A szűz csillagkép és a Jupiter együttállásának különleges „jele” tudomásom szerint Dél-Afrikából indult el, és sok áttéten keresztül jutott el Magyarországra, így hozzám is. Berkes Sándor ilyen témájú munkássága nem volt ismert előttem, így a cikket nem is neki címeztem. De ha már magára vette és megtisztelt egy válasszal, úgy hiszem, jár egy viszont válasz. Kritikámat azért nem angolul írtam, mert magyar hívőkhöz kívántam ez ügyben szólni, akik közül számosan kerestek meg kérdéseikkel. Angolul akkor írok, ha angolul beszélő hívőkhöz szeretnék szólni. E cikkemben viszont kifejezetten Berkes Sándor észrevételeivel foglalkoznék, ezért ezt hangsúlyosan már az alcímbe is beleírtam.

Ha őszinte vagyok, igazat kell adjak Berkes Sándornak abban, hogy valóban van bennem indulat, de ezt nem ilyen olyan régi sérelmeim okozzák, hanem az, hogy ezt az egész csillagosdit égbekiáltó ostobaságnak tartom és felháborít, ahogyan hülyítik vele az embereket. Berkes Sándor kioktató stílusban vádol felületességgel, tévedéssel, sőt ostobasággal is, bár kétségtelen, hogy ezt nagyon kegyes hangnemben teszi. Ezekre nem kívánnék reagálni, nézzük inkább azokat a „cáfolatokat”, melyekre a 7 részes sorozat egyes darabjai kapcsán kitér.

Bevezető gondolat: Tud-e Isten a természeten keresztül szólni hozzánk?

A kérdés felvetés tipikus csúsztatás és nem az én tudatlanságomat tükrözi. Nem az ugyanis a problémám, hogy a természet tanít-e Istenről, ahogyan Berkes Sándor nagyon helyesen be is mutatja, hanem a kérdés az, hogy Isten beszélt-e valaha az Ő népéhez úgy, hogy csillagállásokkal üzent nekik? A válaszom az: nem, soha. Ilyen példát Berkes Sándor sem tud mondani. (Nem is mond. Amit fel szoktak hozni: Józsué és a Nap megállása, vagy Ezékiás napórájának az árnyéka valóban természetfeletti jel volt, de nem a csillagokba írt üzenet, amiről itt szó van. A napkeleti mágusok pedig nem tartoztak Isten népéhez.) A természeti kijelentés az egész emberiséghez beszél, ebben nincs vita. Csakhogy Isten ezen túl választott népéhez - Ábrahámtól Keresztelő Jánosig - prófétai kijelentésben szólt, ami messze túlmutat a természet „nyelvén”. A pogányokat pedig hagyta, hadd vesződjenek a égitestek titkaival.

Az állításom az, hogy nem tér vissza a gyarló elemeken keresztüli kommunikációhoz.

Az Egyház ezen még túl Isten Szent Szellemét kapta, amely tanít bennünket és vizsgálja Isten mélységeit is és beszél nekünk az eljövendő dolgokról. Akinek ez nem elég, nem tudom, mit tudnának neki a csillagok mondani.

Első „hiba” a 2. részben: Mit „jeleznek” az égitestek.

A negyedik nap leírását fel lehet osztani kétfelé vagy négyfelé egyaránt, ez nem lényeges különbség. (Gondlom Berkes Sándor is hallott már a héber gondolatrímről). A fő nézetkülönbség abban van köztünk, hogy mit értünk „jel” alatt, vagyis mit jelent az, hogy az égitestek „legyenek jelek”. Az én értelmezésem az, hogy az égitestek a nappal kezdetét és végét „jelzik”, vagy a hónap kezdetét és a közepét (újhold, telihold) stb. stb. És ezzel az ünnepeket is (szombat, újhold, zarándokünnepek). Mai napig szokás ortodox zsidók között, hogy például a sabbat kezdetét az jelzi, hogy két megbízható tanúnak kell állítania, hogy már lát három csillagot az égen. Ekkor hirdetik ki, hogy megkezdődött a sabbat vagy az ünnep. Az égitestek tehát az idő múlását „jelzik”, pontosan, ahogyan azt a szövegkörnyezet magyarázza - és nem üdvtörténeti korszakokat vagy hasonlókat.

Az pedig, hogy egy szónak (jel) több jelentése is van (jelzés, ómen, szimbólum stb.), nem bizonyítja, hogy az adott szövegben „ómenként” kell érteni. Különösen akkor nem, ha a szöveg világosan elmondja, hogy mit jeleznek az égitestek: „meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek”.

Arra, hogy az utolsó idők kozmikus jelei összefüggenek-e az elragadtatással vagy nem, később még visszatérek, mivel ez többször előjön.

Következő „hiba” a második részben. Üzent-e Isten a népének valaha bolygóállásokkal?

Biztosíthatom Berkes Sándort, hogy különbséget tudok tenni az asztronómia és az asztrológia között. Nem keverem össze a kettőt. Csak azt állítom, hogy Isten nem szólt Izraelhez csillagállásokon keresztül. Az ellenkezőjét Berkes Sándornak kellene bizonyítania olyan példákkal, amikor Isten olyasmit mondott, hogy az ilyen olyan csillagképben levő ilyen olyan bolygó együttállása az akármivel, ezt és ezt jelenti vagy vezeti be. A csillagképek egyébként éppen nem az asztronómia, hanem az asztrológia területéhez tartoznak, tehát éppen Berkes Sándor és a hozzá hasonló magyarázók tévedeznek olyan területre, amely eltér a hermeneutika szabályaitól és nem tartozik az igemagyarázat legális körébe.

Hiba a 3. részben. Milyen égi jelet kértek a farizeusok?

Honnan veszem, hogy nem csillagállásokat? Szerintem az inkább a csodálkozni való, hogy valaki a „mennyei jel” alatt csillagállásokra gondol. Egyrészt Jézus soha sem tett semmilyen utalást csillagállásokra, amikor „jelekről” beszélt. A János 12,37 például azt mondja: „Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne”. Itt egyetlen égitestekkel kapcsolatos jelre sem gondolhatott, noha Jézus bemutatta a természet erői felett is a hatalmát, amikor a vizet borrá változtatta, lecsendesítette a vihart, járt a vizen stb.

Ha Jézus a farizeusoknak égitesteket mutatott volna, maguk a farizeusok vádolták volna meg pogány mágiával, ez ugyanis szigorúan tiltott dolog volt Izraelben.

Azon sem kellene meglepődnie és gúnyolódnia Berkes Sándornak, hogyan jutunk el Mózes kígyójához. Leírtam, de elmagyarázom még egyszer. A zsidó várakozás a Messiással kapcsolatban az volt, hogy ő lesz az „új Mózes”. Amikor Isten Mózest elküldte Izrael szabadítójául, küldetését „jelekkel” hitelesítette. De nem azt mondta, hogy akkor jön el a szabadulás, amikor ez a csillag amazzal a bolygóval áll együtt, hanem természetfeletti jeleket adott Mózesnek: a botja kígyóvá változott, keze leprás lett, a vizet vérré változtathatta. Ilyen jeleket követeltek Jézustól és nem csillagállásokat akartak látni. Jézus pedig sok természetfeletti jelet tett, Keresztelő János követeinek például azt mondta: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium” (Mt11,4-5). Csillagokról nincs egy szó sem.

Annak, hogy Jézustól „mózesi” jeleket követeltek, számos nyoma van az Evangéliumokban. Példának egy. A csodálatos kenyérszaporításban az emberek egy ilyen jelet láttak (Mózes és a manna analógiájára): „Az emberek, látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: „Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.” (Jn6,14) Jézus pedig éppen ezen az alapon beszélt nekik az igazi kenyérről, amely a mennyből száll alá. Hallgatói pedig azt kérdezték (31-32):

 „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.” Jézus pedig így válaszolt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.”

Jézustól a templomban is ugyanilyen jeleket követeltek (Jn2,18) és nem csillagképeket.

A farizeusok is ilyesféle jeleket követeltek Jézustól ugyanebből az okból. Éppen ezért teljesen Biblia-idegen arra gondolni, hogy égi vagy mennyi jel alatt, csillagállásokat kellene érteni.

Az, hogy a Jelenések 12-ben a „nagy égi jel” miért nem lehet csillagkép, szintén részletesen elmagyaráztam. A legfőbb baj, hogy ezt a magyarázatot nem lehet következetesen végig vinni a fejezeten (12). Ha pedig az asszony hol ezt, hol azt jelenti, honnan tudhatom, hogy mikor melyiket kell alkalmazni?  Ráadásul a Jelenésekben még van jó pár égi jel (szimbólum, látomás), de a csillagmagyarázók közül még senkit sem hallottam, hogy ezeket égitestek együttállásával magyarázta volna (de nem akarok ötleteket adni). Pl. a Jel 15,1 ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint a Jelenések 12. „És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél az utolsó hét csapás volt”. Ez is csillagok együttállása lenne? Ha nem, akkor honnan tudjuk, hogy a „nagy és csodálatos égi jel” mikor vonatkozik csillagokra és mikor nem? Sokkal inkább arról van szó, hogy az asszony és a sárkány küzdelmében elérkezett az asszony szabadulásának és a sárkány ítéletének az ideje, melyet majd a hét angyal hajt végre.

„Hiba” a 4. részben: Van-e jele az elragadtatásnak?

Ezen a ponton különbözik talán a legradikálisabban a felfogásunk. Izrael helyéről és szerepéről az üdvtörténelemben nem tudok ezen a helyen részletesen értekezni. De a lényeg, hogy az utolsó hét év Izrael „bűnhődésének” utolsó hét éve, mert Dánielnek a kijelentés azt mondja: „hetven hét szabatott a te népedre (Izraelre)”. Nem a világra és nem is az Egyházra. Az elragadtatáshoz viszont Izraelnek nincs köze, mivel akkor azok támadnak fel (változnak át), akik meghaltak Krisztusban. Ez két különböző entitás. Ezt az apostolok döntése és Jakab magyarázata is világosan mutatja: nem kell körülmetélkedni (zsidóvá válni) ahhoz, hogy egy nem zsidó üdvözülhessen (ApCsel15). De a hívő zsidók is tarthatják a zsidó szokásokat, ha akarják (hiszen minden városban vannak zsinagógák).

Az elragadtatásnak és a nyomorúságnak (ide értve a teljes 7 évet) csak annyi a kapcsolata, hogy mind a kettő a végidők eseménye. Az egyik az Egyház ügye, a másik Izraelé (a földdé és a népé). Izrael újkori létrejötte fontos eszkatológiai jel, de nem állíthatjuk, hogy az Egyház életére, szolgálatára vagy küldetésére nézve ez bármit jelentene. Nem csinál az Egyház mást azóta, hogy Izrael állama létrejött, és nem is kell neki. Az Egyház nem Izrael és Izrael nem az Egyház. Az elragadtatás megtörténik, amikor megtörténik: a nyomorúság előtt jóval vagy kevéssel, vagy alatta, de legkésőbb a hatodik kehely csapása előtt, senki sem tudja mikor. A nyomorúságnak viszont van kezdete, a „szövetség kötés” Izrael és az Antikrisztus között. Az elragadtatásnak ilyenje nincs. Ezért egyet értünk abban, hogy az idők végének közeledtét jelző események, mindkét eseményt előre jelzik. De én nem látom, hogy az általánosságon túl, az elragadtatást előre mutatná egy égi vagy akármilyen jel. Márpedig a szeptemberi Jupiter-születést sok hívő így értelmezi, ami – ha jól értem – Berkes Sándor szerint is helytelen.

Következő hiba a 4. részben: Jelek és nem jelek

A szöveget nem nagyon lehet másként érteni: ”Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Ugyanez Lukácsnál: „És amikor háborúk zaját és lázadások hírét halljátok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.” Ezek tehát nem a vég jelei. Ennyit állítok, ez egyszerű szövegértelmezési kérdés, nem én találtam ki. Berkes Sándor ezek után megállapítja, hogy ezek önmagukban nem jelek, csak a többi jellel együtt, vagyis pontosan ugyanazt mondja, amit én. (Az 1260 és 1290 napról szóló felfogásával nem értek egyet, erről mást gondolunk, de ez most szigorúan nem tartozik a tárgyhoz.)

Döbbenet a 4. rész végén. A Jézus által megjövendölt kozmikus jelek.

Lesznek jelek az égitestekben a nagy nyomorúság végén. Nem érdemes az írásomat úgy félreérteni, hogy a nyomorúság már elmúlt, Krisztus visszatért és akkor gondolnám a jelek megtörténését. Nézzük akkor magát a szöveget újra: „„Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.” Mely napok nyomorúsága után? A „nagy futásról” van szó, amely a 7 év felén történik majd. Vagyis a mindennapi áldozat megszüntetése és Jézus visszatérése közötti időben lesznek kozmikus jelek. Nem a nyomorúságot jelzik előre, hanem a nyomorúság alatt az isteni ítélet részeként történnek. A Berkes Sándor által idézett igét is így kell érteni (ApCsel 2,20). Mielőtt az Úr eljönne ítélni a földre nagy hatalommal és dicsőséggel (az Úr nagy és fényes napja), az előtt közvetlenül lesznek kozmikus jelek: a Nap elsötétül, a Hold vérré változik. Nincs okunk azt feltételezni, hogy ezek jóval a hétéves nyomorúság előtt történnek meg. Minden más ige is arra mutat, hogy a Nap elsötétülése és a Hold vérré változása, ahogyan az egek erősségeinek megrendülése is, közvetlenül Jézus visszatérése előtt (a hét év második fél idejében) történnek meg. Tehát nem előzik meg a vég idejét, nem megelőzően jelzik annak közeledtét, hanem éppen részei annak. Azt „jelzik”, hogy ez már a vég, Isten bosszúállásának ideje. Azonban még ezeknek sincs semmi közük a Jelenések 12-höz vagy a Szűz csillagkép és a Jupiter együttállásához.  

Hiba az ötödik részben. Mikor, hol lesz a Jupiter.

Valóban nem néztem utána a napoknak, csak idéztem azoktól, akik az elragadtatás napját látják a szeptember 23-i dátumban. (Akikkel, ha jól értem, Berkes Sándor se ért egyet.) Mivel az egész írásom arról szól, hogy tökéletesen érdektelen, hogy a Jupiter mikor, hova lép be vagy ki, nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. De köszönöm a pontosítást. Most már pontosan tudjuk, hogy mely napokon nem fog semmi különös történni.

Helyes bibliafordítás helytelen értelmezése az 5. részben.

Nyílván nem az aposztelló itt a kérdés, hanem a „szemaino”, vagyis a „eszémanen” alak. Ezt fordítják úgy, hogy „kijelentette” (és elküldte angyalával). Erre nincs igazán magyar szavunk, Csia is ezért fordítja úgy át, hogy „szimbólumokba öltöztette”. (Mások szerint előre „jelezte”). A Jelenések egy szimbolikus könyv. Aki azt hiszi, hogy a mennyben egy hétszemű és hétszarvú megölt báránnyal fog találkozni, akkor nagyot fog csodálkozni. Az érvem pedig az, hogy ha egy eleve szimbólumokkal operáló könyv külön jelzi, hogy szimbólumokról lesz szó, akkor azt szimbólumként is kell kezelni. Maga Berkes Sándor is tudja ezt, hiszen az apokaliptika mibenlétéről így ír: „Az apokaliptika elrejtett üzeneteket tartalmazó szimbólumoknak a rendszere, valamint azok hordozó eleme, mely bizonyos műfajokba csomagolt, vagy allegóriákba zárt (kódolt) nyelvezet.”

Hiba a 6. részben. Akkor mit is jeleznek a csillagok?

A hatodik fejezetben összegyűjtöttem azokat az értelmezéseket, hogy végül is minek kellene történnie szeptemberben a különböző magyarázók szerint, mit is jelez a különleges csillagállás. Berkes Sándor valamiért ezt magára veszi, és úgy érzi, hogy vele személyeskedem. Pedig ez nem így van, az ő írásait ez ügyben nem ismertem még akkor. Gyanítom ezen felül, hogy ő sem saját magától jött rá a különleges csillagállásokra, mástól vette, így kár magára úgy tekintenie, mint egyedüli kútfőre - de ezt nem tudom, lehet, hogy tévedek. Nem láttam értelmét, hogy minden szerzőt egyenként megnevezzek, próbáltam egy jelenségre reagálni. Azt viszont határozottan visszautasítom, hogy írásaimmal bárkit megtévesztenék. Pontosan az a véleményem – és hogy ki kivel ért egyet, azt majd az olvasók eldöntik maguknak -, hogy a vérholdak és tetrádok kutatása és boncolgatása vonja el a figyelmet más, sokkal fontosabb dolgokról. És itt nem csak arról van szó, hogy ezek hiábavalóságok, hanem arról is, hogy olyan szemléletet közvetítenek, amely nem valódi hitet, hanem babonás hitet hoz létre azokban, akik elfogadják. Az ilyen „próféták” követőiket elfordítják az Írások józan mértékletességétől egy kis szenzációhajhászás kedvéért.

Berkes Sándor írása, amelyre reagálok, itt olvasható: http://www.apokaliptika.hu/index.php/utolso-idok-jelei/meg-van-irva-a-csillagokban-is

Beszélgetvén hívő és nem hívő embertársaimmal, meglepve tapasztalom, hogy a még viszonylag tájékozottak is azt hiszik, hogy a holocaust a német megszállással kezdődött és éppen ezért elkerülhetetlen volt. Ma, amikor 10 órakor a világ zsidósága, történelme egyik legnagyobb tragédiájára emlékezik, talán érdemes végiggondolni az utat is, amely ahhoz vezetett, hogy magyar állampolgárok százezreit a saját államuk megfosztott a jogaiktól, majd az életüktől.

Minden háború, népirtás, mészárlás és más ember által ember ellen elkövetett szörnyűség a beszéddel, az ideológiával kezdődik. Jakab azt írja: a nyelv a fékezhetetlen gonosz, kicsiny tűz, amely azután hatalmas erdőket képes felgyújtani és elpusztítani. A Jelenések könyvében sem véletlen sorrendben vágtatatnak elő a pusztítás apokaliptikus lovasai. Az első a „fehér nyilas” az ideológia, amit vérszínű lován a háború követ, azután fekete lovon az éhínség, majd holtsápadt lován maga a pokol, a lázadás, fosztogatás, járvány és az anarchia minden velejárója.

Mióta világ a világ, mindig ez a forgatókönyv. Az öldöklés beszéddel kezdődik. Ideológiákkal, megbélyegzéssel, bűnbakképzéssel. A tankok előtt hazug tanok készítik az utat.

A zsidók első nagy holocaustja az európai pestisjárványhoz köthető. A csapás olyan súlyos volt, hogy Európa szinte minden nagyvárosában található emlékműve. A halálos járvány érthetetlensége, a rettegés és a tehetetlenség magyarázatért és bosszúért kiáltott. Önostorozó vallásos fanatikusok járták és terrorizálták a vidéket (flagellánsok), akik azután a Bibliától már messzire elszakadt államegyház „jó” hagyományainak megfelelően a zsidókban találták meg minden baj forrását, és addig kínozták őket, amíg némelyek félholtan már „bevallották”, hogy ők a kútmérgezők. És elszabadult a pokol. A kétségbe esett emberek ezrével mészárolták és égették meg elevenen a köztük élő zsidó honfitársaikat, hogy így szolgáltassanak „igazságot” saját szenvedéseikért. Hiába tudjuk azóta, hogy a betegséget nem kútmérgezés, hanem a rágcsálókban szaporodó vírus okozta, az ideológia megmaradt, és időnként – más és más köntösben – újra fellángolt. A híres tiszaeszlári per során egy egész ország volt meggyőződve arról, hogy a Tiszába esett kislányt zsidók rabolták el, áldozatul titkos szertartásaikhoz.
Azután jött az első ipari forradalom, ami teljesen átalakította az életet. A polgárosodás, amely Magyarországon mind a régi rendek, mind az „egyház” részéről igen nagy ellenállásba ütközött. A modernizáció, melynek sok zsidó éllovasa az emberekben azt a benyomást keltette, hogy ez valami „keresztényietlen” dolog.
Azután a lángoló nacionalizmusok vérbe borították az első világháborúban Európát, értelmetlen és céltalan szenvedést zúdítva mindenkire. Nagyon sok vallásos zsidó és más nép menekült Ukrajna területéről Magyarországra. Ez ugyanolyan menekültgyűlöletet váltott ki itthon, mint a mostani hullám. Pedig ezek az emberek is a háború elől menekültek és ráadásul a monarchia saját alattvalói voltak.
A háború utáni zűrzavaros korszak két nagy paranoiával terhelte a magyar közéletet, az egyik a „trianoni trauma” volt, a másik a bolsevik veszedelem, amely a „tanácsköztársaság” formájában itthon is dühöngött, de a vörös terror országával, a Szovjetunióval közös határunk is volt. A szovjetek pedig szuronyaik hátán szerették volna a proletár forradalmat az egész világra exportálni, és a nyugati munkásmozgalmakban partnerekre is találtak, mind az ideológiában, mind a felforgatásban.
Ebben a traumatizált légkörben erősödött fel az antiszemitizmus, az a meggyőződés, hogy a zsidók tehetnek mindenről. A frusztrált embernek jólesik valakin kitölteni a mérgét. De ha a dolgok túl bonyolultak, akkor egyszerűsíteni kell rajtuk, és ha túl elvontak, akkor meg kell őket személyesíteni. Egyszerűbb a zsidókat gyűlölni és őket felelőssé tenni a világ bajáért, mint szembe nézni azzal, hogy a tudományos és technikai vívmányok, a feudalizmus és ezzel a régi „rend” felbomlása, a háborús válságok, az elszegényedett tömegek problémáira megoldást kellene találni. A magyar válasz akkor is, és most is az, hogy dugjuk a fejünket a homokba, maradjon minden a régiben, ne változzon lehetőleg semmi! Ne kelljen alkalmazkodni, se szembenézni, se válaszokat találni, inkább mondjuk azt, hogy a „tudjukkik” tehetnek mindenről, és ha őket sikerül legyőzni, minden újra szép és jó lesz, visszakapjuk a régi életünket.

Ezért bizony feleim, a holocaustok a konyhában kezdődnek, a zsidók és mások szidásával, emberek megbélyegzésével, akiknek az egyetlen és igazi nagy bűnük, hogy annak születtek, aminek. Az iskolákban, munkahelyeken, kocsmákban és kávézókban folytatódnak, míg utat nem találnak a hatalomba. Mennyire utáljuk, amikor ugyanezt tapasztalajuk mondjuk a külhoni magyarokkal szemben, hogy megbélyegzik, diszkriminálják, megverik, meggyanúsítják őket csak azért, mert „idegenek”! De az sem szebb, ha mi csináljuk ugyanezt másokkal. Jézus Krisztus pedig nem tenne ilyet senkivel sem, ő éppen az ellenkezőjét tette, szóba állt a megbélyegzett szamaritánusokkal és a kirekesztettek vámszedőkkel is. Utolsó leheletével pedig üdvösséget kínált egy rablógyilkosnak a jobbján. Amikor azonban a „keresztény” és a „,magyar” valójába „nem zsidó”-t jelent, annak Krisztushoz már semmi köze. Ez a „kereszténység” csak fügefalevél a romlott emberen, a káinokon.

A káinoknak pedig kellenek szószólók. Bujtogató főpapok, királybéizabellák, maczóágik, csurkapisták, torgyánjóskák, bayerzsoltik és hasonlók, akik képesek a haragot és a frusztrációt fókuszálni. És kellenek saulok, akik a hatalom megtartása érdekében semmitől sem riadnak vissza, és kellenek edomita doégok, akik a pogromokat készségesen végrehajtják némi személyes előnyért, meg zifeusok, akik beárulják a felebarátaikat, hogy őket békén hagyják.
Bizony a holocaust nem bakancsokkal és marhavagonokkal kezdődik, az már csak a vége. A holocaust a gyáva önféltéssel és azután a megbélyegző, gyilkos beszéddel kezdődik. Az önző kecskék mekegésével, a zsákmányt szimatoló  farkasok üvöltésével és a hataloméhes birodalmi fenevadak ordításával. Az „igazság fehér lovasának” tűnő hazugságokkal, a tüzes nyilakkal, melyeket a hit pajzsával kell a hívőknek megoltaniuk. Mert ha ez nem sikerül, akkor a következő lovas már a háború.

Úgy tűnt, hogy a kormány propaganda gépezete akadozik. Először a migráncs-népszavazás nem jött össze, most meg itt van ez. Pedig nem ez az első olyan eset, amikor ideológiai okokból korlátozzák az alapvető szabadságjogokat, bűnbaknak kinevezett emberekre és szervezetekre mutogatva.
Egy 1991 óta jogszerűen működő egyetemről hirtelen kiderül, hogy csaló. A „csalást” azonban nem erősítette meg senki, pedig vannak erre kitalált hatóságok, akik ezt felfedik, és adott esetben szankcionálják.  Azután kitalálták, hogy a törvénymódosítás egy protekcionista intézkedés volna, amely „helyzetbe hozza” a magyar egyetemeket a hazai piacon. Azon túl, hogy ezt a narratívát nem nagyon fogadja el már senki a fanatikus fidesz-hívőkön kívül, az egész eljárás is felháborító.
Egyeztetés nélkül, 3 órát adva a módosítások benyújtására, 24 óra alatt átzavarni a törvényt, azt sugallja, hogy itt nem egy egyszerű versenyhátrányról van szó, hanem háborúról. Különben miért volna ennyire sietős? Ráadásul semmi sem gátolja a magyar egyetemeket abban, hogy ők is amerikai, svájci, vagy hottentotta diplomákat adjanak ki, feltéve, ha akkreditáltatni tudják a saját képzéseiket az adott országban. Hogy miért nem teszik? Talán azért, mert kiderülhetne, hogy egy két képzést leszámítva, nem ütik meg az elvárt színvonalat. Ezek alapvetően szakmai kérdések és nem politikaiak. Egy adott szakmai közösségnek kell elfogadnia, hogy a képzést nyújtó intézmény munkája megfelelő-e avagy nem. Erre valók az akkreditációs szabályok és szervezetek. Hogy miért kellene előbb a politikusoknak különböző egyezményeket kötni erről – az rejtély. Ez nagyjából olyan, mintha előbb a két országnak egyezményt kellene kötnie arról, hogy a magyar és az amerikai válogatott játszat-e egymás ellen az olimpián.

Az egész történet, és a kormányzat eljárása azonban nem új keletű. Az első ilyen éppen az egyházi törvény volt. Ezt valamiért annyira fontosnak tartották, hogy az elsők között változtatták meg, de azóta sem végleges, a hetedik éve képtelen a kormány a magyar alkotmánynak (Alapszabálynak) és a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinek megfelelő törvényt létrehozni. A negyedik módosítás 2015 év eleji bukása óta, már kísérletet sem tesznek rá. Most van egy csonka törvényünk, amelyből az Alkotmánybíróság egész paragrafusokat semmisített meg. Az egyházi törvény módosítását is hazug propaganda előzte meg a „biznisz-egyházakról”.
A kormány nem azt az utat választotta, hogy az állítólagos visszaéléseket feltárja és leleplezi, a bűnösöket felelősségre vonja, hanem kollektíve mindenkit bűnösnek nyilvánítva, elvette az egyházi státuszt minden egyháztól, majd saját döntése alapján egyeseknek újra odaadta.
Lett is ebből nagy ribbilló és tülekedés, mindenki elkezdett lobbizni, hogy a kegyenc-kategóriába kerülhessen. Eredetileg a, b, c lista volt – vélhetően azért, hogy később tovább lehessen szalámizni a felekezeteket. Ezt Lázár János, az akkori fidesz-frakcióvezető, a folyosói pletykák szerint a Hit Gyülekezete kedvéért a végszavazás előtti éjszakán váratlanul módosította, az „a” listához hozzácsapta még a hiteseket és, hogy a lóláb ne lógjon annyira ki, pántlikának a baptistákat.
A kapkodás közjogi érvénytelenséghez vezetett, de a később elfogadott törvény is alkotmányellenesnek bizonyult. A bírák álláspontja szerint a tisztességesen működő felekezetek jogfosztása törvénytelen volt, jogállásukat nem veszítették el. Az egyházi státusz elnyerését nem lehet a törvényben foglalt szabályokhoz kötni, mert azok aránytalanok és az, hogy ha meg is felel egy felekezet a szabályoknak, mégis politikai döntés születik arról, hogy elnyerhet-e egy jogállást, sérti az állam semlegességének az elvét. A törvény tehát diszkriminatív, sérti a jogbiztonság, a tisztességes eljáráshoz való jog, az állam semlegességének elvét és ezeken keresztül a vallásszabadságot.
A kormány válasza az volt, hogy elfogadtatta ugyanazt a törvényt még szigorúbb szabályokkal, és beleírta az alkotmányba azt, amit a bírák kifogásoltak. Vagyis nem a sérelmeket orvosolta, hanem további sérelmeket okozott. Ezt végül nemzetközi bíróság is megállapította (EJEB), kártérítésre kötelezve az államot. Közben a kegyelembe fogadott felekezetek száma elkezdett nőni. Semjén Zsolt szívén viselte az egykori bizánci birodalom keresztény felekezeteit, így sorra kaptak a parlamenttől állami elismerést olyan egzotikus ortodox és kopt felekezetek, melyek nevét sem sokan hallották még valaha. Azután rájöttek arra is, hogy a keleti és déli nyitás szempontjából nem jó üzenet az, ha csak és kizárólag keresztény felekezeteket ismernek el, így azután néhány világvallás helyi lerakatainak (muzulmánok, buddhisták, krisnások) megengedték, hogy ernyőszervezetbe tömörülve státuszt kapjanak. (Ugyanezt az evangéliumi keresztényeknek – Aliansz – nem engedték meg.)
Az amerikai nyomást enyhítendő, az ott nagy felekezeteknek számító protestánsok (pl. metodisták, adventisták) végül úgy keveredtek státuszba, hogy az Ökumenikus Tanácsba tartozó felekezeteket is beemelték hosszas lobbizás után. Hogy mennyire személyfüggő volt a státusz elnyerése, azt jól mutatja például az „Erdélyi Gyülekezet” beemelése, melyet Németh Zsolt (főfideszes) édesapja (református lelkész) alapított, vagy a Köves Slomó rabbi nevével fémjelzett zsidó felekezet, mely semmivel sem tud mást vagy többet, mint azok a zsidó közösségek, melyek ugyanakkor kimaradtak, azt leszámítva, hogy az egyetlen zsidó vallásos közösség, amely szimpatizál a kormánnyal. (A többi azért távolságtartó, mert tudják, hogy a kormány, de legalább is a támogatóik, nem vádolhatóak azzal, hogy ne volnának antiszemita megnyilatkozásaik.)
A Szent Margit Episzkopális Egyház pedig Erzsébet angol királynő kifejezett kérésére kapott státuszt. További tíz felekezet pályázott még státuszra, akik a törvényi követelményeknek megfeleltek és már csak a politikai döntés választotta el őket attól, hogy visszakapják (vagy újra megkapják) a jogaikat. Őket a parlament illetékes bizottsága meghallgatta 2014 nyarán, de ügyükben azóta sincs semmilyen előrelépés (az alkotmányellenes szabályozás szerint az következne, hogy a plenáris ülés elé terjesztik őket elfogadó vagy elutasító határozati javaslattal.) Ennek az is lehet oka, hogy a honatyák nem látják értelmét egy bírósági határozatok által kifogásolt eljárás lefolytatásának. Meg az is, hogy ez nekik megfelel. Akiket akartak, már kegyben részesítettek, a többiek meg nem baj, ha szépen csöndben kivéreznek. A legsúlyosabban érintett felekezet Iványi Gáboré, akik ugyan még az aránytalanul meghúzott kritériumoknak is megfelelnek, státuszt még sem kaphatnak. Iványi ugyanis liberális elveket vall, ezért „ellenség”. És itt ér össze újból a CEU és az egyházak ügye.
Azzal ugyanis, hogy a kormány „bünteti” (hátrányosan megkülönbözteti, diszkriminálja) a Magyar Evangéliumi Testvérközösséget (MET), nem Iványi Gáborra mér csapást, hanem azokra a szegényekre, hajléktalanokra, hátrányos helyzetű gyermekekre és idősekre, akiket a MET intézményeiben gondoznak. Ahogyan a CEU-val való cívódás károsultja sem Soros György lesz, hanem az az 1200 munkavállaló és több ezer diák, doktorandusz és kutató, akik ott dolgoznak, tanulnak és tanítanak. És a liberalizmus is köszöni szépen, jól van. Sőt. Az egyházi törvény átszabásának valódi célja persze az, hogy a kormánynak kedves felekezeteket kitömje pénzzel és intézményekkel. A kegyenc egyházak tömegesen vették át az állami és önkormányzati oktatási intézményeket. De nem ám a szegény környékeken, hanem az elit iskolákra startoltak rá. Az egész értelmetlen „klikkesítés” mögött is felsejlik az a szándék, hogy az elit oktatás egyházi vagy magánkézbe kerüljön, mert majd onnan érkezik az új „nemzeti” és „keresztény” értelmiség. A CEU kinyírása pedig része a felsőoktatás ugyanilyen megszállásának, mely a kormányhű kancellárok telepítésével, és a Corvinus lenyúlásával már javában zajlik. Csak úgy tűnik, hogy a nemzetnek kezd erősen elege lenni ebből. A Biblia pedig azt mondja, hogy aki nem szabályszerűen küzd, azt nem koszorúzzák meg!

A próféciák értelmezése nem lehet önkényes. Ez ahhoz hasonló, mint amikor egy elveszett személyt keresnek. Adnak róla leírást: 175 cm magas, fehérbőrű, kék szemű, szőke, férfi. stb. Ez – a példa kedvéért - öt világos kritérium. Nem telefonálhatsz be a rendőrségre, hogy láttad a keresett személyt, ha ebből csak egy, kettő vagy három illik rá, mert hülyét csinálsz magadból. De azt sem mondhatod, hogy szerintem ő az, mert 175 centi, fehérbőrű, kékszemű és szőke, bár az igaz, hogy nő. Még akkor sem biztos, hogy azt láttad, akit látnod kellett, ha mind az öt kritériumnak eleget tesz - de akkor legalább esélyes. Még mindig meg kell vizsgálniuk azoknak, akik még ennél is többet tudnak róla, hogy ő-e a keresett személy.

Hasonlóan van ez a próféciáknál is. A prófétai kijelentésben vannak kritériumok, néha sok, néha kevés. De amiről a prófécia beszél, annak mind jelen kell lennie, ha azt állítjuk, hogy valami beteljesedik. Ha egy vagy kettő hasonlít, de háromnak köze sincs az egészhez, akkor nem hajlítgathatjuk leleményesen a valóságot addig, amíg az olyan nem lesz, aminek látni akarjuk. Márpedig az egyház tele van olyan értelmezésekkel, amelyeknek nincs túl sok közük ahhoz a szöveghez, amelyre hivatkoznak. Sok „igehirdetés” sem más, mind szabad asszociációs játék. A prédikátor olvasott valamit (szerencsésebb esetben egy igét, szerencsétlenebb esetben egy hírt az újságban) és arról eszébe jutott valami. Majd azt a valamit úgy adja elő, mintha az igét hirdetné. Pedig nem. Minden prédikátornak joga van szabadon ötletelni, ez nem baj. De tisztában kell lennie azzal, hogy az nem igehirdetés. És a hallgatónak is tudnia kell, hogy ez most igemagyarázat vagy a prédikátor véleménye. Az előbbit is meg kell vizsgálnia, az utóbbit pedig bátran el is vetheti és lehet neki sajátja.

A karizmatikus gyülekezeteket elárasztották (nem csak ezen a területen) az olyan magyarázatok, melyeknek nincs túl sok közük az Írás helyes „hasogatásához”. Mi híresen rosszak vagyunk szövegértésből, ez pedig nagy baj, ha az Igét akarjuk fejtegetni. Ha ezeknek az újság- és bulvár-exegétáknak igazuk lenne, akkor jogosan mondhatnák az emberek, hogy az Írásokból mindent igazolni lehet, meg annak az ellenkezőjét is. Csakhogy az Ige hirdetése és a tanítás komoly és tiszteletre méltó tudományok, melyek nem azonosak azzal, hogy az egyes nagykenetű karizmaták ma éppen mit éreznek igaznak. A Szent Szellemmel keresztelt gyülekezetekben ugyanis az emberek hamar felfedezik a belső világukat, és azt hiszik, hogy minden, amit éreznek és gondolnak, az csakis a Szent Szellemtől lehet. Pedig ez nem így van. Sok gyülekeztet csak egomániás emberek irányítanak, akiknek a saját magukba és a küldetésükbe vetett hitük nagy, ehhez csűrik csavarják az igéket, nem a Mestert követik, hanem a saját útjaikon akarnak járni, és ehhez Jézus és a Szentlélek csak ürügy.

Belső világunk egy érdekes és fontos dolog, de ha ránézünk arra a zűrzavarra, amit csak ez a csillagosdi kiváltott (és akkor még nem beszéltem a kenetesdiről, a démonosdiról, átkosdiról, aranyporosdiról, nevetve fetrengősdiről és hasonlókról), nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy lássuk: az erősen szubjektív megérzéseken kívül, más támpontokra is szükségünk van, ha nem akarunk kergemarha kórt kapni. A babonás hiszékenységek egész armadája uralja most szeretett karizmatikus világunkat, és ez érthetően nem túl vonzó az emberek számára.

Bevallom, kicsit unom, amikor szájkosarat akarnak rám tenni, ha ez ügyben határozottabban megnyilatkozom, de hívők volnánk, de nem hiszékenyek. A mi karizmatikus babonáink semmivel sem „szentebbek”, a pápista babonáknál. És a mi zsebpápáink viselkedése semmivel sem kevésbé antikrisztusibb, mint a nagyoké. Pál nálam százszor keményebben fogalmaz, amikor nemes egyszerűséggel istentelenségnek és rákfekélynek nevezi az Igét össze-vissza magyarázgató hívőket, akik hamis prófétálgatásaikkal nem építik, hanem feldúlják mások hitét (2Tim2,15). Ha pedig valaki már többször ráfázott, kiderült, hogy a „jelei”, megérzései csak vaklármák, az tanúsítson önkritikát és főleg önmérsékletet, és evezzen végre más vizekre, keressen magának olyan szolgálatot, ami kevésbé káros.

Tegyük fel, sikerül a fülkeforradalommal megkezdődött harc, kilépünk az unióból, az emberi jogok helyett a nemzeti szuverenitás lesz a fő rendező elv, az embereknek csak azt szabad csinálniuk, mondaniuk és gondolniuk, ami a nemzeti szuverenitást erősíti. Az iskolai tananyagokban csak a magyarok előnyös tulajdonságai lesznek kiemelve, és a történelmi tetteink közül is csak a sikerek és győzelmek. Mondjuk, ez elég rövid lenne, úgy hogy vegyük hozzá még azokat a kudarcokat, amelyek világosan bemutatják a liberalizmus szörnytetteit. Ki hogyan és mikor adott jogot zsidóknak, nőknek, románoknak és egyéb renegátoknak. Hogy miért volt szükség arra, hogy tűzzel-vassal kiírtsunk mindent, ami az egyéni szabadságjogokhoz tartozik. Miért szörnyű, ha emberek szövetkeznek és egyesületeket meg más az államtól független szervezeteket hoznak létre, össze-vissza tüntetgetnek veszélyeztetve a stabilitást. Miért megengedhetetlen, hogy eltérő véleményük legyen, mint a hatalomé, és miért szükséges ezeket a lázítókat azonnal és drasztikusan elhallgattatni. A válasz egyértelmű: ez mind gyengíti a nemzeti szuverenitást. A Tudományos Akadémia minden tagozata azon dolgozik, hogyan lehetne az állampolgárok helyett a rendszer kigondolóját klónozni. Ez egyszerre oldaná meg a demográfiai és a társadalmi problémákat, és a nőknek sem kellene fájdalommal szülniük, az embriót birkák is kihordhatnák.

Vallásból is elég egy, az, amelyik a nemzeti szuverenitást a leginkább szolgálja. Katolikus nem lehet, mert azok a Vatikánnak is el vannak kötelezve. Az pedig ugye egy idegen állam. A kálvinisták túl nyakasak, a lutheránusok túl sok német kötődéssel rendelkeznek, a hitesek túl sokat zsidóznak, a zsidók eleve szóba se jöhetnek. A legjobb, ha létrehozzuk a saját nemzeti felekezetünket, legyen a neve, mondjuk, Szuverén Magyar Pálinka Lovagrend. Sajnos ez esetben Semjén miniszterelnök helyettes úr nem lesz alkalmas a vezetésére, mert ő már vatikáni lovag, és ugye a szuverenitás… A többi vallás mehet a lecsóba, elvégre úgy van megírva, hogy „és lészen egy akol és egy pásztor”. A pünkösdi és baptista kórus megmaradhat, mert többségük kellően lojális, csak ezen túl a Himnuszt, a Szózatot és a Nemzeti Összetartozás dalát kell énekelniük a megreformált Alapszabály asztala körül. Vezényel Kerényi Imre.

Földet csak az adhat és vehet, akinek az állam megengedi, mert jó és megbízható hazafi, ezt egy külön hivatal fogja ellenőrizni. Ugyanez a helyzet a közpénzek osztásánál is, mert a tőkének is nemzeti kézben kell maradnia. Vállalkozni csak állami engedéllyel lehet, és csak azután, hogy megvizsgálták, a vállalkozás erősíti vagy gyengíti a nemzeti szuverenitást. A vizsgálatot a területileg illetékes nemzeti dohánybolt tulajdonosa végzi, aki már átesett egy szűrésen. A lakosokat aszerint telepítik ide-oda az országban, hogy éppen hol van munkaerőre szükség. Minden ingó és ingatlan vagyon az államé lesz, sőt az ötletek, gondolatok és egyéb szellemi javak is, és így nem lesz szükség ügyvédekre, szerződésekre, illetékekre és az ehhez kapcsolódó hivatalokra, sőt bíróságokra sem. Az adót és a rezsit teljesen eltörlik. Az így megtakarított pénzt pedig a hadseregre lehet költeni, amíg Magyarország képes nem lesz akár egyszerre Oroszországgal és a NATO-val is szembeszállni. Addig ugyanis nem teljes a szuverenitás. A hatalmi egyensúlyt az Észak-Korea – Magyarország – Panama tengely biztosítja. Az oktatás nem iskolákban lesz, hanem a gyerekeket az óvodából egyből az összeszerelő üzemekbe viszik képzésre. A tehetségesebbek azután továbbtanulhatnak, na, nem valami független felsőoktatásban, mert az ugye minek, hanem a matolcsyzmus-habonyizmus gyógydemagógiai főiskolán. A legtehetségesebbek pedig a Nemzeti Önvédelmi Hivatalhoz kerülhetnek, ahol felkutatják és eliminálják a rendszer esetleges ellenségeit, kiszimatolják a bolsikat, libsiket, sorosbérenceket, elevenen megnyúzzák és máglyára vetik őket, gyermekeiket pedig a Szuvarén Lovagrend jezsuita tagozatának kezére adják, ahol nagyon értenek ahhoz, hogyan vegyék elejét mindenféle homoszexualitásnak és pedofíliának. A jobbikos zsúrpubikat és csicskákat statáriális bíróság elé állítják, a buzikat helyben agyonlövik, a balosokat munkatáborokba zárják, de egyébként csak azokat vetik börtönbe, akik nem tudják igazolni, hogy felmenőik között harmad-negyed íziglen nem volt liberális vagy jogvédő.

Minden háromszöget – mint szabadkőműves jelképet – betiltanak, a Szuverén Nemzeti Filharmonikusok sem használhatnak triangulumot, de nem is kell, mert úgyis csak mongol torokénekeket adhatnak elő, abban meg nincs triangulum. A koncerttermeket pedig kariatidák helyett kitömött migránsokkal fogják díszíteni, akik fennakadtak a pengedróton.

Más országba utazni nem lehet, de nem is érdemes, hiszen az gyengítené a szuverenitást, márpedig a munkaalapú társadalomban a legfontosabb, hogy az emberek dolgozzanak. A szabadnapot, szabadságot, szabad szombatot, mint zsidó-liberális mételyt el kell törölni! Jelszavunk: Nem szabad! Nem kell nyelvet tanulni, nem kell vonat, repülő – azt a bizonyos kisvasutat kivéve, ha már az az idióta, hanyatló Nyugat kifizette. Ide se jöjjön senki, mert nem szeretjük az idegeneket és kényesek vagyunk a homogenitásunkra. A Nemzeti Bank automatikusan leemeli a pénzt a számlájukról, amit a már betiltott buli negyed romkocsmáiban elmerengtek volna. A Nemzeti Bankot összevonják a kémelhárítással, hogy megakadályozhassák a külföldi puccskísérleteket.

Egy évben egyszer a nagy nemzeti ünnepre azután összegyülekezhet az ország apraja és nagyja az új fővárosba, Felcsútra, hogy a tízmilliós Vitéz Koplárovics Béla stadionban megtekintse, ahogyan a kupagyőztes magyar csapat rommá alázza az FC Barcelonát. Hogy azután önfeledt focimámorban ünnepelje a nemzet az egységét, azt kívánva, hogy az éjszaka sohase múljon el… Együtt az angyalokkal, akik focizni ugyan még mindig nem tudnak, de vágyakoznak beletekinteni.

Még ha fel is tesszük, hogy az égitestek e különleges együttállása jel lenne, akkor is maradna a kérdés: mit jelez?

A legvérmesebbek szerint az Egyház elragadásának időpontját, mert amikor az asszony megszüli a fiát, az „elragadtatik” Isten trónjához. Az érvelés lényege, hogy ha az asszony egy entitást (nevezetesen Izraelt jelenti), akkor a fia is jelenthet egy egész csoportot (nevezetesen az egyházat), akik a Messiással uralkodnak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ez nagyjából egybe esik a zsidó újévvel, vagyis a sófárzengés napjával és az elragadtatás harsonaszóra lesz, máris összerakhatjuk a képet: megvan az elragadtatás időpontja! De az elragadtatásnak nincsen se jele, se előre tudható időpontja. Mindazáltal, ha a magyarázat igaz, annak ki kell derülnie szeptemberben. Ha nem történik meg az elragadtatás, akkor a hamis prófétáknak és követőiknek illene magukba nézni.

Akik tisztában vannak azzal, hogy az Egyház az örök „Ma” idejében, az „utolsó órában” él és ezért nincs „ideje” csak küldetése, azok Izrael üdvtörténelmében keresik a jel értelmét. Elvégre a többi égi jel (pl. a „vérholdak”) Izrael ünnepnapjaival estek egybe, tehát ez a jel is Izraellel kell kapcsolatos legyen. Ráadásul 2017 éppen 50 évvel van a híres hatnapos háború után (Jóbel év!!!!) igazán történhetne valami nagy áttörés Izrael életében. Talán egy hasonló nagy horderejű háború (Góg Magóg? Irán?); esetleg Szamária annektálása (a palesztin hatóság megszűnése), vagy az amerikai követség Jeruzsálembe telepítése? (Ez azért érdekes, mert az államok nem ismerik el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, ezért a követségeik még mindig Tel Avivban vannak). A gond az, hogy ezeket nem nagyon lehet összehozni az asszony és a sárkány Jelenésekben leírt harcával, csak érdekes fejlemények lehetnének a Közel-Keleten.

Mások inkább a világpolitikához kötnék a jelet, és az Amerikában éppen zajló kulturkampfot vagy (ha úgy tetszik) vallásháborút, vagyis Trump elnökségét kötnék a „jel”-hez. A Trumpot pártolók (nevét a trombitával (trumpet) és a „triumph”-fal hozzák összefüggésbe) nagy áttörést várnak az USA-ban, a Trump ellenesek viszont kataklizmát. Mondanom sem kell, hogy a Jelenések 12-vel egyiket sem lehet könnyen összehozni.

A magyarázatok harmadik iránya a végidők. Vannak, akik csak egyszerűen az idők végének közeledtét látják egy újabb jelben. (Akkor mi értelme? Enélkül is tudjuk, hogy az idők végén élünk.). Mások úgy gondolják, hogy annak a bizonyos nemzedéknek a végét vagy éppen a kezdetét jelöli („nem múlik el ez a nemzettség, amíg mindezek be nem következnek”). Hogy ez hogyan jön össze a Jelenések 12-vel azon túl, hogy a csillagok együttállása a Napba öltözött asszonyt idézi – nem érdekes.

A legvalószínűbb, hogy egy szép őszi napunk lesz, és a világ tovább rohan a végzete felé.

Következetes magyarázattal tehát csak azok tudnak szolgálni, akik azt mondják, hogy az egyház elragadásának a jeléről van szó. Amikor a Jupiter kilép a Szűz csillagkép „méhéből”, megtörténik a „fiú”, az Egyház elragadása, majd jön a sárkány, az Antikrisztus a Földre. Az ezzel kapcsolatos problémákat pedig már elsoroltuk. A többi magyarázat az összevissza kamuzás, az önkényes magyarázatok kategóriába tartozik. Márpedig a próféciák magyarázatának vannak szabályai, ez nem olyan tudomány, amit bárki kedve szerint művelhet. Vannak ugyanis azok, akik kipróbáltak és helyesen hasogatják az Igét, és vannak a szentségtelen, üres fecsegők, akik egyre nagyobb istentelenségekbe süllyednek. Ez már Pál korában sem volt másképp:

„Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Hümenaiosz és Filétosz, akik az igazság kérdésében eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét.” (2Tim2,15-18)

A szeptember 23-i csillagállásokat eleve komoly logikai bakugrásokkal lehet ráhúzni a Jelenések 12 „égi jeleire”. A terhes, vajúdásában hangosan kiáltó nő lenne a Szűz csillagkép. A -„szűz anyához” hasonló - ellentmondást a „szűz fogan méhében” kifejezés oldaná fel. A Jupiter bolygó a „fiúmagzat”, amely „király bolygó” néven volt ismert az ókorban (ezért is nevezték el a főistenről, Jupiterről). Tavaly decemberben lépett a Szűz csillagképbe és „megszületése” esik szeptember 23-ra. Ami pedig idén a zsidó újév, a sófárzengés napja is egyben.

A bonyodalmak innen kezdődnek.

A másik jel egy üstökös lenne, melyet két dolog köt az égi jelhez: éppen arrafelé jár és vörös a színe. Esetleg az alakja még emlékeztet egy sárkányra, de ez már fantázia kérdése. (A Dél-afrikai mérnök eredeti magyarázata szerint, aki útjára indította ezt az elméletet, egy a NASA által elhallgatott és a Földet veszélyeztető aszteriodáról van szó - mellyel az összeesküvés elméletek ingoványos talajára léptünk.) Nem tudjuk mi a 10 szarv, a hét fej és 7 diadém és hogyan veti farkával a csillagok harmadát a Földre. A formális logika szerint ezeknek is asztronómiai jegyeknek kellene lenniük, mint a vajúdó nő esetében. Azt, hogy mindebből a Földről alig valami látszik (ha éppen nem lesz felhős az ég) úgy hidalják át, hogy a „láttatik” jelentése az volna, hogy csak az látja, akinek megmutatják.

Mindezzel szemben maga a szöveg megfejti nekünk, hogy a Sátán szimbolikus kiábrázolásáról van szó. A bonyodalmak fokozódnak azzal, hogy az asszony és a sárkány képe végigvonul az egész fejezeten. A sárkány el akarja nyelni az asszony magzatát, de az Isten trónjához ragadtatik, és messiási jelzőkkel illetik (a 110. Zsoltárból).

Ezután a sárkányt az égről a Földre vetik le Mihály és angyalai. A Sárkány ekkor az asszony ellen harcol, de többszöri próbálkozása ellenére sem sikerül elpusztítania. Ekkor áll a tenger partjára és hívja elő két keratúráját: a „tengerből” a fenevadat (az Antikrisztust) a saját képére, a „földből” (erec) a hamis prófétát (az Anti-Illést), aki báránynak van álcázva. Ezzel a két „világvezetővel” harcol azok ellen, akik az asszony magvából valók és Jézus bizonyságtételét hirdetik, vagyis egyszerre zsidó származásúak és Jézus-hívők.

Mert az asszony bizony nem más, mint Izrael népe. A fejezet pedig a Sátán Izrael elleni harcának fokozatait mutatja be. Az asszony fiúmagzata a Messiás, az asszony üldözése a nagy nyomorúság (1260 napig), az asszony magvából valók pedig a nagy nyomorúság igazai, a hívő maradék, amely miatt az egész Izrael megtartatik (Rm11,5 és 25-27). Az asszony és a sárkány nagy égi jelei összefoglalják Izrael és a Sátán harcát Jákób-Izraeltől az utolsó hét évig. Ezt követi majd a Millennium, amikor minden Izraelnek adott ígéret végre beteljesedik (Jel10,6-7). A Messiás-király elfoglalja Dávid trónját (Lk 1,32), mely egyúttal az egész világ trónja is lesz, hogy Jeruzsálemből uralkodjon a világ népei felett. (Ezzel valósul meg a „zsidó világuralom”, melytől a mai antiszemiták is - a sárkány „tanítványai” és „prófétái” - úgy reszketnek. Mondjuk joggal, mert ez számukra a kárhozat ideje. Persze ez nem „zsidó világuralom” lesz valójában, hanem az egyetlen igaz Isten, Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének uralma, akinek az ismerete betölti majd az egész Földet.) 

Nem csillagállásokról van tehát szó, hanem szimbólumokról, és azért „égi” vagyis „mennyei jelek”, mert a szellemvilág történéseit foglalják össze, szellemi okát mutatják a földi történéseknek. A vajúdó asszony és a sárkány két nagy szimbólumát továbbiak követik, egészen a harag kelyheit kitöltő angyalokig:

„És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél az utolsó hét csapás volt, mert ezekkel teljesedett be az Isten haragja.”

Ezek egyike sem csillagok és bolygók együttállása.

A Jelenések könyve ugyanis eleve szimbolikus képekben közli az üzenetet. Az üzenet eredete és átadásának módja rögtön az elején le van írva (Jel1,1):

„Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak.”

Az, amit itt „kijelent”-nek fordítottak, az eredetiben két szó: „aposztello” és „szemaino”. Ez utóbbi ugyanaz a „szémeion” (jel, jelzés, szimbólum), mint a 12. fejezet égi „jele”. A szó szerinti fordításhoz Csia Lajos verziója áll a legközelebb:

„A Felkent Jézus lelepleződése (apokalipszise), Isten ajándékozta meg vele, hogy rabszolgáinak megmutassa azokat a dolgokat, melyeknek sietve (hirtelen) meg kell történniük. Jelképekbe öltöztette, és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának, Jánosnak.”

A kijelentés láncolata tehát ez: az Atya Jézusnak ajándékozta, Jézus tudatta a „szolgáival”, mégpedig úgy, hogy „jelképekbe öltöztette”. Amit tehát az angyal átadott, az szimbolikus képek sorozata, melyeket János látott és hallott, és hűségesen le is írt. (Kivéve a hét mennydörgés szavát: 10,3-4.)

A 12. fejezet pedig külön hangsúlyozza, hogy amiről itt szó lesz, még egy szimbólumokkal teli könyvön belül is szimbolikus. A magyarázat tehát nem a csillagokba van írva, legfeljebb az vetődhetne fel, hogy a különleges csillagállás látható jelként is mutatja a Jelenések 12-ben leírt események kezdetét. Csakhogy az asszony József álmában tűnik fel először, miszerint a Nap Jákob, a Hold (az akkor már halott) Ráchel, a 12 csillag pedig a 12 testvér vagy inkább Izrael 12 törzse, melyek végül meghajolnak „József”, a szenvedő Messiás előtt. Az asszony „szülése” pedig Jézus halála és feltámadása idején volt, majd 2000 éve, ahogyan a „sárkány” is „elnyelte” a fiút, amikor meghalt, de nem tudta fogva tartani.

Azt tehát, hogy pontosan mit vagy minek a kezdetét jelöli a különleges égitest együttállás szeptember 23-án, maguk a Szűz-Jupiter-hívők is eltérően gondolják…

A CEU körüli ámokfutás nem csupán Soros ellen folyik, hanem az emberi jogok a fő akadály, amelyet Orbán Viktor és rendszere most maga alá akar gyűrni. Soros, Brüsszel és a migránsok csak ürügy erre.

Ellentétben Trumppal, a NER* azzal indított, hogy kiiktatta azokat az akadályokat, amelyek a sajátos rendszerváltás útjába állhattak volna. (Trump kollektív büntetést alkalmazó rendeletei sorra elbuknak már az amerikai bíróságokon). A 98%-os visszamenőleges hatályú adó – mindegy miért vetik ki – semmilyen jogállami normának sem felel meg. Ezt azoknak is tudnia kellett, akik a jogszabályt megírták és elfogadták. Ez előre megfontolt, szándékos bűncselekmény volt, justizmord, törvényekkel elkövetett útonállás. Az Alkotmánybíróság nem is tehetett mást, mint, hogy megsemmisítette. Orbán válasza az Alkotmánybíróság hatáskörének megkurtítása volt. Az Alkotmány újraírása és az Alkotmánybíróság visszavágása, majd megszállása, a rendszerváltás óta eltelt 20 év minden demokratikus változását eltörölte vagy megkérdőjelezte. Ez volt az új rendszer „belépője”.

Az eset rávilágított két dologra. Az első, hogy Orbán és rendszere nem kíván szikével operálni, hanem baltával esik neki annak, amit meg akar változtatni, és nem érdeklik a „járulékos veszteségek”.
A másik, hogy ki akar iktatni minden olyan akadályt, ami a gátlástalan hatalomgyakorlás útjában állhatna. Ezt néhány év alatt az országon belül el is érte, még alvilági verőlegények alkalmazásától sem riadtak vissza, hogy megakadályozzanak egy népszavazást (egy egyébként huszadrangú ügyben, a vasárnapi kötelező boltzárról). Mivel Orbán sem a visszaélésektől, sem a lopásoktól (pl. a „közpénz jelleg elvesztésének” ügye), sem a politikai manipulációktól nem határolódott el, sőt még pártjukat is fogta, kimondható, hogy tudtával és beleegyezésével történt mindez, ha nem a parancsára. Azonban – ahogyan a 98%-os adó ügyében – az Unióhoz tartozás és az Európai Emberi Jogok Egyezménye (és annak strassbourgi bírósága) még mindig gátat szab a gátlástalan hatalomgyakorlásnak. (Vagy ha úgy tetszik: a hatalommal való gátlástalan visszaélésnek.)

Az emberi jogokat a két világháború után foglalták jogi formába, hogy elejét vegyék az olyan szörnyű és totalitárius rendszerek kialakulásának, mint a bolsevizmus, fasizmus, nácizmus. A jelenlegi rendszerek - melyeket egyébként annyira védenénk az idevándorlóktól - ezeken alapulnak.
Az emberi jogok alapokmánya 30 paragrafusban foglalja össze az egyénnek a veleszületett emberi méltóságából fakadó jogait, melyeket még a parlament sem sérthet meg. Ezen alapszik a liberális jogállam, ami azt jelenti, hogy a polgárok szabadságjogai jelentik a legfőbb rendező elvet a társdalom berendezkedésében. A polgárok pedig választások útján bízzák meg képviselőiket, akik a nevükben eljárva alkotják meg a törvényeket a parlamentben, ahol a vitának az a célja, hogy az egész társadalom érdekeit szolgáló jogszabályok szülessenek. Ezek azonban nem lehetnek olyan törvények, melyek sértik a polgárok szabadságjogait, vagyis az emberi jogokba ütköznek. Ez nem csak a polgárok jogos önvédelme a hatalommal szemben, hanem az egész rendszer kifejezője: a polgároké a hatalom és az ő szabadságuk a legfontosabb érték.

Ezzel ellentétben áll az illiberális állam, amely a liberális állam antitézise. Egyelőre nehéz megmondani róla, hogy micsoda, de megvalósítása felé csakis az emberi jogok által kijelölt keretek lerombolásán keresztül vezethet az út, ez világos. De hogy a szabadságjogok helyett akkor mi lesz a fő rendező elv, az még nem igazán látszik. Az illiberális állam magyar verziójában – amennyire azt a miniszterelnök úr megnyilatkozásaiból ki lehet venni – a nemzeti szuverenitás a legfőbb rendező elv, melynek a polgárok szabadságjogait is alá kell vetni. A nemzet szabadsága szemben az egyén szabadságával. (Most legyünk jóhiszeműek, és szemben az ellenzékkel ne feltételezzük, hogy a nemzeti szuverenitás nem más, mint Orbán Viktor személyes szuverenitása, vagyis egy - már nem is annyira lopakodó - diktatúra kiépítése.)

Ebből következik, hogy a „Nagy Nemzeti Szuverenitás Háború” útjában állnak az európai és amerikai értékek (emberi jogok). Mert ezek például jogokat adnak a menekülteknek, és a kormánynak dühösen kell tudomásul vennie, hogy nem bánhat bűnözőként a menedékkérőkkel. Mi olyan szabályokat alkotunk, hogy semmiképpen se keljen őket befogadni, de az emberi jogi egyezmények szerint ez sérti a jogaikat, mert – valamilyen érthetetlen oknál fogva – őket is megilleti a tisztességes eljáráshoz való jog, és menekülni (menedéket kérni) nem bűncselekmény. Ezért akár tízezer számra nyerik majd a pereket, és az államot büntetni fogják (amit persze az adófizetők állnak). De ugyanez a helyzet a fogvatartottakkal is. Még nekik is vannak jogaik, és nem lehet belőlük tetszőleges mennyiséget egy cellába zsúfolni. Például azért nem, mert ha a börtön elállatiasítja őket, akkor maga a fogvatartás termeli a még nagyobb bűnözést, esélyt sem adva azoknak, akik csak megtévedtek vagy esetleg megjavulnának. (Lásd még Twist Olivér vagy Jean Valjean. Vagy a rasszizmus hatására a börtönben radikalizálódó iszlamistákat.)
A jogállami megoldás az lenne, hogy két stadion között néha mást is építünk: kórházat, börtönt, iskolát. Tudomásul vesszük, hogy a menekültekkel „kénytelenek” vagyunk emberként bánni, stb. Az illiberális megoldás pedig az, hogy a szuverenitásunkra hivatkozva, a nemzetközi szerződések felmondásával fenyegetőzünk, vagy nem fizetjük ki a büntetéseket, és rátámadunk azokra a civil szervezetekre, melyek az emberi jogi problémákra szakosodtak. Vagyis bezúzzuk a tükröt, ha nem tetszik, amit látunk benne.
A CEU elleni támadás is ebbe a sorba illeszkedik. A törvénykezés itt az ideológia szolgálatába áll, hiszen az alanyt nem azért üldözik, mert rosszat tett, hanem azért, mert az az alapítója, aki. A törvényt szabjuk rá, mint a faji törvények esetében. Nem a cselekedetet ítéljük el, hanem a származást. Boltosnak lenni nem bűn, csak zsidó boltosnak. A CEU bűne, hogy Soros György alapítványa működteti. Ahogyan a zsidók bűne is az volt, hogy zsidók. Soros bűne pedig az, hogy Orbán benne látja megtestesülni a globális nagytőkét.
Más indokra nincs szükség. Hogy holnap a rendszer kit nevez ki ellenségnek, és kivel bánik el ugyanígy – előre nehezen megmondható, hiszen lehet „fegyvertárs” (Simicska, Spéder) éppen úgy, mint ősellenség.
Az illiberális rendszer felé vezető úton csak a kiszámíthatatlanság kiszámítható. Paradox, hogy majd a végső leküzdendő belpolitikai akadály maga az új Alapszabály (alkotmány) lesz, mivel az - valamilyen oknál fogva - még mindig a liberális jogállam elveit tartalmazza. Így maga Orbán és az illiberális rendszer fog szükségszerűen szembe kerülni a saját maga alkotta (egypárti) Alapszabállyal. (Hogy ne mondjam: a legújabb migránstörvény vagy a készülő CEU-s törvény eleve alkotmányellenes, ahogyan számos más jogszabály és intézkedés is. Az alkotmánybíráknak pedig fel van adva a lecke, hogy a rendszert vagy az Alkotmányt védik-e. Sőt, egy napon maga a parlament is a nemzeti szuverenitás útjában állhat, és olyan törvényről kell majd szavaznia, amellyel lemond a szuverenitásáról.)

Az illiberális rombolásnak három embercsoport vethetne véget. A képviselők, akik nem szolgálják ki tovább ezt a rendszert, hanem visszatérnek esküjükhöz**. A választó polgárok, akik egyrészt számon kérik a képviselőiket, hogy milyen törvényeket hoznak a nevükben, másrészt szavazataikkal nem támogatják azokat, akik a szabadság rombolói. Harmadrészt azok a polgárok, akik nem hajlandóak elfogadni, hogy szépen lassan megfosszák őket a jogaiktól, hanem összefognak és ellenállnak, vagy legalább szolidárisak azokkal, akiket éppen üldöznek. De egyelőre a megalkuvók vannak többen, akik nem akarnak odanézni, amikor a másikat jogtalanul meghurcolják, vagy éppen beállnak a kecskék kórusába: „mekk-érdemelte, mekk-érdemelte”, mert hát mindenki csak azt kapja, amit „mekk-érdemel”. Jedem das Seine.***

* A NER eredetileg a Nemzeti Együttműködés Rendszere rövidítése, de egyre inkább a Nacionalista Egypárt-rendszeré.

** E s k ü s z ö v e g az országgyűlési képviselők eskütételéhez

  „Én (xy), a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem.

 (A képviselő meggyőződése szerint)

 Isten engem úgy segéljen!”

*** A buchenwaldi koncentrációs tábor kapujának felirata: „Kinek mi jár” (suum ciuque).

Az Olajfák hegyi beszédben (Mt24; Mk13; Luk21) Jézus a tanítványai három kérdésére ad választ: Mikor lesz a templom lerombolása? Mi lesz Jézus visszatérésének jele? Mi lesz a korszakváltozás (helytelenül: világ vége) jele, vagyis mikor kezdődik el a Messiás békekirálysága, az Ezeréves királyság (latinul: Millennium)?
Jézus az első kérdésre azzal válaszol, hogy Jeruzsálem és a templom pusztulása akkor jön el, amikor látják a várost ostromgyűrűbe zárva.
A másik két kérdésre kétféle választ ad: mi NEM lesz a jele, és mi LESZ a jele.
Nem lesz a jele: háborúk, éhínségek, földrengések, járványok.
Bár ezek megszaporodnak az idők végén, mint a szülési fájdalmak. Ezekre játszanak rá a hitetők és a hamis próféták is a világban és az egyházban, akik kihirdetik, hogy most jött el ennek vagy annak az ideje („bé tölt az idő”). „De ti (a tanítványaim) ne kövessétek őket.” Apokaliptikus időkben, az emberek hajlamosak illuzórikus megoldásokban hinni, éppen ezért tudja majd az Antikrisztus elhitetni őket. Ezért fontos, hogy ne ragadjunk ki részleteket a próféciákból, hanem az egészet szemléljük.
Mi lesz a jele: „Ország ország ellen támad” – ezt sokan az első világháborúra értelmezik. Szerintem azonban egy idézet Jeremiás babiloni tekercséből, melyet az Eufráteszbe kellett süllyeszteni: (51,45-46)
„Jöjj ki onnan, népem! Mentse mindenki az életét, hogy el ne érje az ÚR haragja! Ne lágyuljon meg a szívetek, és ne féljetek, ha hírek hallatszanak a földön, ha egyik esztendőben ez a hír járja, a másik esztendőben az a hír, és ha erőszak lesz is a földön, és uralkodó tör uralkodó ellen!” (Mert bár úgy tűnik, hogy a végső Babilon mindig győz, a vége az lesz, hogy elsöpri az ítélet.)
Ez – véleményem szerint – az antikrisztusi világbirodalom Közel-keleti felemelkedését övező háborúkról szól, melyek – talán – éppen most zajlanak a szemünk előtt. Isten pedig az utolsó pogány birodalom, a „veres fenevad” felemelkedésével párhuzamosan, erőteljesen hívja az „övéit”, hogy megmenekülhessenek a birodalmat és csatlósait sújtó haragtól. Ezt mondja Jézus második jelnek: „És Isten Országának ez az evangéliuma hirdettetik minden népnek, és akkor jő el a vég”. Vagyis a kataklizmák önmagukban nem, de egy világméretű ébredéssel karöltve, már jelzik a vég közeledtét.
Jézus visszatérése két eseményt is magában foglal. Az egyik az egyház elragadása, a másik Izrael megszabadulása az Antikrisztustól. Az Egyház elragadásának semmilyen előjele sincs, hanem a hívőknek állandóan készen kell állniuk („ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik…”; „Akik készen voltak bementek”). A másodikat, Izrael szabadulását, számos jel előzi meg:
Izrael szövetséget köt (vagy megerősíti a szövetséget) az Antikrisztussal, és azt hiszi, hogy eljött a béke és a biztonság ideje. De csalódnia kell, mert a „béke és biztonság” helyett éppen rettenetes üldözés jön, melynek kezdete és jele az, hogy a „pusztító utálatosságot” a jeruzsálemi szentély szegélyén felállítják. (Ez persze feltételezi, hogy Jeruzsálem a zsidóké és van benne szentély és annak szegélye). Az üldözés 1260 napig (három és fél (Hold) évig) tart, és a Messiás visszatérése vet neki véget. Ez a visszatérés mindenki számára nyilvánvaló lesz (ahogyan a villámlás ellátszik a föld egyik szélétől a másikig), és kozmikus jelek előzik meg:
„Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt24,29-30)
„Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel;” (Mk13,25-26)
„és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.” „De még ezek előtt kezet emelnek rátok” (Luk 21,12)
„És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. (Luk 21,25-27)
Azért idéztem ide minden részt, hogy világos legyen: lesznek kozmikus jelek, de ezeket MEGELŐZI a „nagy nyomorúság” vagyis a nagy üldözés.
További két fontos tényt is látni kell:
Az első, hogy a kozmosz RENDELLENESEN fog működni, az azt összetartó erők is „megrendülnek”. Éppen az lesz bennük az ijesztő. A szeptember 23-i állítólagos „jel” viszont a kozmosz rendes, kiszámítható működéséből indul ki.
(Ugyanebből az okból téves a betlehemi csillagot bármilyen üstökössel azonosítani. Az a bizonyos „csillag” nem az asztronómia törvényei szerint működött. A Jézus keresztre feszítésekor beállt sötétség sem napfogyatkozás volt.)
A második, hogy nem arról van szó, hogy a Nap, a Hold és bizonyos csillagok együttállása jelet formál, hanem arról, hogy ezek az égitestek szokatlanul működnek. Világítaniuk kellene, de nem teszik, vagy éppen fordítva: a nap elviselhetetlenül perzsel. Jézus visszatérését pedig rendkívüli sötétség előzi meg, mint a tíz csapás idején. Visszatérésének dicsfénye lesz az „Emberfiának jele”, amelyhez képest az égitestek „elsápadnak”.
Ha a szeptemberi együttállások ezen jelek egyike lenne, a nyomorúságnak már legalább három éve tartania kellene. És bár sok nyomorúság van a Földön, azt nem mondhatjuk, hogy ilyen még soha sem volt a világ kezdete óta.
Nézzük ezek után a Jelenések 12 égi jeleit.

A Szűz csillagkép és a Jupiter bolygó azonosítása a Jelenések 12. részében található két „nagy égi jellel” több okból is erősen problémás. De tisztázzuk először, hogy mi is az az „égi jel”.
A szeptember 23-i dátum mellett érvelők - afféle „tüzérségi előkészítésként” - két Igére hivatkoznak. Az egyik a Máté 16-ban található párbeszéd az „égi jelet” követelő farizeusok és Jézus között (1-4), a másik az Olajfák hegyi beszédben olvasható „lesznek jelek a Napban, Holdban, csillagokban” kifejezés (Lk 21,25). Vegyük őket sorra.

Amikor a farizeusok „égi” vagy „mennyei” jelet követeltek Jézustól (szó szerint: jelet a Mennyből), akkor nem csillagállásokat akartak látni (melyeket egyébként szabad szemmel nem is lehet, távcsövek, asztrológiai programok kellenek hozzá), hanem „természetfeletti”, „isteni” jeleket. Mégpedig azért, mert amikor Isten Mózest elküldte a néphez, küldetésének igazolására jeleket adott neki (2M4,1-9):
„Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják, hogy nem jelent meg neked az ÚR?! De az ÚR erre azt mondta neki: Mi van a kezedben? Egy bot - felelte ő. Dobd a földre! - mondta az ÚR. Amikor a földre dobta, kígyóvá vált, és Mózes elfutott előle. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig bottá vált a markában. Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az ÚR, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.
Majd pedig ezt mondta neki az ÚR: Dugd be a kezedet a kebledbe! Bedugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a kebledbe! Visszadugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta a kebléből, ismét olyan volt, mint testének többi része. HA TEHÁT NEM HISZNEK NEKED, ÉS NEM HALLGATNAK A SZÓRA AZ ELSŐ JELNÉL, MAJD HISZNEK A SZÓNAK A KÖVETKEZŐ JELNÉL. De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré válik a szárazon.”
Mózes pedig meg is cselekedte ezeket a jeleket (30-31), a nép pedig hitt – bár a hitük csak az első próbatételig tartott. Mózes pedig azt mondta, hogy a Messiás olyan lesz, mint ő („Prófétát támaszt nektek az Úr testvéreitek közül olyat, mint én…”). A farizeusok tehát úgy okoskodtak, hogy Jézusnak, mint „új Mózesnek”, jeleket kellene tennie. Képmutatásuk éppen abban állt, hogy Jézus bőségesen tett már „jeleket”, melyet a próféták előre megjövendöltek (lásd Mt 11,4-6). János 7 ilyen jelre építette fel az evangéliumát, de maguk a farizeusok is tanítottak jelekről, melyeket majd csakis a Messiás tesz meg. Ilyen volt például a leprások megtisztulása, vagy a halottak feltámasztása 3 nap elteltével. Jézus annyi csodás jelet tett, hogy János szerint könyveket lehetne megtölteni velük (20,30 és 21,25). De egy sem volt kapcsolatos égitestekkel. Jézus válaszában semmilyen utalás sincs arra, hogy elhallgatott volna egy „égi jelet”, melyet az Egyháznak viszont kijelentett. Így ez az Ige nem tekinthető bizonyítéknak arra, hogy Jézus egy titkos „égi jelet” akarna adni az Egyháznak, melyet a farizeusok előtt elhallgatott. Másrészt az „égi jel” nem csillag és bolygó együttállásokat jelent a szövegben, hanem természetfeletti jeleket. A farizeusok pedig azóta is várják ezeket a jeleket, ezért írja Pál (1Kor1,22-24):
„És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük…”
A megfeszített és feltámadt Jézus a legnagyobb jel, ami adatott: Jónás jele. Vajon mi is olyanok lennénk, mint a farizeusok, akik nem érik be azzal, amit Istentől már réges-régen megkaptak, és újabb és újabb jeleket akarunk - mert valójában hitetlenek vagyunk?
De vessünk akkor egy pillantást az utolsó idők égitesteire, hogy azután megvizsgáljuk, miről is szól a Jelenések 12. része.