A két „pünkösdi esemény” (a zsidóké Pünkösd ünnepén Jeruzsálemben és a nemzeteké Kornéliusz házában Cézáreában) szövegszerűen bizonyítható beteljesedése annak, amit Keresztelő János által ígért az Isten a Messiásról, aki már nem vízzel, hanem Szellemmel keresztel (Szellembe merít). Itt Isten spontán, különösebb emberi közreműködés nélkül árasztotta ki a Szellemét a tanítványokra, illetve Péter hallgatóságára. A két esemény közös metszete, hogy a Szellembe merült emberek nyelveken szóltak, prófétáltak, zsoltárokkal és a Szellem adta szavakkal hirdették Isten nagyságát. A szöveg szerint „leszállt” rájuk a Szellem, „megteltek” a Szellemmel, „vették” (fogadták) a Szellemet. Ezek a Szellem-keresztség „velejárói”.
Van még két történetünk az ApCsel-ben, melynek fő hangsúlya a Szellem vételén van.
Az egyik Szamária (Somron) városához kapcsolódik (8. fejezet), a másik Apollós efézusi tanítványaihoz, akik a Pál által alapított efézusi gyülekezet magvát képezték (ApCsel 19).
A Szamáriában (Somron) történt események közvetlen előzménye az volt, hogy Jeruzsálemben megvádolták Istvánt azzal, hogy Mózes Törvénye és a jeruzsálemi szentély ellen tanít. (Tanításának lényege valószínűleg az volt, amit a Héberekhez írt levélben is olvashatunk: van ezeknél már jobb főpap, jobb szentély, jobb áldozat és jobb szövetség, amelyhez jobb ígértek társulnak.) A szöveg gondosan felsorolja, hogy kik is keveredtek vitába vele: a felszabadított rabszolgák felekezete, aztán az Észak-afrikaiaké, ahonnan a Jézus keresztjét is cipelő Simon származott. (Aki – ha – azonos azzal a Simeonnal, akit „nigernek” is hívtak, azt jelentené, hogy egy fekete férfi vitte Jézus keresztjét.) Aztán az egyiptomi Alexandriába valóké, és szerepel az a Kilikia is, ahonnan maga a tárzusi Saul is származott. Ez nem a jeruzsálemi zsidóság „kemény magja”, hanem azok, akiket magukat is sújtott a „bennszülött”, az Izrael földjén élő és héber anyanyelvű zsidóság lenézése. (A hellének és héberek közti ellentét akart beszivárogni a jeruzsálemi gyülekezetbe is az özvegyek mellőzése kapcsán). Ezért csináltak ezek a „lenézett” zsidók fontos kérdést abból, hogy buzogjanak az „atyai hagyományokért”, és Mózes és a szentély védelmezőiként lépjenek fel. Azonban érvekkel nem tudták Istvánt se meg-, se legyőzni, ezért megvádolták és halálra kövezték. De ez sem békítette meg őket, és e gyilkos indulattól hajtva, üldözni kezdték a tanítványokat Jeruzsálemben és Júdeában. Az üldözés élére pedig közülük a tárzusi Saul állt, a későbbi Pál apostol. Ezzel le is zárul a jeruzsálemi gyülekezet hőskora, a történések most már az evangélium terjedésére koncentrálnak.
Az üldözés miatt keveredik István diakónustársa, Filep, Somron városába. Az igehirdetést itt is jelek követik, és az egész várost lázba hozza az Evangélium és annak ereje. Sokan hitre jutnak és meg is keresztelkednek. Még a várost korábban hosszú ideig, egy emberként ámulatban tartó mágus is. Amikor a 12 apostol tudomására jutott, hogy Somron városa is „megragadta Isten Igéjét”, Pétert és Jánost küldték a városba:
15Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek (vegyék) a Szentlélek ajándékában,16mert még nem szállt le egyikükre sem, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére (azaz, vízzel). 17Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek (vették) a Szentlélek ajándékában.
18Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Szellem, pénzt ajánlott fel nekik, 19és így szólt: Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szent Szellemet.
A történet a következő fontos tanulságokkal szolgál:
- A vízbe merítés és a Szellem vétele két külön esemény volt. A hívők vízbe merítkeztek ugyan (Jézus nevére), de se nem vették, se nem szállt rájuk a Szent Szellem. Ez az esemény csak később történt meg.
- Az apostolok kézrátevéssel imádkoztak értük (ez általában a kéznek a fejre történő rátevését jelenti). Az ima célja nem az volt, hogy Isten kitöltse rájuk a Szellemet, hanem az, hogy ők képesek legyenek venni, fogadni a Szent Szellemet. (Ez a fordítás (RUF) úgy írja: „részesülni belőle”, ami azért félrevezető, mert se megtérni, se megkeresztelkedni nem lehet a Szent Szellem munkája nélkül, így a „részesülés” már megtörtént, a Szellembe merülés célja éppen az, hogy „beteljenek” azzal, amiből már „részesültek”. De nem a szavakon akarok lovagolni, a fordítóknak nyílván más szempont volt fontosabb.)
- A kézrátevés közösségvállalást (is) jelent. Az apostolok elfogadták ezeket az embereket „testvérnek Krisztusban”, és imádkoztak azért, hogy Isten legszentebb és legnagyobb ajándékát a maga teljességében fogadhassák, és megteljenek Isten Szent Szellemével, az új szövetség legnagyszerűbb ígéretével és ajándékával.
- A külső szemlélő is láthatta, hogy ezekkel az emberekkel történik valami az apostolok kézrátevése nyomán. Simon nem ígért pénzt Filepnek a csodatevő hatalomért, melyeken maga is ámult. Ígért viszont pénzt azért, hogy az ő kézrátevése is azt eredményezze, hogy az emberek vegyék a Szent Szellemet. Úgy tűnik, ezt még a csodajeleknél is többre tartotta. (Kérése pedig azt is leleplezte, hogy annak ellenére, hogy hitt és megkeresztelkedett, Isten kegyelmének a működését egyáltalán nem értette, ismerte meg. A szöveg egyébként nyitva hagyja, hogy Simon vette-e a Szent Szellemet vagy nem. Ahogyan azt is, hogy mi lett későbbi sorsa, meg tudott térni szívéből vagy nem. A legendák szerint nem, hanem a fáraó varázslóihoz hasonló karriert futott be, mint hit dolgában „megbízhatatlan” 2Tim3,8)