Új kormány alakult Izraelben, ami sok tekintetben legeket és újdonságokat tartalmaz, de mégsem a politikai alkudozások miatt érdekes. A probléma mélyén az a kérdés húzódik, hogy a zsidó állam világi demokrácia vagy egyfajta teokratikus állam, a zsidó identitás létezhet-e vallás nélkül, vagy másképpen: a vallás magánügy vagy közügy, az állam egész közösségének ügye?
Miután a regnáló miniszterelnöknek nem sikerült kormányt alakítania, nyolcpárti koalíció állt fel vele szemben, mindössze egyetlen szavazatnyi többséggel a parlamentben. Az új formáció összekovácsoló ereje, hogy Netanjahunak mennie kell. A jobboldalnak akár kétharmados többsége is lehetne a parlamentben, de két nagy táborra szakadtak. A szakadékot Netanjahu személye és a zsidó ortodoxia, más szavakkal a vallásos zsidó közösségek politikai térnyerése jelenti, amely mögött egy mélyebb elvi kérdés húzódik: a zsidó nemzetállam vallási vagy világi alapokon építkezzen-e?
Netanjahu - a bennfentesek szerint - igyekezett maga körül mindig nyírni a lehetséges kihívókat, így végül azok, akiket a pártján belül elgáncsolt, most kívülről gáncsolták őt vissza. Az ellene felállt koalíció vezetője, Naftali Bennett például még kabinetfőnöke is volt. Van egy új formáció, a 4 képviselőt adó, muszlim beduin-párt, amelynek létrejötte felett éppen Netanjahu bábáskodott, amikor kiderült, hogy arab szavazatokra is szüksége lehet. Ám ők – Te is fiam, Brutus - az ellenfeleit választották. Netánjáhu az utolsó pillanatokig bombázta fenyegetéssel és ajánlatokkal a nyolcpárti koalíció gyenge pontjait, választási csalással vádolva az immár újdonsült miniszterelnököt, a Jobbra (Jamina) párt vezetőjét. Na, nem trumpi értelemben, hanem azért, mert Naftali Bennett a választási kampányban többször határozottan azt ígérte, még írásba is adta, hogy semmi szín alatt sem fog össze azokkal, akikkel most összefogott. A politikai színtér egyszerre volt olyan, mint egy nagy bazár, ahol ígérgetések és alkudozások folytak, és egyfajta jákobi történet egymás kijátszásáról. Mindenki átvert mindenkit, és ez jött ki a végén. A szokatlanul durva és uszító hangnem sem maradt el, annyira, hogy a belbiztonsági szolgálat főnöke kénytelen volt arra figyelmeztetni a politikai pártokat, hogy vér fog folyni, ha az uszítást nem hagyják abba. Az uszításban pedig – hogy, hogy nem - a vallási pártok vezetői jártak az élen, nem is ok nélkül. Az új kormány parlamenti felesketése is miattuk fulladt kis híján botrányba, az őrök kénytelenek voltak kivezetni őket a teremből.
És itt érkezünk el a lényegi kérdéshez, amely messze túlmutat azon, hogy van egy megosztó, autoriternek tartott politikus, aki ellen összefogtak.
Az izraeli társadalom mélyen megosztottá vált az ortodox, vallásos zsidóság miatt. Az ellenszenv már évek óta növekszik, és az oka az, hogy a világi zsidó társadalom úgy érzi, hogy a vallásosak (haredim) nem vesznek részt arányosan az állam terheinek cipeléséből ahhoz képest, amennyit kivesznek a segélyezéseken, támogatásokon keresztül. Ráadásul az ortodox családokban 7-8 gyerek átlagosnak mondható, így demográfiai szempontból is egyre növekvő részarányt képviselnek a társadalomban, de politikai befolyásuk még ennél is nagyobb arányba nőtt.