a kérdést, hogy ez a nagy Sorosozás mire fel? Az egész csak egy választási porhintés, vagy van benne valami, még ha túl is fújják… Az én véleményem az, hogy ez valóságos küzdelem, de nem a magyar választásokról szól, mi magyar választópolgárok úgy keveredtünk bele ebbe, mint Pilátus a húsvétba.

Orbán Viktor és Soros György hadai valóban harcban állnak, csak nem Magyarországon. Orbán már majdnem tejhatalmú ura Magyarországnak, bár egyre többen ábrándulnak ki belőle. Hatalma egyetlen korlátját az jelenti, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, ezért az uniós törvények (még) gátat szabnak annak a gátlástalanságnak, ami idehaza folyik.

30 éves megfigyelésem, hogy tél végén – talán a vitamin és a fény hiánya miatt – megszaporodnak a hamis próféciák. Valamiért a vallásosan túlfűtöttekben ilyenkor ébred fel a megmondó ember. Ezek leggroteszkebb válfaja az, amikor a közéleti, politikai kérdésekbe akarnak beleszólni, mintha csak az ószövetség egy alakja támadt volna fel. Kaptam már próféciát, ami azért fenyegetett Isten büntetésével, mert nem gyűlölöm eléggé a menekülteket – akiket nyílván Isten is gyűlöl, vagy nem szeretem őket eléggé – mert Isten is szereti őket. De kaptam olyat is, amely világ végével fenyeget, ha nem hiszem, hogy Trump, Putyin vagy XY Isten embere, meg olyat is, ha hiszem. Isten haragját vonom magamra, ha nem megyek emléktáblát avatni az elabortált gyermekekért, ha részt veszek vagy nem veszek részt a meleg felvonuláson, és újabban széles körben terjed egy prófécia arról, hogy kő kövön nem marad, ha nem semmisítjük meg az Alkotmányt, benne a szentkoronára való hivatkozással. Kihányni, elégetni vagy mi hányattatunk ki, égettetünk el.

Az oroszországi illiberális vagyis ál-demokrácia forgatókönyvének megfelelően Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint soha nem látott többséggel választották újra, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy soha ilyen kevesen még nem szavaztak rá. Az ál-demokráciák sajátos fordított logikája ugyanis azt követeli, hogy minél ingatagabb a rendszer, annál nagyobb arányú győzelmet kell imitálni.

Tekintettel arra, hogy keresztény testvéreim is súlyosan tévednek a felebaráti szeretet mibenlétéről, szükségesnek láttam újra elővenni a témát. Már elöljáróban szeretném leszögezni, hogy ha bárki azt gondolja, hogy a nacionalista-vallásos „önszeretet” fellángolása a felebarát nagyobb szeretetéhez vezetne, vizsgálja meg az emberiség történelmének tapasztalatait, és azt fogja találni, hogy az effajta „önszeretet” nem a felebarát megsegítésének, hanem legyilkolásának előszobája. Messzire sem kell menni az időben. A németek egy kicsit jobban kezdték el szeretni önmagukat, csak „életteret” szerettek volna maguknak és érvényt szerezni felsőbbrendűség tudatuknak. Két világháború lett az eredménye. Ha valaki azt gondolja, hogy a szír, afgán, iraki, vagy általában az arab, muzulmán vagy Észak-afrikai emberek megvetése, megbélyegzése és démonizálása (nőmolesztáló, terrorista, integrálhatatlan) csupán önmagunk nagyobb szeretetének a megnyilvánulása, tudja meg, hogy rasszista előítéletek fertőzték meg a gondolatait. Ez nem a felebaráti szeretet, hanem annak ellenkezője. Jakab (2. fejezet) világosan bűnnek mondja a személyválogatást (a vagyoni vagy faji alapú előítéletet):

„Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? (…)

⁸Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”, helyesen cselekedtek. ⁹De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket. (…)

¹³Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.”

Karácsonykor a legmagasabb politikai szintről érkezett igemagyarázat a felebaráti szeretetről, melyből az derült ki, hogy a felebarát szeretetéhez önmagunk szeretetén keresztül vezetne az út. Ez azonban pontosan az ellenkezője annak, amit a parancs tanít.

A szó eredetiben „szomszéd” jelentéssel bírt, de úgy is fordíthatjuk, a „közeledben levők”, vagyis olyan embertársak, akik a közelünkben vannak, akikkel kapcsolatba kerülünk. A kifejezést az ószövetségi „aranyszabály” tette híressé, mely a Tóra közepe (a számozás szerinti középső verse Mózes 5 könyvének): „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”. Ez a „második” szeretet. (Az „első” Isten szeretetének a parancsa: „Szeresd az Urat teljes szívedből…”)

Jézus szerint az első és a második szereteten „függenek a Törvény és a próféták”. Vagyis ennek a két szabálynak a fényében kell értelmezni mindent, amit a Törvény elrendelt vagy a próféták hirdettek. A felebarát szeretetének parancsát egy másik megfogalmazásban is megtaláljuk: „Amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd mással.” A jelentés világos: „Képzeld magad embertársad helyébe, őt pedig a saját helyedbe, gondold végig, hogyan szeretnéd, hogy bánjon veled, és cselekedj vele a szerint.”
A parancs mélyebb hátterében az áll, hogy mindannyian emberek vagyunk, Isten képmására és hasonlatosságára teremtve, és ember mivoltunk éppen abban mutatkozik meg, hogy képesek vagyunk az állatias (önfenntartó, hústesti) ösztöneinken felülemelkedve, önszeretetünket legyűrve, a másik embert és annak szükségeit is észrevenni.

Ez a parancs mindig is problémát okozott az önző és soviniszta embereknek, így voltak kísérletek arra, hogy megpróbálják „átértelmezni”. Kire is vonatkozik a felebarát? Még a bálványimádókra is? Még a szomszédos, ellenséges érzületeket tápláló, rivális népek tagjaira is? Vagy csak a hozzám hasonlóra, az én fajtámhoz tartozóra, a velem egy vallásúra?

Ma ült utoljára össze a parlament, így most már biztosra vehető, hogy nem teljesíti az Alkotmánybíróság által rászabott határidőt, hogy újra alkossa az egyházi törvény megsemmisített illetve kifogásolt paragrafusait, melyek miatt 5 éve diszkriminál az állam olyan vallási közösségeket, melyek jogszerűen működtek a múltban és ma is. Ezek közül 72-t érint az AB első döntése, 14-et az emberi jogi bíróságé. Hiába hát a 3 alkotmánybírósági határozat, se az állam, se a törvényhozás nem teljesíti a kötelességét.

Trump elnök előre megszellőztetett bejelentése Jeruzsálemnek, mint Izrael fővárosának az elismeréséről a várt viharos reakciókat váltotta ki a világpolitika érintett szereplőitől. Önmagában vicces dolog, hogy egy ország ne mondhassa meg, melyik települését tekinti fővárosnak. Ráadásul Jeruzsálemet Dávid király tette Izrael fővárosává, ez volt a zsidók szent városa, ahol az Egy-isten, egyetlen szentélye állt. Ide vágyakoztak és tértek vissza Izrael fiai a babiloni fogságból, Isten városáról szóltak a zsoltárok és a próféták jövendölései. A római diaszpóra óta sem telt el nap, hogy a zsidók ne emlegették volna Jeruzsálem nevét. A zsidóság egész történelme, hite ehhez a városhoz kötődik. Csakhogy Izrael állam körül egy száz éve tartó iszapbirkózás alakult ki, melynek világpolitikai következményei voltak és vannak.