Görbicz Tamás

Görbicz Tamás

Magánügy, közügy?

2021. június 18. - gorbiczgy

Új kormány alakult Izraelben, ami sok tekintetben legeket és újdonságokat tartalmaz, de mégsem a politikai alkudozások miatt érdekes. A probléma mélyén az a kérdés húzódik, hogy a zsidó állam világi demokrácia vagy egyfajta teokratikus állam, a zsidó identitás létezhet-e vallás nélkül, vagy másképpen: a vallás magánügy vagy közügy, az állam egész közösségének ügye?

Miután a regnáló miniszterelnöknek nem sikerült kormányt alakítania, nyolcpárti koalíció állt fel vele szemben, mindössze egyetlen szavazatnyi többséggel a parlamentben. Az új formáció összekovácsoló ereje, hogy Netanjahunak mennie kell. A jobboldalnak akár kétharmados többsége is lehetne a parlamentben, de két nagy táborra szakadtak. A szakadékot Netanjahu személye és a zsidó ortodoxia, más szavakkal a vallásos zsidó közösségek politikai térnyerése jelenti, amely mögött egy mélyebb elvi kérdés húzódik: a zsidó nemzetállam vallási vagy világi alapokon építkezzen-e?

Netanjahu - a bennfentesek szerint - igyekezett maga körül mindig nyírni a lehetséges kihívókat, így végül azok, akiket a pártján belül elgáncsolt, most kívülről gáncsolták őt vissza. Az ellene felállt koalíció vezetője, Naftali Bennett például még kabinetfőnöke is volt. Van egy új formáció, a 4 képviselőt adó, muszlim beduin-párt, amelynek létrejötte felett éppen Netanjahu bábáskodott, amikor kiderült, hogy arab szavazatokra is szüksége lehet. Ám ők – Te is fiam, Brutus - az ellenfeleit választották. Netánjáhu az utolsó pillanatokig bombázta fenyegetéssel és ajánlatokkal a nyolcpárti koalíció gyenge pontjait, választási csalással vádolva az immár újdonsült miniszterelnököt, a Jobbra (Jamina) párt vezetőjét. Na, nem trumpi értelemben, hanem azért, mert Naftali Bennett a választási kampányban többször határozottan azt ígérte, még írásba is adta, hogy semmi szín alatt sem fog össze azokkal, akikkel most összefogott. A politikai színtér egyszerre volt olyan, mint egy nagy bazár, ahol ígérgetések és alkudozások folytak, és egyfajta jákobi történet egymás kijátszásáról. Mindenki átvert mindenkit, és ez jött ki a végén. A szokatlanul durva és uszító hangnem sem maradt el, annyira, hogy a belbiztonsági szolgálat főnöke kénytelen volt arra figyelmeztetni a politikai pártokat, hogy vér fog folyni, ha az uszítást nem hagyják abba. Az uszításban pedig – hogy, hogy nem - a vallási pártok vezetői jártak az élen, nem is ok nélkül. Az új kormány parlamenti felesketése is miattuk fulladt kis híján botrányba, az őrök kénytelenek voltak kivezetni őket a teremből.

haredim.jpeg

És itt érkezünk el a lényegi kérdéshez, amely messze túlmutat azon, hogy van egy megosztó, autoriternek tartott politikus, aki ellen összefogtak.

Az izraeli társadalom mélyen megosztottá vált az ortodox, vallásos zsidóság miatt. Az ellenszenv már évek óta növekszik, és az oka az, hogy a világi zsidó társadalom úgy érzi, hogy a vallásosak (haredim) nem vesznek részt arányosan az állam terheinek cipeléséből ahhoz képest, amennyit kivesznek a segélyezéseken, támogatásokon keresztül. Ráadásul az ortodox családokban 7-8 gyerek átlagosnak mondható, így demográfiai szempontból is egyre növekvő részarányt képviselnek a társadalomban, de politikai befolyásuk még ennél is nagyobb arányba nőtt.

Tovább

Fordított evangelizáció

Dúl az ideológiai háború a történelmi egyházak és a világi állam között, amely azzal kezdődött, hogy az Eu alkotmányából kihagyták a kereszténységet. Innentől erősödtek fel a vallásos-nacionalista hangok, jelent meg az EU, mint veszélyes fenevad, a demokrácia, a liberalizmus és az emberi jogok, mint nevetséges ürügy a keresztények üldözésére. S noha minkét oldalon vannak szélsőségek, amelyekre lehet mutogatni ebben a háborúban, alapvetően mégis arról van szó, hogy a történelmi felekezetek, amelyek a felvilágosodás óta hátrálásban vannak (folyamatosan veszítik el nem csak a középkorból visszamaradt privilégiumaikat, hanem a táborukat is), meg akarják akadályozni a további térvesztést. Amit bizony előrevetít az, hogy az EU alkotmányából kimaradtak.

A baj nem az, hogy harcolnak, hanem az eszközök, amikkel harcolnak.

A helyes eszköz ez evangelizáció lenne. Erre is van persze példa, igyekeznek a felekezetek már bevett módszereiket felfrissíteni, teret adni az újabb, modernebb formáknak, és elsősorban azokat elérni, akik valaha a bázisukhoz tartoztak, de el-elmaradoztak, vagy elfordultak. Van tehát szándék és erőfeszítés a megújulásra is, de ennek mértéke és a változás sebessége egyáltalán nem tart lépést a világban zajló változások és a világból érkező kihívások mértékével.

És vannak az egyre durvább és egyre idegesítőbb eszközök, melyeket fordított evangelizációnak hívok, amikor rá akarják magukat erőszakolni a polgárokra. Lehet, hogy ezek rövidtávon előnyt jelentenek, hosszabb távon viszont csak a feszültséget fogják szítani a keresztények és világiak között. Mégpedig azért, mert mélyen igazságtalanok.

7446831_123011_700d93b4005346b511649d47ee675fb0_wm.jpg

Tovább

Rakéta-politika

Újra suhog a halál kaszája a Közel-Keleten, és nehéz megmondani hol és mikor áll majd meg. Annyi konfliktus és feszültség terheli a térséget, hogy egy kis konfliktusból is lehet nagy.

Ahogyan a Twitter majdnem lángra borította Amerikát, most a Tik-Tokkal kezdődött minden. Arab fiatalok oda tették fel a videókat arról, hogyan zaklatnak és aláznak meg zsidókat az utcákon. A lájk- özön pedig újabb videókat szült. Ez amolyan kicsinyes elégtétel volt a sok (vélt és valós) megaláztatásért, amit el kellett szenvedniük. Erre válaszul egy szélsőséges vallásos csoport felvonulást szervezett az arab negyedbe, és nagyon szívhez szólóan skandálta a damaszkuszi kapunál a ramadán közepén, hogy „halál az arabokra”. Az arabok a szívükre is vették, a rendőrség oszlatott, az arabokat egy kicsit jobban. Persze ezt is videóra vették és terjesztették. A ramadán utolsó napjai különlegesen fontosak a muzulmánok számára, ilyenkor sok ezren mennek fel a Templom-hegyre imádkozni. A zavargások miatt azonban a rendőrök korlátozni kezdték a tömeget, hogy a helyzetet ellenőrzésük alatt tarthassák. Közben a vallásos nacionalisták újabb felvonulásokat hirdettek meg, mire az arabok barikádokat emeltek. Az imámok a ramadán utolsó napjain felszólították a hívőket, hogy az életük árán is védjék meg a mecseteiket a Templom-hegyen, mert a zsidók el akarják ezt is venni. Ami félig igaz volt, de nem úgy. Az államnak nem volt szándékában se a muzulmánokat korlátozni ramadán idején, se megszüntetni a muzulmánok fennhatóságát a Templom-hegyen. A korlátozásokat a zavargások miatt rendelték el. Ugyanakkor az is igaz, hogy azok az ultraortodox csoportok, amelyek magukat Józsué hadseregének képzelve, erőszakos új honfoglalást hirdetnek, valós fenyegetést jelentenek az arabokra, és nem csak imádkozni szeretnének a Templom-hegyen (amit a rendőrség ugyanúgy korlátoz), hanem kiűzni onnan az „idegeneket”. Az arabok persze nem magukat, hanem a zsidókat tekintik idegennek, és a szokásos paranoián túl, némi alapja is van a gyanakvásuknak. Egyrészt azért, mert az elmúlt években sok egyoldalú lépést szenvedtek el a zsidók javára, a „másrészt”-hez ugrani kell az időben visszafelé a 80-as évek közepéig.  

57500151_303.jpeg

Tovább

Alávalóság show

2020. november 16. - gorbiczgy

Trump igazi közege egy valóság show, ott van őkelme igazán otthon, ez a neki való világ. A valóság show azonban maga a valótlanság, kb. annyira tükrözi a valóságot, mint a köztelevízió beszámolói az ellenzéki tüntetésekről. Inkább ál-valóság ez, constructed reality, ahogyan a szakmában hívják: konstruált (mesterségesen létrehozott) valóság. A régi tényeken alapuló világ tűnni látszik, és helyét a talmi káprázatok, az ál-valóságok világa veszi át. Ez pedig lehetőséget teremt annak is, hogy az alá-valóság előkússzon a sötét pincékből. Azok a hazugságok, álhírek, rosszindulatú pletykák és gyanúsítások, amelyek eddig csak suttogva hallatszottak, most a háztetőkről hirdettetnek, utat találtak a politikába, és a (z ál)hírek világába is.

Minek is köszönhetjük mindezt?

Régenten az újságíró iskolákban elsőként azt tanították meg, hogyan különböztessük meg a tényeket a véleményektől.  „A tény szent, a vélemény szabad” - ez volt az újságírás mottója. De e két műfajt illett szigorúan elválasztani egymástól.

A tényszerű hírszolgáltatásnak a közösségi média vetett véget. Azt történt ugyanis, hogy a szerkesztőségek által megszűrt, ellenőrzött, tényeken alapuló hírközlés mellett, megjelentek a magánszemélyek, ilyen-olyan „influenszerek”. A Facebookon pedig Rózsika néni vélekedései a világ folyásáról éppen úgy egy „szavazatot” érnek, mint egy komplett tényfeltáró szerkesztőség kemény munkával és utánjárással kikutatott híre. A hírek tényszerűségének ellenőrzése kicsúszott a szerkesztőségek kezéből, és az a feladat, hogy egy hír valóságtartalmát megvizsgálja valaki, az egyszeri, laikus olvasóra hárul. Aki képzettsége vagy képzetlensége, tájokozottsága vagy tájékozatlansága szerint jól, de inkább rosszul képes ezt elvégezni.

Ezzel a tények világa relativizálódott.

leto_lte_s.jpeg

Ennek van jó oldala: egy-egy eseményt nehezebb eltusolni ott, ahol szabad a hozzáférés a nethez. Hiszen a szemtanúk megírhatják, lefényképezhetik, sőt, levideózhatják, ami történik, ezért sokkal nehezebb a híreket manipulálni. Nem véletlen, hogy a diktatórikus rendszerek elsőnek a netet bénítják meg, vagy akarják ellenőrizni.

A rossz oldal viszont az, hogy a tények tisztelete eltűnik, és tág tér nyílik a hiszékenységnek. A hiszékenység viszont azt eredményezi, hogy álhírek, féligazságok és tévinformációk szabadon keringhetnek az emberek között. Ez nem csak félreinformáltságot eredményez, hanem nagyfokú bizonytalanságot is szül. Hiszen minden és mindennek az ellentéte is megjelenik a hírek áramlásában. Az egyén ritkán képes arra, hogy leellenőrizze egy hír valóságtartalmát, ezért a hírfogyasztás egyre szubjektívebb szempontok szerint történik.

Tovább

Óda a választani tudó angyalokhoz

2020. november 05. - gorbiczgy

Miután a Kárpátok Apostola, a Szellemi Lények Nagymestere felvilágosított bennünket arról, hogy semmi sincs a Földön, ami ne lenne a Mennyben, sőt az Eb-n a magyar válogatott jó szereplését is annak tulajdonította, hogy leimádkozta a futballozni tudó angyalokat (bár e kétes dicsőségre több kormánypárti képviselő is bejelentkezett a Hold utcai református templomból), joggal feltételezhettük, mi egyszerű hívők, hogy az imakommandó megfelelő mennyiségű szavazni tudó angyalt is képes mozgósítani. Így abban a boldog tudatban nézhettünk az amerikai elnökválasztás elé, hogy a szavazók erőfeszítései csak a látszat, szellemben már minden régen eldőlt. Hiszen megagyülekezetek megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, szellemileg tetőtől talpig felkent szolgálói mozgósították híveiket nem csak azért, hogy szavazzanak, hanem azért is, hogy ostromolják az Eget. Bár a Miatyánkban mintha az lenne, hogy az ima célja nem az, hogy Istent meggyőzzük az akaratunkról, hanem éppen ellenkezőleg: „Legyen meg a Te akaratod!”, jelen esetben nyilvánvaló, hogy az Ég akarat is ez. Hiszen ő küldte, és támasztotta ezt a Trump gyereket, aki igaz, hogy a Szellem gyümölcsei, a krisztusi jellemvonások közül egyikkel sem rendelkezik, de jó Círuszként mégis csak az Úr harcait harcolja. Nélküle elvész a vallásszabadság, oda a haza és Amerika nagysága is, bármit is jelentsen az. Mondjuk az igazmondást biztosan nem.

A szellemi pergőtűz azonban nem csak az evangéliumiak berkeiből érkezik Isten trónja elé. A zsidó ortodoxia is bevetette a nehéztüzérséget, a vezető rabbik Hebronban, a pátriarchák (Ábrahám, Izsák és Jákob) és mátriarchák (Sára, Rebekea és Lea) nyughelyénél könyörögtek az Örökkévalónak Trump győzelméért. Legyen a javukra mondva, hogy ők legalább nem dorgálták hadonászva a gonosz szellemeket (hiszen csakis azok akarhatnák egy Trump leváltását), a demokratákra szavazni akarókat, és nem osztogattak parancsokat angyaloknak és egyéb szellemi lényeknek, beleértve magát Szentlélek Úristent. Csak alázatosan kérték az Örökkévalót, a Mindenség Királyát (Melech HaOlám), hogy tartsa meg a hatalomban a regnáló elnököt. Igaz, ők csak az ószövetségben hisznek.

1cb0fff3-6eaf-406d-be2a-be06f2e126d7_w920_r1_4997922725384296_fpx47_32_fpy48_99.jpg

Az ég azonban hajthatatlannak bizonyult. A demokrata szavazók nem dorgálódtak meg, a szavazni tudó angyalok pedig nem jelentek meg a szükséges létszámban. Pedig a verseny igen szoros. Az a 12 légió, ami ugrásra készen várakozott a Getsemánéban, lehet, hogy elég lett volna. Egy megfutamít ezret, kettő tízezret.

Tovább

Elkúria

2020. október 16. - gorbiczgy

A járvány hírei között elsikkad, és az emberek többsége nem is érti a jelentőségét annak, ami az elmúlt hetekben történt ebben az országban. Pedig nagyobb hatása lesz az életünkre, mint a járványnak. A legfelsőbb bíróság (ma kúria) élére egy olyan embert választ majd a Parlament, aki nem pártatlan, hanem elkötelezett a jelenlegi kormányzó párt felső köreinek.

Mielőtt végig venném azokat az elképesztő manővereket, amelyeket a kormány és a kormánypárt megengedett magának – és amelyek mutatják, hogy ez a kinevezés mennyire fontos volt az országot valóságosan vezető szűk elitnek -, azt szeretném bemutatni, hogy mi a következménye.

varga_zs-1000x600.jpg

Tovább

Nobel díjat Trumpnak?

2020. szeptember 17. - gorbiczgy

Azért az önérzetes magyar szuverenitás párti politikusok is képesek – minden nemzeti öntudatot a szögre akasztva - nagy nyelvcsapásokkal hízelegni. Főleg olyan uraknak, akik nagyon is szeretik, ha hízelegnek nekik. Így tudtuk meg, hogy hazánkban mennyi kipcsak él, és azoknak egy a hatalmát a szovjet kommunista időkből átmentett, s azóta is bolsevik módszerekkel kormányzó elnök-féle a feje. Trump pedig Nobel béke-díjat érdemelne a történelmi békekötésekért Izrael és egyes arab öbölállamok között. Ezt a húrt persze nem a magyar külügyminiszter pengette meg először, a Közel-keleti sikerek ugyanis Trump újraválasztási kampányának gerincét képezik – lévén másfajta sikerről elég nehéz lenne beszámolni. (Ez az új magyar külpolitikai irányelv, nem képviselünk semmit, csak a saját gazdasági érdekeinket.) Bibi pedig elintézte, hogy a magyarokra is vetüljön egy kis dicsfény a Fehér házról.

Az kétségtelen tény, hogy a Trump-adminisztráció Közel-keleti húzásai történelmi léptékű átalakulásokat öntöttek formába. S a hivatalos kapcsolatok felvétele Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein között, egy több mint 70 éves, súlyos konfliktusokkal terhelt időszakot zárhat le. A zsidók újkori állama ugyanis az egykori bibliai „Ígéret Földjén” jött létre, és ebben az értelemben visszatérést jelent az ősök által birtokolt földre, melynek használati joga felől maga Izrael Istene esküdött meg a zsidó ősatyáknak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. A tulajdonjogot Isten megtartotta magának és még Izrael fiainak is azt mondta: ti csak „jövevények és zsellérek vagytok” ezen a földön (3Mózes 25,23).

08173243-1024x570.jpg

Tovább

Kulturkrampf

2020. augusztus 04. - gorbiczgy

Az Index és az SZFE bedarálása ismét szép példája annak, ahogyan a (tőlünk kapott) hatalom birtokosai a társadalmi párbeszédet elképzelik. Röviden: sehogy, ők helyettem is tudják, hogy nekem mi a jó.

Dühít, de nem tudok mit tenni ellene, mint hogy elmondom a dühömet annak, akit érdekel (néha annak is, akit nem). Várok a megfelelő alkalomra, hogy törleszthessek, és ez eléggé zavar, mert hívőként tudom, hogy a harag a létező legrosszabb tanácsadó. Felemészti a belsőmet, rosszindulatú emberré tesz, miatta azokat is bántani fogom, akiket szeretek, és nem segít jó döntéseket hozni, miként írva is áll: „ember haragja, Isten igazságát nem munkálja”. De a hódítást leplező háborús uszítás (aki nincs velünk, az ellenünk van!), és annak következményei végül engem is arra löknek, hogy feladjam a békés mentalitásomat, és kaszára-kapára kapjak, háborúba induljak azok ellen, akik csak azért háborúznak velem, mert állítólag én és az én fajtám háborúzik velük. De dühít a pofátlanság, dühít a hazudozás, és az együgyű propaganda, ami az egészet övezi, és ami a legfőképpen dühít, az az eljárás, ami napi gyakorlata lett pártunknak és kormányunknak, aki nem szabad polgárnak, hanem alattvalónak néz engem.

maxresdefault.jpg

Én pedig rossz alany vagyok alattvalónak, úgy érzem, képes lennék mit kezdeni a szabadságommal, elég felnőtt vagyok, hogy saját magam döntsek a sorosomat befolyásoló fontos kérdésekben, szeretek tájékozódni, és magam megismerni a tényeket, képesnek tartom magamat arra, hogy azokból megfelelő következtetéseket vonjak le anélkül, hogy a számba rágnák, miről mit kell gondolnom. Szóval szeretem, ha felnőttnek érezhetem magam, és nem valami kiskorúnak, aki felett állam bácsinak kell atyáskodnia, különben nem igazodik el a világ és a hon dolgaiban. Ezért nem önmagában az dühít, hogy egy általam is olvasott, és kedvelt hírportál vélhetően megszűnik, vagy ugyanolyan olvashatatlan kloákává változik, mint az origo. Lesz belőle egy újabb Hír-tévé vagy M1, amin már az időjárás jelentést sincs kedvem megnézni, és egy focimeccs alkalmával is kezemben tartom a távirányítót, hogy jó ütemben tudjak elkapcsolni a hírösszefoglalókról. Ezek ugyanis legalább annyira irritálnak már, mint a reklámok, melyek azt sugallják, hogy az emberiség két legnagyobb problémája a hüvelygomba és az aranyér. S ahogyan nem szívesen hallgatom meg századszor is, hogy egy fájdalomcsillapító kenőccsel jobb az élet, azt sem hallgatom szívesen századszor, hogy migráncs, libbancs, sorosista. Unom, nem érdekel, tele vele a padlás. S ahogyan nem hiszem el, hogy a szemránc eltüntető krémtől húsz évvel fiatalabbnak látszik majd a feleségem (neki erre szerencsére nincs is szüksége, talán attól látszik húsz évvel fiatalabbnak, hogy nem használ semmiféle krémet…), ugyanúgy nem veszem be azt sem, hogy a haza és benne a magyarság sorsa azon múlik, hogy a nemzeti erők élet-halál harcban le tudják-e győzni a baloldali liberális hordákat. Mert nem ez az igazi nemzeti sorskérdés, hanem az, hogy a politikai ideológia Horthy, Rákosi és Kádár után újra megszállja-e kis hazánkat, vagy nem. Miért kellene még egyszer végig menni azon az úton, ami száz év alatt már háromszor vezetett teljes csődhöz és valódi nemzeti katasztrófákhoz?

Tovább

A Mennyei Bölcsesség és a vallásos nacionalizmus

2020. július 21. - gorbiczgy

A bizánci császárság és a görög nyelvű kereszténység egykori főtemplomát, a Hagia Sofia-t (jelentése görögül: szent bölcsesség) a török kormány, élén Erdogán elnökkel, múzeumból újra mecsetté alakította. Miért volt erre szükség? Nem volt elég hely a muzulmán hívőknek? Nyilván nem, ez egy szimbolikus lépés, az iszlám hegemónia demonstrálására. Azt fejezi ki, hogy az egykori Oszmán Birodalom fényét kívánják helyreállítani és vegye mindenki tudomásul, hogy bár keresztény császárok építették, elfoglaltuk és a birodalmaink idején mecset volt, és most újra az lesz. Méltón régi nagy híréhez.

A Hagia Sofia-t múzeummá az a Musztafa Kemal Atatürk nyilváníttatta, akit az újkori Törökország alapító atyjaként ünnepeltek. Ő ugyanis az első világháború után véghezvitte azt, amit Magyarország nem tudott: szembeszegült a versailles-i  béke megállapodással (vagy ahogyan mostanában mifelénk hívják: békediktátummal), amely az Ottomán birodalmat feldarabolta a győztesek között. Miközben az I. világháborút követő káoszban polgárháború dúlt a vallásosakat képviselő szultán és a szekularizált erők között, az Antant seregei is szorongatták a török nemzeti hadsereget. Azt a szerepet, amit nálunk a románok, ott a görögök játszották el. Vissza akartak vágni Bizánc meghódításáért, de ők kudarcot vallottak. A híres Churchill kétszer is vereséget szenvedett Musztafától. Egyszer a véres gallipoli csatában, azután pedig a török függetlenségi háborúban is, amely végül (közvetve) megbuktatta az angol kormányt és Churchill karrierjének is leáldozott – egy időre. Kemal (a „Tökéletes”), melléknevét matektanárától kapta, éles esze, és elszántsága miatt (életrajzírói szerint azért volt két gyöngéje: a szép nők és a tömény ital, a ráki.) Hálából „gezi”-nek (hős) és „Atatürk”-nek nevezték el (ami szabad fordításban annyit tesz: minden törökök atyja). Ha hasonlítani kellene, ő volt a helyi Hunyadi Jánosba oltott Kossuth Lajos, azzal a különbséggel, hogy neki sikerült győzelemre vinni a nemzetállam ügyét. (Egyébként a magyar szabadságharc tisztjei közül sokan harcoltak a török hadseregben, még a muzulmán hitre is áttértek, csak hogy a cári orosz hadseregnek törleszthessenek például a krími háborúban. Köztük volt „Bem apó” is.)

hagia-sophia-mti-1000x600.jpg

Tovább

2020 Július 1 – újabb történelmi dátum

2020. június 28. - gorbiczgy

Július elsejével Izrael arra készül, hogy az amerikai „alku” értelmében az állam joghatóságát kiterjessze a Jordán-völgyére, más szavakkal, magához csatoljon olyan részeket, melyek eddig a Palesztin Hatóság (PA) uralma alatt álltak.

Izraelben belpolitikai patt-helyzet alakult ki a Parlamentben, három előre hozott választáson sem tudtak a pártok kormányzó többséget szerezni. Bár a jobb oldalnak markáns többsége lehetne, a konzervatív szavazók is két táborra oszlottak. Az egyik kitartott az egyre inkább a „honfoglaló” telepesek oldalára sodródó, és ezzel együtt (és párhuzamosan) a demokratikus alapelveket felrúgó Netanjahu oldalán. A honfoglalás ugyanis a legjobb szándék mellett is azok jogainak elvételét, de minimum csorbítását jelenti, akitől a „hont” elfoglalják, vagy akik a „hont” addig saját honuknak tekintették. A másik tábor a zsidó nemzetállamot azért továbbra is az emberi jogok és a szabadságjogok mentén képzeli el, ezért jobban figyelembe venné a palesztinok érdekeit – már ha lehet.
(Hasonló a helyzet idehaza is, az orbánisták egy része kész az európai értékeket, az emberi jogokat és a demokratikus alapelveket is feláldozni a nacionalizmus oltárán, míg van egy jelentős konzervatív szavazókör, akik egy ponton túl előrébb valónak tartják az ország demokratikus működését, mint sem egy „vezért” támogassanak valamiféle fura nacionál-feudális-pártállami-újhorthysta működésben.)
A Netanjahu ellenében összekovácsolódott kék-fehér választási koalíció célja a kormányfő eltávolítása, és ezzel a demokratikus alapelvektől távolodó kormányzás megállítása volt. Ugyanakkor Izraelben és a világ zsidóságában sokan történelmi lehetőséget látnak abban, hogy Trump – szakítva elődei Közel-Kelet politikájával – kész volt a megváltozott realitások támogatására (Golán fennsík annektálása, az USA nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése), sőt azon túl, a zsidó telepek elismerésére, a stratégiailag - a Golánhoz hasonlóan - kulcsfontosságú Jordán-völgy Izraelhez csatolására. Egy nagyhatalom ilyen erős támogatása szükséges ahhoz, hogy a 70-es évek óta megrekedt, majd a 90-es években újra lendületet kapó rendezési folyamat, jelentősen átalakuljon Izrael javára. A történelmi lehetőséget ugyanakkor blokkolta az, hogy Izraelnek csak ügyvezető kormánya volt a választási patt-helyzet miatt. Végül a kék-fehér ellenzék vezére beadta a derekát, és a két konzervatív blokk koalícióra lépett, ami egyfelől lehetőséget teremtett arra, hogy ne valamiféle ideiglenes, vagy ügyvezető kormány irányítsa az államot ebben a kritikus időszakban, másfelől nyilvánvaló elárulása volt a Netanjahu ellen összekovácsolódott kék-fehér koalíciónak, ami persze emiatt szét is esett. A pillanatnyi nemzeti érdek végül győzött a demokratikus érdek felett. Ami csak azért paradox, mert a demokrácia megőrzése legalább annyira nemzeti érdek, mint egy jelentős elmozdulás az izraeli-palesztin viszonyokban. 

2012-09-28un-assembly-israel.jpgDe ha valaki úgy gondolná, hogy most már semmi akadálya akár egész Cisz-Jordánia (a bibliai Szamária) bekebelezésének-újhonfoglalásának, az azért téved.

 

Tovább
süti beállítások módosítása