Görbicz Tamás

Kettészakadt ország

(önkormányzati választások 2019 ősz)

2019. október 14. - gorbiczgy

Folyik a választási eredmények kiértékelése, megjelentek az első magyarázatok. De egy önkormányzati választáson nehéz megmondani, hogy ki miért szavaz úgy, ahogy.

Itt vagyok például én.

A kerületet, ahol lakom, fidszes polgármester vezeti, nagyobb botrányok nélkül, jól. A képviselő jelöltjük is szimpatikus, rátermett és régóta a helyi politikában működő fiatalember, ráadásul személyesen is ismerem. Egyikük sem tartozik a fidesz jelenlegi fősodrához. Kerületi lakosként semmi okom nem volt nem rájuk voksolni.

Ellenben az ellenzéki jelöltekről szinte semmit nem tudtam, ami részben az én hibám (annyira nem érdekelt, hogy utána járjak), részben az övék (nem jutottak el hozzám), de még nagyobb részben a NER hibája (amit én csak a Nacionalista Erőszakosság Rendszerének hívok), mert hatalmával visszaélve, olyan közeget és közéletet teremtett, ahol nem egyelőek a feltételek. Ráadásul én a piszkos kampányért is őket teszem elsősorban felelőssé (merőben szubjektív alapon) Flinkensteintól lefelé és fölfelé, az egybites üzenetekig, mint pl. a „komcsik elmennek szavazni”, vagy „Karácsony alkalmatlan”. Ezeket ugyanis a saját lenézésemként élem meg, és ezen még az sem változtat, hogy tudom, hogy nem nekem, hanem a „Való Világ”, a „Mónika show” és a stadionok rajongótáborának szólnak. De elszomorít, amikor a hatalmon levők azt a machiavellista logikát követik, miszerint a választópolgárt nem lehet eléggé lebecsülni. Ugyanez volt a helyzet a rezsicsökkentéssel, a migránsozással, sorosozással, ami most is felbukkant, de szerencsére már nem olyan mindent elsöprő elánnal. Ezekkel is az a bajom, hogy a polgárok legalantasabb ösztöneire apellál, ahelyett, hogy próbálná őket inkább a nemesebb eszmék és gondolkodás felé terelni.

Miért jó az, ha az ország polgárai a hatalom bátorítását a hátuk mögött érezve züllenek le egyre jobban? Hová vezet, ha egy ilyen masszát akarunk kitermelni, hogy azután felheccelve ránk szavazzon? Ha hozzászoktatjuk az embereket, hogy túlzások, hazugságok, aránytévesztések, hamis pánikkeltés mozgassa őket, és merőben érzelmi alapon szavazzanak, az játék a tűzzel, csőcselék-politizálás. Mert a csőcselék szintjén kezelt emberek indulatai gyorsan változhatnak. Ma az általunk a kezére adott bűnbakra kiáltja, hogy „feszítsd meg”, holnap ránk. Ma mi működtetjük a nyaktilót, holnap mi megyünk alá. Ahogyan Robespierre. Az emberek pedig hajlamosak úgy viselkedni, ahogyan bánnak velük. Ha csőcselékként tekintenek rájuk, akkor akként.

Az önkormányzati választásoknak – mint minden más választásnak – arról kellene szólnia, hogy ki mit tervez a jövőben, mit lát fő problémának, megoldandó kérdésnek vagy fejlesztési iránynak, milyen intézkedéseket fog hozni, melyekhez kéri az én szavazatban kifejeződő hozzájárulásomat. Erről azonban semmit sem tudtam meg, ami részben az én hibám (ha elszántabban kutatok, azért talán valamit meg lehetett volna tudni), részben a jelölteké (nem jutottak el hozzám), de nagyrészt azé a hatalomgyakorlásé, amely minden választását úgy nyerte meg, hogy nem mondta el, mire kell neki a hatalom, mit fog csinálni vele. A keze ügyébe eső dolgokat, így a Parlamentet, a közmédiát, a tisztességes versenyt felügyelni hivatott – elvileg független - szervezeteket maga alá gyűrte, szócsövévé silányította, olcsó propaganda gépezetté süllyesztette le. Így arra kényszerít, hogy ne a közös jövőnket és fejlődésünket megalapozó kérdésekről gondolkodjak, hanem merőben oda nem illő gondolatok foglalkoztassanak.

Tovább

Az egyházi törvény legújabb módosításáról

Törvényességre várt, és lett önkényesség,

igazságra várt, és lett kiáltó gazság!

(Ésaiás 5,7)

Április közepén lépett hatályba a „kodifikációs remekműnek” titulált egyházi törvény ötödik (!) módosítása. Egészen eddig az időpontig Magyarországnak nem volt koherens, az alkotmányos alapelveknek és a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinknek megfelelő szabályozása, dacára annak, hogy a kormányzat úgy tett, mintha lenne. De most sem lesz. A módosítás gyakorlatilag egy új törvény, ami 5. nekifutásra is ugyanolyan gyatra, mint elődei, és ugyanarra a sorsra is van ítélve: megy a kukába. Az egyetlen halovány pozitívum, hogy visszaadják a technikai számunkat, így 2020-ban majd már újra lehet az egyházi 1%-ról is rendelkezni.

Lassan 10 éve, hogy a Parlament nem képes egy alapvető emberi jogi kérdésben legalább a tisztesség látszatát megőrző törvényt alkotni, pedig az Alkotmányt helyettesítő (egypárti) Alaptörvény is kimondja (1. cikk):

(1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.

(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.

(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

 Az eddig megszületett törvények azonban nem felelnek meg ezeknek az elveknek. Magyarország nem teljesíti a saját maga számára előírt „elsőrendű” kötelességét, és nem védi minden polgára „sérthetetlen” emberi jogát. Sőt, saját maga korlátozza egyes felekezetek alapvető jogait, mégpedig úgy, hogy annak az „élérni kívánt célhoz” semmi köze, és pláne nem „arányos”. Ugyanis:

  1. Az sem az állítólagos célt (a pénzügyi visszaélések megakadályozását) nem szolgálja, mivel olyan szervezeteket is büntet, akik nem éltek vissza, és olyan szervezeteket is jutalmaz, akik visszaéltek. (Például legalább három különböző katolikus egyházmegyében tártak fel milliárdos nagyságrendű visszaéléseket, ahol jogerős bírósági ítéletek is születtek.)
  2. Az egyházi státusz megvonása és a szervezetek egyesületbe kényszerítése nem arányos intézkedés. Ez olyan, mintha mások pénzügyi visszaélésre hivatkozva, a politika önkényes döntése alapján egyes bankokat arra köteleznének, hogy egyesületi formában működjenek, míg másokat nem.

Mindezt a legfelsőbb bírói testület, a magyar Alkotmánybíróság is kimondta határozataiban.

De az Európai tanács mellett működő Emberi Jogi Bíróság is ugyanerre a megállapításra jutott, és elmarasztalta Magyarországot az egyházi törvényhez kapcsolódó több ügyben.

Tovább

Vér és homok - meg olaj

A legnagyobb, legnépesebb, leggazdagabb és legbefolyásosabb arab-muzulmán ország olajtermelésének a felét hidegre tette egy légitámadás, amit jemeni huszi milíciák vállaltak ugyan magukra, de ami túl koncentrált és szofisztikált volt ahhoz, hogy egy ilyen sereg hajtsa végre, nem is szólva az 1300 km-es távolságról. Egyszerre legalább 17 eszköz támadta a két létesítményt, amelyből legalább 10 célba is talált. A hírek drónokról szóltak, de névtelenséget kérő tisztviselők szerint azt is vizsgálják, hogy voltak-e köztük cirkáló rakéták. Szokatlan ugyanis a találati pontosság, és az a tény, hogy a légvédelem egyáltalán nem észlelte őket. A huszik ugyanis az elmúlt két évben jó 70 000 különféle repülő eszközt lőttek ki szaúdi területre, de ebből két-három talált is el valamit, az sem ennyire messze. (Azóta a szaudi hadsereg bejelentette, hogy szerintük 18 iráni gyártmányú drón, és 7 cirkálórakéta hajtotta végre a támadást, bár még azt nem tudják, honnan. Az első feltételezések szerint Irak déli területeiről, ahol sok Irán által támogatott milíciának van bázisa, néhányat még az izraeli légierő is bombázott néhány hete. Rosszabb, azaz, veszélyesebb verzió lenne, ha a vízről, hajókról vagy tengeralattjárókról, indították volna őket.)

A csapás többszörösen „égő” az olajmonarchiának. Egyrészt maga a kár, a termelés kiesés, azután a tény, hogy képtelen volt megvédeni a légterét. A méreg drága (amerikai) légvédelmi eszközök még csak nem is észlelték a stratégiai fontosságú létesítmények elleni támadást, nem hogy akár csak egyet is elfogtak volna. De a katonai presztízsveszteség mellett a gazdasági presztízs is súlyosan sérült éppen akkor, amikor a világ legdrágább vállalatának, a szaudi királyi olajcégnek egy részét el akarják adni (tőzsdére vinnék).

Ha mostanság Szaúd-Arábiáról hallunk, akkor az olaj után másodiknak egy újságíró bestiális meggyilkolása jut az eszünkbe, akit megfojtottak és fél óra alatt feldaraboltak Törökország szaúdi követségén, majd a testét eltüntették. Az eset mégis kiderült, és a világ elborzadva tekinthetett be a királyi család által brutális módszerekkel kormányzott ország belső viszonyaiba. Szaúd-Arábia ugyanis egy latorállam, pont olyan lenne, mint Észak-Korea, ha nem lenne gazdag. A Hasogdzsi gyilkosság fellebbentette a fátylat azokról a gyilkoló kommandókról és gátlástalan módszerekről, melyekkel a királyi ház igyekszik uralmát minden eszközzel fenntartani.

saudi-arabia-to-recover-by-iranian-attacks-on-oil-installations_reuters.jpg

Tovább

Az utolsó szó jogán

5. Zárszó: Isten, a Vádló, a hit és a vér.

Az egész vita egy mondaton tört ki, amelyben azt állítottam, hogy nem Istennek volt szüksége Jézus kínszenvedéseire ahhoz, hogy megbocsáthasson, hanem a sátán srófolta fel az árat a maga gonosz módján. Amit ez a mondat nem állít  (csak valakik belelátták, és azóta is köröket fut értelmetlenül), hogy Isten tartozott volna az ördögnek, vagy Isten az ördögnek fizetett, pláne nem, hogy Jézus az áldozatát az ördögnek mutatta volna be. De még csak azt sem, hogy Istent váratlanul érte volna a sátáni támadás, vagy azzal nem lett volna egy magasabb célja, ellenkezett volna az akaratával, vagy a sátán egyenrangú félként alkudozhatott volna Istennel. Mindezeket a félreértéseket meg lehetett volna spórolni, ha a buzgó testvérek előbb kérdeznek, és csak utána kezdenek el tüzelni a nem létező ellenségre. Most már úgy próbálják feltüntetni, hogy én azóta ”finomítottam” az álláspontomat. De nem finomítottam semmit, csak tisztáztam, hogy mit mondok, és mit nem mondok abból, amit a számba akarnak adni.

A felfogásbeli különbség ezzel együtt markáns.

barany-600x600.jpg

Tovább

Az utolsó szó jogán

4. rész: Isten haragja

Honnan ered a bűneink felett lángoló haragot érző Isten képe, akit csakis a bűnhődés békíthet meg? A válasz egyszerű: az ószövetségből vagy másik nevén, a Törvényből. Csakhogy az ószövetség alatt Isten haragja nem önmagában a bűnök miatt lángolt fel, hanem a szövetség megszegése miatt. Hiszen ugyanabban az időben számos más nép is vétkezett, még jobban is, mint az Izrael. Isten őket még sem látogatta meg lángoló haragjának üzenetével, hanem csak a szövetség népét. Miért? Mert azokkal nem volt szövetsége, Izraellel pedig volt. A többi nép nem volt a „felesége”, Izrael pedig szövetséges társa volt. És lehet, hogy a földi férjek mellett lehet okot, magyarázatot találni a házasságtörésre, de mi magyarázza a hűtlenséget egy olyan szövetségben, amelyben a férj tökéletes?

(A másik káros örökség, a teológiai antiszemitizmus miatt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a törvényszegés nem a zsidók, hanem az ember sajátja. Nem arról van szó, hogy Izrael fiai minden más népnél rosszabbak voltak, és ezért törték meg a szövetséget. Éppen ellenkezőleg. Bármely más nép csak rosszabb lett volna Izrael fiainál. Ha bármikor, bármely más népben, vagy akár a mi napjainkban jött volna el Jézus, ugyanúgy megfeszítettük volna. Ezért nem törhetünk pálcát az ószövetség népe felett. Önmagunkban egyáltalán nem vagyunk náluk jobbak. Csak tükröt tartanak az egész emberiség elé: Ecce homo!, Íme az ember!)

A körülmetélés szövetsége különleges kiváltság és nagyszerű lehetőség volt (Rm3,1-2; 9,4-5), mely sokak számára járt áldással és üdvösséggel. Az ószövetség tele van olyan személyekkel Mózestől Dávidig, Sámueltől Jósiás királyig, akiknek a hite és példája ma is sokak számára bátorító és építő. (Holtuk után is beszélnek, mint Ábel.) Pedig egyikük sem volt tökéletes. Mózes és Dávid a legsúlyosabb bűnt követték el, amikor embert öltek. Sámuel rossz apának bizonyult, Jósiás pedig belebonyolódott a politikai machinációkba, és feleslegesen ütközött meg a fáraóval, ami a vesztét is okozta. De ők sem a tetteik alapján, hanem a hitük miatt igazultak meg. Ugyanakkor ez a szövetség a hitetlenek és gonoszok számára igen veszélyes is volt, mert súlyos szankciókat helyezett kilátásba azoknak, akik megszegik a szövetséget. Mert ők már nem „csak” egyszerűen vétkeznek, hanem gyalázatot hoznak az Örökkévaló nevére (személyére), akinek ígéretet tettek, akivel „házasságra”, szövetségre léptek.

angry-god.jpg

Ezen a ponton tévednek el azok, akik a „helyettes engesztelést” azon az alapon propagálják, hogy Istent a bűneink olyan haragra gerjesztették, amit csak Jézus kínszenvedése csillapíthatott le. Nem a bűnök sértették Istent ennyire, hanem a szövetség megszegése. A szövetségen kívüli népeket Isten hagyta a maguk útján, „tudatlanságban” járni (ApCsel 14,16 és 17,30). Ez nem jelenti azt, hogy nem törődött velük, hiszen Isten adott szívbéli örömöt és termő időket, jótevője volt a pogányoknak is, de szövetségre csak Izraellel lépett.

Tovább

Az utolsó szó jogán

3. rész: Mi a bűn?

De hát mi is tulajdonképpen a bűn? Miben lehet a lényegét megragadni? MTA interjúja szerint a bűn felségsértés, mellyel megsértettük Isten fenségét és szentségét. Törvényszegés, amellyel semmibe vettük a Törvényadó szavát, idézem:

 "…a bűn sértés, a bűn elszakadás Istentől. Részben elidegenedés tőle, részben lázadás vele szemben. A bűn lényegét valamiféle szándékosság, a lojalitás hiánya és a szembenállás jellemzi."

 A bűn egy objektív kritérium, egy mérce szándékos vagy vétlen áthágása, e mércének való meg nem felelés – a cikk szerint. E mércét pedig Isten állította fel, mint saját igaz természetének kifejezését. A bűn törvényszegés és – idézem:

 "amikor a törvény ellen lázadunk, akkor tulajdonképpen a törvény forrása, tehát az azt adományozó Isten ellen lázadunk. Ellene vétünk, a tekintélye és a szeretete ellen." 

 Idáig még részben egyet is érthetnénk, ha a bűn CSAK ennyi volna. De MTA még tovább is megy, egy kommentárjában ezt írja:

 "A bűn genezisét tekintve engedetlenség a szent és igaz Istennel szemben. Kihágás, Isten életére törés (sic), Isten szentségének a megrablása. Jól mondja a “régi, ósdi” teológia: LÁZADÁS."

 canossa.jpg

Tovább

Az utolsó szó jogán

2. rész: Vezekléstan

Már önmagában az is furcsa, hogy 500 évvel a reformáció után magyarázni kell, hogy a vezeklés semmit sem old meg, és hogy a hit mindenfajta igazságosság (dikaiosz) alapja, nem pedig a cselekedet. Az interjú egyik legijesztőbb része a büntetésről szól, ahol ismét káros humanizmusként van feltüntetve az a tény, hogy a büntetés a megjobbulást célozza, idézem:

 „manapság már nem a bűnözők, bűnelkövetők megbüntetésére, hanem megjobbítására koncentrálunk. Még ha van is büntetés, akkor is sokan csak az “elrettentés” miatt tartják fontosnak.”

 „Ebben van valami”, fejtegeti MTA, de ez kevés. Mindenkinek mindenképpen meg kell kapnia, amit megérdemel a tettei szerint. Vagyis a bűnhődésre (vezeklésre) akkor is szükség van, ha a büntetés nem jobbít meg és nem rettent el. A büntetés tehát kvázi öncél. A bűnösök megbüntetésére kell koncentrálni, ahelyett, hogy meg akarnánk jobbítani őket. (Persze nem baj, ha megjobbulnak, de nem erre kell koncentrálni.) Ha netalán menetközben megjobbult volna (töredelmes és bűnbánó szívvel belátta, hogy vétkezett), akkor is meg kell büntetni. Persze csakis az ő érdekében. Ha nincs büntetés, nincs igazságosság. Ha elengedjük a büntetést („csak úgy” megbocsátunk), akkor sérül az igazságosság, idézem:

 „…a büntetés és az igazságosság közötti egyetlen kötelék éppen az, hogy az ember cselekedetei szerint valamit igenis érdemel.”

041de9b7f64e4c9895a9a3404f7bf984.png

 Szinte hihetetlen, de nagy ügybuzgalmunkban, hogy a büntetés kikerülhetetlenségét mindenképpen bebizonyítsuk, kikötöttünk az érdemszerző cselekedeteknél. (Még ha itt negatív értelemben is szerepelnek, mint bűnös cselekedetek, melyek büntetést érdemelnek.) Még kapunk hozzá egy kis pszichológiát is az ember méltóságáról:

Tovább

Az utolsó szó jogán

1. rész: Miért bocsát meg az Isten?

A közel egy éve kitört engesztelés „vita lezárásaként”, Márkus Tamás András kálvinista teológus interjút készíttetett saját magával. Mivel ebben összefoglalja az „Isten a haragját Jézusra öntötte a kereszten” teológiát, bőséggel hivatkozva rám, úgy gondolom, hogy – miként egy latrot – engem is megillet talán az utolsó szó joga. Márkus Tamás András (a továbbiakban MTA) ugyanis – miközben korrekt vitapartnernek állítja be magát – már mindenkit megkérdezett arról, hogy én mit gondolok, csak éppen engem nem, és ebben a cikkben is olyasmit ad a kérdező a számba, amit soha nem mondtam. Az összefoglalás azonban mégis hasznos, mivel sokkal letisztultabban mutatja be a különbségeket a két nézet között. Az olvasók pedig – bibliaismerő emberek lévén – majd eldöntik, melyiket tartják igaznak, vagy igazabbnak a magyarázatok közül. Ugyanis itt magyarázatokról van szó, az Ige szövegét mindannyian „tényként” kezeljük, csak másképpen magyarázzuk, szó sincs tehát az Ige meghamisításáról, legfeljebb arról, hogy nem jó magyarázatot találtunk. MTA is elismeri, hogy a „helyettes engesztelés” mint fogalom, nem szerepel a Bibliában, de szerintem amúgy is megtévesztő, mert a kérdés az, hogy mi engesztelte ki Istent (a bűnhődés vagy a hit), és nem az, hogy Jézus értünk/helyettünk szenvedett-e vagy sem (ezt nem vitatja senki). MTA százezer szó után is kínosan kerüli a kínszenvedés kérdését, ugyanis magyarázata nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a mindenható Istent, mindenek alkotóját és teremtőjét, kínszenvedésekkel kellett megbékíteni. Csak ezen az áron (és sehogyan máshogyan) bocsáthatott meg nekünk.

MTA viszont nagyon jól látja, hogy az engesztelés kérdése csak következmény, valójában a kutya nem itt van elvermelve, hanem abban, hogy „Milyen az Isten?”. A két nézet közötti különbség leginkább az érvelés elején válik a legvilágosabban szét.

godislove.jpg

Tovább

Keresztség a Szellemben

8. rész: „Vettétek-e a Szellemet?”

Az első történet a Szent Szellem vételéről Somron városában (Szamária) megmutatta, hogy a vízbe merítés Jézus nevére (személyébe) és a Szellem „vétele” két különböző dolog, ahogyan azt is, hogy az apostolok fontosnak tartották, hogy a vízzel már megkeresztelt hívők ez utóbbiban is részesüljenek. Ezért kézrátevéssel imádkoztak értük, hogy „vegyék” a Szent Szellemet, mert az még nem „szállt” rájuk (ApCsel 8).

A második történet Efeszosz városába kalauzol minket (ApCsel19,1-7), ahol Pál 12 tanítvánnyal alapítja meg a keresztény gyülekezetet:

1Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, Efezusba érkezett. Ott néhány tanítványra talált, 2és így szólt hozzájuk:
- Kaptatok-e Szent Szellemet, amikor hívőkké lettetek?
Ők így feleltek:
- Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szent Szellem.
 3Ezután megkérdezte tőlük:
- Akkor milyen keresztséget kaptatok?
- János keresztségét – válaszolták ezek. 
4Pál ekkor így szólt:
- János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.
5Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére.
 6És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szent Szellem, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.
 7Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.

 

A történetből kiderül néhány dolog.

  1. Ezek az emberek tanítványok voltak, noha csak János keresztségét ismerték (ahogyan Apollós is 18,25), de helyesen értették az Úr Jézusról szóló próféciákat és hittek a Messiás eljövetelében.

  2. János keresztsége, a „megtérés keresztsége”, nem azonos a Jézusba merüléssel (a Jézus nevébe, azaz, személyébe való belekereszteléssel). Azt is magába foglalja, de sokkal több annál. A megtérés keresztsége korai előleg volt az új szövetség ígéretéből: „bűneiket megbocsátom és vétkeikről meg nem emlékezem”. A bűnös állapotából a megtérés segítségével a bűnbocsánat állapotába vitt át. Ez a bűnös bűnbánatát igényelte. A Jézusba való bemerülés viszont a teljes szövetséget és a Jézussal való teljes azonosulást (egybenövés, eggyé válás) jelenti, a szív „körülmetélését”. Ami már nem csak bűnbánatot, hanem a Messiás személyébe vetett hitet is követeli. Azt a hitet, hogy ez a Messiás Jézus, a názáreti.

grow-786x305.jpg

Tovább

Lesz-e béke az Olajfák alatt?

A kedden (április 9) esedékes előrehozott izraeli parlamenti választások után tervezi Trump elnök Közel-keleti béketervének nyilvánosságra hozatalát, melyet a rá jellemző szerénységgel az „Évszázad üzletének” (Deal of the Century), aposztrofált.

A tervről már korábban is szivárogtak ki részletek, melyeket a Fehér Ház hevesen cáfolt. Trump egy sor egyoldalú Izrael-barát lépést tett már a közelmúltban: az amerikai követséget Jeruzsálembe költöztette, elismerte Izrael fennhatóságát a Golán felett, beszüntette a Palesztin Hatóság segélyezését, Izraellel együtt kilépett az ENSZ égisze alatt működő, elfogultan Izrael-ellenes szervezetekből.

trump_terve.jpg
A zsidó közösség túlnyomó része Izraelben és külföldön ezt hangos örömmel üdvözölte, az izraeli miniszterelnök a legjobb barátnak nevezte Trumpot.

Tovább